• Általános kémiai példatár

    0

    Egyetemi tankönyv

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Altiero ​Spinelli, egy európai föderalista

    0

    E ​kismonográfia célja, hogy rövid áttekintést adjon Altiero Spinelli (1907-1986) politikai és gondolkodói tevékenységéről, illetve az eseményeken keresztül bemutatassa, hogy a politikai kudarcok ellenére Spinelli az európai egység egyik alapító atyjaként milyen jelenetős hatást gyakorolt az integrációs folyamat fejlődésére. A parlamentáris és egyben alkotmányos Európai Unió létrehozását mindvégig támogató Spinelli a többi föderalista gondolkodó mellett részt vett abban az örökös politikai és gondolkodói szinten megnyilvánuló küzdelemben, amit a szupranacionális elveket valló föderalisták folytattak a kormányközi megközelítést valló funkcionalistákkal, konföderalistákkal vagy unionistákkal szemben. Altiero Spinellit állhatatossága és óriási akaratereje segítette abban, hogy a folytonos csalódásokat követően képes legyen újból és újból harcolni az európai föderáció megteremtése érdekében. Ennek érdekében mindvégig ugyanazokat az eszközöket tartotta fontosnak: egy alkotmányozó gyűlés felállítását, a kormányokkal szemben az európai népek (parlamentek) részvételének biztosítását a folyamatban, illetve az Európai Parlament közvetlen választását és szerepének megerősítését. Altiero Spinelli 1983 szeptemberében az Európai Unió tervezetéről az Európai Parlament plenáris ülésén a következőket mondta: Mindannyian olvasták Hemingway regényét, amelyben egy öreg halászról ír, aki miután élete legnagyobb halát kifogta, megpróbálja a partra vinni. A cápák azonban fokozatosan felfalják a halat, és mire a partra érnek, már csak a csontváz marad. Amikor néhány percen belül szavazni fogunk, a Parlament élete legnagyobb halát fogja kifogni, de ezt követően a partra kell vinnie, mert mindig lesznek cápák, amelyek majd igyekeznek szétmarcangolni. Igyekezzünk nem csupán egy csontvázzal partot érni

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Aludj, kicsim, aludjál

    0

    „Kilégzés, belégzés, alvás és ébrenlét, élet és halál – nappal és éjszaka… Jó éjszaka csak jó nap után következhet – állítja két kitűnő szerzőnk, a gyermekorvos Hartmut Horn doktor, négy gyermek apja, és a pszichológus-újságíró Patricia Noll asszony. MIlyen a jó nap a gyerek szempontjából? Milyen szertartások vezetik el este a jó alvásig a gyerekeket? Mi a teendő lidérces álom vagy esti szorongás esetén, együtt aludjunk-e vagy külön, nézzünk-e tévét, és ha igen, hogyan? Csupa gyakorlati tudnivaló, mindenkire érvényes receptek nélkül. Szülői intuícióval feldolgozható, szakszerű jó tanácsokat kapunk, és megismerjük a gyermeki alvás jelenségeinek hátterét.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Alvás, álom, álmatlanság

    0

    Ismétlődő álmainkban gyakran élünk át újból és újból egy, a múltban lejátszódott kellemetlen, kínos eseményt. Ilyenkor valami hasonló történik, mint éber álmodozásainkban vagy éber fantáziánkban. Valahol kudarcot szenvedünk, alulmaradunk. Ilyenkor „fantáziamozinkba” befűzzük ugyanazt a filmet, és lepergetjük az esemény különböző változatait, különböző befejezésekkel. Találunk is megfelelő megoldást. Egyrészt a történet átszínezésével, mely így nem marad olyan fájdalmas számunkra, másrészt olyan megoldás kiválasztásával, mely megfelelőbb magatartás kialakítására készít elő, hasonló jövőbeli szituációban.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Amade László és Faludi Ferenc versei

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Amalfi tengerpartján

    0

    Amalfi városa a X-XIV. században Velencével és Genovával gazdagságban, erőben, egyenrangúan vetélkedő, virágzó, kereskedő, idővel független városállam lett. Ma „mindössze” egy gyönyörű, mediterrán, élénk olasz hegyoldali, tengerparti kisváros… Tény azonban, hogy a „gyorsan öregedő, bután humanista kontinensünk korlátlanul fogadja be a szerencsevadász, élősködő munkakerülőket, akik a zsákmányra lesve, háborítatlanul hódítják és rabolják meg a földrész leggazdagabb városait és lakóit.” Lelkileg is kiszolgáltatott helyzetbe került a kontinens nemzeteinek többsége. A legtöbb európai nép életét szétrombolja az idegenség… A múlthoz kell fordulni, hogy az egykor még egészséges, emberhez méltó életet megtaláljuk Európában! Ízelítő a kötetből: Amalfi tengerpartján – A népek börtönéből a szexi csadorig – A libernyák totalitarizmus – Európa a magyarság végső alkonya – Apponyi Albert bölcsessége – Hitler és Merkel – Jellasics nélkül – Kisebbségszaporítók – Az „őshonos” birkapásztorok népének története…

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerika eposza. Az Egyesült Államok törénete

    0

    Amerika ​Eposza az egész világ történetírásának szenzációja volt megjelenésekor. Azóta alig egy-két év telt el, de az adamsi merőben új történelmi szemlélet hatása máris érezhetővé vált. Amerika Eposza talán az első tudományos jellegű mű, mely ily rövid idő alatt tizenegy országban, három földrészen a legnagyobb könyvsikerek közé emelkedett. Adams főművében nemcsak az Egyesült-Államok világbirodalommá fejlődésének izgalmas, emberi és igaz eposzát kelti életre, hanem utat jelöl a modern történetírásnak, amikor az emberiség életének voltaképpeni hatóerőit hangsúlyozza ki, nagy gazdasági, lélektani, társadalmi folyamatokat boncol.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Amerika új lírája

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerika: társadalom és oktatás

    0

    Az amerikai oktatás elválaszthatatlan az Egyesült Államok alkotmányától és történelmétől. Az alkotmány és kiegészítései, módosításai nem foglalkoznak az oktatás kérdésével, a közoktatás és a felsőoktatás az egyes szövetségi államokra hárul. A szerző meggyőzően mutatja be, hogy csak az Egyesült Államok „kivételes”, unique történelmének ismeretében lehet megérteni a mai amerikai közoktatás problémáit: az esélyegyenlőség; a faji megkülönböztetés és a diszkriminációmentesség; az elit- és a tömegoktatás; a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása; az élethosszig tartó tanulás kereteinek megteremtése és a felnőttoktatás; a követelményrendszer és a standardok; az oktatás finanszírozása és az iskola piacosítása; az állam és az egyház viszonya; az oktatásügy központosított, illetve decentralizált irányításának kérdéseit. A tudományos-technikai haladás, az információs társadalom, a globalizáció követelményei minden országban, így az Egyesült Államokban is megkövetelik az oktatás irányításának, struktúrájának és tartalmának megváltoztatását. A magasan képzett munkaerő egy ország világgazdasági versenyképességének záloga. A közoktatás elõtti kihívások új oktatáspolitikát sürgetnek az Egyesült Államokban.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerika. Egy szabad nép története

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerikai magyar történetek

    0

    A felismerés, hogy történelmünk során sok magyar szóródott szét a nagyvilágban – már régen megszületett. A második világháború után ez egy ideig elfelejtődött, de az utóbbi időben gyakran hallunk a diaszpóráról. Ennek következtében sok százezer magyar került az Újvilágba – hosszabb-rövidebb időre vagy végleg, és „amerikai magyarok” lettek. Amerikai szociológusok már a századforduló táján megállapították, hogy egyetlen nép fiai sem ragaszkodnak annyira szülőhazájukhoz, mint a magyarok. Okait azóta is kutatják, igyekeznek magyarázatot találni erre, de eredményre ez idáig nem jutottak.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerikai mozaik

    0

    A tévériporter, aki az egész országnak szinte személyes ismerőse, három hónapot töltött az Egyesült Allamokban: ösztöndíjat kapott egy nemzetközi szemináriumra, amelyet elsősorban a fejlődő országok rádió- és tévébemondóinak és más bennfenteseinek rendeztek. A nem mindennapi összetételű gárdával együtt járt a szerző az innenső és a túlsó parton: Washington, New York, Syracuse, illetve San Francisco és Hollywood voltak fő állomáshelyei. De meglátogatta Las Vegast a Disneylandet, és illegálisan kirándult a kanadai Niagarához is. Részt vett néhány nagy tévétársaság munkájában, és interjút kért a kinti show-nagyságoktól. Út- és időközben mindent megfigyelt és jellemzett: egyszerre látta Amerika fény- és árnyoldalát. Leírása olyan, mintha közvetítését hallaná az olvasó fordulatos, pergő, szellemes, ironikus és önironikus sok humorral és sok csattanóval.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerre a szél fúj - Az agárdi nádasoktól a Kékszalagig

    Amerre a szél fúj – Az agárdi nádasoktól a Kékszalagig

    0

    Litkey Farkas a magyar vitorlázás kiemelkedő alakja. Európa legrangosabb tókerülő versenyének, a balatoni Kékszalagnak tizenegyszeres győztese és címvédője. Emellett a Soling hajóosztály világbajnoka, sokszoros magyar bajnok, olimpikon.
    Az Amerre a szél fúj című könyvében elmeséli hogyan jutott el az agárdi strandtól az atlantai olimpiáig, hogyan lett profi csapatfőnök, mit jelent számára a Balaton, kik a példaképei és az ellenfelei, mi kell a tehetségen és a szorgalmon kívül ahhoz, hogy valaki a legjobb lehessen, és persze elárulja azt is, miért annyira szerethető sport a vitorlázás.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Amíg városatya lettem…

    0

    7 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Amíg városatya lettem…

    0

    Szíves készséggel teszek eleget György Endre szerkesztő úr azon kérésének, hogy ,,Amíg városatya lettem…” című művének új kiadásához előszót írjak. Nagy élvezettel olvasgattam az első kiadás lapjait s a törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzait. Minden egyes önéletrajz egy-egy érdekes fejezet Budapest történelméből, egy-egy arckép a magyar székesfőváros vezető egyéniségeiről. Értékes munkát végzett György Endre szerkesztő úr, amikor fáradságos munkájával ezeket az önéletrajzokat összeállította, megörökítve ezzel a jövő nemzedékek számára Budapest történetének egy fejezetét, s e fejezetnek közéleti szereplőit. Az első kiadás szép sikere után bízom abban, hogy az új kiadás is megtalálja az utat mindazoknak a szívéhez, akiket ennek a sokat szenvedett, gyönyörű fővárosnak a sorsa érdekel. Élvezettel olvashatják a törvényhatósági bizottság tagjai, a főváros tisztviselői, de kétségtelenül érdeklődéssel fogadja a főváros polgársága is, amelynek bizalmából a könyv szereplői megtisztelő megbízatásukat betöltik. Adja a Gondviselés, hogy azok a közéleti szereplők, akik életrajzukat e mű részére rendelkezésre bocsátották, boldogabb fejezetét nyissák meg a székesfőváros történetének.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Amilyen a mi időnk

    0

    Dedikált példány

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Amit biztosan tudok

    0

    A filmkritikus Gene Siskel megkérdezte Oprah Winfrey-t: „Mi az, amit biztosan tud?” Ez a kérdés arra késztette Oprah-t, hogy számot vessen életével, és az O, The Oprah Magazine-ban elindította „Amit biztosan tudok” című rovatát. Az elkövetkező tizennégy évben hónapról hónapra megjelentetett egy-egy írást a fenti címen. Ezekben az években vonult vissza, és hagyott fel a The Oprah Winfrey Show-val (ami a maga nemében a legnagyobbra tartott műsor a televíziózás történetében). Ekkor alapította meg saját televíziós hálózatát, lett Amerika egyetlen fekete milliárdosa, kapott tiszteletbeli doktori fokozatot a Harvardon és Elnöki Szabadság Érdemrendet. Jöttek-mentek életében a barátok és kollégák, ekkor vesztett el házi kedvenceket és nevelt helyettük újabbakat, és ekkor ünnepelte meg ötvenedik, majd hatvanadik születésnapját. Mind ez idő alatt végig lelkesítő, bölcs tanácsokkal szolgált az élet dolgairól ebben a rovatban. E bölcsességeket és gyöngyszemeket átdolgozott formában, egy kötetben először veheti kézbe az olvasó. Az Amit biztosan tudok egy gyönyörű könyv, tele szívet tápláló felismerésekkel. A témakörökbe foglalt esszék – öröm, rugalmasság, kapcsolatok, hála, lehetőség, áhítat, tiszta fejjel, hatalom – ritka bepillantást nyújtanak a világ egyik legkülönösebb asszonyának világába. Őszinte, megrendítő, lelkesítő, felemelő, erőt sugárzó szavaiban az a fajta bölcsesség és igazság csillan meg, amire olyannyira szomjazik minden olvasó.
    A szerzőről: Médiabefolyását felhasználva Oprah páratlan kapcsolatot alakított ki a legkülönbözőbb emberekkel szerte a világon. A felsőfokban emlegetett, díjnyertes The Oprah Winfrey Show háziasszonyaként és producereként huszonöt éven keresztül szórakoztatta és gondolkoztatta el nézők millióit. Világhírű médiajelenség és filantróp, napjaink egyik legnagyobb tiszteletben tartott és legkörülrajongottabb közéleti személyisége.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ámokfutó Bukarest

    0

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Amor Sanctus – Szent szeretet könyve

    0

    Ez ​a méltán híressé vált gyűjtemény 50 középkori latin himnuszt tartalmaz latinul és magyarul, kétnyelvű kiadásban. A magyar fordítást Babits Mihály készítette, s ő írt igényes bevezető tanulmányt, valamint gondos jegyzeteket is a kiadványhoz, mely első ízben 1933-ban jelent meg a Magyar Szemle Társaság gondozásában. A Helikon Kiadó ezt újítja most fel, az egyetemes egyházművészet legszebb alkotásaival illusztrálva az eredeti szöveget.
    Amor Sanctus – vallja címében az antológia –, a Szent Szeretet Könyve, a misztikus vallási rajongás himnuszai, melyek azonban nagyon is világi köntösben jelentkeznek. Ahogy Babits írja: szerzői legyenek bár „papok vagy barátok, szentek vagy remeték… emberek, mint mi, nyugtalan, áhítozó, talán menekülő, bűnös és bűnbánó lelkek”, s nem is hiába nevezik azt az érzést, ami „muzsikáló verseiket” súgta, „szerelemnek, amor sanctusnak. Ez a költészet: szerelmi költészet. A világi szerelem dalaitól tisztasága és magassága, s nem hűvössége választja el… A lírának oly gazdagságáról van itt szó, mely nélkül a mi modern költészetünk el sem képzelhető. Tudva vagy tudatlanul, mindannyian e jámbor középkori himnuszköltők örökösei vagyunk: formában, színben, érzésben, gondolatban egyformán tőlük függünk és koldusok lennénk őnélkülük… Mily gazdag dokumentum! mily érdekes tanulmány! mily rafinált művészet! mily bűbájos poézis! mennyi ős, naiv érzés! mennyi gondolati szubtilitás! mennyi gyöngédség, finomság, szín, zene, öröm és szárnyalás!… Primitív ez a költészet néha olyan módon, ahogy a gótikus katedrálisok művészetéről lehet azt mondani, hogy primitív: amelynél gazdagabb, formailag túlfejlettebb művészet talán nincs is a világon. Néha ahogy egy Giotto-, Duccio-kép, egy bizánci mozaik primitív. S mindaz, amit a régi, ájtatos művészetekben szent nosztalgiával bámulunk s szeretünk…”

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Amszterdam

    0

    Az európai fővárosok közül Róma, Párizs és London után Amszterdam vonzza a legtöbb külföldi turistát. Ezt az előkelő idegenforgalmi „helyezést” jogosan vívta ki a holland főváros. A bájos csatornákkal, a grachtokkal szabdalt Amszterdam több ezer házból álló, úgyszólván érintetlen műemléki együttese páratlan a világon. A városnak vannak a művészettörténetben számon tartott épületei, múzeumaiban őriznek világhírű régi és modern remekeket , Rembrandtokat, Van Goghokat, Chagallokat de amiért elsősorban útra kel a modern nyári népvándorlás hada, hogy egy-két hétre birtokba vegye a vizek városát, annak a titka: az amszterdami összkép. A jellegzetes díszes házoromzatok a festői csatornák és a grachtok fölött átívelő kis hidak ma is töretlenül sugározzák a sajátosan egyedi amszterdami stílus szépségét. A könyv a főváros környéki kirándulások keretében a szélmalmok tájaira, a középkori ceremóniával lejátszódó sajtvásárok tarka színjátékához, a színpompás virágföldekre is elvezeti az olvasót.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Andalúziai szerető

    0

    Skandináv krimi. Sophie Brinkman, ápolónő és gyermekét egyedül nevelő anya, nyugodt életet él Stockholm egyik kertes elővárosában, amikor megismerkedik Hector Guzman könyvkiadóval, és a megnyerő férfi felkelti érdeklődését. Ámde valóban az-e Guzman, akinek kiadja magát?

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Andocs (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Andrássy út

    0

    Kultúrtörténeti guide ez a könyv ez a kötet, hiszen ma már vagy teljesen új, más épületeket találunk a valahai helyszíneken, vagy egészen más tevékenység folyik a patinás falak között, mint annak idején. Nyilván meg-meglepődünk s elgondolkodunk egy-egy épület kalandos sorsán, ám megismerkedve történetükkel, visszavetíthetjük rég- és közelmúltunkat, és a séta közben láthatjuk a jelent.

    3 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Andrássy út

    0

    Az Andrássy út, a pesti Sugárút nemcsak egy város reménysége, hanem egy korszak jelképe is lett. Megnyitásának eszméje alig egy évvel a kiegyezés után, öt évvel a városegyesítés előtt merült fel. Építése az Országos Kiállításig tartott, fénykorát az első világháborúig élte. A „boldog békeidők” elmúltával jelentősége halványult, de varázsa mindmáig megmaradt. 2002 nyarától az Andrássy út a világörökség része.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Andrzej Wajda

    0

    „Úgy gondolkozol, mint a XIX. század romantikus költői. A lengyel film Mickiewicze lennél?” – kérdezi a kötet interjúrészletében az egyik lengyel filmkritikus Andrzed Wajdától. A kérdés a Wajda-filmeket ismerő olvasó számára meghökkető: romantikus alkotó lenne Wajda? Önvallomásokból, interjúkból, kritikákból, forgatókönyv-részletekből áll össze, mint valami színes mozaik, az egyik legismertebb lengyel rendező portréja, aki a lengyel iskola 1957-58-as fellendülésekor indult. Munkássága a divathullámtól függetlenül, az újdonságíz megszűnése után is kommentárok, értékelések tucatját váltja ki, személye akkor is előtérben áll, ha nem alkot új filmet vagy ha éppen gyengébb művet rendez. Mindez arra mutat: jelentősége több, mint műveinek összessége, filmjei. Mennyivel? Miért? Erre kívánunk választ adni.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Anekdoták a magyar közéletből

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Anekdoták. 1-2.

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Anglia története. 1-2

    0

    Részlet: Sose felejtsük el, hogy akármilyen közel vagyunk a kontinenshez, nem tartozunk hozzá. Bolingbrokenak ez a mondása pontosan meghatározza Anglia természetes helyzetét. Oly közel van a kontinenshez, hogy a calaisi partról tisztán lehet látni Dover fehér szirtfokait. Ez megszállásra csábít.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Anglia, anglia

    0

    A multimilliárdos Sir Jack Pitman – akinek már mindene megvan az égvilágon – élete betetőzéseként egy egész ország tulajdonosa akar lenni. E célra kiszemel egy szigetet, ahová Angliát óhajtja áttelepíteni kicsiben: a Buckingham-palotát, az emeletes buszokat, a bobbykat, Robin Hoodot és a sherwoodi erdőt, egyszóval mindent, ami ANGLIA. A fiatal Martha csatlakozik Sir Jack tervezőcsapatához, és bár vannak kételyei, a busás fizetésért részt vesz a munkában. Időközben azonban fény derül Sir Jack egy sötét titkára, így Martha és szövetségesei átveszik a hatalmat a sziget felett. Sir Jack természetesen csak a bosszúra vár…
    A Dumáljuk meg rendesen és a Szerelem meg miegymás itthon is népszerű szerzőjének sziporkázóan szellemes és nevettető regénye gúnyos korrajz egy olyan világról, ahol minden eladó, és ahol semmi sem az, aminek látszik.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Angliai vázlatkönyv

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Angol jogelmélet

    0

    A feladat csupán az lehet: néhány olyan vonását kidomborítani az angol jogi kultúrának, amely hatott, vagy legalábbis valószínűleg hathatott az elmélet különleges! fejlődésmenetéire. Persze nem mindig könnyű megvonni azokat a szellemtörténeti és -kritikai összekötő vonalakat, amelyek a jogfejlődés egy-egy sajátságát akár az ortodox, akár a revoltáló elmélet egy-egy ugyancsak különleges változatával okozati kapcsolatban mutatják.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem