• Ásványok és kőzetek képes enciklopédiája

    0

    Nem csupán szemünket gyönyörködtetik, fantáziánkat mozgatják meg a különféle ásványok és kőzetek, hanem történelmi és tudományos szempontból is érdekesek. Izgalmas világukban ez az enciklopédia részletes tájékoztatással, valamint több száz színes képpel segíti az eligazodást.
    Számtalan vonatkozásukról esik szó a következő oldalakon, beleértve keletkezésüket, lelőhelyeiket és kultúrtörténetüket éppúgy, mint művészeti és ipari felhasználásúkat. Ahol lehetőségünk volt rá, az eredeti szöveget magyar vonatkozású adatokkal egészítettük ki. Minden ásványnak ismertetjük az alapvető fizikai és kémiai tulajdonságait, továbbá közöljük egy kristály rajzát.
    Az Ásványok és kőzetek képes enciklopédiája teljes körű útmutató, amely hozzásegít a jelentősebb ásványok és kőzeték megismeréséhez, és olvasmányos leírásaival könnyű tájékozódást tesz lehetővé a kezdő és gyakorlott gyűjtő számára egyaránt.

    5 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Ásványtan

    0

    „Negyedik ujból írt kiadás”
    Kötetünk érdekességét az adja, hogy korábbi tulajdonosa Hörcher Ödön, majd Márton számos üres levelet köttetett a műbe, amelyeket egy részét sűrűn telejegyzetelte. Ezenkívül is számos kisebb jegyzetlap található a kötetben és a sorok között is ceruzás megjegyzések és aláhúzások találhatók.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az Aggtelek-Rudabányai-hegység földtana

    0

    A Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) Észak-magyarországi Osztálya 1980-ban kapta feladatául, hogy dolgozza ki az Aggtelek-Rudabányai-hegység komplex földtani előkutatási programját, különös tekintettel a tájegység nyersanyagperspektíváira.
    A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) közvetlen közreműködésével készült és az Országos Érc- és Ásványbányákkal (OÉÁ) egyeztetett program szakmai részét a Központi Földtani Hivatal 1981-ben hagyta jóvá. A kivitelezés határidejét 1985. végére rögzítette úgy, hogy a ráfordítások összegét évről évre külön határozta meg.
    A kutatást elsősorban az indokolta, hogy előre látható volt a rudabányai, gazdaságosan kitermelhető vasérckészlet kimerülése, amely a helyi bányászati hagyomány átmentésének vagy más nyersanyagra való átirányításának jogos igényével együtt jelentkezett.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Alföld.

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Az állati jogok szerződése

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az élő világegyetem könyve

    0

    Az élet igazságánál nincs szebb és nagyszerűbb erő földön és égen! Milyen nagyszerű és szívdobogtató meggondolni, hogy személyes életerőnk minden más erőnknél erősebb! Hiszen minden tevékenységünk életerőnktől kapja energiáját. De ha ez így van, akkor szükségképpen a jónak, az igaznak kell győznie a való világban is! Tévedés, hogy mindig a rombolás a hatékonyabb, hogy mindig a rossz terjed könnyebben, hogy a jó szükségszerűen mindig lépéshátrányban kell legyen – mert minden létező erők forrása, a Természet szerint az élet igazságának rendeltetett a győzelem!

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az első édenkert

    0

    A Paradicsom – mondják egyesek – feltétlenül egy földrajzilag pontosan meghatározható helyen terült el, mégpedig alighanem a Vöröstenger valamelyik homokos, kicsiny szigetén. De a gondolatvilágunkban, mítoszainkban élő Édenkert egészen bizonyosan az őskori vadon, ahol először kószáltak emberek, ahol, mint a Bibliában áll, megtermett mindenféle fa, melyben az embernek szeme gyönyörködhetnék és mely eledelre jó volna. ott, ahol Ádám névvel nevezze minden állatokat. Ott, ahol egyik fia megtanulta megszelídíteni a juhokat, ahol másik fia művelni kezdte a földet és először termelt kenyérnekvalót. S ha ez így igaz, nem kevés okunk van rá, hogy a Földközi-tenger térségének egészét tekintsük az emberiség első Édenének, mint én is tettem – könyvem címében. Az elején, amikor gondolkozni kezdtem erről a könyvről és a hozzá kapcsolódó televíziós sorozatról, eredeti szándékom mindössze annyi volt, hogy áttekintem földünk e lenyűgözően szépséges részének természetrajzát, hiszen olyan sokan járunk ide szabadságunkat eltölteni, s itt lényegesen több lehetőségünk nyílik ősi állapotukban megmaradt tájakon kóborolni, állatokat, virágokat nézegetni, mint azokon a helyeken, ahová életünk és munkánk köt. Így persze az egész nem lett volna több, mint Európa néhány természetrajzi szempontból különlegesen szép helyének bemutatása, a védett területeké, ahol a mediterrán állat- és növényvilág nagyjából az iparosodás előtti állapotban él még ma is. De ha vizsgálódásomat pusztán ezekre korlátozom, akkor a Földközi-tenger környékének csak egy parányi töredékét mutathatom be, és mellőznöm kell egész sereg helyet, ahová pedig a legtöbben és a leggyakrabban járunk látogatóba. Ezeket a tájakat viszont csupán a múlt fényében érthetjük meg. Végtére is ezek a világ legősibb civilizációjának tájai. Nagyobb hatást az emberiség sehol másutt nem gyakorolt környezetére, illetve sehol másutt nem mutatkozik összefüggőbb, részletesebb és bőségesebb bizonyítéka tevékenységének. Így azután a könyv apránként mind több régészeti és történelmi elemmel gyarapodott, és megkísérli az ábrázolni, hogyan változott az évszázadok során szellemi magatartásunk a természet világával szemben, hogyan bántunk vele, és mint alakítottuk ki az élő-közösségeket, amelyeket nem láthatunk. Ilyesfajta felmérést természetesen a világ bármely területén elvégezhetnénk, de a Földközi-tenger térsége különlegesen jogosult érdeklődésünkre. Nem csupán közkedvelt nyaralóhely ez. Az emberiség itt vette először művelésbe a földet, itt játszódott le a kihasználás teljes ciklusa. Mindaz, ami itt történt az elmúlt évezredek folyamán, a világ más részein csak most kezdődik el.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az első ötvenmillió év

    0

    1967-ben szenzációs hírt közöltek a napilapok: Rudabányán 10-12 millió éves emberszerű ősmajom állkapcsát találták meg a paleontológusok. A kihalt lényt Rudapithecus hungaricus néven „anyakönyvezték”.
    Kötetünk szerzője azon szerencsés emberek közé tartozik, aki személyesen vehetett részt az ásatásokon, így első kézből tudósíthat.
    Könyvének első feléből a felfedezés körülményeit, az ásatások olykor romantikus eseményeit, a hangyaszorgalommal végzett munka célját, módszereit, eredményeit, a fogadtatás útvesztőit ismerheti meg az olvasó. Kordos László avatott kézzel vezeti az érdeklődőt a leletek szinte kibogozhatatlannak látszó összefüggései között. Leírása nyomán képet kapunk a Rudapithecusokat körülvevő növényekről, állatokról, valamint a felszín geológiai arculatáról, hiszen ezekből tudjuk meg, hol éltek, hogyan éltek, mit ettek ezek a lények.
    Ha az olvasó kedvet kapott arra, hogy a fordulatokban bővelkedő történeten túlmenően elmélyedjen az emberré válás folyamatának kérdésében, bizonyára részletesen tanulmányozza majd kötetünk második felét, és – megismerkedvén a Rudapithecus elődjeivel, rokonaival, leszármazottjaival – felfedezi a kapcsolatot a rudabányai lelet és a világ más pontjain előkerült maradványok között.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Esztramos-hegy ásványai

    0

    2 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Behálózva

    0

    „Kicsi a világ!”, szoktuk mondogatni, ha kiderül, hogy valamilyen módon közünk van egy ismeretlen emberhez. Valóban kicsi a világ, hiszen az emberiség hatmilliárd tagja közül alig pár lépésnyi kapcsolati távolságban mindenki mindenkit ismer! Az emberi társadalomban is, a világban is: minden mindennel összefügg. Ha így van, nyilvánvaló a kérdés: Miképpen béníthatja meg egy gimnazista a legnagyobb internetes cégek oldalait? Miként lehetséges, hogy az Egyesült Államok jól szervezett demokratikus társadalma látványosan felkészületlennek bizonyult a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás idején? Miben rejlik a terrorszervezetek ereje? Hogyan viselkednek és terjednek a vírusok? Milyen a legveszedelmesebb betegség, a rák igazi természete? A kulcsszó: HÁLÓZAT. Barabási Albert-László, az USA-ban élő, magyar származású fizikus rendkívül izgalmas és érdekfeszítő könyvében lebilincselő könnyedséggel világítja meg egy új, mostanában kibontakozó tudományág, a komplex hálózatok kutatásának…

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bevezetés a földtan tudományába

    0

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Bevezetés Magyarország geológiájába

    0

    Magyarország geológiájának megértéséhez s méginkább tanulmányozásához nélkülözhetetlenül szükség van a környezet földtani felépítésének legalább áttekintő ismeretére. E tekintetben a Bevezetés Magyarország geológiájába c. munka hézagpótló jelentőségű. A történetiség a geológiának alapvető sajátossága. Vonatkozik ez a megismerés-történet kiemelkedő szerepére is. Ezért szentelt a szerző jelentős teret ebben a könyvben Magyarország földtani felépítésének alapvető kérdése: a nagyszerkezet illetve a szerkezetfejlődés megismerés-történetének.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Biliárdeffektus

    0

    Nehezen meghatározható műfajú, szokatlan tárgyalásmódú és felépítésű az angol James Burke könyve: élvezetes stílusban fogalmazott, rendhagyó tudománytörténeti ismeretterjesztő munka. A szerző abból indul ki, hogy: „Mindannyian a változások óriási, dinamikus hálóján élünk…Könyvünk húsz fejezetének utazásai mind különböző aspektusból vizsgálják a háló felépítményét, és azt, hogy hogyan következnek be rendkívüli módon, a flippergolyó pályáját imitálva a változások…A hálót úgy képzeljük el, mint egy gigantikus és még mindig növekvő gömböt, amely egymást újra meg újra átmetsző idővonalak millióiból áll”. Egyszerűbben fogalmazva: a szerző fejezetenként kiszemel egy-egy témát, annak történetét mondja el, majd egy kapcsolódási pontot kiválasztva vezeti tovább és ismét tovább – a tárgyhoz kapcsolódó, mégis asszociációs pályán – az olvasót újabb és újabb, az eredeti támától távol eső történelmi események, tudományos felfedezések és technikai vívmányok felé – akárcsak a biliárdjátékban a golyók, amelyek egymáshoz ütődve mindig másokat hoznak mozgásba. E szellemi kalandozások során egy-egy témának sokféle kapcsolódása, elágazási pontja lehetséges, ezek egy részére – amelyeket könyvének más részein fejt ki – utalásokkal hívja fel a figyelmet. Így került például együvé az első fejezetben a tartóshullám felfedezése, a borax előállítása, az aranybányászat, a klipper típusú vitorlás leírása, a burgonyavész, az angol postarendszer reformja, az indiai chintz minták nyomtatásának felfedezése, Colbert merkantilizmusa és így tovább. Mérhetetlen mennyiségű ismeretanyagot zsúfolt Burke a kötetbe, így sok mindenről szó esik, ám – éppen e vállalkozás jellegéből adódóan – még több tudománytörténeti tény kimaradt belőle. Éppen a biliádeffektus következetes alkalmazása miatt pedig nehéz eligazodni a könyvben; ezen próbál segíteni a részletes Személy- és tárgymutató. – A könyv élvezetes olvasmánya lehet a szellemi kalandozásokra fogékony olvasóknak.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Biró Lajos a nagy magyar utazó

    0

    Bíró Lajos életrajzának megírásánál nem törekedtünk arra, hogy tudományos munkásságát szakszerűen ismertessük.
    Munkássága az állattan – különösen a rovartan – és a néprajz köréből olyan széles területet ölel át, amelynek részletes ismertetése egy viszonylag rövid életrajz keretén belül nem oldható meg.íbr>Bíró Lajos helyének meghatározása, szakszerű értékelése azoknak a tudományos eredményeknek, amelyekhez elsősorban újguineai, továbbá görögországi és bulgáriai útjának kutatásai, gyüjtései során eljutott – ez népi demokráciánk arra hivatott tudósainak a feladata.
    A mi célunk elsősorban az volt, hogy az úri Magyarország tudományos életének hivatalos irányítói által mellőzött és elnyomott nagy magyar tudós életét megismertessük annak a kornak olvasójával, amelyben az ország felszabadulásával együtt a tudomány is felszabadult.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó
  • Budapest élővilága

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Bulgária. Föld- és néprajz.

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Cserjék gondozása

    0

    A cserjék tökéletes növények. Ha egyszer jól begyökeresedtek, növekedni és virágozni fognak, termést hoznak, lehullatják vagy megtartják leveleiket, és ezt a kört folytatják évről évre, miközben viszonylag kevés gondozást igényelnek. Változatos tulajdonságaik miatt minden helyre könnyen találunk megfelelő cserjét. Ez a gazdagon illusztrált, közérthető útmutató tökéletes azok számára, akik többet akarnak tudni a cserjékről és sikeres gondozásukról. A Kew Királyi Botanikus Kert szakértelmét és gyakorlati tudását gyönyörű grafikával és fényképekkel ötvözi. Bemutatja közel hetven cserje egyedi igényeit, így bárki magabiztosan tudja majd nevelni a saját kertjében. A könyv ráadásként tartalmaz még tizenkét könnyen követhető projektet.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Csévharaszttól Bátorligetig

    0

    Írta: dr. Aradi Csaba, dr. Barcsay László, Fintha István, Kónya József, dr. Kovács Gábor, dr. Legány András, Lőrincz István, dr. Papp János, Rakonczay Zoltán, dr. Tóth Albert, dr. Varga Zoltán, dr. Varga Zoltánné

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Csillagászati zsebkönyv

    0

    A csillagok és a távoli galaxisok ősidőktől fogva elbűvölik az emberiséget. Az éjszakai égbolt nemcsak lenyűgöző, hanem számos titkot is rejt. A legtöbb embert – legyen az felnőtt, kamasz vagy kisebb gyerek – érdekli a csillagászat tudománya, és életében legalább egyszer fel is vetődnek benne ilyesféle kérdések: Vajon hogyan keletkezett a minket körülvevő Világegyetem? Létezik-e intelligens élet a Földön kívül, vagy egyedül vagyunk? Hogy néznek ki a távoli bolygók, csillagok, galaxisok? Milyen fizikai folyamatok játszódnak le bennük? Mit jelent a fekete lyuk és a sötét anyag? Könyvünk csillagász írója összegyűjtötte az asztronómiával kapcsolatos legfontosabb fogalmakat a profi és az amatőr csillagvadászok számára, hogy magyarázataival érthetővé tegye a Világegyetem jelenségeit. Ezt támogatják a szemléletes illusztrációk és űrfotók, melyek még közelebb hozzák a csillagok és bolygók színes világát.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Csillagok a Bibliában

    0

    A neves ismeretterjesztő csillagász szerző művét elsősorban a Biblia és a csillagászat iránt érdeklődő olvasóknak szánta. Sorra veszi a csillagászattal összefüggésbe hozható bibliai leírásokat, és igyekszik választ adni a velük kapcsolatban felmerülő kérdésekre. A Könyvek Könyvében ugyanis számos helyen szerepelnek égitestek, feltűnő égi események. Különösen fontos a ritkább csillagászati jelenségeknek, például a nap- és holdfogyatkozásoknak az említése, ezek dátumának visszaszámolásából ugyanis hiteles adatokat kaphatunk néhány bibliai esemény időpontjára. Az érdekfeszítő elemzések egy része a szerző saját kutatásának eredménye, és nyomtatásban most jelenik meg először, ezért a szaktudósok és a jól képzett amatőrcsillagászok is találnak majd tudományos értékű érdekességeket és újdonságokat a könyvben. A szerző azonban tapasztalt ismeretterjesztőként ügyelt arra, hogy minden gondolatmenete nehézség nélkül érthető legyen a csillagászat és a kronológia terén járatlanok számára is. Az egész művet áthatja a szerzőnek a Biblia iránti mély tisztelete, így remélhető, hogy semmilyen felekezethez tartozó hívő érzékenységét nem sérti azzal, hogy a Bibliában leírt eseményeket és jelenségeket az egzakt tudományok módszereivel elemzi. Azokat pedig, akik eddig nem foglalkoztak behatóbban a Bibliával, arra serkentheti, hogy tanulmányozzák a Könyvek Könyvét, mely tagadhatatlanul megváltoztatta az egész emberiség gondolkodásmódját, és amely oly sok világi szakterület számára is szinte kimeríthetetlen kutatási fonásul szolgálhat.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Die pflanze und ihr leben

    0

    24 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egészség Isten patikájából

    0

    Tisztelt ​Olvasó! Az elmúlt hónapok során egyre nagyobb számban jelentek meg azok a könyvek és kiadványok, amelyek közvetlenül vagy közvetve a természetgyógyászattal foglalkoztak és mondanivalójuk lényegét a természetből merítették. Ezek a könyvek egyfajta rejtett tiltakozást fejeznek ki az egyre vadabbul rohanó társadalmi környezetünk iránt: amely veszélyes fenyegetést tartalmaz minden individuumra nézve. Bizonyított tény, hogy egyre fokozódó mértékben romlik egészségi állapotunk, növekszik a káros idegi megterhelésünk. Sajnálatos tény, hogy a mind nagyobb menyiségű gyógyszerfogyasztást még a drogok drasztikusan emelkedő árai sem tudták, illetve tudják lényegesen csökkenteni, befolyásolni. Vélhetően, többek között ezek lehetnek az alepvető indítékai annak, hogy még a szakemberek érdeklődése is a méltánytalanul háttérbe szorított és hovatovább elfelejtett természetes gyógymódok felé fordult, ismét felfedezve az erdők, mezők virágaiban, a füvekben és a fákban rejlő ősi gyógyító erőt.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Egzotikus növényvarázs

    0

    Jelen kötet több mint száz meseszép virágot, illetve különleges gyümölcsöt mutat be, amelyekkel a szerző világ körüli botanikai utazásain találkozott Új- Zélandtól a csendes- óceáni szigetvilágon át Dél- Afrikáig, de ennél is több egzotikus növényfajt sikerült virágzásra és terméshozásra bírnia hazai földben. Az egzotikus növényvilágban nemcsak ismerteti, de meg is osztja tapasztalatait a botanikai ritkaságok nevelésével kapcsolatban. Az itt olvasható ismeretek birtokában még a kezdő kertészkedő is sikerre számíthat!
    A könyv könnyed, közérthető stílusban íródott. Számos gyümölcsről remek recepteket is találunk benne. Emellett a növényekről szóló legendák, mítoszok, történetek teszik még élvezetesebbé az olvasást, mely után mindenkinek kedve támadhat kertészkedni!
    Lovas Katalin szakíró rendszeresen publikál kertészeti cikkeket több országos heti- és havilapban.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Éjszaki- és Közép-Európa földrajza. Különös tekintettel a néprajzi viszonyokra.

    0

    „Hat éve, hogy Hunfalvy János Egyetemes Földrajzának első kötete megjelent. A nagyérdemű szerző öt kötetre tervezett nagy művét négy év alatt remélte befejezni; de már a II. kötet, mely csak 1886-ban jelent meg, sejteté, hogy e mű négy év alatt nem fog elkészülni.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Éjszaki- és Közép-Európa földrajza. Különös tekintettel a néprajzi viszonyokra.

    0

    „Hat éve, hogy Hunfalvy János Egyetemes Földrajzának első kötete megjelent. A nagyérdemű szerző öt kötetre tervezett nagy művét négy év alatt remélte befejezni; de már a II. kötet, mely csak 1886-ban jelent meg, sejteté, hogy e mű négy év alatt nem fog elkészülni.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Elektromfizika

    0
    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Élet a Földön

    0

    David Attenborough mögött íróként és televíziós műsorvezetőként huszonöt évi tapasztalat áll. Miután Cambridge-ben zoológiát tanult, első útja Nyugat-Afrikába vezetett, ahol 1954-ben állatokat filmezett. Mint könyve bevezetőjében írja: „a természeti világ pompája és termékenysége úgy tárult ki előttem, mint valami reveláció – soha nem tértem magamhoz belőle.” A következő tíz évben minden évben expedíciókra indult, melyek eredménye egy sor televíziós program és a Zoo Quest című könyv lett. Annak ellenére, hogy 1965-ben kinevezeték a BBC 2 osztályvezetőjének, és a következő nyolc évet vezetői munkájával töltötte, alig volt év, amikor ne utazott volna el a világ valamelyik távoli részére állatokat tanulmányozni és filmezni. Az Élet a Földön kétségkívül a legnagyratörőbb vállalkozás, amelybe eddig belefogott. A tizenhárom részes televíziós sorozat felvételei három évig tartottak, az író és televíziós forgatócsoportja ezalatt több mint kétmillió kilométert utazott. Bár elsősorban a vadon életének bemutatójaként ismert, David Attenborough több antropológiai témájú filmet is készített, aktívan foglalkozik továbbá természetvédelmi kérdésekkel is.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom