„Jorge ​Semprun újabb műve voltaképpen világhírű művének, A nagy utazás-nak tizenhét évvel később írt folytatása. Nemcsak azért, mert az író immár a „cél állomás”, a buchenwaldi tábor egy napját – egy téli vasárnapját – választja kerettörténetül, hanem azért is, mert újragondolja és átértékeli hajdani élményeit és hajdani hitvallását. Hiszen 1980-ban, a könyv születésekor az ártatlanság hite régen és végérvényesen szertefoszlott Semprun számára, s A nagy utazás igazsága már hazugsággá vált a szemében.

A grúz-örmény származású szovjet író (sz. 1924) újabb történelmi regénye szervesen kapcsolódik előző két művéhez, a Szegény Avroszimovhoz és a Merszi, avagy Sipov kalandjaihoz.
A dekabrista felkelést követő évtizedekben játszódó, mindvégig fordulatos történet során az olvasó a forradalmárnak vélt, de valójában bölcselkedésre hajlamos, bonyolult lelkivilágú Szergej Mjatlev herceg szerelmi-társadalmi hányattatásait követheti nyomon.

Számítógépes kalóz férkőzik a Vatikán informatikai rendszerébe. Sevillában egy barokk templom embereket öl, hogy a lebontás ellen védekezzen. Három furcsa figura arról ábrándozik, hogy új életre kelti a spanyol zenei hagyományt. Feltűnik egy gyönyörű andalúz arisztokrata hölgy, no meg egy jóképű nyomozó pap, aki piszkos ügyek felderítésére szakosodott. Továbbá egy féltékeny bankár és játékfüggő titkára. És egy kólát kortyolgató hetvenéves nénike. Egy képeslap, amelyet száz éve írt egy rég halott nő. Egy nyaklánc, amelyet az utolsó spanyol kalóz, Xaloc kapitány adott oda valakinek, mielőtt 1898-ban, Kuba partjainál életét vesztette. Arturo Pérez-Reverte ötletes, bonyolult, lenyűgöző regényt alkotott a fenti elemekből. A Dél királynője és A Dumas-klub írója áradó fantáziával, látványos mesefűző technikával dolgozik, és mesterien ötvözi a krimi, a misztikum, a történelmi regény stílusát a romantikus, kalandos lektűrrel. Az olvasó nem vonhatja ki magát a rejtély hatása alól, amelynek kulcsát a Guadalquivir partján találjuk. Sevillában, ahol bizonyos teliholdas éjszakákon még ma is meglibben egy fehér kendő, és egy árnyalak búcsúztatja az Antillákra induló kísértethajó vitorláit.

Dorian Gray a gyönyörű és naiv aranyifjú leghőbb vágya teljesül, amikor barátja megfesti portréját, az arckép pedig helyette öregszik, míg ő megőrzi szépségét és fiatalságát. Az örök fiatalságot azonban nem adják ingyen, így előbb-utóbb neki is fizetnie kell az átdorbézolt évekért és a szépség hajszolása közben elkövetett bűneiért.