Osho a huszadik század egyik legismertebb és egyben legprovokatívabb spirituális tanítója. Több mint egy évtizeddel 1990-ben bekövetkezett halála óta tanításának hatása nőttön nő, és mára elér minden korosztályt a világ jóformán minden táján. Az indiai születésű mester először az 1960-as években, mint lázadó filozófiatanár vált ismertté. Ebben az időszakban rengeteget utazott Indiában, hogy előadásokat tartson, különböző vallási vezetőkkel nyilvánosan vitázzon, valamint nem utolsó sorban, hogy bemutassa az általa kifejlesztett, forradalmian új, aktív meditációs technikát, a Dinamikus Meditációt. 1974-ben az indiai Pune-ban megalapított egy meditációs és önfejlesztő központot, ami egy különleges kísérlet volt arra, hogy megteremtse az „új ember” megszületésének feltételeit. Ez az „új ember” nincs többé teletömve elavult ideológiákkal, életét nem terhelik merev doktrínák – ő már felkészült arra, hogy önmagában egyesítse a kelet spirituális bölcsességét és a Nyugat tudományos ismereteit. Oshót ma már a világon mindenütt a huszadik század egyik legjelentősebb spirituális vezetőjeként tartják számon, jóllehet megalkuvást nem ismerő szemlélete és nagyon is direkt, olykor radikálisnak ható megnyilatkozásai miatt gyakran értették félre élete során. Aroon Puria, az India Today szerkesztője írta róla egyszer: „Osho imádta az ellentmondásosságot. Sokszor tett különböző túlzó, vagy akár sértő kijelentéseket, hogy ezzel felháborítsa, felbosszantsa a hallgatóságát. Ez többnyire sikerült is neki, ami azonban éppen azt jelentette, hogy az emberek az üzenet helyett a hírnökkel voltak elfoglalva. Ma, hogy a hírnök már nincs itt többé közöttünk, az emberek végre egyre inkább az üzenetre kezdenek figyelni.”