-
Római muzsika
0850 FtAz 1905-ben született s élete egy részét külföldön töltött szerző, az egyetemes magyar irodalom egyik legműveltebb literátora Római muzsika című háromrészes naplóregényét alázatos főhajtásnak szánta az Örök Város és Itália szellemi nagysága és öröksége előtt.
-
Római napló
0750 FtTöbb mint harminc éve annak, hogy Genthon István e sorokat papírra vetette. Ez a harminc év nagy változásokat hozott a világ folyásában, és Róma arculatára is rányomta bélyegét. Sok minden más lett azóta, ma egyet-mást talán maga a szerző is másképp látna, de ő az akkori Rómát mutatta be, egy akkori lakója szemével, és éppen ez adja meg írása hitelességét, semmi mással nem helyettesíthető, semmi mással nem pótolható varázsát. Ennek köszönhetjük, hogy könyve egyszerre ad képet a 30 év előtti magyar szellemi élet egyik legkiválóbb alakjának gondolkozásáról is.
-
Római terasz
01 200 FtSzőnyi István festőművész lányának új kötete a Rómában Triznya-kocsma néven működő irodalmi szalon történetét meséli tovább és egészíti ki újabb fontos fejezetekkel. A kötet első része korabeli naplójegyzetek segítségével megírt páratlan dokumentum férjével, a kiváló akvarellista Triznya Mátyással történt emigrálásukról. A második rész az 1999-ben megjelent nagysikerű A Triznya-kocsma. Magyar sziget Rómában című memoár folytatása.
-
Román megszállás Magyarországon
02 000 Ft„A néhai Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy ezt a naplóját nem publikálás céljából írta. Amikor azonban sikerült elolvasnom, felfedeztem, mint a világháború időszakának fontos történelmi dokumentuma, és abban a szerencsében lett részem, hogy Bandholtz tábornok özvegyétől, Mrs. Inez Clair Bandholtztól engedélyt kaptm arra, hogy hozzáférhetővé tegyem a napló tartalmát a történelem és a diplomácia tanulmányozói számára. Úgy érzem a napló szobrot állít egy becsületes, tisztességes és emberséges amerikainak, aki honfitársai legjobb típusát képviselte egy szerencsétlen országban…” Fritz-Konrad Krüger előszavából
-
-
Román véderő Magyarország ellen
02 000 FtA Román véderő Magyarország ellen című kiadvány hiánypótló a maga nemében. A második világháborút megelőző évek román határerődítéseit eddig egy munka sem dolgozta fel ilyen részletekbe menően. Az 1937-ben kezdődött építkezésekkel Románia a Magyarország elleni háborús védekezésre készült. Az elképesztően magas költségekből megépült létesítmények a sors fintora folytán egyetlen puskalövés nélkül kerültek a magyar csapatok birtokába 1940-ben, a II. bécsi döntés eredményeként.
A könyv a tervezéstől egészen a részleges lebontásig nyomon követi a II. Károly román királyról elnevezett, a francia Maginot-vonal mintájára készült erődrendszer történetét. Részletesen foglalkozik a román–magyar háború lehetőségével, a szemben álló erők haditerveivel. A könyvben számos térkép és eddig soha nem publikált fotó található. A térképek segítségével felkereshetőek az egykori erődök maradványai. -
-
Románok a történeti Magyarországon
01 500 FtCsaknem 100 éve, 1915-ben jelent meg utoljára román részről összefoglaló munka a magyarországi románságról. A szerző mostani műve a román nép kialakulásától és megjelenésétől kezdve a modern román nemzet megteremtéséig átfogóan dolgozza fel a témát, különös hangsúlyt helyezve az interetnikus kapcsolatokra és azokra a történelmi „mérföldkövekre”, amelyek meghatározták a román nemzet fejlődését Magyarországon.
-
Romantika
07 500 FtRüdiger Safranski kiváló írásai a német kultúra nagyjairól, Schillerről, Heideggerről, Nietzschéről a laikus és a tájékozottabb olvasóközönségnek egyaránt kivívták a tetszését, kedvcsinálónak is nagyszerűek, de az elmélyedni vágyóknak is sok új, érdekes adalékkal szolgálnak. Ebben az összefoglaló művében nem csupán rendszerezi egy nagy korszak kiemelkedő személyiségeit és műveit Kant, Fichte, Schelling, E. T. A. Hoffmann avatott ismerőjeként, hanem a német irodalmi romantikán túltekintve a „romantikus” szemlélet továbbélését, új alakváltozatait is nyomon követi úgyszólván napjainkig. Újraolvas egy egész korszakot – mai perspektívából. Így komponál nagyszabású tablót, melyen helye van Marxnak, Wagnernak, Thomas Mann-nak is, nemkülönben a 19. és 20. század történelmi fejleményeinek. A németség határain belül maradva, de filozófiára, zenére, életformára, mentalitásra, divatra is kitérve Safranski a tőle megszokott könnyed modorban nyújt teljes világképet.
-
Rommel
03 000 FtHegyivadászaival Monte Kolovrat égbe nyúló, hóborította szikláit ostromolta, páncélosai átdübörögtek Európán. A líbiai sivatag homoktengerében számumként tört előre Tobruk erődjéig, melyen győzelmi zászlaja hirdette az ember, a katona, a nagy hadvezér azóta sem halványuló dicsőségét. Mindig az élen haladt. Kivont karddal, nyeregből vezényelte a mindent elsöprő rohamokat. Személyisége áttöri az idő korlátait, s acélpengeként hasít bele a történelem szövetébe. A belőle áradó fékezhetetlen energia és őserő átível időn és téren, s már életében legendákkal övezte alakját. Erwin Rommel életet a legnemesebb katonai erényeket példázza, melyekkel méltán vívta ki katonái rajongását, ellenfelei rettegését, elismerését és tiszteletét. Katona volt a szó legnemesebb értelmében – karizmatikus ereje csalhatatlan ösztönnel és magas szakmai hozzáértéssel párosult. A történelem másik oldalon álló robosztus személyisége, Winston Churchill, a vérzivataros világégés közepette nem véletlenül jegyezte meg a képviselőházban: „Igenis, ki kell jelentenem, hogy Erwin Johannes Eugen Rommel nagy hadvezér.” Jelen kötet a korábban hasonló címmel megjelent kiadáshoz képest lényegesen teljesebb, csorbítatlan formában jut el a közönséghez, így garantálva, hogy az érdeklődő előtt valóban a rajongott-rettegett hadvezér igazi portréja rajzolódjon ki.
-
Rommel
01 800 FtErvin Rommelről, a Sivatagi Rókáról, a II. világháború német mintahadvezéréről – akárcsak valamennyi német háborús személyiségről – nehéz objektív portrét rajzolni, Ralf Georg Reuth, neves német történész mégis erre tesz kísérletet olvasmányos, de gondos kutatásokon alapuló életrajzában. Rommel tipikus tagja volt annak a nemzedéknek, amely tele lelkesedéssel és a győzelem biztos tudatában harcolt az első világháborúban és amelynek lelkén gyógyíthatatlan sebet ütött a „tőrdöfés”, a váratlan békekötés. A nagypolitika, a stratégia, a világháború valódi céljait végzetesen félreértő, naivságig gyanútlan hadvezért ismerhetünk meg a tábornagy személyében, aki újszerű, hol zseniális, hol félresikerült elképzeléseivel, az alkalmazott meglepetés-effektusokkal hihetetlen sebességgel hágott mind feljebb a katonai ranglétrán. A propaganda, a reklámipar első igazán jelentős „imázsépítése” is az ő nevéhez fűződik, a Goebbels-féle propagandagépezet ugyanis lassanként a német erő és győzelem szinonimájává tette az egyre jobban elkomoruló szemléletű Rommelt, hogy ezáltal is elterelje a német lakosság figyelmét a tragikus orosz hadjáratról. A Führerért gyermekien rajongó és mellette végsőkig kitartó Rommelt végül éppen bálványa kényszeríti arra, hogy önkézzel véget vessen életének. A legendák Rommelének időszaka azonban még csak ezután kezdődik.
-
Romon virág
02 000 FtHALK HANG HALOTTAIMHOZ Piroska Testvér, A földben s az égben, Te por a porban, Fény az üdvösségben – Anyámmal együtt ugy-e megbocsáttok, Hogy nem hintem a sírotokra mind Ágyam mellől e tengersok virágot? Könyörögtetek, tudom, ott fenn értem, S imátok Istent közelebb találta, Mint bárkié e borús földi téren. Tudom, gyakran meglátogattatok Ha éjjel zajtalanul nyilt az ajtó, S vigasztalást, enyhülést hoztatok. Mennyi rózsám van, s hány látogatóm – Ők elmennek s a rózsák hamva hull, De Ti velem maradtok mindörökké, Örök rózsákkal, láthatatlanul.
-
Romy Schneider
01 800 Ft»Einerseits bin ich exhibitionistisch wie alle Schauspieler. Natürlich stellen wir uns unentwegt zur Schau, wir gewöhnen uns daran, uns selbst ständig in anderen Rollen wiederzufinden, damit wir gefallen. Dann gibt es wieder Zeiten, da bin ich so zurückgezogen, daß ich selbst für Photos einen trinken muß.« (ROMY SCHNEIDER)
-
Ronald Reagan a CPAC-en: Mi győzünk, ők veszítenek!
0800 FtAz amerikai konzervatív forradalom eszményére ma nagyobb szükség van, mint valaha. Soha egyetlen vezető sem testesítette meg a konzervativizmust olyan méltóságteljesen, mint Ronald Reagan elnök. Reagan egyszerű amerikai volt, mégis a legkülönlegesebb politikai vezetők egyike. A rengeteg erénye közül bátorsága volt a legszembeötlőbb. Mindannyiunkat megtanított arra, hogy ne féljünk és álljunk ki meggyőződésünk mellett. Reagan minden beszédében szólt meglátásairól és az ezekkel kapcsolatos kihívásokról. „Mit tenne Reagan?” Ez a könyv erre a kérdésre kíván választ adni. A ’60-as, ’70-es és ’80-as években elmondott szavai még mindig inspirálóak és kijózanítóak. Igaz, hogy Amerika számos problémája megmaradt, de ma már tudjuk – mert a történelem megmutatta –, hogy Reagan konzervativizmusa szabadságot, örömöt és útmutatást nyújt társadalmunknak.
-
-
Roosevelt
01 000 FtElőszó: Élő személy ábrázolásánál az életíró nélkülözi azokat a magánjellegű iratokat, amelyek az utóbb született krónikás számára megvilágítják az ábrázolt ember jellemét. Ugyanígy titokban marad előttünk későbbi életének vonala s főleg halálának időpontja és körülményei, pedig ezek nélkülözhetetlen kulcsok minden élet megfejtéséhez. Mindez értékbeli határt szab e mű elé, melyben, néhány régebbi arcképvázlattól eltekintve, először kíséreltem meg, hogy élő emberről munkássága teljében rajzoljak képet; mert II. Vilmos pályafutása végetért szökésével. Viszont Roosevelt egyéniségét személyes, látható jelenléte közben tanulmányozhattam, dicséretek és szidalmak közepette, a barátok és ellenségek agyában s szívében keltett visszhang alapján.
-
Roosevelt követe Budapesten
02 400 FtJohn Flournoy Montgomery (1878-1954) 1933-tól volt amerikai követ Budapesten, szinte a diplomáciai kapcsolatok megszakításáig. Ő volt az amerikai politika legfőbb informátora Magyarországról és az egyre baljóslatúbb közép- európai eseményekről. Az amerikai követ nagyon jó szemű megfigyelő volt, széles ismeretségi körrel rendelkező diplomata, társasági ember, a magyar politika fordulatainak és szereplőinek, valamint a budapesti diplomáciai életnek is alapos ismerője- mondhatni jó barátja Kánya Kálmán külügyminiszternek, Eckhardt Tibornak és magának Horthy kormányzónak is, akinek kártyapartnere volt, majd portugáliai éveiben anyagi támogatója. Montgomery követ minden politikailag vagy diplomáciailag fontos megbeszélésről haladéktalanul feljegyzést készített, amelyben olykor az élőbeszéd közvetlen elevenségével rögzítette, noha nem kommentálta az elhangzottakat. […] Az amerikai követ bizalmas diplomáciai naplóját bőséges jegyzetanyag, a követ budapesti fotóalbumából és a Magyar Nemzeti Múzeumból származó fényképek kísérik.
-
Röptében a nagyvilág körül
015 000 FtMessze messze Rocky Mountainsban találkozott néhány évvel ezelőtt egy utazó egy franczia lelkészszel, a ki hófehér haja daczára kedvtelésből járta be a világot. Az utazó ezt különösnek tartván, kérdé, hogy az öreg urat mi késztette arra, hogy ily előrehaladott korban oly messzire letávozott szülőföldjéről? „A dolog nagyon egyszerű”, felelé a lelkész, „fél évvel ezelőtt közel voltam a halálomhoz. Egy éjjel álom borult a szememre és lelkem előtt csodás álomkép jelent meg. isten előtt álltam, a ki így szólt hozzám: „Fiam, hogy tetszett neked az a pompás világ, a melyet lakhelyül adtam neked?” – Hallgattam, mert tényleg nem voltam képes a kérdésre felelni. Lehetségesnek tartja ön ezt? Én, a ki teljes ötven évig csak „egy jobb világról” prédikáltam hiveimnek, ne néztem volna meg soha ezt a mi világunkat? Fölébredve álmomból, fogadást tettem istennek, hogy a betegségből felgyógyulva, legalább néhány hónapot áldozok arra, hogy műveit megnézzem és megbámuljam. Most itt vagyok és – körülutazom a nagyvilágot.” Persze nem mindenkinek adatott meg, mint a mi franczia lelkészünknek, hogy az egész világot körülutazhassa, de hála a modern művészetnek az utazásra képek és a fantázia segítségével azok is képesek, a kik odahaza a röghöz vannak kötve…
-
Röptében a világ körül
02 000 FtÚjzélandban, valahol az Isten háta mögött, egy kolléga keresztezte az utamat. Ő nyugati irányban futott a világ körül, én kelet felé, – így hát nem sok időnk volt a csevegésre. „Úgy-e, könyvet ír az utazásról?” – kiáltott rám a partról, mikor a hajóm nekiindult. „Könyvet?” – kérdeztem, – „könyvet?” „Hogy csinálják azt?” – Roppant egyszerűen. Először is kell, hogy valami szempontja legyen, aztán…” – Akkor füttyentett a gőzös és a vontatóhajó rántott egyet rajtunk.
-
Rossz anyák kézikönyve
01 800 Ft1997, Anglia: megválasztják Tony Blairt, egy ország siratja Diana hercegnőt. És minden megváltozik Charlotte, Karen és Nami életében. Egy aprócska, északi bányászfaluban járunk, Lancashire-ben, gyárak és vörös téglás sorházak között. A falu másik oldalán a mocsár. Mindenki ismer mindenkit, van templom, közösségi ház, két kocsma, üzlet, mosoda, újságos. Charlotte a rég bezárt tárnák fölött lakik harminchárom éves anyjával és nyolcvanéves nagyanyjával. A három nő élete átível az egész huszadik századon, és miközben szinte ki sem lépnek szűk közegükből, kiutat keresnek és mutatnak egymásnak az emberi élet tekervényes útvesztőjéből, melynek mindegy, hogy az egész bolygón át űz újabb kalandokra valakit, vagy a röghöz kötött testben élő szellemet csábítja, kísérti újra meg újra.
-
-
-
Rózsa Sándor
06 000 FtA Rózsa Sándor regényeket élete utolsó éveiben írta a nagy prózaíró. „Nem életrajzot írok, hanem mesét, nem egy rablót akarok glorifikálni, hanem egy mesehőst. nem a magánvagyon elleni bűntetteket, de a népdalok gavallérját mutatom be. Rózsa Sándor valóságos szimbólum.” Így vallott Móricz erről a három kötetesre tervezett regényről. Megmutatni a nép teremtő erőit, a lassú vizet, amelyben titáni erő rejtezkedik. Hiteles-e vagy nem a szegedi dialektus a regény szereplői ajkán, vitatható a kérdés volt, de nem volt vitatható, hogy a népi élet ábrázolása hiteles. A regényciklus harmadik részét már nem fejezhette be Móricz, a halál kiütötte kezéből a tollat. Pedig ő még sokat akart dolgozni ezen a munkán, amely így befejezetlenül is nagy alkotása a magyar regényirodalomnak. Népéposz, amely olyan időben született, amikor a fasizmus rettenete az egész népet elpusztulással fenyegette, s amikor a nemzet legjobbjai kétségbeesve kerestek kiutat. Ennek a kiútkeresésnek megrendítő és örökszép dokumentuma a Rózsa Sándor regény.
-
-
Rudnay Sándor és kora
0800 FtLehet-e elperelni azt, ami Egyetemes, mint a katolikus tanítás? Másként hangzik-e az Igazság, ha más nyelven halljuk, bár vezetőnk ugyanaz a személy? Lehetett-e határfolyó a Duna annak az egyházi férfiúnak a szemében, aki Nagyszombatban szerezte a tudást, hogy Gyulafehérváron szolgáljon, és Esztergomban építsen? Ezek a kérdések ötlenek fel az olvasóban, ha belelapoz ebbe a kötetbe, mely Rudnay Sándorról, a múlt század kiemelkedő egyházfejedelméről, az esztergomi bazilika építtetőjéről írott tanulmányokat tartalmaz. Mikor fellépett, mély süllyedésben találta az egyházat, betöltetlen székekkel, elfolyó jövedelmekkel, általános paphiánnyal, s mikor a gyilkos kór elragadta, rendezett viszonyokat, frissen épült templomokat, megújult papképzést és a bensőséges hitélet új formáit, hagyta maga után. S a tanítást, hogy az ország minden népének – beszéljen bármely nyelven – egyformán kell táplálékot nyújtani: ez vezérelte, midőn az erdélyi éhezők előtt megnyittatta raktárait, s ugyanezért prédikált három hazai nyelven – szlovákul, magyarul és németül – ha kellett; ezért támogatta egyként Széchenyi Istvánt és Ján Kollárt; a Magyar Tudományos Akadémiát és a szlovák művelődési törekvéseket; látta, hogy kell az új magyar Biblia-fordítás, de azt is elérte, hogy a szlovák fordítási munka is megindulhasson végre. Nem is úgy tehetjük fel a kérdést, hogy életműve vajon a magyar vagy pedig a szlovák nemzeti örökség része – nem hivalkodnunk kell vele, hanem tanulni tőle: türelmet, szolgáló alázatot, gondoskodást. Hadd maradjon ő, aki oly forrón szerette hazáját, nemzetek feletti a számunkra: közös példa egy olyan korból és egy olyan korban, amely Isten helyett a nemzetet helyezi az oltárra. „Korszerűtlenségében” is kivezető út, integrációs erő. A képet néhány kortársa portréja teszi teljessé – katolikus és evangélikus pap, lelkész, prózaíró, irodalomszervező pályaképe. A szlovák művelődés nagyjai ők, ám a magyar olvasónak rá kell jönnie, hogy kötődéseikben és elfordulásaikban is a közös magyar-szlovák kultúra építőmunkásai, hiszen egy volt még a múlt és a jelen.
-
Rugonfalva az idő múlásában
03 000 FtBoldog izgalommal vettem a hírt: engem ért az a megtisztelő feladat, hogy előszót írhatok Rugonfalva monográfiájához. Amikor megkaptam a kéziratot és olvasni kezdtem, arra gondoltam, mit lehet ilyen csodálatos „bevezető gondolatok” elé írni, hiszen ennél őszintébbet, szebbet nem sokat olvastam. Róza néni soraiban minden benne van. Engem Rugonfalváról családommal a sok változás – ami azt a korosztályt érte, aminek én is tagja vagyok nyugatabbra vezetett. Rám is, de mindenkire, aki ezt az utat volt kénytelen bejárni, érvényesek a Székely Himnusz második versszakaszának sorai: „Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján, legyen sorsunk jó, vagy mostoha” – azért székelyek vagyunk, és maradunk örökre rugonfalviak. Nekem ma nincs nagyobb ünnep, élmény annál, ha otthon lehetek! Az ősi templom, a sáros kis utcák, a Nyikó, az emberek, a barátaim mind ide kötnek. A temetőben őseim és apai barátom alussza örök álmát, akikre Isten áldását kérem! Alig múlt egy éve, hogy elhatároztuk, egyesületet hozunk létre Rugonfalva javára, és 2003. október 4-én hivatalosan is megalakult a Pro Rugonfalva. Több hittel, mint pénzzel indultunk jót cselekedni falunk javára. 2004 húsvétján, egy hűvös délután az ősi templomunk kertjében úgy döntöttünk, az első komoly lépésünk a falu monográfiája legyen. Meg kell őrizni mindent a jövő számára, amit még tudunk. Felkértük Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália nénit, hogy ezt a nagyon nehéz, mindenre kiterjedő munkát elvállalja. Róza néni olyan művet alkotott, ami nevét örökre halhatatlanná tette, és tiszteletet kell, hogy ébresszen mindenkiben, akinek ez a föld, a mi falunk fontos voh, fontos és fontos lesz. Köszönet érte mindnyájunk nevében!
-
Rumnapló
03 300 FtPaul Kemp, a kiégett, alkoholista újságíró egy New York-i kocsmában iszogatva döbben rá, mennyire torkig van a szürke és esős metropolisszal, ezért úgy dönt, szedi a sátorfáját, és elhúz a napfényes Puerto Ricóba. Kemp túrája pillanatok alatt meredek zuhanórepülésbe csap át, miután elhelyezkedik San Juan angol nyelvű napilapjánál, és nekilát, hogy halálra igya magát. A szigeten ez pofonegyszerűnek tűnik, hiszen a rum alig drágább, mint az ivóvíz, és mindig akad kivel inni.
-
Salgótarján történelmi kronológiája I.
01 200 FtTisztelt Olvasó! „A helytörténetírás kétségtelenül az egészséges lokálpatriotizmus megnyilvánuláRGA sa, de egyúttal kapocs is, amely egy-egy falut, várost, vagy vidéket az országos fejlődés egészébe illeszt. Mozaikszemekró’l van tehát szó, amelyek önmagukban is színesek, csillogók és amelyek nélkül egy nagy mester sem tud értelmes képet összerakni.” A Nógrád Megyei Levéltár és Salgótarján Megyei Jogú Város kÖZÖS kiadványának beköszöntőjében aligha lehet méltóbbat idézni dr. Belitzky János egykori levéltáros, majd múzeumigazgató gondolatainál. Mert ha egyáltalán valaki, akkor Ő pontosan tudta, hogy mit jelenthetne Salgótarján számára az egészséges lokálpatriotizmus és az a kapocs, amely a települést az országos fejlődés egészébe ágyazhatja. Jelenthetne — mondom feltételes módban és ez nem véletlen, hiszen adósságunk e területen sem kevés. Most ebből az adósságból törleszt a Dupák Gábor által összeállított, Salgótarján történelmi kronológiája” című munka, amelyben a szerző a kezdetektől 1944- ig veszi sorra településünk azon eseményeit, „amelyek nélkül egy nagy mester sem tud értelmes képet összerakni.” Az „értelmes kép” igénye pedig ma talán mindennél fontosabb; legyen Szó akár a múlt, akár a jelen, vagy a jövő képéről. E korkövetelmény megértéséhez és érvényre jutásához segít hozzá bennünket ez a tudományos igénnyel összeállított történeti időrend, amely az oklevelekben először ‘750 éve említett település mába vezető útjának állomásain kalauzolja el az olvasót.
Puszta Béla (polgármester) -
Salvador Dali titkos élete
02 000 FtKi lenne olyan merész, hogy festményének a Tükörtojások serpenyőben, serpenyő nélkül címet adja? Kinek jutna eszébe a spenótot a páncél ellentéteként definiálni? Ki gondolna arra, hogy egy gótikus Szűz Mária-szobrocska lényegét leginkább egy mérleg fejezi ki? Ki lenne olyan elvetemült, hogy belerúgjon a hozzá szeretettel közeledőkbe? Ki érezné helyénvalónak, hogy a háború végén, a győzelem örömére adott banketten a legyőzött németeket éltesse? Nos, Salvador Dalí mindezt megtette, mintegy bizonyítva, hogy a zsenit olykor egy hajszál sem választja el az őrülttől. E kötetben azonban – melyben a festő szinte kínos nyíltsággal meséli el életének bizarr epizódjait – nemcsak Dalí extravagáns kalandjainak gyűjteménye. A fura és gyakran igencsak mulatságos anekdoták valójában csak háttérül szolgálnak az önelemzéshez, illetve a különböző esztétikai, politikai, vallási kérdések végiggondolásához. A XX. század egyik legismertebb és legnagyobb hatású művésze egész életét műalkotásnak fogta fel, és ha belegondolunk, milyen is volt az évszázad, melyben Dalí élt, talán megértőbben tekintünk majd a művész különcségeire is. „Azért kezdtem filozófusokat olvasni, hogy nevessek, de végül majdnem sírtam” – írja egy helyen Dalí. Nos, azt talán mégsem… Vagy talán és mégis éppen ellenkezőleg? Esetleg a kettő együtt – vagy egyik sem?
-
Sámán
02 000 FtA Sámán a tizenkilencedik században játszódik, a Cole család két nemzedékének életét s az Egyesült Államok létrejöttében játszott érdekfeszítő szerepét követi nyomon. 1839-ben dr. Robert Judson Cole politikai okoknál fogva menekülni kényszerül szülőhazájából, Skóciából, s az Újvilágba hajózik. Először Bostonban folytat orvosi gyakorlatot, majd Illinois-ban telepszik le mint orvos és birkatenyésztő. Gyerekkora óta megszállottja az amerikai indiánoknak, nem is nyugszik amíg rá nem talál a szauk törzs utolsó, életben maradt képviselőire, akik elnevezik Fehér Sámánnak, és egyszer s mindenkorra megváltoztatják életét. Rob J. legnagyobb tragédiája fiának, Robert Jefferson Colenak, azaz Sámánnak süketsége. Sámán élete nem könnyű. Először meg kell tanulnia beszélni, hogy megállja helyét a hallók világában, aztán meg kell küzdenie egy olyan társadalom előítéleteivel, ahol a fizikai másság nagyon is számottevő tényező. Mire Sámánt befogadják, s belőle is nagyszerű orvos válik, a Cole család, akárcsak a legtöbb amerikai, belekeveredik Észak és Dél konfliktusába. Ez a nagylélegzetű családregény egy alakuló nemzet mindennapjainak állít hiteles emléket. Hol gyöngéd, hol hátborzongató az a leírás, amit a két Cole doktorról kaptunk, az asszonyokról, akiket szerettek, a brutális gyilkosságokról, a hozzá nem értés sötét századaiból végre kiemelkedő orvostudományról és azokról a szenvedélyes emberekről, akik komoly áldozatokra is hajlandók, hogy őszinte hitük diadalra jusson. Noah Gordon ezért a regényéért – amely eddig tizenöt nyelven jelent meg, bestseller volt Spanyolországban, Olaszországban, és csak Németországban kétmillió példány kelt el belőle – megkapta az Amerikai Történész Társaság James Fenimore Cooper-díját, valamint a német Bertelsmann Könyvklub „Az év írója” díját.
-
Sándor Mátyás I-II.
0800 FtVerne legnépszerűbb regénye magyar témát dolgoz fel. Cselekményének középpontjában az 1848-49-es szabadságharc bukását követően kibontakozó összeesküvés áll. Sándor Mátyás erdélyi magyar gróf és társai – Szathmár László gróf és Báthory István – felkelést szerveznek az osztrák császári zsarnokság ellen. Az üzeneteiket szállító utolsó postagalamb nyomra vezet két gazembert, akik megszerzik a titkosírás kódját. Az elfogott hazafiak a börtönben megtudják, hogy kik az árulók. Megpróbálnak megszökni, ám ez csak kettőjüknek sikerül. Egy olasz halász elrejti őket, de a nyomukra bukkannak. Egyiküket elfogják. Társa eltűnik a tengerben…
Tizenöt évvel később a rejtélyes Antekirtt doktor, – aki nem más, mint a megmenekült Sándor Mátyás – megjelenik Raguzában. Kezdetét veszi az igazságszolgáltatás…
Sándor Mátyás gróf történetét a regény második részében is átszövik a fordulatokban gazdag események. A csodával határos módon megmenekült Sándor Mátyás hatalmas vagyon birtokában, álnéven tér vissza. Célja, hogy bosszút álljon az árulókon, és szebb életet biztosítson elpusztult társai hozzátartozói számára. A titokzatos erejű Antekirtt doktor, társai – a hatalmas erejű Matifou és a csavaros észjárású Pascale – segítségével célját meg is valósítja. Volt ellenfeleire méltó büntetés vár. A romantikus regényt átszövik a kor tudományos színvonalát tükröző és az író fantáziáját dicsérő ismeretterjesztő részletek. -
Santiago Calatrava
02 400 Ft„Eredetileg úgy terveztem, hogy művészeti akadémiára jelentkezem – emlékezik vissza Santiago Calatrava. – Azután egy napon vásárolni mentem egy valenciai könyv- és írószerboltba, és megláttam egy szép színes kis könyvet. Sárga és narancsszínű ellipszisek kék háttéren – azonnal megvettem. Kiderült, hogy Le Corbusier-ről szól. Munkássága nagy felfedezés volt a számomra. Képeket láttam benne az Unité d’Habitation beton lépcsőházáról, micsoda rendkívüli formaérzék, gondoltam magamban. A könyv célja az volt, hogy megmutassa az építész munkásságának művészi vonatkozásait. A vásárlás eredménye az lett, hogy az építészet mellett döntöttem.”