• Színháztörténeti képeskönyv

    0

    Mindent színészek csináltak – tanította szépemlékű dramaturgiatanárom, Gyárfás Miklós, író, drámaíró, a szakirodalom legérzékletesebb színészportréinak írója, tizenévesen Miskolcon Sebestyén Mihály igazgató színházi titkára, édesanyja foglalkozását követte bonviván szerepkörön; ő szakított közszemléletünknek magyar betegségével, miszerint a színház a bemutatott drámák irodalmi rangjával mérhető.
    Mindent színészek csináltak. Színészetünk nomád korszakában a lábukat lejárták mindkét hazában. Házhoz vitték a művészetet. Útonállóktól rettegve, veszélyes közbiztonság idején, sárban szekereztek faluról városra, csárdáról csizmadiaszínbe, szállították a soknyelvű ország lakosságához az érzéki színházat. Kiföstött arccal szavaltak a nyilvánosság előtt, egyszersmind irodalmi lektorai voltak társulatuknak: darabokat olvastak, átdolgoztak, s a színészek legtöbbje – az édes sanszonett Déryné is – fordított, játszásra alkalmas szövegeket termelt, kikísérletezte mellékfoglalkozásban a magyar nyelvű színpadi párbeszédet.
    Mindent színészek csináltak. A német nyelvű drámairodalom egyeduralmát Latabár Endre igyekezett megtörni. Dagályos német lovagdrámák helyére francia operetteket ültetett át, az égre kancsalító és felhőknek szavaló játékok helyére odalopta Offenbach pimasz csintalanságát.
    Mindent színészek csináltak – Paulay Ede egyetemi irodalmárokkal perelt, amikor kalandorian színre dolgozta a Csongor és Tündét, valamint Madách könyvdrámának vélt Tragédiáját. A 20. század első éveiben ifjú esztétikusok megalapították a Thália Társaságot, meghonosítandó a naturalista drámát és színjátszást.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Színről színre

    0

    A filmforgatókönyv sokféle lehet. Akadnak rendezők, akik állítólag úgyszólván forgatókönyv nélkül, legföljebb afféle alkalmi cédulák segítségével rögtönzik filmjüket. Mások szakkifejezésekkel, ábrákkal, száraz, lapos leírásokkal igazítják el magukat és munkatársaikat. Bizonyos filmekben a párbeszéd, a cselekmény olyan alárendelt szerepet játszik, s olyannyira a látvány dominál, hogy a mégoly élvezetesen megírt filmnovella is csak a film színtelen reprodukciójaként olvasható. Ingmar Bergman azok közé a rendezők közé tartozik, akiknek filmjeit a forgatókönyv felől is meg lehet közelíteni. Természetesen a film nála is merőben új minőség az irodalmi vázlathoz képest, a forgatókönyv vagy filmnovella viszont a maga irodalmi eszközeivel már-már irodalmi értékű előlegezését nyújtja a film bizonyos eleminek. Némi túlzással azt mondhatnánk, Bergman maga teremti meg azt az irodalmi alapanyagot, amit más filmrendezők sokszor íróktól kölcsönöznek. A film Strindbergje ő, aki amellett, hogy filmrendező a javából, ősének drámaírói tehetségéből is örökölt, és forgatókönyveinek közreadása nemcsak filmjei felelevenítéséhez szolgáltat fogódzót, hanem ezt a drámaírói tehetséget is érzékelteti. Bergman eddig elkészült harminchét filmjéből tizenkettőt mutat be kötetünk hol inkább drámaként, hol inkább novellaként olvasható irodalmi előzékkel. Soruk az 1956-ban készült A hetedik pecsét-tel kezdődik, és az 1977-ben bemutatott Kígyótojás-sal zárul. „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre”, idézte annak idején Pál apostol korintusbeliekhez írt levelet a már könyv alakban is ismert Trilógia első darabjának címe: Tükör által homályosan. Az 1975-ben készült és később filmváltozatban is bemutatott tévéfilm-sorozat már „színről színre” láttatta hősnőjével és nézőivel, ami annak idején még csak tükör által homályosan látszott. Ha nem is evilágot és túlvilágot elválasztó bibliai idézet értelmében, e két filmcím s a velük megidézett két létélmény alkalmas útjelzőül kínálkozik Bergman pályáján. Bergman filmjei korunk polgári társadalmának mély válságát, ennek a válságnak az emberi lélekre, az emberi kapcsolatokra tett pusztító hatását tükrözik. Hőseit életüknek abban a határhelyzetében figyelhetjük meg, amelyben szembe találják magukat ennek a lélekpusztításnak addig lappangó követelményeivel. Bergmant, bár szokás őt egyszerűsítő tévedéssel filmrendező-filozófusnak tartani, mindig jobban érdekelték a következmények, mint az okok. Igaz, korábbi filmjeiben, így a Trilógia első két darabjában vagy A hetedik pecsét-ben korunk magára hagyott emberének kétségbeesését vallásos fogalomkörű és egzisztencialista felhangú világmagyarázattal okaira nézve is firtatta, de igazán hatásosat s maradandót azokkal a filmjeivel alkotott, amelyekben a szorongó, magányos, önpusztító embert ábrázolja páratlan pszichológiai érzékkel, és viselkedésének hátterében csak sejteti, nemegyszer mitizálva, elvontan, azokat a történelmi-társadalmi összefüggéseket, amelyeket hősei megtestesítenek. Ilyen mitikus, képes beszéd a biblikus címadás is. Karin még csak tükör által homályosan látta, hogy nincs Isten, hogy az embernek reménytelenül magára hagyatva kell megvívnia élettel-hallál, a sokáig sérthetetlennek látszó Jenny már színről színre találkozik szembe a földi élet poklával. A tókör-által-homályosan-látás tébolyba taszított, a színről-színre-látás kíméletlensége a felépülés esélyét is hordozza. Bergmann arra kínál lehetőséget, hogy hőseivel együtt átéljük a szembesítés határhelyzeteit, és művészete azt példázza, hogy a megszabadulás útja a gyötrelmesen őszinte szembesítésen át vezet.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Szinyei Merse Pál

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Szinyei Merse Pál élete és művészete

    0

    A XIX. század magyar festészetének különös sorsú mesterét művészettörténész dédunokája a család birtokában lévő eredeti dokumentumokra építve és a korszerű tudományosság elemző módszerével mutatja be. Bár a Szinyei művészetével foglalkozó irodalom elég terjedelmes, azonban inkább esszék sora volt; mind ez ideig nem történt meg az életmű hasonlóan részletes, komplex feltárása. A művész aránylag hosszú élete (1845-1920) a magyar művészettörténet-írásban szinte egyedülálló lehetőséget nyújtott a szerzőnek arra, hogy művészetünk több fontos korszakának jellemzésére is kitérjen a kiegyezést megelőző évektől az első világháború végéig. Korának történeti-társadalmi közegében, a lassan változó eszmei és ízlésbeli folyamatban bontakozik ki előttünk Szinyei élete és munkássága. A szerző a napjainkra egyre szerteágazóbb történeti ismeretekhez méltóan Szinyei helyét is az eddig megszokottnál szélesebb európai perspektívában helyezi el. Ugyanakkor a gazdag illusztrációs anyag segítségével tanúi lehetünk a művész kifejezésért vívott küzdelmének, amit a szerző a bizonytalan rajzi próbálkozások és a kész művek egymást kiegészítő tanúságtételével szemléltet. Az elemzéseknek köszönhetően árnyaltan megismerjük a müncheni festőakadémián tanuló múlt századi festők szemléletét és azt a sajátos egyéni módot, ahogyan a természetimádó Szinyei a konvenciónak hátat fordítva eljutott a Majális megismételhetetlen csodájáig. A kötet külön értéke a fényképes festmény-katalógus, mely első ízben teszi lehetővé a teljes életmű összehasonlító vizsgálatát.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Szíria

    0

    A földrajzi fejezetet írta: Dr. Probáld Ferenc
    A térképeket tervezte és rajzolta: Balogh Klára
    A fényképeket készítették: Dr. Dallos Attila, Kis Imre, MTI Fotó

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Sziriat oszlopai

    0

    Josephus Flavius zsidó történetíró (Kr. u. I. század) Antiquitates Judaicae című munkájában írja: „Seth gyermekeinek” papjai azt tanították, hogy a föld egykor tűz és víz által fog elpusztulni, s ekkép minden böleseség és tudomány megsemmisül majd. Hogy tehát ezeket a későbbi nemzedékek számára megmentsék, két hatalmas oszlopot emeltek. Az egyiket égetett agyagból, a másikat gondosan faragott kövekből, s ezekre az oszlopokra felvéstek minden tudást, amelynek birtokában voltak. Az oszlopok pedig Sziriat földjén állnak. Georgius Syncellus bizánci krónikás is megemlíti Chronographia-jában ezt az egyiptomi hagyományt; szerinte Manetho, a nagy egyiptomi tudós, történelmét az oszlopokról vette. Ezek Sziriat földjén állnak, és Thot, az első Merkúr „minden tudományt felvésett reájuk a szent nyelven és a szent jelekkel”.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szirmayak a magyar történelemben

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szirom és Boly

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Sziszi

    0

    Miközben forrongott a világ, fájdalmas társadalmi, szociális és politikai átalakulások mentek végbe Európa-szerte, a hatalmas Habsburg Birodalom császárnéjának, Ferenc József hitvesének lelkében is viharok dúltak. Az alig 16 évesen uralkodófeleséggé vált ártatlan, törékeny teremtés nem mindennapi életének mozzanatait, legtitkosabb gondolatait, érzéseit leghűségesebb társával, naplójával osztotta meg. A kora legszebb asszonyaként számon tartott császárné, a tiszta életet élő, igaztalanul mégis sokat rágalmazott magyarbarát asszony sohasem tudta megszokni az udvari élet képmutatását. Menekülésképpen bejárta, illetve -lovagolta szinte egész Európát. Bár eredeti naplója kérésére a tűz martaléka lett, a spanyol művészettörténész-írónő, Ángeles Caso jóvoltából most mégis a kezében tarthatja az olvasó. Írása hiteles korrajz, mindamellett rendkívül szórakoztató, izgalmas olvasmány is.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Szivar Enciklopédia

    0

    Az enciklopédia kombinálja a dohány történetének lebilincselő krónikáját és a világ legfinomabb szivarjainak fényképekkel illusztrált jegyzékét. A tárgyban járatlan olvasó megtanulhatja, hogyan is kell egy valóban fenséges szivart kiválasztani, megbizonyosodni arról, hogy valódi és kiváló állapotban lévő cikket szerez be. A szivarozás ínyencei hasznát láthatják annak, hogy szakértő tanácsokat olvashatnak a szivar szakszerű tárolása, vágása felől, így is nőhet az az élvezet, amit a szivar íze és zamata tud nyújtani. Bemutatja és kommentárral kíséri a könyv az elképesztően sokfajta és különböző méretű szivarokat, eligazít a színek, csomagolások és szivargyűrűk labirintusában.

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Szivárvány Nagyáruház

    0

    A Szivárvány Nagyáruház gyerekkorom tárgyi katalógusa. Szubjektív válogatás tehát, mégis inkább a 70-es, 80-as évekről szól, mint rólam. E katalóguskötet a felnövés könyve. Az űrpisztollyal kezdődik és az Orion televízióval ér véget a történet. Tárgyfotókra és a hozzájuk rendelt szövegekre lel az olvasó. Nem az iparművészet vonzott, hanem a múlt. A könyvhöz kísérőajándékok is készültek, plakátok és egy rövid történelmi áttekintés a 70-es, 80-as évekről. Képzeletbeli áruházi sétán vehetünk részt, olyan portékák közül válogathatunk, melyek elvesztek, vagy elvették tőlünk, és azóta sem kaptuk vissza.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szivárványhíd

    0

    „Nagy örömmel olvastam e könyv kéziratát. Valóban a fényből eredünk, és a színek át- meg áthatják életünket. Kevés könyv fog át ekkora területet, hogy végül elvezessen a színgyógyászat alapelveihez és perspektíváihoz.” Szász Ilma
    „Mindannyian velünk született módon tudjuk, hogy létezik valamilyen, az életerőt ellenőrző és irányító Magasabb Tudat. A színterápia egyike a legősibb terápiáknak, mely az idők mélyén gyökerezik. A fény minden egyes színösszetevőjének saját hullámhossza és külön energiaminőség-jellemzője van, amelyek az emberi érzelmek egész garmadáját képesek befolyásolni. Minden ember ösztönösen vonzódik a saját színeihez, vagyis mindenki pontosan képes felismerni, mire van szüksége. A színek hatása már önmagában is valóságos varázslat. Úgy tűnik, mindig alkalmazkodik az egyén személyes szükségleteihez. Némelyekre a puszta látványon keresztül tesz hatást. Mások számára viszont valami egyéni barométerként működik: az adott pillanat hangulatát, helyzetét és testi szükségleteit tükörként mutatja. Szükség esetén pótolja az életenergiákat is.” Adam Eon
    „A nagy világkorszakok szintén kapcsolatba hozhatók a színekkel, és ezek a színek elárulnak valamit a kor szelleméről. A vízöntő kort a kék és az ibolyaszín jellemzi. Ezzel azt mutatja meg a számunkra, hogy a szellemi világgal keresi a kapcsolatot. Minél inkább értjük meg a dolgok analógiás összefüggéseit, annál pontosabban vagyunk képesek a színek nyelvének ismeretét elsajátítani.” (részlet a könyből)

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szívparafrázisok

    0

    SZÍV (latinul cor): a mellkas üregében, a szívburokba zárva… foglal helyet… A természet akként rendezte be a szívet, mint a gépész szivattyúzó műszereit, hogy billentyűket s azok elé olyan nyílásokat is adott a szívben, amelyeken, ha kell, elillanhat a vér… A szívnek még rezgő húrjai is vannak, amint a poéták is annyiszor megénekelték. Ez igazán rezgő húroknak nagy szerepök van a szív működésében; ha betegség következtében el vannak kérgesedve (meszesedve), vagy meg vannak szakadva, habár nem is az érzelmek súlya alatt, noha voltak már erre is esetek, hogy nemcsak e húrok, hanem a szív húsa is megszakadt a nagy bánattól, nem működhetnek… (Pallas Nagylexikon). PARA (latin): összetett szavakban az utótag valamihez való hasonlóságát vagy valami ellen való felhasználását jelöli (Bakos Ferenc: Idegen szavak szótára). 2. para: Ma már valóban csak a másvilágon létező jugoszláv váltópénz (Juhani Nagy János: Nevető lexikon), 3. parázik: aggódik, beijed, sír a szája (modern nyelvújítás kori szólelemény). FRÁZIS (ógörög): eredetileg a mondat, melyben egy gondolatot fejezünk ki. Ma tartalmatlan, elcsépelt beszédet értünk rajta… Zenében a zenei gondolatnak, a mondatnak megfelelő, önálló része, amelyet frazeálás segítségével emelünk ki (Pallas Nagylexikon). PARAFRÁZIS: körülírás, átírás; valamely tömör vagy nehéz szerkezetű szövegnek, fogalomnak más szavakkal bővebben, magyarázatosabban vagy népszerűbben való előadása… mely az érthetőséget tartja céljául. A zenében parafrázisnak hívják egyes dalok, operamelódiák fantasztikus átírását és kicifrázását (Pallas Nagylexikon). SZÍVPARAFRÁZIS: kultúrtörténeti elmélkedés arról, hogy mit jelentett az embernek a szív az évezredek során és mi a mondanivalója ma…

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Szkítáktól a Kárpát Hazáig

    0

    Senkinek sincs joga elvenni egy másik nép – esetünkben a magyarok – évezredeken át tudott és vallott származását: az ősi szkíta-hunavar gyökereket. Mert az indo-európaiaknál ősibb nyelvünk nem volt sehova sorolható, német nyelvészek hozzácsapták a magyar nyelv és nép származását egy teljesen idegen nyelvcsaládhoz. A sötét Bach-korszakban ránk szabadították: Hunsdorfert (Hunfalvyt) és a magyarul nem is tudó Budenzt, hogy dolgozzák ki a hamis származás nyelvi bizonyítékait. A magyar kultúra nagyjai, mint Jókai, Arany is kétkedve fogadták az új „származást”. Azóta rendszerek jönnek-mennek, de a hamis nézet maradt, iskoláinkban ezt tanítják a mai napig. Ennek meg kell változnia! Aradi Éva korábban kiadott „A hunok Indiában”, „Egy szkíta nép: a kusánok”, majd az „Indoszkíták” című kötete is a szkíták utóéletét kutatta, elsősorban Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban (az ókori Baktriában). Valamint kapcsolataikat a magyarok őseivel. Jelen kötetében kilenc tanulmányát jelenteti meg; ezek a belsőázsiai természetvallások ismertetésével, hatásával, a szakák utóéletével, a magyarok ázsiai rokonaival, a székelyek őshonosságával, az ókori Baktria aranykincseivel, Kurszán iráni származásával és nem utolsó sorban Magna Hungáriával foglalkoznak. Az északi és valóban létező türk kapcsolaton kívül a szerző vizsgálja a déli, iráni, méd, perzsa hatást is, mely szintén jelentős volt a magyarság őstörténetében. Hatvanhét képpel és térképpel egészíti ki tanulmányait, bizonyítva őseink sokféle kapcsolatból merített, de mégis egyedi történelmét, nyelvét, hagyományait.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szlovákia

    0

    Eredeti fényükben ragyogó középkori városok, a magyar gótika legszebb emlékei, egyedülálló túralehetőségek a Magas-Tátrában és a Szlovák Paradicsomban, romantikus várromok, a tót falusí világ emlékei, pompás főúri kastélyok, modern síközpontok, a Világörökség részét képező cseppkő- és jégbarlangok, pezsgő szórakozónegyed Pozsony barokk óvárosában. A régi Csehszlovákia szürkeségének elmúltával ideje újból felfedezni a Felvidék gazdagságát.• útiterv-javaslatok, ötletek kisgyermekes családoknak• látnivalók, művészettörténeti háttérinformációk• több mint 300 szálláshely minden árkategóriában, jellemzéssel• több mint 200 kipróbált étkezőhely• kávéházak, sörözők, zenés szórakozóhelyek• túrajavaslatok, síközpontok, barlangok és fürdőhelyek• kulturális rendezvények, fesztiválok • gyakorlati tudnivalók a közlekedéstől a pénzváltásig• térképek régiókról, városokról, túra- és síközpontokról• 53 színes fénykép

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szmrecsány Szűz Mária-temploma

    0

    A Kossuth- díjas filmrendező és művészettörténész, Jankovics Marcell és Méry Gábor fotóművész, a már jól ismert szerzőpáros újabb kötetét veheti kezébe az olvasó. A páratlan kincsekben és építészeti megoldásokban gazdag, történetükkel a messze múltban gyökerező, egykori felső-magyarországi temlomokat bemutató, A lőcsei Szent Jakab-templom szárnyasoltárai, A kassai Szent Erzsébet-dóm, A bártfai Szent Egyed-bazilika, A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház, A szepesszombati Szent György-templom, A bakakabányai Szent Miklós-templom, A késmárki Szent Kereszt-bazilika című albumaik után most a Szmrecsányi Szűz Mária templomba kalauzolják el az érdeklődőt.

    7 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szó – beszéd

    0

    Hogyan használjuk helyesen a nyelvet? Hogyan értsük helyesen partnereink beszédét? Hogyan indítsuk és hogyan tartsuk fenn a beszélgetést? Hogyan hallgassunk másokat, hogy népszerűek és sikeresek legyünk? Hogyan mondjunk őszinte bókokat és hogyan alakítsunk ki beszédünk segítségével hiteles képet magunkról? A könyv­ választ ad a fenti kérdésekre és megtanít a beszéd hatékony használatára.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szocializmus nacionalizmus

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Szociológia

    0

    A kötet elsődleges célja, hogy bevezetést nyújtson a szociológia általános fogalmaiba, illetve a szociológusokat ma leginkább foglalkoztató kutatási problémakörökbe. Mindenekelőtt arra törekszik, hogy részletes társadalmi leírásba illessze, illetve frappáns példákkal illusztrálja azokat. Ezáltal átfogó társadalomképet nyújt, amely alapján közvetlenebbül értelmezhetők a főbb elméleti, metodológiai és módszertai irányzatok, megközelítési módok. A szerző az egyes fejezetek végén további irodalmakat (a külföldi kiadványokat kiegészítettük megfelelő hazai könyvekkel és tanulmánygyűjteményekkel) ajánl a témában elmélyedni kívánók számára. A kötet párhuzamosan használható az oktatásban Andorka Rudolf Bevezetés a szociológiába című tankönyvével, mert míg az utóbbi egy magyar szociológus szempontjából a magyarországi társadalmi jelenségekre összpontosítva, addig Giddens műve egy külföldi szociológus szempontjából, a világjelenségekre összpontosítva tárgyalja a bevezető szociológiai ismereteket.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Szög és olaj

    0

    Pilinszky János költői rangját a kritika és a versolvasó közönség egyaránt elismeri. Ez a törékeny, ritkán és halkan megszólaló költő már életében eljutott annak a szinte áhitatos figyelemnek a fókuszába, amellyel a legnagyobbakat is többnyire csak az utókor szokta körülvenni. Ez a kötet Pilinszky János irodalmi hagyatékának egy kevésbé ismert és alig számon tartott területére irányítja az olvasó figyelmét. A költő Pilinszky mellett ismernünk kell a prózaírót is! S ha a Rekviem című filmforgatókönyv, a Végkifejlet-ben megjelent talányos drámák, a Sheryl Suttonnal folytatott beszélgetések kezünk ügyében vannak, oda kívánkoznak a költő cikkei is, amelyekről már 1968-ban mint „kis remekművekről” beszélt Gyurkovics Tibor, pedig akkor még csak kialakulóban volt az a sajátos publicisztikai műfaj, amely aztán olyan szokatlan őszinteségi fokra fejlődött a költő-publicista utolsó éveiben. E kötet lapjain egy költői figyelem történetét követhetjük végig, s olvasásuk során közelebb jutunk Pilinszky költői műveihez is. De ezeket a cikkeket nemcsak a költemények jobb megközelítése, teljesebb megértése kedvéért érdemes tanulmányozni. Önmagukért is meg lehet szeretni őket. Együttesükből valami – szinte pascali – mű kerekedik ki, legyűgöző alázattal és mégis öntörvényű biztonsággal. Itt is megtörtént az az evangéliumi csoda, amelyről költői nyelvével kapcsolatban szeretett beszélni Pilinszky: „A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat”. Itt a kezdetben kedvetlenül vállalt feladat változott meg, s a költő keze közt, aki sem lírikus mivoltát, sem vállalt szolgálatát nem tudta megtagadni, megszületett valami olyasmi, ami irodalmunknak maradandó kincse lesz, élő olvasmány akkor is, amikor már semmi sem marad azokból az újságlapokból, amelyeken ezek a rövid meditációk először megjelentek.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Szókalauz

    0
    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Szőlőművelés és borkezelés könyve

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szomjúság

    0

    Harry Hole három éve visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtiszti főiskolán tanít, kiegyensúlyozott életet él. Ám a boldogság vékony jég, amely bármikor beszakadhat az ember lába alatt… Amikor egy fiatal nőt brutálisan meggyilkolnak a fővárosban, Mikael Bellman rendőrfőkapitány személyes okokból Harry segítségét kéri. Hamarosan újabb hasonló gyilkosság történik, Harry pedig – sutba dobva élete szerelmének és önmagának tett ígéretét – beleveti magát a munkába. Mindössze két nyom van, amelyen elindulhatnak: az első áldozat nyakán lévő sebekben talált rozsda- és festékmaradványok, valamint a tény, hogy mindkét nő társkereső oldalak rendszeres látogatója volt. Harry azonban valami mást is lát. Valamit, ami megragadja a figyelmét, és arra ösztökéli, hogy mit sem törődve a kockázattal újra a nyomába eredjen a gyilkosnak, aki egyszer már túljárt az eszén…

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Szomorú trópusok

    0

    Lévi-Strauss jó tizenöt évvel azután írta meg ezt a könyvet, hogy etnográfusként, az „utolsó érintetlen primitív népek” iránti romantikus vágytól hajtva nekivágott az Amazonas menti őserdőknek. Romantikus idill helyett azonban egyszer csak „saját mocskunkkal” találta magát szemközt. Talán ez is az oka, hogy később olyan távolságtartó megközelítést alkalmazott a társadalmi élet vizsgálatában. Mindenesetre ez a könyv nem csupán afféle etnográfus-útleírás, hanem sokkal több annál: összegző mű, melyben más utazások tapasztalatai is szerepelnek, és filozófiai értekezés is, hiszen már itt körvonalazódnak a Lévi-Strauss által megteremtett strukturalista módszer alapelvei. Végül, de nem utolsósorban széppróza: a korábbi századok filozófiai útleírásának legjobb hagyományait követő vallomás a világról. Korunk egyik legnagyobb antropológusa, Clifford Geertz szerint „ez az egyik legcsodálatosabb könyv, ami antropológus tollából valaha is született”.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Szonettek

    0

    William Shakespeare 1609-ben – kalózkiadásban – megjelent szonettciklusa a világirodalom legrejtelmesebb művei közé tartozik, népszerűségével talán csak Catullus és Villon versei vetekedhetnek. Shakespeare életművén belül is csak a Hamlet-et övezi hasonlóan felfokozott érdekődés.
    Magyarul több teljes fordítása is ovasható: a múlt században Győri Vilmos és Szász Károly (1880), majd Ferenczi Zoltán (1916-1922), Szabó Lőrinc (1921), később Keszthelyi Zoltán (1943) fordította le a teljes szonettciklust.
    Justus Pál (1905-1965) társadalomtudós, költő, műfordító, a Szociáldemokrata Párt egyik vezetője, országgyűlési képviselő 1956-ban adta közre a saját fordítsait, melyeket a megelőző évek tragikus körülményei között készített. Justust a koncepciós perek során 1949-ben bebörtönözték, és csak 1955-ben szabadult. A szonetteket börtönévei alatt fordította egy oxfordi kiadás és egy szótár segítségével – fejben, papírfecnikre. E fordítások értéke azonban, mint ezt az olvasó is tapasztalhatja, nem az alkotás ellenében ható körülményekben rejlik: Justus méltó és egyéni változatot teremtett.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Szörényi. rohan az idő

    0

    Apámnak, ​a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!” Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szórványsors

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Szót kérek Amerikából

    0

    Előszó helyett égi üzenet Bartis Ferenctől: Ég tudja, miért vállalta olyan lelkesen megírni az előszót a „Szót kérek Amerikából” című könyvemhez Bartis Ferenc. Ennek megírásában csak a hirtelen súlyosra változó, alattomos kór akadályozta meg. Igen, „akarta”, szinte eget ostromló akarattal, hogy – szavai szerint – leírja azt hogy mit, hol és miért látja jónak verseim és előadásaim „üzenetét”: a könyv címét is megváltoztatta egy kicsit. A könyv korai megjelenését is ő kívánta, amit már betegen szerkesztett meg. Kezdeti vonakodásom, ami főleg a költségek miatt támadt kennem, bosszantotta, és a rá jellemző durva őszinteséggel kioktatott, kb. ezekkel a szavakkal: „Nem nekem fontos, hogy megjelenjen ez a könyv, hanem népünknek és hazánknak – a nemzeti megmaradásért! Megismerni őstörténetünket és büszke lenni arra! Útvesztett és agymosott jelenkori generációjával kapcsolatkan éppen te idézted Adyt: »S ha néhányan nem kiáltoznánk, Azt sem tudná, hogy őt pofozzák.« Azonkívül szeretem az eszközeidet: a hazaszeretet, a bátorság, a kutatott és meglelt történelmi igazság fegyvereivel karcolsz, hogy ne tűnjön el ősi népünk a nemzetköziség jellegtelen, szürke közegéken. Te mondod így, egyik írásodban! S ezt nem akarod, hogy megismerje a magyar nép?! A több mint 9 millió magyarnak nem jelent semmit, hogy Cleveland, Ohio államban (USA) székelő Árpád-Akadémia évente több példányt ad a magyar könyvtáraknak KRÓNIKA című évkönyvéből – amiken a te írásaid is megjelentek. Hányan látták vagy olvasták? Talán százan?! Az emberi élet útja egyénenként nagyon különböző lehet, de az utolsó út egyben teljesen azonos: kikerülhetetlen. Akár késlelteti, akár sietteti azt valaki! A megrendelt halál ott leselkedett Bartis Ferenc fiatal korában, több mint 10 éven át. Azonban mindig volt egy-egy hű barát, aki elébe állt a halálnak, hogy Bartis Ferencet megmentse. Úgy látszik 2006 júniusára elfogytak a Gilgamesek Feri környezetéből. De ez a régóta leselkedő halál tette őt halhatatlanná és legyőzhetetlenné. Öt világrész magyarsága gyászolja őt. Égigérő lármafává nőtt gyógyító intelmei, a könnyek és virágok közé én is odateszem könyvemet – virágcsokor helyett.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Szövegggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Reneszánsz kor

    0

    Első ízben 1951-52-ben jelent meg a Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból című kétkötetes egyetemi segédkönyv, amely a magyar szakos egyetemi hallgatók tanulmányaihoz szükséges legfontosabb régi irodalmi alkotások vagy szemelvények közreadását tűzte ki célul. A kötetek második, javított és átdolgozott kiadása – Klaniczay Tibor munkájaként – 1963-64-ben látott napvilágot, s közel negyedszázadon át hasznosan szolgálta a magyar szakos tanárképzés ügyét. A második kiadás már támaszkodhatott a hatkötetes akadémiai kézikönyv eredményeire, hasznosíthatta annak periodizációs elveit, új megállapításait és szövegkritikai észrevételeit egyaránt.
    A régi magyar irodalom örvendetesen fellendülő kutatása természetesen az elmúlt két és fél évtizedben ismét új eredményeket hozott. Megsokszorozódott a szövegkiadások száma, újonnan felfedezett vagy elfeledett művek váltak hozzáférhetővé, adataink, ismereteink is gyarapodtak, árnyaltabbá váltak. Mindez indokolttá tette a könyvárusi forgalomból amúgy is teljesen kifogyott szöveggyűjtemény harmadik kiadásának napirendre tűzését, átdolgozott, korszerűsített változatának elkészítését.
    Jelen kötet a magyarországi reneszánsz korszak (1450-1640) irodalmát igyekszik átfogó igénnyel bemutatni.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Sztálin lánya

    0

    Sztálin lánya, Szvetlana Allilujeva már származásánál fogva is megérdemli a különleges figyelmet, hiszen 1926-ban született, 27 éves volt, amikor meghalt az apja, tehát bőven szerezhetett „élményeket” a nagy grúz vezér környezetében. Szvetlana esetében azonban a további életút is olyan változatos és izgalmas, hogy a lány, kilépve apja árnyékából, mint disszidens szovjet polgár, számtalan házasságot, szerelmi és politikai drámát megélt asszony is méltó a figyelmünkre. Ami Szvetlana fiatalkorából különösen izgalmas: milyen pozitív képet őrzött „gondos és gyöngéd” apjáról, hogyan reagált a legközelebbi családi barátok „eltűnésére”, édesanyja öngyilkosságára 1932-ben, és általában hogyan zajlottak a legmagasabb rangú szovjet pionírlány hétköznapjai. Sztálin halála, illetve a hruscsovi fordulat után Szvetlánát nem bántják (óvatosságból azért anyja nevét veszi fel), 1967-ben mégis úgy dönt, elhagyja a Szovjetuniót. A lépés világszerte nagy figyelmet kelt, Szvetlana személye szimbolikus jelentőségűvé növeszti ezt a tettet, pedig az asszonyt a politikai indokok mellett ugyanannyira mozgatja a személyes sértettség és a férje elvesztése miatt érzett fájdalom. A következő évtizedekben Szvetlana aztán amerikai állampolgár lesz, amerikai férjjel és amerikai gyermekkel (akit 44 évesen szül), később hazavágyik a Szovjetunióba, majd ismét elmenekül – három földrészen, több vallás és politikai hit követőjeként, egymást váltó féljek oldalán telik élete, amely minduntalan érintkezésbe kerül az elmúlt évtizedek legfontosabb eseményeivel is. Martha Schad német történész nem pszichologizál túlzottan, mégis érezteti, milyen teher volt Szvetlánának ilyen apával, majd helyzetéből adódóan a nagypolitika reflektorfényében élni. Az asszony személyisége, életútja rendkívül érdekfeszítő, s élettörténetét mint kordokumentumot is feltétlenül érdemes elolvasni.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem