Az 1905-ben született s élete egy részét külföldön töltött szerző, az egyetemes magyar irodalom egyik legműveltebb literátora Római muzsika című háromrészes naplóregényét alázatos főhajtásnak szánta az Örök Város és Itália szellemi nagysága és öröksége előtt.

E könyv szerzője harminchét éves korában autóbaleset áldozata lett. Egy rendkívül ígéretes írói pálya ért ezzel véget, de nem ért véget műveinek élete. Az amerikai irodalomban ma is nemzedéktársai: Fitzgerald, Faulkner, Hemingway mellett tartják számon. Egyik legérettebb remeke a bibliai utalást tartalmazó, jelképes címet viselő Sáskajárás; Hollywood periferikus, de talmi csillogású világára annál jellemzőbb alakjai közé vezeti az olvasót.

Passuth László műve, melyet maga az író regényes korrajznak nevez, a Rákóczi-felkelés előzményeit mutatja be Zrínyi Ilona életén keresztül. A Wesselényi-összeesküvés, Munkács védelme, a zernyesti csata – ez a három nagy történelmi epizód a könyv hármas ívű tartópillére. A nagy történelmi felkészültséggel, finom elemzőkészséggel írott regényes korrajz feltárja hazánk e korszakának egész bonyolult politikai világát.

Mint ​egy tizenkilencedik századi klasszikus nagyregény, úgy kezdődik Colin Saville, a bányászcsaládban született fiú története, de olvasója majd a nevelésregény műfaj egy mindenestül angol változatának is véli-ítéli, és ítélheti fejlődésregénynek, művészregénynek, számos részletét egy feszült légkörű pszichodráma jeleneteinek – ám mindenestül mai ez a regény, történelem és családtörténet együttese, nagy fejezet a huszadik századi angol munkásosztály történetéből, azaz: szintézis. Szintézis olyan értelemben is, hogy írója – aki 1933-ban született – tíz évig dolgozott a művén, épp a szintézis szándékával. (Fiatal író volt, amikor a Saville-t írni kezdte) Önéletrajzi elemek művészi áttételétől sem mentesen: az író is egy yorkshire-i bányász fia, Colin Saville-étől eltérő utat járt meg, mégis azonosat, bányászgyermekként indulva, s oda megérkezve, ahol tehetsége szerint nagyobb, teljesebb élet részese lehet.

A ​huszadik századi finn irodalom sajátos alkatú klasszikusa Frans Eemil Sillanpää. Egész szívét és irodalmi munkásságát az északi természet áttetszően tiszta és mégis titokzatos rezdülései és honfitársaink olykor poétikus, olykor döbbenetesen szomorú élményei töltötték be. Silja című regényéért tüntették ki Nobel-díjjal, de más műveiben is a lelki finomság és vergődés nyert páratlanul egyéni megörökítést.