• Várak, kastélyok udvarházak – ahogy a régiek látták

    0

    A Reneszánsz és barokk Erdélyben című tanulmánykötet második kiadása után most újabb művészettörténeti munkával jelentkezik B. Nagy Margit – Várak, kastélyok, udvarházak. Forráskiadványról van szó: a várépítésnek abból a hosszú múltjából, amely hazánkban a dák erődrendszer és a római castrumok korától a feudális kor végéig terjed, két század magyar nyelvű dokumentumait válogatta össze. Ezek a XVII. és a XVIII. században készült leírások már nemcsak a váraktól, hanem az akkor még álló kastélyokról és udvarházakról is adnak leltárszerű képet. Hét vár, tíz kastély és huszonhat udvarház elevenedik meg előttünk urbáriumok és konskripciók, sőt alaprajzok és egykori metszetek alapján. Közel félszáz épület, épületcsoport, úgy, ahogy a régiek látták, Van közöttük, amelyik azóta egészen megsemmisült, mint a gridi udvarház, másokat lebontottak és újakat építettek helyettük, mint akoronkait, de a legértékesebbeket restaurálják, köztük a bonchidai kastélyt. Öröm őket mai szemmel megújulva látni. A szakember, a művészettörténész és helytörténész számára nélkülözhetetlen segédkönyv, ez az egészében eddig még közzé nem tett leltár- és összeírás-gyűjtemény. De nemcsak a szakember, hanem mindenki számára van mondanivalója, aki a múltat nem lezárt kornak, hanem alapnak tekinti, amelyen állunk. Az itt bemutatott várak, kastélyok, udvarházak az itt élő nemzetiségek és a román nép közös alkotásai; hiszen a városok céhes mesterei nélkül éppúgy nem képzelhető el erdélyi épület, mint a román, magyar, szász és székely népi mesterek közreműködése nélkül. Bennük történelmi események játszódtak le, róluk monográfiák, emlékiratok és regények szólnak. Ezek mellé sorakozik most mindnyájunk könyvespolcán B. Nagy Margit új könyve a műalkotást dicsérő előszavával, a két-három század előtti leírások archaikus szövegeivel és a múlt tárgyi maradványait a mai tudomány szintjén bemutató gazdag jegyzetanyagával. Egy könyv, amely a múltból a jelenbe vezet.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Városépítés Magyarországon

    0

    Egy nemzet története valójában városainak története: a falvak népe őrzi a nyelvet és a hagyományokat, de nem lesz nemzetté. Ahhoz értelmiség kell, értelmiség pedig magasabb iskola és város nélkül nem létezik. Az értelmiség ad nevet egy nemzetnek. Városi értelmiség nélkül fennmaradhat a nép és a nyelv, de nem születik sem irodalom, sem nemzeti tudat. Dr. Takács Sarolta könyve nem építészettörténet, nem műemléki katalógus, hanem annak leírása, hogyan teljesítették történelmi feladatukat a mai Magyarország városai, tartalommal töltve meg azt a szót, hogy magyarság.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Városépítéstan

    0

    Ez a könyv az 1961-ben megjelent A városépítés története és a harmadik kiadásban 1972-ben megjelent Településtervezés összevont, bővített és átdolgozott kiadása.
    Az első rész a városépítés történetét tárgyalja. Négy fő fejezetéből az első a városodás és a városépítés kezdetét, a rabszolgatartó társadalmak, az ókori keleti, az ókori görög, majd az ókori római városépítést ismerteti. A másodikban a feudális társadalmak városépítéséről, ezen belül az európai korai és fejlett, majd a kései feudalizmus és az Európán kívüli országok feudalizmus-kori városépítéséről esik szó.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Velence – Művészeti Kalauz

    0

    Velence – a helybeliek szeretetteljesen la Serenissima, a „legtiszteletreméltóbb” néven emlegetik – már régóta röpíti álomvilágba a látogatókat: a San Marco, a Canal Grande két partját büszkén szegélyező káprázatos paloták, vagy Tiziano, Tintoretto és Tiepolo remekműveinek varázsa soha nem feledhető. A tájékozódást elősegítő gyakorlati tanácsok mellett a könyv részletesen ismereti Velence műemlékeinek művészettörténeti vonatkozásait.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Veres Lajos

    0

    „A művészembert leginkább a hatások mozgatják, szárnyalni fog, ha teret, bizalmat, biztonságot, szépet érez maga körül. ” Balogh László

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Versengő látomások

    0

    Moravánszky Ákos, a zürichi műszaki egyetem (ETH) építészetelmélet-professzora e könyvében a századforduló építészetét tárgyalja az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban. A szerző a közép-európai építészek nemzetközi viszonylatban is úttörő jelentőségű formai újításainak elemzését összeköti a korszak és a régió kulturális arculatának vizsgálatával. Felvonultatja azokat a kérdéseket, melyek a legkiemelkedőbb közép-európai építészeket foglalkoztatták Budapesten, Prágában, Bécsben, Brünnben, Krakkóban, Zágrábban és Ljubljanában. A modernizációval, a nemzeti identitással, az ornamenssel vagy az építész, a művész társadalmi szerepével kapcsolatos viták elemzéséből az olvasó a szokásos lineárisan leíró építészettörténet helyett a kulturális összefüggések komplex és ellentmondásoktól sem mentes képét ismerheti meg. A kötet jelentős forrásirodalomra támaszkodva taglalja a modernizáció élménye által inspirált, azt lelkesen üdvözlő vagy elutasító szellemi áramlatok és az építészeti forma összefüggéseit. A modernizáció akkor megfogalmazott kérdéseiből jónéhány ma, az ezredforduló küszöbén is időszerű. Miben áll a modernizáció? Milyen viszonyban van a nemzeti identitással, hogyan hat az értékrend változására? Mindezekre van-e befolyása az építésznek a gazdasági-politikai átalakulás sodrában? Hogyan sarjadnak a kulturális örökség mindig változó, önkényesnek tűnő, szelektív konstrukcióiból újító, előrevivő eszmék? Hogyan kapcsolódhatnak össze eredetileg gyökeresen ellentétesként induló szellemi áramlatok? A kultúra egésze érzékenyen reagál a társadalmi változásokra, és az építészet, mely a szó legszorosabb értelmében a szemünk elé tárja anyaggá és látvánnyá sűrített mindenkori jelenünket, minden műszernél pontosabban mutatja be a háttérben zajló folyamatok természetét és jelöli irányukat. Ez a könyv szembesít a múltunkkal és feltárul benne a jelenünk. Sőt, ha figyelünk, a jövőnkre is vethetünk egy pillantást.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Versengő látomások. Esztétikai újítás és társadalmi program az Osztrák-Magyar Monarchia építészetében 1867-1918

    0

    Moravánszky ​Ákos, a zürichi műszaki egyetem (ETH) építészetelmélet-professzora e könyvében a századforduló építészetét tárgyalja az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban. A szerző a közép-európai építészek nemzetközi viszonylatban is úttörő jelentőségű formai újításainak elemzését összeköti a korszak és a régió kulturális arculatának vizsgálatával. Felvonultatja azokat a kérdéseket, melyek a legkiemelkedőbb közép-európai építészeket foglalkoztatták Budapesten, Prágában, Bécsben, Brünnben, Krakkóban, Zágrábban és Ljubljanában. A modernizációval, a nemzeti identitással, az ornamenssel vagy az építész, a művész társadalmi szerepével kapcsolatos viták elemzéséből az olvasó a szokásos lineárisan leíró építészettörténet helyett a kulturális összefüggések komplex és ellentmondásoktól sem mentes képét ismerheti meg.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Volt és nincs

    0

    „Ez ​a kötet egy sorozat harmadik darabjának tekinthető, a három könyv a huszadik századi belsőépítészet különböző irányzatait dolgozza fel 1970-ig. A szempont nem az időrendiség volt; elsőként a „Tér és idő” a két háború közötti modern lakásbelsőkkel foglalkozott, majd a „Távol és közel” 1945-70-ig mutatta be a belsőépítészeti irányzatokat. Végül ez a kötet – mely az első is lehetett volna, 1900–1945-ig dolgozza fel a nagypolgári és arisztokrata enteriőröket, szubjektív válogatásban.” Somlai Tibor

    10 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Ybl – Egy építész életműve – képekben

    0

    Ybl csodálatos örökséget hagyott a magyar nemzetre.
    Ez az album azért született meg, hogy a képeken keresztül elvezesse az Olvasót múltunk legfontosabb, vagy éppen kevéssé ismert alkotásai közé.
    E nagyszerű, alkotó ember közel nyolcvan évet élt. Abban a században, amikor a politika viharai leghevesebben tépték, szaggatták az országot. Ő csendben dolgozott, tette a dolgát. Egyformán szívvel és értelemmel. Fáradhatatlan volt. Szeretetreméltó, példakép.
    Ma – amikor az igaztalanul háttérbe szorított értékek jelentősége és szépsége ismét hangsúlyt kaphat – figyeljünk fel ezekre és ismerjük meg Ybl Miklóst.
    Hiszem, hogy nagyon sok örömet találnak benne.
    Farkasné Ács Erzsébet

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Ybl Miklós

    0

    Ybl Miklós (1814 – 1891) Ybl Miklós magyar építész, a 19. század egyik legnagyobb magyar mestere, a historizmus európai jelentőségű képviselője. Életét és munkásságát korabeli dokumentumok, több, korábban nem publikákt archív felvétel és saját rajzai segítségével mutatjuk be.

    7 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Ybl Miklós

    0

    „Mester! Kit annak ismer széles ez ország, akinek babér koszorúzta nevét a művészetek s műtudomány fölkentjei kegyelettel említik, s akit mesterükül vallanak az építőművészek, hazánknak a Korona s a külországok által is méltán elismert Jelese, Te, fogadd, ím üdvözletünket!
    Nem üres tömjénezés az, amivel mi járulunk Hozzád, kicsinyes hízelgés nem méltó Nevedhez: kebelünk mélyéből fakadó tiszteletünk s férfias elismerésünk szavai illetnek Tégedet, aki Életedet az építőművészet múzsájának szentelve, becsületes munka árán jutottál fel oda, ahol ma mindannyian szeretve tisztelünk.
    Neved nem múlik el Életed múltával, Tetteid emléke fönnmarad műveidben: a Fóti templom, a Vámpalota s a magyar Dalmű háza és annyi más, s még ezen túli, ma még csak lelkedben élő nagy Alkotásaid, mind beszélni fognak a késő századoknak lelked tetterejéről, mert az isteni szikra, amely Szellemedet lángra gyújtotta, ott ragyog hatalmas Műveid kõidomán.”
    Ybl Miklós 50 éves építészi működését így köszöntötte vezércikkében Az Építési Ipar 1882. december 10-i száma. Ilyen egyöntetű, általános elismerésben soha egyetlen más építész sem részesült; személye, tevékenysége kiemelkedett szakmájából, máig ő az egyetlen építész, akit legnagyobb művészeink között tart számon a nagyközönség.
    Életét és munkásságát korabeli dokumentumok, több, korábban nem publikált archív felvétel és saját rajzai segítségével mutatjuk be.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem