Számítógépes kalóz férkőzik a Vatikán informatikai rendszerébe. Sevillában egy barokk templom embereket öl, hogy a lebontás ellen védekezzen. Három furcsa figura arról ábrándozik, hogy új életre kelti a spanyol zenei hagyományt. Feltűnik egy gyönyörű andalúz arisztokrata hölgy, no meg egy jóképű nyomozó pap, aki piszkos ügyek felderítésére szakosodott. Továbbá egy féltékeny bankár és játékfüggő titkára. És egy kólát kortyolgató hetvenéves nénike. Egy képeslap, amelyet száz éve írt egy rég halott nő. Egy nyaklánc, amelyet az utolsó spanyol kalóz, Xaloc kapitány adott oda valakinek, mielőtt 1898-ban, Kuba partjainál életét vesztette. Arturo Pérez-Reverte ötletes, bonyolult, lenyűgöző regényt alkotott a fenti elemekből. A Dél királynője és A Dumas-klub írója áradó fantáziával, látványos mesefűző technikával dolgozik, és mesterien ötvözi a krimi, a misztikum, a történelmi regény stílusát a romantikus, kalandos lektűrrel. Az olvasó nem vonhatja ki magát a rejtély hatása alól, amelynek kulcsát a Guadalquivir partján találjuk. Sevillában, ahol bizonyos teliholdas éjszakákon még ma is meglibben egy fehér kendő, és egy árnyalak búcsúztatja az Antillákra induló kísértethajó vitorláit.

Az az érzésem, hogy az olvasót, aki ezt a könyvet a kezébe veszi, még mielőtt a tulajdonképpeni tartalomra térne át, meg kell állítanom egy percre és meg kell kérnem valamire. Ez a kérés egyben vallomás is s csak annyi: ne tekintse az olvasó ezeket az írásokat valami rendszeres néprajzi gyűjtés eredményeinek, amelyek mögött hosszú utak, fáradságos kutatások és helyszíni jegyzetek állanak. Ne tekintse ilyeneknek őket, mert ezek nem azok. Nem ültem vonatra, nem vegyültem a nép közé, nem kérdeztem ki az öregeket és nincs egyetlen szál helyszíni jegyzetem se hozzájuk. Egytől egyig itt íródtak egy budapesti lakásban, mig kint a kánikulában villamosok csengettek, autobuszok tülköltek, luxuskocsik rohantak divatos kocsmákba vagy divatos fürdőhelyekre, egyszóval itt íródtak minden helyszíni szemle nélkül a modern Budapest kellős közepén. S hogy mégis merem vállalni az eredetiségüket, a népiségüket, a hamisítatlanságukat és a dunántúliságukat, az azért van, mert ezeket a lélek és az agy redőiben még a gyermekkori falumból hoztam el ízekben, hangokban, elpöngő melódiákban s természetesen tárgyi emlékekben is, (noha be kell vallanom, hogy ezek a tárgyi emlékek gyakran egy-egy szóra, mondatra, jelenetre, névre vagy egy-egy végkifejletre szorítkoztak csak), s mert életemnek gyökéri részével azok közé tartozom, arra a tájra és abba a lelki közösségbe, ahol ezek a legendák születtek és éltek.

Henry Morgan bokszoló és zongorista közös lakásban él öccsével, Leóval, az egykori gyereksztárral, a hatvanas évek költőnemzedékének mára leépült jelentős alakjával. A rejtélyes Morgan fivérek otthonában furcsa események zajlanak. A regénybeli „Klas Östergren” 1978 nyarán csöppen az események középpontjába, amikor is a Morgan fivérekhez költözik – itt hamarosan megdöbbentő dráma részesévé válik…