-
-
-
Műalkotások elemzése a gimnázium I-III. osztálya számára
0A szerzőnek – saját tapasztalataira és számos nagy művész, tudós vagy pedagógus meggyőződésére támaszkodva – az a véleménye, hogy a művészet különös tulajdonságai miatt „nem megtanítható”. Rengeteg ismeret és készség átadható és elsajátítható ugyan a művészettel kapcsolatban, elméletben és gyakorlatban egyaránt – csupa olyasmi, „amit minden művelt embernek illik tudnia” –, de éppen a legfontosabbhoz, ahhoz a bizonyos „kimondhatatlanhoz”, amelynek megragadására minden művész és minden műértő törekszik, kizárólag személyes utak vezetnek.
-
Műkincsvadászok
0Szövetséges hősök, náci tolvajok és a történelem legnagyobb kincsvadászata
„Régebben egyszerűen csak fosztogatásnak nevezték, de ma már sokkal kifinomultabb nevekkel illetik a dolgokat. Ugyanakkor én kijelentem, hogy mindent kifosztok, és mindent viszek, amit látok!” -Hermann Göring, 1942.
Mialatt Hitler megpróbálta átvenni a hatalmat a nyugati világ felett, a katonái módszeresen megkeresték és begyűjtötték Európa legszebb szépművészeti alkotásait. A Führer titkos raktárakba rejtette, amit a felépítendő linzi Führermuseumba szánt, illetve katalogizálta azokat a degenerált alkotásokat is, amelyeket el akart pusztítani. Az ellenséges vonalak mögött azonban egy maroknyi katona: brit és amerikai múzeumi szakember, restaurátor, építész, történész azért küzdött, hogy visszaszerezzék civilizációnk kincseit. A műkincsvadászok az életüket kockáztatták azért, hogy felderítsék Európa kultúrájának évezredes emlékeit, és magakadályozzák az elpusztításukat. A Műkincsvadászok a normadiai partraszállás és a győzelem napja közötti időszak krónikája – a világ legnagyobb kincsvadászatának és hőseinek állít emléket. -
Munkácsy Mihály képei
0Ez a könyv Munkácsy Mihály ama festményeinek másait foglalja magában, amelyeknek regényét Harsányi Zsolt írta meg Ecce Homo című művében.
Fekete-fehér reprodukciókkal illusztrálva. -
Munkapszichológia a 21. században
0Ez a könyv a Pszichológia a munka világában trilógia első kötete, melyet Klein Sándor: Vezetés- és szervezetpszichológia című kötete, valamint Klein Balázs és Klein Sándor könyve, A szervezet lelke követ. (A három kötetet jól kiegészíti Klein Sándor: 40 év munkapszichológia című könyve.) A Munkapszichológia a 21. században nem csupán az eredetileg csaknem negyven évvel ezelőtt megjelent első változathoz, de a legutóbbi, harmadik változathoz képest is teljesen megújult: új témákat dolgoz fel, új példákkal érzékelteti mondanivalóját, 21. századi kutatásokat idéz, az új évezred kihívásaira keres válaszokat. Célja azonban változatlan: pszichológiai ismeretekkel és pszichológiai szemléletmóddal segíteni azokat, akik a munka kellemesebbé és hatékonyabbá tételére törekednek. Az ember életének jelentős részét a munka tölti ki, boldogulásunk jórészt attól függ, képesek vagyunk-e önmagunkat megvalósítani a munkában.
-
Műpártoló Budapest
0A fővárosi mecenatúra történeti és politikai hátterét feltáró kötet a városegyesítéstől 1933-ig mutatja be az intézményes műpártolás szerteágazó tevékenységét, kiemelve a „bohém” Bárczy István korszakát – a „fénykort”, Budapest „újkorát”. A kötetet színes 75 illusztráció kíséri.
-
Musée D’Orsay
0A Musée D’Orsay a Louvre mellett a Szajna-parti metropolis második legjelentősebb múzeuma. Három tágas emeletén az odalátogató megismerkedhet a 19. és a kora 20. század francia művészetével, a világ legjelentősebb impresszionista alkotásaival. A kötet a festmények, a szobrok, a bútorok, a grafikák és a fényképek különleges gyűjteményét mutatja be számtalan színes illusztráció, részletes háttér információk, kimerítő műtárgyelemezések és jól áttekinthető térképek segítségével.
-
Művelődés a XVIII. századi Magyarországon
0Ez a nagyszabású kísérlet egy évszázad hazai kulturális fejlődését áttekinthető koordináta-rendszerbe foglalva hozza összefüggésbe a társadalom modelljének mozgásával. Két egymást követő időrendi szakaszban tekinti át a művelődés legkülönbözőbb szektorait a világnézettől az oktatáson, tudományokon, szépirodalmon, zenén át a képzőművészetig figyelemmel arra, hogy az adott társadalomban vertikálisan legalább három szintet kell megkülönböztetnünk. A második szakasz rajzolja meg részletesen azt az újat, amit a szerző a XVIII. század nagy pozitívmának tekint: a felvilágosodás kibontakozását.
-
Művészeti konzultáció
0Az album bevezetőjét Kieselbach Tamás művészettörténész, az alkotó művészetét bemutató tanulmányt Gulyás Gábor esztéta írta, míg a nagyszabású Művészeti konzultáció részeként egy-egy festményről véleményüket, gondolataikat (az alkotó mellett) kiválóságok.
160 festmény, 110 fotó, plakátok, borítók, dokumentumok és egy kegyetlen Tudósok válogatáslemez! -
Művészetről mindenkinek
0Művészetről mindenkinek – ez a könyv címe és egyben ez programja is. Egy kötetben közérthetően nyújtja a képző- és iparművészetre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat, a leglényegesebb ismereteket. Röviden összefoglalva, áttekinthetően mutatja be a művészet nagy korszakait, stílusait és technikáit.
-
-
-
-
-
Nagy Katalin
0Az a hatalmas körkép, amelyet Gina Kaus ebben a könyvében megfestett, egyúttal grandiózus korkép egy óriási birodalomról és a francia forradalom előtti, alatti és utáni vérző, vonagló Európáról.
-
-
Nagy Lajos kora
0Előszó (részlet)
A magyar középkor őszén, a XIV. század közepén megsokasodnak művészeti emlékeink. Az előbbi évszázaddal szemben okmányainkban mind több kolostoralapításról, templom- és várépítésről találunk adatot, a kisebb templomok falait is jóképességű festők díszítik freskókkal, a fellendülő könyvfestészet pedig oly emlékekkel dicsekedhet, mint Kálti Márk Képes Krónikája. Műfaji szempontból kiterebélyesedik művészetünk. A szobrászati alkotások már nemcsak architektúrához kötötten jelennek meg, hanem fába faragva oltárok díszei, nemesfémből verve ereklyék tartói, vagy bronzba öntve önálló szobor, mint a Kolozsvári testvérek Szent Györgye. Az Árpád-kori kőfaragás hagyományait a mindjobban fellendülő síremlékszobrászat ápolja tovább. Hasonló lendületet vesz az iparművészet is. Pompás ötvösműveken élnek >>tovább az európai ötvösség legszebb technikai hagyományai és e korba nyúlik vissza a sodronyzománc gyakorlata is, melyet magyar technikának ismert el a szakirodalom. -
Nagy palota
0Hiába a 18 nyitott fiók az íróasztalon, hogyha egyetlenegy zárva. Legelőször mindig azt akarjuk kinyitni, legvégül azzal szembesülünk, hogy nincs hozzá kulcsunk. A méltán népszerű amerikai írónő Nicole Krauss harmadik magyarul megjelent regényének író hősnője több mint 25 éven át dolgozik ennél az eredetileg csak kölcsön kapott íróasztalnál. Miközben írja a sikeres regényeket, talán csak sejti, hogy a fiók mélyén titkos szöveg lapul. A Nagy Palota szövevényes, évtizedeket és kontinenseket átszelő története, katartikus sorsmozaikja ettől az asztaltól indul el. Így jutunk el a hetvenes évek alternatív New York-i értelmiségi miliőjétől az 1944-es Budapestig, a közelmúlt multikulturális Londonjától Pinochet Chiléjén át a sejtelmes Izraelig. A tárgyak története mindig emberek története is. A tárgyak gyakran élik túl az embereket. Az embernek pedig a múlt század embertelen rendszereiben időről-időre újjá kell születnie. Emlékekből kell teremtenie, tárgyakba kell kapaszkodnia. Erre az emlékmunkára utal a regény bibliai címe is. Olyan tökéletes lesz a Palota emléke, hogy lényegében maga válik eredetivé.
-
Nagy szemtanuk
0Tartalom: 1. Spartacus, 2. Plutarchos: Caesar élete, 3.Komnena Anna: Alexia, 4. Bonfini: Mátyás király, 5. Mercier: A forradalmi Páris, 6. Napoleon naplója, 7. Széchenyi 1848-as naplója
-
-
-
Nagyítás
0Egy argentin asszony megérkezik vágyai távoli városába, Budapestre, átmegy a Duna egyik behavazott hídján, s a híd közepén összetalálkozik önmagával.
Egy római arénába egy gladiátor élethalálharcot vív ellenfelével, ezzel egyidejűleg egy párizsi fiatalember telefonon szakít kedvesével.
Több példányban élő emberek, távoli, mégis egymásba fonódó események, feloldhatatlan félelemérzés, a társadalmi gyökerű szorongás iszonyú béklyói: megannyi meghökkentő eleme annak a sziporkázóan gazdag és az örökös várakozás izgalmától feszített cortázari világnak, amely – akár a köznapi valóság apró, egyhangú tényeiből szikrázik fel a fantasztikum fénycsóvája, akár a fantasztikumig bonyolított intellektuális tűzijátékból kristályosodik ki valami köznapiságával lenyűgöző ítélet – mindig az élet és a lélek legmélyebb titkait kutatja.
Cortázar napjaink egyik legnagyobb hatású elbeszélője és regényírója. Kötetünk címadó novellájából készült Antonioni nálunk is nagy sikerrel játszott filmje, a Nagyítás. -
-
-
-
-
Nana
0„A külvárosok szemétdombjáról egy arany légy röppent fel” – Nana, az alkoholista ősök bűnéből romlott vérű, az álszent társadalom íratlan parancsára förtelmes életű, gyönyörű, édes, kívánatos párizsi szajha – és testi-lelki nyavajával, anyagi romlással, pusztulással fertőzte meg, akit csak megérintett. A végnapjait élő második császárság dekadens arisztokratái és világfaló nagypolgárai vagyonukat, egészségüket, életüket vetik a buja széplány lába elé, rafinált élvezetekkel űzik el áltisztességes polgári otthonuk unalmát és a közeledő összeomlás kísértetét…
-
-
Napkeletről
0ÜDV AZ OLVASÓNAK
Maholnap tizenhárom esztendeje lesz, hogy e könyv első kiadása megjelent, mégpedig azzal a vidám bizodalommal, hogy nem fog észrevétlenül, részvétlenül penészedni a könyvesboltok rejtett zúgaiban. És csakugyan e könyv nem jutott a hivatlan vendég sorsára, sőt nem egy helyen régi jóbarátként köszöntötték.
Hogy akadt olyan kritikusom is, aki azt írta rólam, hogy maradi gondolkozású vagyok, hogy nemzeti eszményekért, vitézi -erényekért való rajongásom a huszadik században egyenesen érthetetlen, mert ilyen ósdi erényekre többé szükség nem lesz: azon én akkor sem csodálkoztam, ma sem csodálkozom. Hogyan is volna elképzelhető, hogy éppen a legszentebb földi szentségnek, a Hazának, s az erények erényének, a vitézségnek, ne volnának ellenségei, mégpedig ádáz, konok, alattomos ellenségei ezen a mi szerencsétlen sártekénken?! -
Nápolyi Johanna
0„Johannával - írja Passuth László – huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkorom emlékvilágában kialakult könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus sorsú, ártatlanul üldözött, ragyogó szépségű s szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára.
-