Egyszerre ​valóságos és képzeletbeli a táj, ahol Szilágyi István, a Kő hull apadó kútba szerzőjének újabb regénye játszódik. Mintha a béke szigete lenne Revek városa, a török hódoltságba került dél-magyar Duna-tájon, a három részre szakadt Magyarországon. Szinte várszerű a lelkipásztori porta, ahol Terebi Lukács tiszteletes él háza népével – dévaj menyecskékkel, kóbor prédikátorokkal, illetve Fortuna Illés mesterrel, a rebellis lelkű szökött katonával meg egy sihederkorú, apátlan-anyátlan deákkal.

A valaha spanyol származású francia író”-nak megismert Jorge Semprún az arisztokrata családba született diplomatagyerekből lett emigráns párizsi filozófushallgató, majd antifasiszta ellenálló, aki a buchenwaldi koncentrációs tábor foglyaként szerzett borzalmas élményeit a huszadik század egyik alapművének számító, legendás regényében, A nagy utazás-ban dolgozta fel, a náci lágervilág mellett és mögött felsejlő szovjet verziónak, a Gulagnak immár az antifasizmus és a kommunizmus viszonyára is vonatkoztatott tanulságait pedig, a hatvanas évek végétől kezdődően, újabb nagy sikerű regények sorában. Semprún tehát, aki a szabaddá lett Spanyolországban másfél évtizede a kulturális miniszterségig vitte, fáradhatatlanul járja tovább a maga útját.
Legújabb regényének nagy újdonsága, hogy Semprún anyanyelvén, spanyolul íródott. Cselekménye két sorsfordító dátum, az egymástól pontosan húsz év és egy nap távolságban lévő 1936. július 18. és 1956. július 18. körül, előtt és után, Semprún életének és életművének legfontosabb, jelképes és valóságos helyszínein játszódik. Középpontjában furcsa rítus áll: egy tragikus haláleset emlékére 1936-ban egy csapat napszámos megölte egy nagybirtokos család legfiatalabb férfi tagját -a gyilkosoknak minden évben el kell játszaniuk az egykori véres eseményeket. Az utolsó ilyen szertartáson a család tagjain kívül egy amerikai történész és egy francóista vizsgálóbiztos is részt vesz. Utóbbiak – ki-ki a maga módján a család politikával és érzékiséggel telien szerteágazó történetét próbálják kibogozni. Így mintegy az ő nyomozásuk eredménye is ez a nagyszerű és izgalmas regény, mely színpompás tablója nem csupán húsz évnek és egy napnak, hanem szinte az egész elmúlt évszázadnak.

Az Igazság Zola Négy evangélium című regényciklusának harmadik darabja. Ez is, mint a ciklus valamennyi kötete, önálló regény, eszmei – nem pedig tartalmi – kapcsolata van csupán a többivel: ez a zolai koncepció, amely szerint ez a ciklus az élet legfontosabb területeivel hivatott foglalkozni, azokkal a „kulcspozíciókkal”, amelyeken áll vagy bukik Franciaország jövője. Az izgalmas Igazság középpontjában egy sötét bűnügy áll, amelynek perében korrupt bírák s a középkori tudatlansággal, babonasággal fertőzött közvélemény szörnyű ítélettel sújt egy ártatlan embert. A reménytelen helyzetben egy egyszerű néptanító áll ki az ártatlanul bűnhődőért, s évtizedek szívós nevelőmunkájával, új, felvilágosult nemzedékek felnevelésével napfényre segíti az igazságot: ez az új nemzedék már nem is ismeri, meg se érti azt a légkört, amelyben az ostobaság és gonoszság ilyen égbekiáltó igazságtalanság szülője lehetett…