A Paradicsom – mondják egyesek – feltétlenül egy földrajzilag pontosan meghatározható helyen terült el, mégpedig alighanem a Vöröstenger valamelyik homokos, kicsiny szigetén. De a gondolatvilágunkban, mítoszainkban élő Édenkert egészen bizonyosan az őskori vadon, ahol először kószáltak emberek, ahol, mint a Bibliában áll, megtermett mindenféle fa, melyben az embernek szeme gyönyörködhetnék és mely eledelre jó volna. ott, ahol Ádám névvel nevezze minden állatokat. Ott, ahol egyik fia megtanulta megszelídíteni a juhokat, ahol másik fia művelni kezdte a földet és először termelt kenyérnekvalót. S ha ez így igaz, nem kevés okunk van rá, hogy a Földközi-tenger térségének egészét tekintsük az emberiség első Édenének, mint én is tettem – könyvem címében. Az elején, amikor gondolkozni kezdtem erről a könyvről és a hozzá kapcsolódó televíziós sorozatról, eredeti szándékom mindössze annyi volt, hogy áttekintem földünk e lenyűgözően szépséges részének természetrajzát, hiszen olyan sokan járunk ide szabadságunkat eltölteni, s itt lényegesen több lehetőségünk nyílik ősi állapotukban megmaradt tájakon kóborolni, állatokat, virágokat nézegetni, mint azokon a helyeken, ahová életünk és munkánk köt. Így persze az egész nem lett volna több, mint Európa néhány természetrajzi szempontból különlegesen szép helyének bemutatása, a védett területeké, ahol a mediterrán állat- és növényvilág nagyjából az iparosodás előtti állapotban él még ma is. De ha vizsgálódásomat pusztán ezekre korlátozom, akkor a Földközi-tenger környékének csak egy parányi töredékét mutathatom be, és mellőznöm kell egész sereg helyet, ahová pedig a legtöbben és a leggyakrabban járunk látogatóba. Ezeket a tájakat viszont csupán a múlt fényében érthetjük meg. Végtére is ezek a világ legősibb civilizációjának tájai. Nagyobb hatást az emberiség sehol másutt nem gyakorolt környezetére, illetve sehol másutt nem mutatkozik összefüggőbb, részletesebb és bőségesebb bizonyítéka tevékenységének. Így azután a könyv apránként mind több régészeti és történelmi elemmel gyarapodott, és megkísérli az ábrázolni, hogyan változott az évszázadok során szellemi magatartásunk a természet világával szemben, hogyan bántunk vele, és mint alakítottuk ki az élő-közösségeket, amelyeket nem láthatunk. Ilyesfajta felmérést természetesen a világ bármely területén elvégezhetnénk, de a Földközi-tenger térsége különlegesen jogosult érdeklődésünkre. Nem csupán közkedvelt nyaralóhely ez. Az emberiség itt vette először művelésbe a földet, itt játszódott le a kihasználás teljes ciklusa. Mindaz, ami itt történt az elmúlt évezredek folyamán, a világ más részein csak most kezdődik el.

David Attenborough mögött íróként és televíziós műsorvezetőként huszonöt évi tapasztalat áll. Miután Cambridge-ben zoológiát tanult, első útja Nyugat-Afrikába vezetett, ahol 1954-ben állatokat filmezett. Mint könyve bevezetőjében írja: „a természeti világ pompája és termékenysége úgy tárult ki előttem, mint valami reveláció – soha nem tértem magamhoz belőle.” A következő tíz évben minden évben expedíciókra indult, melyek eredménye egy sor televíziós program és a Zoo Quest című könyv lett. Annak ellenére, hogy 1965-ben kinevezeték a BBC 2 osztályvezetőjének, és a következő nyolc évet vezetői munkájával töltötte, alig volt év, amikor ne utazott volna el a világ valamelyik távoli részére állatokat tanulmányozni és filmezni. Az Élet a Földön kétségkívül a legnagyratörőbb vállalkozás, amelybe eddig belefogott. A tizenhárom részes televíziós sorozat felvételei három évig tartottak, az író és televíziós forgatócsoportja ezalatt több mint kétmillió kilométert utazott. Bár elsősorban a vadon életének bemutatójaként ismert, David Attenborough több antropológiai témájú filmet is készített, aktívan foglalkozik továbbá természetvédelmi kérdésekkel is.