-
Varjunemzetség
0800 FtKós Károly krónikának nevezi ezt a legkedvesebb, legjellemzőbb könyvét. „Nem regény, nem is történelem – írja. – Nem kitalálás, de nem is valóság. Csak néhány szál virág…” S feleségének ajánlja „ezeket a régifajta, sovány, köves földben termett, erdők alján, hegyek között, az örökké élő múlt porából született virágait Kalotaszegnek.”
-
Városépítés Magyarországon
03 000 FtEgy nemzet története valójában városainak története: a falvak népe őrzi a nyelvet és a hagyományokat, de nem lesz nemzetté. Ahhoz értelmiség kell, értelmiség pedig magasabb iskola és város nélkül nem létezik. Az értelmiség ad nevet egy nemzetnek. Városi értelmiség nélkül fennmaradhat a nép és a nyelv, de nem születik sem irodalom, sem nemzeti tudat. Dr. Takács Sarolta könyve nem építészettörténet, nem műemléki katalógus, hanem annak leírása, hogyan teljesítették történelmi feladatukat a mai Magyarország városai, tartalommal töltve meg azt a szót, hogy magyarság.
-
Városépítéstan
01 200 FtEz a könyv az 1961-ben megjelent A városépítés története és a harmadik kiadásban 1972-ben megjelent Településtervezés összevont, bővített és átdolgozott kiadása.
Az első rész a városépítés történetét tárgyalja. Négy fő fejezetéből az első a városodás és a városépítés kezdetét, a rabszolgatartó társadalmak, az ókori keleti, az ókori görög, majd az ókori római városépítést ismerteti. A másodikban a feudális társadalmak városépítéséről, ezen belül az európai korai és fejlett, majd a kései feudalizmus és az Európán kívüli országok feudalizmus-kori városépítéséről esik szó. -
Városligeti lexikon
03 000 FtEzt a maga nemében előzmény nélküli, a szó szoros értelmébe hiánypótló kézikönyvet húsz éve írják a szerzők, egy elméleti és egy gyakorlati szakember összeszokott párosa.
Akkor jelenik meg, amikor a Liget iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés.íbr>Azt nyilván sokan eddig is tudták, hogy mi volt az ezredéves kiállítás, vagy hogy miért fontos hely a Királydomb, illetve a Fuit-kő.
De ha Önök azt is tudni szeretnék, hogy mit csinált egy bértolongó, vagy mi volt a cupringerlokál vagy a szerpentincsata, hogy a Feszty-körképen hány másik körkép volt látogatható a Millennium idején, hogy ki volt Helfgott Sámuel, Räde Károly, vagy Stolcz János – akkor biztosan nem nélkülözhetik ezt a tartalmas lexikont.
116 színes és fekete-fehér illusztrációval, amelynek jelentős része csak a szakértők szűk körének volt ismerős, de nyomtatásban még soha nem jelent meg. -
-
Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon
04 000 FtA Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete kiadásában.
A történelem nagy fordulatai mögött a dolgozó ember két keze és agya, az emberi munka több évszázados teremtő és formáló ereje áll. Még javában a feudális nemesség fegyvercsörgése tölti e a kort – és a mélyben az elnyomott jobbágyság görnyed nehéz robotban -, már egyre messzebb hangzik a kézművesműhelyekből az iparos munka zaja, a korai középkor századainak kietlen egyhangúságából itt is, ott is városfalak emelkednek, közöttük az emberi munka új formái, más gondolkodás, életforma, kultúra ébredeznek. -
Vasárnapi Könyvtár
06 000 FtA Vasárnapi Könyvtár sorozat néhány kötetének harmadik kiadásokból álló újrakötése.
-
Vasárnapi Krónika
08 000 FtMárai Sándor új könyvének anyaga „Vasárnapi krónika” címen látott napvilágot az 1936-1943-ig terjedő időszakban. Cikkek és elmélkedések ezek a művek, melyek az élet sebes iramában fogantak s magukon viselik még az író és szemlélő szinte rögtönzésszerű reakcióját a napok eseményeire. Hét tragikus esztendő története bontakozik ki belőlük s az idő távlatában jóval többé válnak „vasárnapi krónikánál”: történelmi távlatot nyertek és éppen ezzel a távlatukkal igazolják az írót. Varázslatosan gazdag és sokszínű Márai Sándornak ez az új munkája; néha úgy érezzük: műhelyében, az alkotás pillanatában leptük meg őt. És gazdagsága mellett megdöbbentő is ez a könyv: nyomról-nyomra látjuk, hogyan alakul, forr, indul el útjára s ölt tragikus méreteket a történelem. Irodalom, politika, szellemi és gazdasági élet problémái, tervei és lehetőségei forrnak fel kaleidoszkópszerű változatosságban. De nemcsak az anyag páratlan, hanem rendezője is: közvetlen forrósággal érezzük Márai nemes hevületét, mély felelősségtudatát és ragyogó stílusa friss lüktetését.
-
-
Vasfüggöny kölnivel
02 400 FtMúltunk üzen.(…) Angolul a világot vörös és barna diktatúrák ellen lázítón, magyarul nekünk, a zsigereinkben mindezt hordozó honfitársaknak. A briliáns fordítás nem egyszerűen átad, közvetít, hanem közel hoz, beavat, hitelesít, magával ragadón részesévé tesz huszadik századi pokoljárásunknak. Jeney Attila valódi szerzőtársa az eredetileg angolul fogalmazó Szablya Ilonának – közös munkájuk, közös üzenetük ez a lebilincselő, fájdalmasan gyönyörű írás. (Csűrös Csilla újságíró)
-
-
-
Vau!
01 500 FtEz a könyv azért született, mert gyermekként úgy éreztem, hogy az én öcsém is mindennél és mindenkinél jobban szereti az állatait. Amikor például több napra elutazott, hosszú oldalakon hagyta meg pontokba szedve, hogy mivel etessük Matyit, a varjút, hogyan mosdassuk Tibit, az iguánát, és miképpen futtassuk délutánonként Dödikét, a fehéregeret. Én pedig éveken keresztül féltem attól, hogy nem versenyezhetek velük a testvérem szeretetéért, s időnként arra vágytam, hogy egy kicsit Matyi, Tibi, vagy Dödike lehessek, és engem is nagyon szeressen az öcsém.
Talán ha néha kutyává válok, mi is jobb testvérek lettünk volna.
Nógrádi Gergely -
Vázlat Európa három történeti régiójáról
08 500 FtA nagyszabású történelmi esszé több évszázad fejlődését tekinti át Európa fogalmának megszületéséről e földrész végletes részekre szakadásáig. Melyek a „nyugatias” társadalomszerveződés legfontosabb elemei? Hogyan alakult Kelet-Európa szerkezeti fejlődésének menete? S hogyan jött létre a kettő között egy sajátos alkatú képlet: Közép-Kelet-Európa? E térség – s benne Magyarország – kialakulásának mélyreható strukturális elemzését végzi el a neves középkorkutató.
-
Védőr
02 000 FtSzabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend” a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának… Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.
-
Vegetárius szakácskönyv (2. bővített kiadás)
04 000 FtKülönös tekintettel a tápláléok preventív és gyógyhatására kitapasztalta és leírta: tiszteletes Köröspataki Kiss Károly.
-
Végrendelet
01 000 FtJustus Pál 1905. április 7-én született Pécsett, és 1965-ben halt meg Temesvárott. Küzdelmes életútjának csupán egyik, bár nem jelentéktelen állomása volt költői pályájának kibontakozása.
-
-
Végzetes eszetendő. Történelmi korrajz egykorú képekkel
01 200 FtA kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
Velence – Művészeti Kalauz
03 600 FtVelence – a helybeliek szeretetteljesen la Serenissima, a „legtiszteletreméltóbb” néven emlegetik – már régóta röpíti álomvilágba a látogatókat: a San Marco, a Canal Grande két partját büszkén szegélyező káprázatos paloták, vagy Tiziano, Tintoretto és Tiepolo remekműveinek varázsa soha nem feledhető. A tájékozódást elősegítő gyakorlati tanácsok mellett a könyv részletesen ismereti Velence műemlékeinek művészettörténeti vonatkozásait.
-
Velence hulló angyalai
02 500 FtJohn Berendt a tény-irodalom egyik legkiválóbb művelője napjainkban. Az Éjfél a jó és a rossz kertjében című könyve – amelyből Clint Eastwood nagy sikerű filmet rendezett – négy évig tartotta magát az amerikai bestseller listákon. Az előző színvonalát is felülmúló új remekművének középpontjában megint egy valós bűntény áll, a velencei operaház, a Fenice felgyújtása. Persze, a mű ennél sokkal többről szól, Berendt példátlan ügyességgel és magabiztossággal egyensúlyoz a krimi és a kultúrtörténeti kalauz műfaja között. A valódi főszereplő Velence, de számolatlan más izgalmas alak emeli tovább a városról és az operaházáról szóló történet fényét. Olasz főnemesek, dózsék leszármazottai, világhírű muránói üvegfúvómesterek, költő és írófejedelmek (Ezra Pound, Robert Browning, Henry James) valamint egy sor extrovertált vagy éppen egzaltált figura vonul végig előttünk a színen, és sosem látott értékek és titkok kerülnek napvilágra, Marco Polo talajszint alá süllyedt egykori házától, Pound ellopott örökségén át, velencei maffia-ügyekig. Berendt rendkívül élvezetes könyve olyan bizalmas betekintést enged Velence és tágabb értelemben Itália magánéletébe, amilyen intim közelségbe legtöbben sosem kerülhettünk.
-
-
Velence multja és művészete
01 500 FtAquileiától Ravennáig az Adria északnyugati szöglete jórészt mélyen fekvő posványos, mocsaras terület, melyet az Adriába ömlő folyók hordalékai egyenetlenül töltöttek föl. Néhol homoktorlaszok húzódnak a tengerparttal szemben, az úgynevezett „lidók”, melyeket a folyók torkolatai meg-megszakítanak. Ezek mögött sekélyes vagy mélyebb nagy vízfelületek vannak, a „lagúnák”. A lidók védő őve mögött a mélyebb s a tenger friss, élő vizével állandó összeköttetésben levő lagúnák szigetein keletkezett Velence.
-
Velence, Firenze,Róma
03 000 FtCsak a művészetnek adatott meg legszerencsésebb pillanataiban, hogy a látszatba létet foglaljon.
Firenze a léleknek az otthon magasztosan egyértelmű biztonságát nyújtja. Velencének viszont a kaland kétértelmű szépsége jutott… tragikuma: az alapját odahagyó felszín, a látszat, melyben lét immár nem él, mégis valamilyen teljességként és szubsztanciálisként mutatkozik. -
-
-
Vendéglátó gazdálkodási ismeretek
0800 FtA vendéglátóipari gazdálkodás legfontosabb elemeinek kapcsolatát mutatja be a korszerűsített tankönyv. A vállalkozások általános gazdasági környezete, a pénzforgalom, a hitelezés, a vagyon- és készletgazdálkodás, a munka- és bérügyek alkotják a téma gerincét. A tananyag az eredmények elemzése, a sajátos szállodai gazdálkodás, a vezetés, az üzleti terv készítés módszereinek bemutatásával válik teljessé.
-
-
Vénusz és Mars
0600 FtA Vénusz és a Mars bolygók már születésünk idején beleszólnak további sorsunk, jellemünk alakulásába. Sorsunkat ugyan magunk irányítjuk, de a Vénusztól és a Marstól kapott tulajdonságaink befolyásával. Vénusz: kulcs az érzelmeinkhez, vezérli mindennapjainkat, magyarázza a másokhoz való viszonyulásunkat. A Vénusz-jegy helyzete tükröt tart felénk érzelmeink természetéről, kapcsolataink lehetőségéről, és egyensúlyt teremthetünk odaadás és önfeláldozás között anélkül, hogy csorba esne eredetiségünkön. Mars: napi tevénységünk hajtóereje az akaraterő, a tettrekészség planétája. A Mars bolygó helyzete pontos felvilágosításokkal szolgál egyezségünk területén is: tanácsot ad a stressz kiküszöbölésére. Gazdálkodhatunk testi-lelki energiánkkal, hogy jobban érezzük magunkat a világban. Meghatározó Nap-jegyünkön belül a Vénusz és a Mars elhelyezkedését kikereshetjük a részletes táblázatokból, amely elfoglaltságot, jó szórakozást és izgalmas kihívást ígér az árnyaltabb önmegismerés felé.
-
Venyigeszú és a plankton
0800 FtA Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.
-
Vérben és viharban
05 000 FtA kötet végén (121-125) tanulmány: A magyar ipar és kereskedelem áttekintése a honfoglalástól napjainkig. Írta: Páll András.
-
Vérben és viharban – Egyedül a világ ellen
01 000 FtWass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. Az Egyedül a világ ellen árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel. A művek példázatként erősítik magyarságtudatunkat. Kráter