Bálint Zoltán (1871-1939) és Jámbor Lajos (1869-1955) a millenniumtól az első világháborúig terjedő „hosszú századforduló” egyik legsikeresebb építészpárosa volt. Harminchárom és fél évig dolgoztak együtt az 1897-ben alapított Bálint és Jámbor társas cégben. Már a legelső években jelentős megrendelésekhez jutottak: pályázati nyertesként ők tervezték – mint a Lechner Ödönt követő nemzedék tagjai – a szecesszió magyar változata egyik legszebb példájaként számontartott szatmári Pannónia Szálló és Vigadót, valamint több elegáns budapesti nagypolgári villát, városi bérházat. Az 1900. évi párizsi világkiállítás történelmi pavilonjára kiírt pályázat elnyerése, a tizenhét tematikus csoportkiállítás installációjának megtervezése, majd mindezek megvalósítása világraszóló sikert aratott. Az ezt követő időszakban az épülettervezési megbízásokkal együtt számos enteriőrtervezői feladatot is kaptak.

„Pierre Vago – Vágó Péter – 1910-ben született Budapesten. Édesanyja, Lénárt Gitta, híres énekesnő és híresen szép asszony. Édesapja, Vágó József, fia születésekor már elismert építész, akinek művei kiemelkedő helyet foglalnak el kora építészetében… Az Egy mozgalmas életet úgy is olvashatjuk, mint egzisztenciális metaforát, melyben az egykori mindennapok apró hírei, melyeket a szerző életereje és mindig éber kritikus szelleme hat át, új életre kelnek, s arra késztetik az olvasót, hogy elgondolkodjon azon, mit jelent számára az akarat, a cselekvés, az etika, az elkötelezettség, a barátság és a szolidaritás.” Maurice Culot

Az építészet, ahogy mondják, „megfagyott zene”. Görög templomok, római kolosszusok, francia kastélyok, angol udvarházak, amerikai felhőkarcolók, japán „kapszula”, hi-tech csodák – igen, ezek mind épületek. Álljanak előttünk példaként elmúlt korok pompás, nagyszabású, díszes épületei – de nézzük őket értő szemmel. Mit kezdjünk viszont a dísztelen modern kockaházakkal, netán lakótelepekkel és a vasbeton monstrumokkal? Miért olyanok az épületek, amilyenek? Honnan erednek az építészek ötletei? És miért lehet oly döbbenetes a hatásuk? Ez a könyv segít eligazodni a nagy stíluskorszakokban, nagyjából időrendben követi az építészet történetét. Ugyanakkor megismertet a legnagyobbnak tartott építészekkel, legjellegzetesebb törekvéseikkel, klasszikus és ultramodern elgondolásaikkal. Ha mindezzel megismerkedünk, talán jobban elfogadjuk a merész és szokatlan formai megoldásokat.
Azért szól mindenkinek, mert
– nem feltételez építészettörténeti ismereteket
– bemutatja az építészet történetének legfontosabb szereplőit
– érthetővé válnak az építészeti stílusok és mozgalmak
– megmagyarázza, miért olyanok az épületek, amilyenek.

Az építészet mindenkié. Festményekbe vagy zenei alkotásokba nem feltétlenül botlunk bele, távol is tarthatjuk magunkat tőlük, de az építészet a múlt örök emlékeként mindennapi életünk része. Az átlagember életének adnak keretet az őt körülvevő épületek, a kisebb és nagyobb városok tereiben zajlanak mindennapjai. (Hilary French) De vajon mennyire nézzük mindezt értő szemmel? Mit kezdünk régi korok tanúival vagy netán a dísztelen modern kockaházakkal, a lakótelepekkel és a vasbeton monstrumokkal? Miért olyanok az épületek, amilyenek? Honnan erednek az építészek ötletei? És miért lehet oly döbbenetes a hatásuk? E könyv segít a válaszok megtalálásában, méghozzá úgy, hogy nem igényel korábbi építészeti-építészettörténeti ismereteket. Mégis érthetővé válnak a fő stílusok, korszakok és mozgalmak, mert mire a stílustörténeti utazás végére érünk, tisztában leszünk az ehhez szükséges legfontosabb fogalmakkal, technikákkal, s mindennek birtokában jobban elfogadjuk még a legmerészebb ötleteket, megoldásokat is.

„Gráfik Imre néprajztudós, muzeológus a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tájegységfelelős muzeológusa (1970-1978); a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója (1986-1993), majd a budapesti Néprajzi Múzeum főosztályvezetője (1994-1998); múzeumi főtanácsos (1999-től). 2004-ben vonult nyugállományba. Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, vezetőségi tagja, óraadó, vendégelőadó tanára hazai és külföldi egyetemeknek. Jelen kötet a népi építészet, településnéprajz és a szabadtéri néprajzi muzeológia tárgyban írott fontosabb tanulmányait tartalmazza.”

Gerecze Péter bölcselet-doctor budapesti VI. Kerületi állami főreáliskolai rendes tanár, M. O. B. tagja, született déésen, Szolnok-Doboka megyében 1856. május hó 23-án, római katolikus vallású. Elemi tanulmányait szülővárosában, a középiskola alsóbb osztályait néhai Fogarasy Mihály erdélyi püspök költségén Szamos Újvárt, a felsőbb osztályokat pedig az erdélyi római kath. statustól nyert alapítványon, mint a Kolozsvári szt. József-i növelőintézet növendéke, az ottani róm. kath. lyceumban végezte. 1876 június havában érettségi vizsgálatot tevén, mint egyéves önkéntes Bécsbe ment, hol rendszeresen látogatta az akkor Belvedere-i Képtár és a többi műgyűjteményeket; foglalkozott az olasz, német és németalföldi festőiskolák kiválóbb alakjaival, s azoknak a Belvedere-ben a Lichtenstein és Harrach-féle gyűjteményekben található műveivel. Szorgalommal látogatta ezenkívül a Künstlerhaus kiállításait. Hadkötelezettségének eleget tevén 1877 novemberében a Kolozsvári m. kir. t. egyetem bölcs, nyelv és történettudományi karához iratkozott be a magyar és német nyelv és irodalom szakcsoportra, s mivel hajlamai a műtörténelem felé vonzották, melynek itt tanszéke nem volt, szaktárgyai mellett a paedagogián és franczia nyelven kívül tüzetesen foglalkozott a mű- és művelődéstörténelemmel is. A tanárképző intézetnek állandóan „dolgozó” tagja volt, s mint ilyen a kiszabott három éven felül végzett még egy negyediket is, melynek……. 1881. június tizenharmadikán következő …… Tanképesítő oklevelet nyert: Általános műveltség tekintetében: kitűnő. Magyar nyelv és irodalomból (főtárgy): dicséretes. Német nyelv és irodalomból (mellék t.): dicséretes.