A konstanzi zsinat ábrázolása a magyar történetírásban két kérdéskör köré csoportosítva mutatható be, az egyik az lehet: milyen összefüggés mutatható ki a zsinat és a magyar történelem között? Ehhez kapcsolódva a legfontosabb kérdés, ami foglalkoztatta a kutatókat a 19. század második felétől egészen a jelenkorig, az volt, hogy milyen szerepet töltött be a zsinat a magyar főkegyúri jog történetében. A másik lehetséges megközelítési mód ennél szélesebb spektrumú: milyen szerepet játszott a zsinat az egyetemes középkor történetében? A magyar történetírás erőteljes nemzeti jellegéből adódóan inkább az első kérdéskör vizsgálatának szentelt nagyobb teret, de örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy ugyan változó – a jelenkor felé haladva egyre növekvő – hangsúllyal ugyan, de végig jelen van a jelzett időszakban az egyetemes történeti indíttatású érdeklődés is. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a magyar történetírás sokszor emlegetett problémája az egyetemes történeti beágyazottság hiánya, vagy nem elégséges mivolta. A kérdéskör tanulmányozása arról győzött meg, hogy a konstanzi zsinat történetének vizsgálata során a magyar történetírás képviselői az egyetemes történeti szempontokat egyre elmélyültebben, megalapozottabban érvényesítették, és a folyamat jelenkori történetírásunkban is töretlen.

Nem vagyunk egyformák, így a feladatok, az elvárások sem azonosak. Ami azonos, ami közös, az az, hogy mindannyiunknak követnünk kell Krisztust. Ez – nekünk embereknek – lehetetlennek tűnik, de tudjuk, hogy Isten segítségével minden lehetséges. S hogy ez beteljesüljön, ehhez kell az állandó kapcsolat Istennel, vagyis az ima. A könyvbeli gondolatok a keleti kereszténység (görög katolikus) szertartások, hagyomány hatása alatt íródtak. A könyv gyakorlati használhatóságáról könnyen meggyőződhetünk, ha átfutjuk a tartalomjegyzéket. Szolgálni akar a szerző könyvén keresztül, hogy majd minél többen hasonlóképpen cselekedjenek. Azaz imádkozzanak és másokat is tanítsanak arra.