Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja. Habár neve a nagyközönség számára rejtve maradt az elmúlt évtizedekben, munkái sokaknak lehetnek ismerősek, ha visszagondolnak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban töltött évekre, a Váci utcai Philanthia virágüzlet kirakatára vagy az egykori tisztviselőtelepi főgimnáziumra a Hungária körúton. Életművében nemcsak a neobarokk formák jelennek meg, hanem a szecesszió egyik jelentős európai irányzata, a korai Jugendstil is. A hazai élővilágból válogatta a növénymotívumokat és állatalakokat, ennek legszebb példái: saját villája a Városligeti fasorban, az Aulich utcai Walko-ház és a Munkácsy utcai Sonnenberg-ház. 1906 és 1908 között együtt dolgozott Lechner Ödönnel, akinek egyedi motívumvilága számos alkotást inspirált.

A nemzeti önkifejezésre való törekvés a századforduló idején a velünk szomszédos országok mindegyikében megjelent, s mindenütt a helyi történelmi stílusok valamelyikére, illetve a regionális népi építészet emlékeire épült rá. Valamennyi efféle irányzaton, s a századforduló egész építészetén belül Lechner Ödön az egyetlen, aki az általa forrásnak tekintett történelmi motívumkincsből nem historizáló felfogással hozott létre korszerű „magas művészeti” stílust. Ennek révén művészete felülemelkedett a regionális és nemzeti kategórián. Lechner építészeti nyelve felismerhetően és érzékelhetően kötődik a népművészet formavilágához, de azt építészeti stílussá alakítva, kiemeli etnikai határai közül.

Meinig Arthur a 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század elejének termékeny építésze, aki szülőföldjéről és tanulmányainak helyszínéről, Szászországból érkezett Bécsbe, ahol a színház- és palotaépületeiről híres építészpáros, Fellner és Helmer irodájába került. Az ő egyik főúri megbízásuk, a budapesti Károlyi-Csekonics-palota révén érkezett Budapestre, ahol letelepedett és a következő két évtizedben a magyar arisztokrácia legkedveltebb tervezőművésze lett. Mágnásépítészként emlegették korában, paloták és kastélyok specialistája volt. Irodájából kerültek ki a Wenckheim-palota (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete) és a tiszadobi Andrássy-kastély tervei, melyek további jelentős arisztokratikus megbízásokhoz juttatták. Reprezentatív városi építkezésein gyakran fordult a barokk és rokokó formái felé, míg vidéki főúri házain a Loire menti kastélyok stílusát részesítette előnyben. Az addig historizáló stílusban alkotó építész élete utolsó szakaszában, az 1900 körüli években néhány jelentős szecessziós alkotással gazdagította architektúránkat.