A ​kötet több mint ezer hosszabb-rövidebb szócikkében a folklorisztika és bizonyos rokon tudományok összehasonlító irodalomtudomány, néprajz, antropológia, poétika és esztétika, művelődéstörténet, kultúraelmélet, szemiotika legfontosabb fogalmait, jelenségeit rendszerezve és egymással összekapcsolva találja meg az olvasó. (Ugyanakkor nem találkozhat a népművészettel, a néptánccal és a népzenével összefüggő kutatások alapfogalmainak magyarázataival.) A tárgyalt fogalmak meghatározásai és azok rendszerezése különös gonddal készültek. Nem csak magyar, hanem nemzetközi áttekintést is adnak, s ezt gazdag szakirodalom-jegyzékkel egészítik ki. Külön előnye a kötetnek az, hogy egyetlen szerző felfogását és szóhasználatát tükrözi, és ezáltal összefüggő egészet alkot. Ennek köszönhető, hogy a közelmúltban különösen nagy számban megjelent hazai lexikonok között a jelen mű önálló jelenségnek tekinthető. Gazdag utalórendszere segítségével sok irányban tájékozódhat az olvasó észreveheti például a tág értelemben vett folklór sokrétűségét, szinte kimeríthetetlen gazdagságát. Ezért is javasoljuk az olvasónak, ne csak egy-egy címszóval ismerkedjen meg, hanem túllépve ezeken olvasgassa nagyobb számban a különböző témákról szóló, sok érdekességgel szolgáló áttekintéseket. A kötet bevezetése beavatja az olvasót a lexikonok és címszavaik készítésének különös világába.

Az „Ethnographia” melléklete. XIII. évfolyam. 1912. (Új folyam: VIII.)

A mű azokat a különböző népköltészeti alkotásokat mutatja be, amelyek a népszokásokhoz kapcsolódva jelentkeznek: párbeszédek, szertartásos énekek, közmondások, szólások, mondák stb. Elemzi e népköltészeti alkotások funkcióit, esztétikai sajátságait, műfaji jellemzőit és a különböző irodalmi műfajokhoz való viszonyát. Szól a dramatikus szövegek és a régi magyar dráma összefüggéséről, a szertartásos énekek mitológiai jellegű jelképeiről. Betekintést ad a paraszti érzelemvilágba, a falusi életszemléletbe, amely magába foglalja a folklór szubjektív és formulává merevedett alkotásait egyaránt. Az első csoportba tartozik pl. a temetések részben improvizált költészete, az utóbbiba tartoznak a szószerint hagyományozódott varázsigék és énekek.
A kötet mind a néprajzkutatók, mind a nagyközönség érdeklődésére számot tarthat.

Bálint Sándor a szegedi József Attila Tudományegyetem nyugalmazott néprajzos professzora, Szeged városának szülötte. Dugonics András, Kálmány Lajos, Tömörkény István nyomán a szegedi világ további feltárásán és értelmezésén munkálkodik. Művei közül a Szegedi Szótár (1957) nyelvjárási enciklopédia, a Szeged városa (1959) művészettörténeti áttekintés. A szegedi paprika (1962) a város világraszóló különlegességének művelődéstörténeti és néprajzi méltatása.
Ismeretes, hogy a török hódoltság elsősorban Alföldünket sújtotta. A magyarság életének folytonosságát csak néhány hatalmas kiterjedésű parasztváros tartotta fönn, amelyek különleges magyar néprajzi tájegységnek tekinthetők. Színes népi múltjánál, sokrétű jelenénél fogva ezek közül is különösen kiválik a szegedi táj, amelynek paraszti humanizmusát Szeged író fiai, főleg Tömörkény, Móra, Juhász Gyula révén ismeri a művelt magyar olvasó.

A szerző hosszú évekig élt Békésben, és mint orvos, sok emberrel került kapcsolatba. Beszélgetései közben szó esett az időjárásról, a különböző légköri jelenségekről, betegségre, egészségre való hatásukról, hiedelmekről, félelmetes, misztikus mendemondákról. Összegyűjtötte ezeket a megfigyeléseket és következtetéseket, általuk elvezeti az olvasót az égitestek, a csillagok, a felhők, a „sárkányok, táltosok, boszorkányok” hallatlanul gazdag, színes és szinte elfelejtésre ítélt világába.

Az érdeklődő olvasó már ismeri az olasz Cocchiara professzor nevét: egy nagy munkája, Az európai folklór története 1962-ben megjelent magyarul. Ez az újabb műve olyan témával foglalkozik, amely nemcsak a szakemberek érdeklődésére tarthat számot. Hiszen kit ne érdekelne az a téma, hogy a primitív világ hogyan van jelen a modern kultúrában, milyen hatást gyakorol rá? A modern irodalomban, de főképp a zenében és a képzőművészetben olyan jelenségekkel találkozunk, amelyek sokunk számára érthetetlenek, s így értelmetlenek is. Cocchiara könyvéből – számtalan egyéb ide vonatkozó problémán kívül – erre a manapság különösen aktuális kérdésre is feleletet kapunk. A szerző tehát azt a célt tűzte maga elé, hogy bemutassa egy olyan tradiíció történetét, amely szorosan hozzátartozik a modern civilizáció és kultúra történetéhez.