-
Ipolytarnóctól Füzérradványig
0Írta: Bakalár Sándorné, dr. Bankovics Attila, dr. Barcsay László, dr. Bencsik János, Csapóné Felleg Ágota, dr. Győry Jenő, dr. Gyulai Iván, dr. Kárász Imre, Kopasz Margit, dr. Kordos László, Márton Ferenc, Mencsák József László, Mihályi Éva, Pillér Tibor, Rakonczay Zoltán, Schmidt Sándorné, Szendrei Mihály, Szuromi László, dr. Tardy János, Varga Ferenc
-
Jellegzetes embertípusok Kecskemét és környékén
0Munkámat a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára segítségével 1956 tavaszán kezdtem azzal, hogy először Kecskeméten és környékén, majd később Bács-Kiskun megye egész területén embertani vizsgálatokat végzek. 1956-ban Kecskemét város területén dolgoztam, majd a megyei tanács művelődési és egészségügyi osztályának támogatásával vizsgálataimat 1957-ben a környező községekre is kiterjesztettem. A munka során hatvankét méretet és jelleget vetem fel és kiszámítottam a vonatkozó jelzőket. Részletesen tanulmányoztam a kiválasztott helységek településtörténetét is.
Dr. Henkey Gyula -
Katasztrófák tanulságai
0A katasztrófák általában nem szándékosan, hanem véletlenül, spontán következnek be, ám a legtöbbször kapcsolatba hozhatók emberi mulasztásokkal és az előrelátás hiányával. Ahhoz, hogy a természeti eredetű vagy emberi gondatlanság nyomán bekövetkező elemi csapások várható hatásaira felkészülhessünk, ellenük hatékonyan védekezhessünk, fenyegetésük idejének és helyszínének minél pontosabb feltérképezésére és lehetőség szerinti előrejelzésére van szükség.
Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet – más hazai földtudományi kutatóhelyekkel karöltve – évtizedek óta hatékonyan foglalkozik a magyarországi árvizek, a felszínmozgásos folyamatok (földcsuszamlások, bánya- és folyópartomlások, talajpusztulás) geomorfológiai és hidrogeográfiai okainak feltárásával, valamint az ember építette műtárgyak esetében bekövetkező katasztrófák (ilyenek többek között a veszélyesanyag-tározók gátjainak átszakadásai) természetföldrajzi és antropogén eredetének vizsgálatával.
A szakkönyvekben, tanulmányokban, szakértői jelentésekben részben már napvilágot látott tudományos eredményeket összefoglaló és továbbfejlesztő, valamint a földrengések elleni védekezés stratégiai kérdéseit is bemutató kötet célja kettős. Egyrészt megismertetni a széles olvasóközönséget a hazai földtani veszélyforrásokkal és a katasztrófaföldrajzi kutatások legfontosabb eredményeivel. Másrészt felhívni a figyelmet arra, hogy a súlyos anyagi károkat okozó természeti folyamatok és események kiváltó okainak feltárásával a földtudományi (azon belül különösen a geomorfológiai) kutatások stratégiai szerepet játszhatnak e katasztrófák megelőzésében és a keletkező károk mérséklésében. -
-
Kertészkedők enciklopédiája
0Mindenki szeretne csodálatos kertet: színpompás virágágyakat, melyek vágott virágaikkal lakásunkat is ellátják díszes csokrokkal; árnyat adó fákat, cserjés zugokat; zöldséget és gyümölcsöt friss fogyasztásra, télire eltéve vagy barátainknak ajándékba. A Kertészkedők enciklopédiája mindehhez nagyszerű segítséget nyújt. Ez a tartalmas, csodálatos kivitelű enciklopédia rengeteg hasznos tudnivalót tartalmaz a talajjal, növényvásárlással, ültetéssel, szaporítással és gondozással kapcsolatban. Érthető magyarázataival, szemléletes színes ábráival, fotóival ez a különleges kézikönyv gyakorlott kertészkedők és kezdő növénybarátok számára egyaránt hasznos segítótárs lehet.
-
-
-
-
Kőzetek és ásványok
0E könyv csodálatos, színes felvételei a geológiai folyamatok páratlan szépségű remekműveiből – a kőzetekből és ásványokból – mutat be egy válogatást. Ezek a világ legkülönfélébb helyeiről származó képződmények bizonyára mindenkit ámulatba ejtenek.
Több mint 140 ásványfajtát és néhány geológiai szempontból érdekes tájat mutatunk be, a szemet gyönyörködtető képek segítségével.íbr>Világos, mindenki számára érthető információkat adunk közre az ásványok meghatározásáról, osztályozásáról, illetve kristálytani tulajdonságairól.
Bemutatjuk a világ – ma ismert – legnagyobb lelőhelyeit.
Tanácsokkal látjuk el az olvasót a gyűjtéssel, illetve a kristályok állagának megóvásával kapcsolatban. -
-
Lombos fák és cserjék
0Vancsura Rudolf a hazánkban előforduló őshonos és gyakrabban ültetett külföldi fákat és cserjéket tudományos pontossággal és mégis közérthetően írja le. Célját tekintve a könyv a gyakorlati erdészeti szakemberek részére készült, de használhatják a kertészek, mezőgazdák, természetbarátok, s mindazok, akik közelebbről meg akarnak ismerkedni erdeink, parkjaink hasznos és szép lombos fáival, bokraival. A rövid rendszertani bevezető után a növények legfontosabb alaktani és élettani alapfogalmait találja meg az olvasó, majd a fajok és nemzetségek leírása következik, a könnyebb kezelhetőség kedvéért tudományos nevük abc sorrendjében. A nagyobb nemzetségek fajainak felismerését főleg a vegetatív hajtáson található bélyegekre felépített határozókulcs segíti elő. A könyv az egyes fajok leírásakor a fák alaktani, szövettani tulajdonságait, fontosabb változatait, hazai és külföldi elterjedését, termőhelyi és éghajlati igényét, gazdasági jelentőségét ismerteti.
-
Macskák enciklopédiája
0A macskákat sokan titokzatosságuk miatt tisztelik és kedvelik. Számos ősi kultúra szerint a macskák a végső, nagy titok tudói, melyről bölcsen hallgatnak. Ez a könyv nem ígéri, hogy az összes titokról fellebbenti a fátylat, viszont hasznos kalauz kíván lenni mindazoknak, akik érdeklődnek az egyes fajták iránt, vagy házi kedvencük viselkedését szeretnék jobban megérteni. A kezdő macskatartók megtudhatják, mire figyeljenek a fajta kiválasztásánál, milyen fokú törődést igényel kedvencük, de az olyan praktikus kérdésekben is eligazítást kapnak, mint az alvóhely készítése, az étkezés vagy a leggyakoribb macskabetegségek. E kézikönyv segítségével még közelebb kerülhetünk ezekhez a gyönyörű, intelligens állatokhoz.
-
Madarak I.
0A Madarak Új Enciklopédiája a világ madarainak két kötetben összefoglalt hiteles kalauza. Az egyes családokat tárgyaló fejezeteket neves biológusok és természetvédők állították össze. A leírások tartalmazzák a világ valamennyi családját, ismertetve azok morfológiáját, életmódját, elterjedését, táplálékát, társas viselkedését és költésbiológiáját. Mivel a világ madárfajainak egynyolcada veszélyeztetett, különös hangsúlyt kap az egyes fejezetek végén, az adott családdal kapcsolatban, a természetvédelem. Az Enciklopédia közérthető és olvasmányos szövegét gazdagon illusztrálják a madarak természetes környezetében készített színes fényképfelvételek.
-
-
-
Magyar kutyafajták
0Emigrációs kiadás.
A magyaroknak jelenleg tíz hivatalosan is elismert kutyafajtája van. Ki hitte volna!? Néhányat őseink hoztak magukkal, a többiek már itt a Kárpát-medencében alakultak ki. Figyelemreméltó, hogy mind a tíz esztétikailag vonzó, ugyanakkor hasznos jószág is. Régen maguk a gazdák fejlesztették jó ösztönnel kutyaállományukat. Ma már a hivatásos tudósok és a műkedvelő megszállottak; a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetsége, valamint a jól szerkesztett újság. „A kutya” mindent elkövetnek, hogy értékes kutyás tradícióinkat el ne herdáljuk, és hogy állatainkat tovább nemesítsük.
Azt azonban hiányolom, hogy az iskolában a biológia könyvek elfelejtik a magyar kutyák nevét felsorolni, küllemüket és egyéniségüket elemezni. Ezért, ha a mai atyák nem ismerik saját hazájuk kutyafajtáit, akkor hogyan is tudnak fiaiknak-lányaiknak azokról beszélni; éljenek akár otthon, akár a nagyvilágban szétszóródva. Higyjék el, kedves olvasóim, hogy a magyar kutyák szeretete egyben a magyar haza szeretete is, és ha kutyáinkat megbecsüljük, akkor magyar mivoltunkat is becsüljük! Első feladatunk az, hogy jómagunk megismerjük ebeinket. Utána már gyermekeinknek is tudunk mesélni róluk.(…)
Dr. Buzády Tibor -
-
-
-
-
-
Monographie du genre thalictrum
0A Thalictrum a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, közel 200 fajból álló, lágyszárú, évelő, virágos növények nemzetsége, magyarul borkóró.
-
Moonfire
0A 20. századi történelem legnagyobb hatású eseményének tartják: 1969. július 20-án Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins teljesítette John F. Kennedy azon felhívását, hogy a hatvanas évek vége előtt ember jusson fel a Holdra. Egy évtizedig tartó kísérletezés és felkészülés után 400 000 mérnök és tudós munkájának, a 24 milliárd dolláros költségvetésnek és a valaha indított legerősebb rakétának köszönhetően a világon sok millióan nézői lehettek a hihetetlen kalandnak. És senki sem ábrázolta úgy az embereket, a hangulatot és a gépezetet, mint Norman Mailer. A kötetet több száz kiváló, a NASA archívumaiból, folyóiratokból, valamint magángyűjteményekből származó fotó illusztrálja. a fényképek közül sok most első ízben jelent meg. Ezek a képek bemutatják a NASA és a küldetés történetét, a parancsnoki kabinban és a HOLD felszínén zajló eseményeket és a visszatérés utáni világméretű ünneplést. A kiadás bevezetőjét Colum McCann írta, a képaláírásokban pedig híres Apollo-11-szakértők tárják fel a küldetés történetét és műszaki hátterét a repülési napló, újságcikkidézetek és a visszatérés után készített interjúk segítségével.
-
Nagy fenyő és örökzöld lexikon
0Amit a tisztelt olvasó most a kezében tart, nem szakkönyv, nem hivatásos kertészeknek szól, hanem azoknak a laikus növényfelhasználóknak, akik örökzöld fenyőt, fát vagy cserjét kívánnak ültetni. Eme könyv ötletet, tanácsot szeretne adni a megfelelő faj vagy fajta kiválasztásához, ültetéséhez, vagy támpontot a már meglévő növény beazonosításához, felismeréséhez.
-
-
-
Növényrendszertani praktikum
0Évszázadunkban bőséges kínálat alakult ki növénytani gyakorlati könyvekből, úgynevezett praktikumokból, de növényrendszertani témára specializálódott művel annál kevésbé találkozhatunk. A könyv a növényrendszertan elméleti oktatásához szorosan csatlakozó gyakorlatokhoz hivatott segítséget nyújtani, melyet a felsőoktatásban tanulók részére ajánlunk.
-
Őslénytan
0A múlt életével foglalkozó őslénytan nagy hagyományú és robbanásszerűen fejlődő tudomány. A leíró őslénytani monográfiák mellett egyre nagyobb számban látnak napvilágot az oknyomozó, elméleti, nagyobb összefüggéseket feltáró munkák. Új résztudományok különültek el, mint amilyen a paleofiziológia, paleoökológia, biosztratinómia, plaobiogeográfia stb. A genetika fejlődése és a rétegről rétegre gyűjtött hatalmas őslénytani ismeretanyag kiszélesítette az evolúciós kutatásokat. Indokolt tehát úgy összefoglalni a legújabb eredményeket, hogy figyelembe vegyük a klasszikus adatokat is. Az „Őslénytan” tankönyv célja tehát többrétű. A történeti bevezető után részint tárgyalja a múlt dokumentumainak fennmaradási módját, a fosszilizációt, részint foglalkozik az egykori élőlények tér- és időbeli elterjedésével és az ebből levonható következtetésekkel, emellett foglalkozik az evolúció alapkérdéseivel is. Az általános őslénytani ismeretek után a törzsfejlődés figyelembevételével tekinti át a fosszilis és a ma élő növények, valamint állatok rendszerét. Ebben az értelemben a mű az első magyar nyelvű „teljes” őslénytani tankönyv, a legfontosabb alapismeretek elsajátítására hivatott, a szakirányú képzés tankönyve számára tartva fenn a részletesebb ismertetéseket.
-
-