-
Szép magyar kertek
0Fedezzük fel kertörökségünket, járjuk be e pompás vagy szerényebb kerteket! Séta közben évszázados famatuzsálemekre, egzotikus növénykülönlegességekre, különös kerti építményekre, romokra és grottákra bukkanhatunk, és a történetükben rejlő titkokat és fordulatokat ismerhetünk meg.
-
Szerves kémia
0Furka Árpád munkája egyetemi tankönyv, amely nyolc fejezetből áll. Az első fejezet a szerves kémia tananyag rendszeres tárgyalásának előkészítését szolgálja. A második fejezetben szerepelnek a nyílt és zárt szénláncú paraffinok, az olefinek, az alkinek és az aromás szénhidrogének, a harmadikban és a negyedikben pedig ezek halogénezett, illetve nitrogéntartalmú származékai. Az ötödik fejezet foglalkozik az alkoholokkal, az éterekkel, az oxovegyületekkel, a karbonsavakkal, a karbonsavak és a szénsav származékaival, továbbá a hidroperoxidokkal, a peroxidokkal és a szén-monoxiddal, a hatodik pedig a kéntartalmú és a szilíciumtartalmú vegyületekkel, a nyolcadik pedig a természetes vegyületek négy csoportját: az izoprénvázas vegyületeket, a szénhidrátokat, a fehérjéket és a nukleinsavakat.Egy rövid függelék összefoglalja a kémiai irodalmazás legfontosabb tudnivalóit és a fejezetek végén található feladatok megoldásait.
Kiemelésre kívánkozó jellegzetessége a tankönyvnek a kémiai termodinamikán alapuló megfontolások alkalmazása az átalakulások irányának indoklásában és hajtóerejének magyarázatában. Tartalmazza a könyv az egyes vegyületcsoportok legfontosabb képviselőinek leírását, a 2-7. fejezetek végén pedig a szerves vegyipar nyersanyagairól (kőolaj, földgáz, kőszén) és néhány fontos termékcsaládjáról (polimerek, színezékek, gyógyszerek, növényvédő szerek) esik szó. Ugyanezen fejezetek végén feladatgyűjteményt találunk.
A könyv elsősorban a kémia szakos egyetemi és főiskolai tanárjelölteknek és a továbbképzésben részt vevő gyakorló tanároknak készült, de haszonnal forgathatják a vegyészhallgatók és a kémiával foglalkozó más szakemberek is. -
Szerves kémia
0A könyv öt főrészből áll: 1. Általános rész, 2. Szénhidrogének, 3. A szénhidrogének helyettesített származékai, 4. Heterociklusos vegyületek, 5. Szénhidrátok.
-
Szülőföld ismertetés. Kecskemét th. város és Pest-Pilis-Solt-Kiskunvármegye földrajza
0„Minden tanférfiú tudja, hogy a szülőföld ismertetés kezelése, milyen nehéz és milyen kezdetleges még nálunk. E végből határoztam el magamat, hogy útmutatóúl a tanítók számára az egész szülőföld ismertetést mintaleczkékben kidolgozom. Talán hozzá járulok ez által a siker biztosításához.
Szerény művem czélja tehát az, hogy megmutassa mit kell a földrajzból a III. osztályban tanítani, legfőképen pedig, hogy milyen módon és mily sorrendben kell az ismertetendő tárgyat előadni.
Azt gondolom, hogy e Vezérkönyve használható mindenütt, de különösen a városokban; mert a módszer, a mintaleczke maradhat, csak az adatokat kell másokkal (az ottaniakkal) helyettesiteni.
A mit a leczkékből a gyermekeknek okvetetlenul tudni kell dült betükkel van a szöveg között szedve.
Munkám, mint minden emberi mű, lehet hiányos, lehet fogyatékos, de azt senki el nem vitathatja tõle, hogy nem a legnagyobb ügyszeretettel készült.
Kérem tisztelt kartársaimat, fogadják hasonló ügyszeretettel!
Kecskemét, 1899 június hó.
Tormássy Sándor” -
Természet és szabadság
0A Lányi András szerkesztette humánökológiai olvasókönyv a felsőoktatás számára készült kiváló összefoglalás. A bevezető oldalak a humánökológia eszmetörténeti összefüggéseit világítják meg, ilyen formában társadalomfilozófiai, társadalompolitikai megalapozás is; eddig használt fogalmak tisztázása is. Az anyagát négy fejezetben közlő kötet a természet- és környezettudományok művelői közül a legfontosabb egyéniségeket sokirányú megközelítéssel mutatja be. Az első részben az ökológiai ismeretek összefoglalása, a másodikban a környezetetikai alapvetése (Aldo Leopold, Hans Jonas és mások), a harmadikban a társadalomökológia szemléletének változása, az utolsó részben pedig A fenntartható társadalomról írott alapelvek találhatók. A tanulmányok végén jegyzetek és bibliográfia segíti a megértést, a témában való további elmélyülést. – Fontos munka, melyet elsősorban a humánökológiát hallgató egyetemisták és a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek figyelmébe érdemes ajánlani.
-
Természetföldrajzi kislexikon
0Gondolkodásunk csak akkor lehet eredményes, csak akkor lehet reményünk arra, hogy a természeti folyamatok lényegéből valamit is megértsünk, ha alapfogalmaink világosak. Különösen áll ez a megállapítás a természetföldrajzra, amely számos más tudományággal tart szoros kapcsolatot.
A „Természetföldrajzi kislexikon” főleg a földrajzkönyvekben előforduló, a tanórákon elhangzó legfontosabb kifejezéseket magyarázza röviden, legtöbbször 5-10 mondatban. Elsősorban meghatározást nyújt, így a tankönyvet nem helyettesíteni, csupán kiegészíteni kívánja.
Több mint 400 önálló szócikket találunk benne, ezenkívül több mint félezer szakkifejezést, ún. utalót. -
Természettan a középiskolák felsőbb osztályai számára
0Az Előszóból: Az irányelvek, melyeket könyvemben megvalósítani igyekszem, megegyeznek azokkal, melyeket a középiskolai fizika-tanítás módszerére vonatkozólag a középisk. tanáregyesületi Közlöny 1885 nov. és 1886 nov. füzetében fejtegettem.
-
-
-
-
Tizenkét könyv a bányászatról és a kohászatról
0„Amelyekben a bányászat és kohászat körébe tartozó hivatalokat, eszközöket, gépeket és minden egyéb dolgokat nemcsak a legérthetőbben leírja, hanem azokat még a kellő helyen beillesztett képekkel és a latin és német megnevezések feltüntetésével a lehető legvilágosabban szemlélteti”
-
-
Tűz és Jég
0Immár megkerülhetetlen tény, hogy a globális klímaváltozást mi idézzük elő. Ám ez nem azt jelenti, hogy nélkülünk a Föld éghajlata ideális nyugalmi állapotban maradna. Bolygónk évmilliárdok óta kering a Naprendszer lakható övezetében, de a leheletfinom egyensúly tűz és jég között valójában imbolygó kötéltánc: az éghajlat mindig is a „melegház” és a „hűtőház” állapota között ingadozott. Reidar Müller lenyűgöző könyve végigvezet bennünket ennek a kozmikus színjátéknak a felvonásain, a földtörténeti idő hatalmas távlataiból közelítve rá az emberi történelmet is befolyásoló, jelenleg is zajló változásokra. Naprakész magyarázatai megvilágítják az éghajlatunkat alakító, hol felfoghatatlanul lassú, hol drámaian gyors folyamatokat. Pontos látleletet kapunk a jelenlegi felmelegedés kilátásairól és a benne játszott szerepünkről, miközben a Föld egzotikus és vad tájain barangolva azoknak a kiváló kutatóknak a munkáját is nyomon követhetjük, akik olvashatóvá teszik az éghajlat múltját és jövőjét.
-
-
Ungarns Kurorte und Mineralquellen
0Magyarország gyógyfürdői és ásványvízforrásai. A belügyminiszter, Alexander von Bach báró őexcellenciája megbízásából tett körútja után, amelyet az alábbiakban ismertetett…
-
-
Vaddisznóriport. Életem a vaddisznók között
0Csak kevés zoológusnak sikerült átélnie, hogy közösségben élő vadállatok falkájukba, hordájukba, családi kötelékükbe befogadják. Annak idején szenzációként hatott Goodallék beszámolója, amelyben a vad csimpánzok körében átélt élményeiket írták le. Senki sem hitte volna azonban, hogy ma Európában nálunk honos vadállatokkal is hasonló kapcsolatba lehet kerülni, és hasonló eredményeket elérni. Mégis, amit senki sem tartott lehetségesnek, megtörtént az NDK egyik vadászkerületében: egy amatőr biológusnak sikerült elterelő etetéssel egy vaddisznókondával kapcsolatot teremtenie, és ezt a kapcsolatot annyira elmélyítenie, hogy végül a disznók a konda tagjának tekintették. Meynhardt az elmúlt években – 1986-ig, sok ezer órát töltött a vaddisznókkal, és az állatok 14 generációjáról készített szenzációs értékű feljegyzéseket. A kutató – aki eredeti foglalkozását tekintve villanyszerelő – tanulmányozta, miként alakul az állatok napi életritmusa, a vaddisznók közösségében milyen alá- és fölérendeltségi viszonyok vannak, és hogyan kommunikálnak, milyen hangjelzéseket adnak különböző alkalmakkor. Ebben a könyvében lebilincselően, humorosan, mégis tárgyilagos módon tárja elénk élményeit „saját” vaddisznói között. Az NDK televízió nézői jól ismerik a szerzőt mint a vaddisznókról készített filmek szerzőjét.
-
A világegyetem születése
0A végtelen biztos, hogy a legfurcsább gondolat, amelyet az ember valaha is kiötlött. Honnan jött, és mit mond nekünk a Világegyetemünkről? Valóban vannak végtelenek? Vagy a végtelen csak egy címke valami elérhetetlenre, akármeddig számolunk is? A végtelenek, olyanok, mint a számok, ahol egyesek nagyobbak másoknál, és van egy végtelen mindenek fölött, ami nagyobb az összes többinél? Elvégezhetünk végtelen számú dolgot véges idő alatt? A Világegyetem végtelen? Végtelenül öreg, és örökké létezni fog? Az anyag végtelenül osztható egyre kisebb darabokra? De a végtelen az a hely is, ahol olyan dolgok történnek, amelyek nem történnek meg.
-
A tudományos gondolkodás története. Előadások a természettudományok és a matematika történetéből az ókortól a XIX. századig.
0A könyv keletkezésének története több mint száz esztendővel ezelőtt kezdődött. Akkor merült fel legelőször a gondolat: a természettudományi karokon tanuló egyetemi hallgatóknak széles körű ismeretekkel kellene rendelkezniük a rokon tudományok köréből is. Előadássorozatot szerveztek hát számukra, ezen előadások foglalata a kötet. Nem annyira tudománytörténet – noha tényközlésében, rendszerezésében e követelményeknek is eleget tesz. Valójában kitűzött célja a természettudományos gondolkodás történetének bemutatása, melynek során filozófiatörténeti, természetfilozófiai összefüggések is feltárulnak. ; Az öt nagyobb fejezetből álló kötet alapelrendezése kronologikus. Székely László és P. Szabó Sándor Az ókori tudomány kezdeteinek (Egyiptom, Mezopotámia, Kína) lényegét mutatja be.
-
Az idő rövid története. (A felújított kiadás illusztrált változata)
0Új, bővített és átdolgozott kiadás. Ez a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. Az ősrobbanástól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és kiszélesíti a Világegyetemről alkotott elképzeléseinket. Volt-e kezdete az időnek? Folyhat-e visszafelé az idő? Végtelen-e a Világegyetem, vagy vannak határai? Csak néhány kérdés azok közül, amelyeket Stephen Hawking klasszikussá vált mesterművében érint. Bevezetésként áttekinti a mindenségről alkotott legjelentősebb elméleteket Newtontól Einsteinig, majd elmerül a tér és az idő legrejtettebb titkaiban az ősrobbanástól a spirálgalaxisokon és az erős kölcsönhatáson keresztül a fekete lyukakig.
-
Salamon király gyűrűje
0„…ezeket az állathistóriákat bizony haragomban írtam le. Hogy mire haragudtam? Arra a rengeteg hihetetlenül rossz, csupa hazugság állattörténetre, amilyeneket manapság kínálgatnak minden könyvkereskedésben: arra a rengeteg firkászra, aki azt állítja, hogy állatokról mesél, noha nem is ismeri őket. Aki arról ír, hogy a méh kitátja a száját és ordít, vagy hogy a csukák harc közben torkon ragadják egymást – az bebizonyította, hogy halvány sejtelme sincs arról, milyen is az az állat, amelyet – mint állítja – tapasztalatból és szeretetből ábrázol… El sem tudjuk képzelni, hogy az efféle felelőtlenül megírt állathistóriák mennyi téveszmét terjeszthetnek az eleven érdeklődő ifjúság körében.”
-
Emlősök
0A 268 színes fotót, 21 színes illusztrációt és 115 elterjedési térképet tartalmazó határozókönyv pontos és részletes leírásokkal szolgál Európa emlősállatairól a Földközi-tengertől az Északi-sarkig: 140 európai faj jellemzői, élőhelye, elterjedése, életmódja, táplálkozása, szaporodása, ellenségei.