-
A római iskola
06 500 FtFülszöveg:
A szerző írja könyve bevezető fejezetében: „Valamennyien, akik megjártuk Rómát, belső, titkos szövetségben élünk. Sohasem hallottunk egymásról, s mégis, mint valami különös szekta tagjai, akikben a dolgok új jelentése világosodott meg, eltéphetetlenül összetartozunk.” Amikor a költő, Berczeli A. Károly e sorokat leírta 1943-ban, a Via Giulia 1. alatt működő Collegium Hungaricum néhai lakói, a hivatalos ösztöndíjban részesült művészek – röviden a „rómaiak” – már valóban szektát alkottak. Megváltozott a magyar és az európai művészet klímája, megváltozott a világ, megváltozott minden. -
A római konyha
03 600 FtLénárd Sándor, a Völgy a világ végén című nagyszerű regény szerzője kulturális kalandtúrára hívja olvasóit: a gasztronómián, pontosabban az olasz konyhán keresztül vezet be minket Itália történelmébe, kultúrhistóriájába. Ám a legfontosabbak ebben a könyvben mégis a receptek – tésztáktól a zöldségételekig, borjútól, báránytól a csigáig. Minden ételnek megvan a maga meséje; nevek és alakok, évszámok, évszakok és alkalmak, kalandok és szituációk kötődnek hozzájuk, vagy ha nem is kötődnek, köthetőek, hiszen a leleményes és rengeteg humorral megáldott író mindezeket üde jókedvvel s magától értetődő módon képes a receptekhez passzítani. Az illatok és ízek kalandtúrája ezek által is igazolja Lénárd egyik tételét, miszerint: „Van lelke a városoknak, van illata.”
-
-
A rómaiak
0800 FtA rómaiak a legenda szerint a lángoló városuk alól menekülő trójaiak utódai voltak. A régészet szerint Kr. e. a 2. évezredben Itáliába vándorló törzsek keveredéséből születtek. Történetírói szerin egy isteni ikerpártól származtak, kiket egy anyafarkas táplált tejével. A kezdetben maroknyi pásztornép előbb Itália, majd a Földközi-tenger, végül az ókori világ nagy részének ura lett. Törvényt adott az embereknek, jogot, civilizációt, városi életet, hidat, vízvezetéket. Megőrizte és megtartotta más, régebbi kultúrák kincseit. Ezernyi dolog van mai életünkben is, amit a rómaiaknak köszönhetünk. A rómaiak megismerteti az olvasót az ókor legnagyobb népének történetével, eszméivel, mindennapi életével.
-
-
A román földrajzi gondolat
02 000 FtSzemügyre véve a románságot néhány évszázad leforgása alatt érintő politikai területváltozások számát és mértékét, könnyen belátható, hogy a geopolitika méltán vált a román politikai és közgondolkodás egyik legfontosabb alapkövévé. A háború ok-okozati összefüggéseit kereső tudományok közül a geográfia azzal tűnt ki, hogy képes volt az oknyomozó szemlélet érvényesítésére. Ez eredményezte az emberföldrajz és a politikai földrajz kialakulását, és végső soron a geopolitika megszületését. Az új „tudomány”, bár tudományos voltáról mindmáig nincs egyetértés, szinte átsöpört Európán, beleértve Magyarországot és Romániát. A szocialista időszakban a geopolitikáról még csak beszélni sem lehetett, kivéve, ha az ellenlábas imperialista világ „tudománytalan” nézeteinek elítéléséről volt szó. A román geopolitikai gondolkodás mélyebb ismerete még integrációs világunkban is kívánatos lenne, különösen akkor, ha egyik szomszédunkról van szó, amely a legnagyobb számú magyar nemzetiségű lakosságnak ad otthont. Hiánypótló a román geopolitikai iskola történetével foglalkozó feldolgozás, amelynek alapvető módszere és eszköze a forrásfeltárás és közlés.
-
-
A romantikus rend
03 600 FtMaarten Doorman megmutatja, hogy mindennapi életünket még mindig mennyire erőteljesen – modernizmusnál, posztmodernizmusnál is tán erősebben – befolyásolja a romantika. Mintha két évszázad elteltével semmit sem gyengült volna. A mű szerzője igazi virtuózként köti össze a romantika nagyjait (Herdert, Schillert, Byront, Novalist, Nietzschét, Rousseau-t) és kései örököseit, akik között megtaláljuk Jimi Hendrixet, Jeff Koonst, Pierre Boulezt, Marcel Duchamps-ot és Andy Warholt egyaránt. Doorman számára Woodstock és 1968 májusa egy kétszáz éve tartó folyamat csúcspontja, egy folyamaté, amely most mégis úgy tűnik, saját belső ellentmondásai miatt omlik össze, pedig a nyugati kultúra nem képes nélküle létezni.
-
A rózsa neve
03 200 FtAz olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk. „Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel, és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: »Ez hamis, ez becsapás!« És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam.”
-
A rózsa neve
02 400 FtAz utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét aratta ezzel a regényével az olasz szemiotika-professzor. A súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regény: krimi. A rózsa neve persze nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén!) nem kapna választ arra a kérdésre, hogy miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk…
-
A rózsa neve
02 500 FtA olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.
-
A Rózsakeresztesek teozófiája
02 500 Ft„A szellemi mozgalomnak határozott célja van, nevezetesen, hogy előre formálja a jövő emberiségét. Ez a cél csak a szellemi bölcsesség magunkba fogadása révén érhető el. Ez az a gondolat, amely abban a lélekben él, aki a szellemtudományt az emberiség nagy feladataként fogja fel, s úgy tekinti azt, mint a fejlődéstől elválaszthatatlant. Az ilyen lélek nemcsak vágyik a szellemtudományra, hanem kötelességének tartja ez irányú ismereteit belevinni a gyakorlati életbe. Minél inkább elismerjük ezt, annál inkább meggyorsítjuk az emberiség átalakítását olyanná, amilyennek a hatodik korszakban lennie kell. Amint a régi Atlantiszon – a mai Írország közelében – az előrehaladott emberek Kelet felé vonultak, hogy ott új kultúrákat alapítsanak, ma az a feladatunk, hogy a hatodik korszak érdekében munkálkodjunk, amikor is be fog következni az emberiség nagy szellemi felemelkedése! Meg kell kísérelnünk újból kikerülni a materializmusból – a spirituális társaságok feladata az, hogy ebben vezető szerepet játsszanak az emberiség körében! Nem szerénytelenségből és önteltségből, hanem kötelességérzetből! Egy bizonyos ember-csoportnak össze kell tehát állnia, hogy előkészítse a jövőt. De ez az egyesülés nem geográfiai természetű, a hely fogalma itt elveszíti jelentőségét, hiszen nem faji kapcsolatról van szó. A lényeg az, hogy az emberek az egész Földön szellemileg találják meg egymást azért, hogy a jövőt pozitív irányban formálhassák. Ezért hangsúlyozta a rózsakeresztes testvériség négyszáz évvel ezelőtt – amikor korunk elindult a legmélyebb materializmus felé – azt a gyakorlati szellemtudományt, amely az élet összes problémájára választ ad.”
-
A rutének (ruszinok)
02 400 FtBonkáló Sándor A rutének című 1940-ben megjelent monográfiája 1989-ig indexen volt, Kárpátalján fellelhető példányait elkobozták és elégették. A szlavista részletesen foglalkozik a ruszinok Kárpátaljára történt betelepítésével, s egyúttal cáfolja a szovjet történettudománynak azt az állítását, hogy a rutének őslakók, és Kárpátalja a Kijevi Nagyfejedelemséghez tartozott. Megismerkedhetünk e kis szláv népcsoport történetével, többnyelvű irodalmával, az ukránoktól eltérő szokásaival, kultúrájával, vallásával, hagyományaival, nyelvével.
-
A sakkjáték legújabb nagy kézikönyve
08 000 FtLegteljesebb útmutató az elméleti és gyakorlati ismeretek kisajátítására magántanulás útján ugy a sakk technikáját, mint gondolkodástanát illetőleg a kezdetleges játékoktól a legmagasabb fokig. 360 ábrával, 250 mesterjátszmával (köztük a Millenáris Nemzetközi Sakkmesterverseny) és 150 feladvánnyal. Bilguer, V. der Lasa, Morphy, Bardeleben Dufresne, Zukertort, Berger, Bachmann és Dr. Wekerle László nyomán szerkesztették Akantisz Viktor és Rozsnyai Károly
-
-
-
-
A sárkányölő
01 800 FtSkandináv krimi. A Linda-gyilkosságban megismert Bäckström felügyelőt újabb rejtélyes emberölés foglalkoztatja, melyet a stockholmi repülőtér közelében követtek el. Mindemellett Bäckström életét az orvosa is igencsak megnehezíti, aki szigorúan figyelmeztette, hogy ha nem hagy fel egészségtelen életmódjával, annak nagyon hamar igen rossz vége lesz.
-
-
-
A selyemhernyó
01 000 FtNagy munkában van egy kis dél-kínai falu: most gubózik a selyemhernyó. Ez foglalkoztatja a falu apraját-nagyját, hiszen ez ad nekik dolgot és gondot, hiszen a finom selyemfonálon függ az életük. Az idén végre kitűnő termés igérkezik, az emberek úgy érzik, munkájuknak meglesz az eredménye. S ekkor történik valami, messze tőlök, távoli nagyvárosokban, s a kis falu álmai, reményei egycsapásra semmivé foszlanak.
-
-
A séta
03 000 FtOlvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig. A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket. A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust. Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember.Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el. Az a regény.
-
A Shaolin-kolostor Chin na technikái
02 400 FtA Chin Na már a kezdetek óta a kínai harcmûvészetek része. Védések és támadások széles skáláját tartalmazza a legalapvetõbbektõl a bonyolultabbakig. Az alapvetõ technikákat bármely harcmûvész elsajátíthatja, sõt, az átlagember által is megtanulhatók. Ezek az alaptechnikák könnyen átvihetõk más harcmûvészetekbe is, mint például a cselgáncsba, a birkózásba, a karatéba vagy a Tae Kwon Dóba, hogy szélesítsék a technikai repertoárunkat. Ha valaki mestere lesz az alaptechnikáknak, elkezdheti a haladó Chin Nát, ami olyan mélységû, hogy több, mint húsz évbe telik az elsajátítása. Vég és határ nélküli tudás ez.
-
-
A skót felvilágosodás
04 000 FtA pezsgõ szellemi életérõl nevezetes 18. században is kiemelkedett annak a néhány írónak a teljesítménye, akik az Edinburgh, Glasgow, Aberdeen háromszögben nevelkedett, s akiknek közösségi alkotását nem is olyan régóta illetik a történészek a „skót felvilágosodás” kifejezéssel. Boswell, Ferguson, Hume, Robertson és Smith neve ismert a művelt magyar olvasóközönség elõtt. Valamennyien közös nemzeti vállalkozás résztvevõi voltak: annak a célkitűzésnek az élharcosai, amely az 1707-ben elvesztett politikai szuverenitásért cserébe gazdasági és kulturális felemelkedést ígért a skót polgároknak. A szöveggyűjtemény e korszak legfontosabb morál-, politika- és történetfilozófiai szövegeit állítja egymás mellé.
-
A skythák
01 000 FtA századfordulós magyar történettudomány kiváló képviselője volt Nagy Géza, akinek szkítákról szóló vékony könyve ma is antikváriumok keresett darabja. Az 1909-ben megjelent akadémiai székfoglaló értekezés szorosan kiegészíti a szerző korábbi tanulmányát, mely A szkithák nemzetisége címmel jelent meg 1895-ben. Nagy Géza munkája ahhoz a korabeli vitához szól hozzá, mely a szkíták iráni, avagy turáni, más szóval belső-ázsiai eredete körül zajlott. A szerző utóbbi mellett érvel az ókori források alapos nyelvészeti, kultúrtörténeti kritikája, néprajzi, vallás-, gazdaság- és társadalomtörténeti összehasonlító elemzések segítségével, természetesen érintve a magyar őstörténettel való kapcsolódásokat (pl. a szkíták lehetséges finnugor-szláv keverék etnikai összetételét).
-
A sógun I-II.
02 400 FtEurópai – németalföldi – hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthorne főnavigátorral együtt. Az európai naptár az 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek – noha ezt ők természetesen nem tudják – baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve, 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, ki melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai – és talán még a „vad” japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már több mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az „eretnek kalózoktól”, ahogy Blackthorne-t és társait nevezik. Mi lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák – minderről és még számtalan egyéb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbbet azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg – s egy kevésbé rendkívüli európairól, akiből szamuráj lett.
-
A Sólyom országa
02 400 FtEgyiptom a Fény országa, hiszen Ré, a Nap, a Hórusz Sólyom és az általa megjelenített erők azok, amelyek Egyiptom vallási életét és a fáraók uralmát végigkísérik. Egyiptom a Nap útját, a Világosság útját járta, ahol a Fény még fény és nem keveredik a sötétséggel, és itt talán még van lehetőség elmenni mai világunk kezdetéig. A fáraó uralmát az Égi Sólyom szentesíti – akárcsak a Turuldinasztia hatalmát, amely Sólyomtól származó uralkodóház és ez az egyik vonulat, ami miatt érdemes Egyiptom gondolatvilágával bővebben megismerkednünk. Érdeklődésünkre tarthat számot az egyiptomi hatalmi rend, ahol a trónörökös neve Árpad, a hadsereg parancsnoka Hor Aha (Horka), és uralkodóinak színei – akár az Árpád-háznak – a vörös és az ezüst. Más megközelítésben: Egyiptom Ízisz országa – Magyarország Szűz Mária országa. Egyiptom uralkodóit Ízisz, a Nagy Anya ültet;i trónra – a magyar királyokat az Ég Királynőjének (Boldogasszony, Szűz Mária) Koronájával koronázták. Ízisz, karján a gyermek Hórusszal, Szűz Mária ábrázolásának előképe. Egyiptomból ered a kenyérrel és borral való áldozás a meghaló és feltámadó Isten tiszteletére, ez Ozirisz misztériuma, amely Jézus történetében él tovább. Szent Pál, az egyiptomi Királyok Völgyében élt thébai remete a magyar pálos rend névadó őse. A könyv az egyiptomi hagyománnyal való magyar kapcsolat lehetőségére kívánja felhívni a figyelmet, bár a felvetés szokatlan a témát nem ismerők számára. Ha nem is bizonyítható egyelőre a vérségi rokonság, a jelképek, a szimbólumok, a nyelvi kifejezések és jelentésük sok esetben meglepő hasonlóságot mutatnak.
-
A sorsdöntő államalapítás
02 400 FtAz államalapításhoz szorosan kötődik a Szent Korona, amit más megközelítésben az államalapítás tárgyiasult emlékének is tekinthetünk. Az államalapítás óta eltelt évszázadokban pedig kialakult a magyar közjogi gondolkodásban a Szent Koronának egy sajátos közjogi funkciója is, melyet Szent Korona Tanként ismer az államtudomány. A Szent Korona Tan szerint a Szent Koronában testesül meg a történelmi alkotmányosság, az alkotmányos államhatalom.
Ez a könyv nem vád! Célja: a történelmi Igazság tanítása.
Ismét a vérünkkel testé lett Jézus Urunkra hivatkozom, mert Ő mondta: Az igazság tesz szabaddá benneteket!
De ennek a visszája is érvényes. Ezt bizonyítja ezeréves múltunk…, így mondva és élve: a hamisság tesz szolgává benneteket! -
A sorsunk a számokban
06 500 FtHogyan lesz a Karthago együttes basszusgitárosából elismert numerológus? A Sors intézte, mert így kellett lennie. Hosszú és érdekes út vezetett idáig. Eljött az ideje, és Zéro beleásta magát a numerológus, magyarul a számmisztika sok ezer éves tudományába. Ez a tudás segítette abban, hogy legelőször is önmagával nézzen szembe. Meg tudta tenni ezért megváltozott az élete. Mert ő is képes volt változni. Megváltoztathatja Ön is az életét, ha megismerkedik a számokkal, melyek személyiségét és életét alakítják. A szerző kristálytiszta, logikus, az élet minden területére vonatkozó értelmezéseivel lehetővé teszi a számmisztika fantasztikus tudományának elsajátítását és gyakorlati alkalmazását. Egyedülálló könyvének az a része, amelyben – kivétel nélkül – mindenki útmutatást kaphat a születési számai alapján a párkapcsolati és üzleti, társulási lehetőségeit illetően Ismert közéleti személyiségek képletének elemzésével – Müller Péter, Vágó István, Stohl András, Sebestyén Balázs, Kovács „Kokó” István, Presser Gábor – is segíti a szerző a numerológia szimbólumrendszerének a megértését, használatát. Hiánypótló könyvet tart kezében kedves Olvasó, melynek segítségével nagyon őszinte és szigorú tükröt tarthat önmaga elé. S hogy miért érdemes belenézni? Mert a megoldásról szól. Mindenki magára ismerhet, és másokat könnyebben megérthetünk.
-
A sötétség kora I-II.
04 500 FtEgy évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba kezd a Merkúron annak reményében, hogy még mindig megvalósíthatja Eó álmát. A nyomában azonban csak halál és pusztulás jár, ezért felvetődik a kérdés: ő még mindig ugyanaz a hős, aki egykor letörte a láncait, vagy a helyét hamarosan át kell vennie valaki másnak? Lysander au Lune, a Lune-ház száműzetésben lévő örököse visszatért a Magba. Eltökélt célja, hogy helyreállítsa a rendet, és ismét elhozza a békét az emberiségnek. Ehhez azonban előbb az irányítása alá kell vonnia – vagy legalább egyesítenie – a Mag hűtlen Arany családjait, majd szembe kell néznie Darrow-val a rettenetbe borult Merkúr ege alatt. De a világ jövője nem csak az ő sorsukon múlik. Virginia, a Köztársaság uralkodója egyesíteni próbálja a házakat, és felsorakoztatni őket Darrow mögé. Vajon képes-e megmenteni őt, miközben politikai bűnözők és gyilkosok közt kell neki is életben maradnia? Lyria, az egykori Vörös menekült árulás vádjával néz szembe. Az egyetlen reménye, ha sikerül elmenekülnie a váratlan helyekről felbukkanó, új szövetségesekkel együtt. Pax és Electra a Köztársaságra leselkedő egyik új fenyegetés áldozataiként fogságba kerültek. Nincs más választásuk, mint megbízni a tolvaj Ephraimben, aki a megmentőjükké válhat – és egyben számára is ez lehet az esély a megváltásra. Ahogy a különböző szövetségek változnak, felbomlanak, majd újraformálódnak, és ahogy a hatalom egyre kiszámíthatatlanabbul tömörül, minden oldal nagy veszélynek van kitéve ebben az egyre véresebb galaktikus háborúban, aminek a végkimenetele könnyedén elhozhatja újra a sötétség korát.