-
Népirtás Erdélyben
02 000 Ft„E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség amerikai csoportjai Washingtonban kifejtettek abból a célból, hogy az amerikai kormányok fígyelmét felhívják ezekre a visszaélésekre…” – Wass Albert összeállítása sajtótörténetí és diplomáciai szenzáció! Soha senki nem kísérelte meg egybegyűjteni azt a hihetetlen mennyiségű információt, ami az Erdélyben zajlott magyarellenes politikáról jelent meg a „nyugati” sajtóban: mert eleddig elhallgatták és elhallgattatták…
-
-
Neumann János és a modern számítástechnika kezdetei
02 600 FtAz eddigi legpontosabb és leghitelesebb összefoglaló mű Neumann János sokrétű és grandiózus munkásságáról. Az összefoglaló művet méltó megemlékezésnek szánjuk a nagy magyar tudós születésének századik évfordulójára.
-
Nézd ki van itt
02 000 Ft2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.
-
Norvégia
02 000 FtSzédítő szépségű fjordok, dübörgő zuhatagok, Európa legnagyobb gleccserei… Fehér éjszakák a Nordkappnál, 6000 éves sziklarajzok Alta közelében, Bergen középkori óvárosa, lappföldi rénszarvasok, troll-veszélyre figyelmeztető tábla az út szélén… Árboctemplomok és a vikingek öröksége… Grieg és Garbarek, Heyerdahl, Amundsen és Nansen, Ibsen, Vigeland és Munch szülőhazája. Norvégia ez, és ennél sokkal több. Fedezze fel velünk! A Panoráma- útikönyvek új kötete a legvonzóbb látnivalók ismertetésével, hasznos tanácsokkal, 94 színes fényképpel és 20 térképpel segíti ebben.
-
-
Növényrendszertani praktikum
02 400 FtÉvszázadunkban bőséges kínálat alakult ki növénytani gyakorlati könyvekből, úgynevezett praktikumokból, de növényrendszertani témára specializálódott művel annál kevésbé találkozhatunk. A könyv a növényrendszertan elméleti oktatásához szorosan csatlakozó gyakorlatokhoz hivatott segítséget nyújtani, melyet a felsőoktatásban tanulók részére ajánlunk.
-
Nyíracsád (Száz magyar falu könyvesháza)
01 200 FtÍrták: Bődi Erzsébet, Dám László, Dankó Imre, Kotics József, Magyari Márta, P. Szalay Emőke, Telenkó Bazil, V. Szathmári Ibolya, Vajda Mária, Vitéz Ferenc
-
Nyugatosok
0800 FtA második világháború folyamán hadifogolyként nyugatra került magyarok hazatérve egyaránt megkapták a megbélyegző „nyugatos” jelzőt, itthon másodrendű állampolgárokká lettek, nemigen kaptak állást, nem voltak politikai jogaik, hacsak nem igazolták őket. A szerző e munkája a korábbiaktól eltérően emlékirat, Ponori Thewrewk „nyugatossá” válásának a történetét eleveníti fel. A háború utolsó szakaszában hívták be katonának, azonban a Szálasi-uralom elején megszökött alakulatától. A rá váró statáriális „felkoncolástól” csak egy amnesztia-rendelet mentette meg. További szökési kísérletei sem tudták megakadályozni, hogy fegyvertelen alakulatával együtt Németországba szállítsák, és ott hadifogságba essék. Az amerikai, majd francia fennhatóság alatt, német- és franciaországi táborokban töltött időszak eseményeit a szerző kendőzetlen formában tárja az olvasó elé. Ponori Thewrewk Aurél 1921-ben született kistisztviselői családban. A csillagászat iránt gyermekkora óta érzett vonzódása tartósnak bizonyulván a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be. 1944-ben matematika-fizika tanári oklevelet és szakcsillagászi képesítést nyert. 1944 és 1948 között az egyetemi Csillagászati Intézet gyakornoka, bár közben katona, illetve hadifogoly. 1946-tól tanárként működött. 1951–1961-ben között a Geofizikai Mérőműszerek Gyárában kutató technikus, majd kutató mérnök. 1962-től 1975-ig a Táncsics Könyvkiadó szerkesztője.1963-tól a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló igazgatóhelyettese, majd 1975-tő1 az Uránia és a 1977-ben megnyílt Budapesti Planetárium igazgatója.1981-ben nyugdíjba vonult. A kötött elfoglaltságoktól megszabadulva a csillagászat kronológiája és története területén fejtett ki munkásságot. Közel egy évtizedig adta elő az ELTE TTK csillagászati tanszékén „A csillagászat története című tárgyat, A Csillagok a Bibliában (1993) című műve a bibliai leírások mögött fellelhető csillagászati vonatkozásokat tárja fel. A Divina Astronomia (2001) a nagy középkori költő, Dante műveiben sokszor rejtett formában megtalálható csillagászati utalásokat és korukat meghaladó nézeteket mutatja be. A Hajnali Szép Csillag (2003) a Mária-mítoszok hátterében meghúzódó csillagászati vonatkozásokat tárja fel.
-
Ő volt Weimar napja
01 200 FtA kötet címét Anna Rilke nyomán választotta Gracza Lajos, mert úgy vélte, senki sem jellemezte pontosabban és költőibben Liszt Ferenc szerepét és értékét életének második weimari szakaszában. Az alcím a műfaj meghatározására törekszik, valóban olvasmányokat kínál a zenetörténet és a művelődéstörténet határvidékéről, olyan jeles kortársakét, akik – szemben a korabeli kritika és sajtó olykor sértő hangvételű, személyeskedő hangadóival – szinte kivétel nélkül csodálói voltak a zeneszerző, előadói zsenialitásának, megnyerő egyéniségének. Kronologikus életrajzi kiegészítőket kínál az olvasónak, hiteles forrásokat, köztük sok újat vagy ismeretlent is. A tudományos igényű jegyzetanyaggal kiegészített munka nem csak érdekes olvasmány, de ösztönözheti a további kutatásokat is.
-
-
Odüsszeia – Gyanú
01 000 FtIsaac Asimov, a ragyogó pályát befutott, már klasszikusnak számító szerző megnyitotta robotjai világát a legtehetségesebb mai sci-fi írók előtt is. Ám a csapdák, amiket állított nekik, az olvasót is ámulatba ejtik. Ebben a Robotika Törvényei által irányított rejtélysorozatban a science fiction legszínesebb fantáziájú képviselői a robottörténelem leghajmeresztőbb tájaira merészkednek.
Isten hozta Robotvárosban!
Az Aurórán túl egy szép új világ vár… A robotok világa
Egy emlékezetét vesztett fiatalmember ott reked egy jeges aszteroidon. Egyetlen esélye van az életben maradásra: a bányászrobotok csapata, kik megszállottan túrják a bolygó belsejét egy titokzatos tárgy – a „Perihélium kulcsa” után.
Derecnek hívják a fiatalembert. Kalandos utazása olyan városba röpíti, amilyet még ember nem látott. Egy elképesztő metropolisba, amilyenről álmodni sem mernénk… -
Ókori hírességek képes lexikona
02 600 FtNagy Sándor, Augusztus, Caesar, Cicero, Xerxész, Kleopátra vagy Periklész híres ókori személyek, őket nemcsak névről ismerjük. Szobrok, mellszobrok, mozaikok vagy érmék segítségével lehet külsejükről többé-kevésbé pontos elképzelésünk. A hírességek többségéről azonban – nem is említve a saját korunkban nevezetes ám manapság már kevésbé ismerteket – egyáltalán nem tudunk „képet alkotni”. Az Ókori hírességek képes lexikona pótolja ezt a hiányt.
-
Olasz Ferenc, a Napbanéző
01 800 FtOlasz Ferenc képei, országjárásai, filmjei ma már klasszikusnak nevezhető magatartásának következményei. Orbán Balázstól, Kós Károlytól, Bartóktól, Kodálytól, Nagy Lászlón, Latinovitson át Kondor Béláig különös szándék vezérelte a jobbakat: felmutatni, megmutatni a Kárpát-medence embereit, zenéjét, táncát, tárgyait. Mintha indokolt lenne az a félelem, hogy itt minden ami szép és jó, elveszhet. Mindent, ami méltatásra érdemes, meg kellene védeni a rágalomtól, a szándékos félremagyarázástól.
Az 1850-es évek óta folyik a szorgos munka, mintha egy rejtekező erőt akarnának beavatott emberek újra és újra megmutatni a többieknek…
Makovecz Imre -
Olvadó jövő
01 300 FtVissza a jégkorszakba! 2003-ban hét fiatal indult a déli jégvilágba, az Antarktiszra. A kutatók és természetfilmesek alkotta, Fagyos Oázis, Expedíció volt az első, önálló magyar csapat a szélsőséges földrészen. Három hónapot töltöttek a King George- szigeten. Sátortáborban éltek, jégsapkákon és gleccsereken vágtak át, filmezték a kontitensperemi élővilágot, és kutatták a sarkvidéki tundra jelenségeit. Milyen körülmények fogadják a jégkorszakba érkezőket? Milyen fortélyai vannak a túlélésnek? Hogyan alakul napjainkban az antarktiszi táj a felmelegedés hatására? Izgalmas élménybeszámolót, ugyanakkor tudományos igényű összefoglaló művet tart kezében az olvasó az egyik legszélsőségesebb földi környezet feltárásáról, ott, legalul, az embertelen kontinensen, az utolsó lakatlan földrészen.
-
Omniverzum
03 000 Ft• Először is mi az Omniverzum? Kezdjük a multiverzummal. A definíció szerint a multiverzum az összes létező univerzum összessége és tartalmazza az „összes teret, időt, anyagot és energiát.” Hogy igazán megértsük mi az Omniverzum, még egy aspektust figyelembe kell venni: a spirituális dimenziókat, amelyek magukban foglalják a lelkek intelligens civilizációit, a szellemi lényeket, és a Forrást-Forrásmezőt (Istent). Az Omniverzum így túlmutat a multiverzum hagyományos tudományos meghatározásán, mivel tartalmazza a fizikai idő, tér, energia és az anyag párhuzamos univerzumait. Az Omniverzum spirituális dimenziója biztosítja az energiát a multiverzum minden egyes fizikai univerzumának a teremtéséhez és fenntartásához. Az Omniverzum a multiverzum és a spirituális dimenziók összessége – vagyis más szavakkal minden, ami van. • Hány intelligens civilizáció létezhet a multiverzumban? Ha megszorozzuk a Drake-egyenlet alapján becsült százmilliárd kommunikáló intelligens civilizációt Linde és Vanchurin univerzum számításaival, a multiverzum intelligens civilizációinak a száma 100.000.000.000-szer olyan hosszú, mint egy 410 km hosszú szám. Fizikailag nem lehetséges leírni. A földi vallások szent és okkult szövegeiben, valamint a csoportos és egyéni hiedelmekben már évezredek óta megfigyelhetőek az Omniverzummal kapcsolatos töredékes tájékoztatások. A többdimenziós Omniverzum tehát nemcsak tudományos hipotézis, hanem olyan igazság is, amelyről sok Földlakó ember vagy ösztönösen tud, vagy tanult róla a családjában, az iskolában, a vallási tanításokban, vagy az olvasmányokban. A könyvben megismerkedünk az alapokkal. Ezen kívül bevezet bennünket a lelkek és a szellemi lények intelligens civilizációiba, valamint a Forrás-Forrásmező (Isten) spirituális dimenzióiba, és így megmagyarázza azt, amire a húrelmélet nem volt képes: magyarázatot ad a teremtésben és a fizikai univerzum fenntartásában szerepet játszó energia létezésére, amire eddig a tudósok hiába keresték a választ. A könyvben a multiverzum intelligens civilizációinak a dimenzió alapú tipológiájával is megismerkedhetünk. A meglévő tipológiáktól eltérően ez azon alapul, hogy az intelligens civilizációk hogyan jellemzik saját magukat a saját dimenziójukban, „sűrűségükben” vagy energia frekvenciájukon – ez ugyanis a civilizáció legalapvetőbb tipológiai, helyszíni és fejlődési ismérve. Könyvünkből részletesen megismerjük a fizikai univerzumok idő, tér, energia és anyag rendszerében lévő intelligens civilizációit, valamint azt, hogy hogyan működnek a hiperdimenzionális intelligens társadalmak a multiverzumban. Megismerhetjük a világokat vezető „irányító testületeket”, valamint betekinthetünk az Omniverzum spirituális dimenzióiba, sőt még az életek közötti (túlvilági) dimenziókba is, valamint a lelkek intelligens civilizációinak hiányzó bizonyítékai6 is megismerhetjük. Megtudhatjuk, hogy mi közük a Szürkéknek a reinkarnációhoz. Könyvünk bemutatja az Omniverzum kutatásának tíz legjelentősebb hatását az emberi jövőre és további kutatásokra ösztönöz mindenkit.
-
-
Őrangyalunk létezik
01 300 FtMinden civilizációban élt a felsőbb hatalmak létezésébe vetett hit, amelyek megsegítették a hozzájuk forduló embereket. Az ezoterikus hagyomány szerint az angyaloknak kilenc kara van, ezek élén egy-egy arkangyal áll, és nyolc-nyolc őrangyal alkotja őket. Minden őrangyalnak háza van a zodiákusban, amely 5 fokonkénti teret (5 napot) foglal magában; vagyis mindazoknak, akiknek a születésnapja egy adott 5 fokos intervallumra esik, az ott honos angyal az őrangyaluk, vezetőjük, oltalmazójuk és pártfogójuk. Minden őrangyal végtelen számú megkettőződésre képes, miközben teljes mértékben megőrzi önazonosságát és saját akaratát. Hahahél angyal ezt mondotta: „Különböző alakokban öltünk testet, de miként az Úrnak, nekünk is egy az akaratunk.” És ha az angyal egyik megjelenési formájában betöltötte hivatását, amelyért létrejött, újból visszatér eredetéhez. Arra született, hogy teljesítse mindazt, amit imáinkban kérünk tőle. Elegendő elmondanunk egy imát, és a felsőbb hatalmak máris mozgásba lendülnek, hogy maradéktalanul teljesítsék kívánságunkat, mert a kozmikus törvény arra kötelezi a nagyokat, hogy a kicsik kérésére mindig válaszoljanak, méghozzá pozitív módon. Főként akkor, ha ezek a kérések anyagi jólétünkre vonatkoznak, ami azt mutatja, hogy az élet vizéből, az őrangyalok tulajdonában lévő élet vizéből (amellyel őrangyalunk szeretne bennünket megajándékozni) hiányt szenvedünk. Az ima révén egész emberi valónk befogadóvá válik. Ettől kezdve őrangyalunknak lehetősége nyílik arra, hogy átáramoltassa belénk fényét és erőit. Saját őrangyalunktól azt is kérhetjük, hogy más őrangyalok erőit költöztesse belénk, hiszen neki ez is hatalmában áll. Őrangyalunkkal mindannyiszor kapcsolatba kerülünk, amikor hozzá intézzük imánkat. Ám ha 5 napon keresztül más-más angyalhoz fohászkodunk, akkor ezzel az összes erő és az összes isteni adomány birtokába jutunk. Ismerjük meg őrangyalunk nevét és a hozzá szóló imát, hogy részesülhessünk mindenható segítségéből!
-
-
Ornamentika
06 500 FtÖsztönző hatású forrásmű az építészeti díszítőmotívumokról – A viktoriánus Anglia egyik legnagyobb hatású gyűjteménye, amelyet a kor jeles tervezője, az 1851-es londoni Nagy Kiállítás egyik vezető építésze, Owen Jones írt – Több mint 2300 eredeti színes metszet szemlélteti a díszítő stílusok széles választékát, az ókori Egyiptomtól Görögországon át Kínáig és az Erzsébet-kori Angliáig – Owen Jones korszakalkotó munkája – Iain Zaczek modern kommentárjaival – magyar nyelven 2004-ben jelent meg a Cser Kiadónál A nem szűnő érdeklődés miatt a könyvet változatlan formában jelentetjük meg.
-
Örök útitársak I-II.
03 000 FtMereskovszki Szergejevics Dimitri gyönyörű történeti regényt írt Lionardo da Vinci-ről. És ezzel a művével hidat vert két világ közt. Mert a mai Oroszország és a cinquecento Olaszországa igazán két világ, nem különböző, hanem ellentétes, a kettő egymás mellett a legnagyobbszerű igazolása annak, milyen óriási kilengésre képes az emberi szellem, erkölcs, alkotóképesség ingája. A jeles orosz ma, ötvenöt esztendős korában, tetején áll virágzásának. És most hozzáférhetővé lett számunkra egy új műve, amely sokkal érdekesebb a Lionardo-regénynél, mert feltünteti hajlamainak, ismereteinek, érdeklődésének egész sokoldalúságát, viszonyát az antik világhoz, a középkor nagyjaihoz, a világirodalom kimagasló alakjaihoz és – ami ma ránk nézve mindennél fontosabb – tulajdon nagy nemzetének karakteréhez és első képviselőihöz. Új művének „Örök útitársaink” a címe és tizenkét essay a foglalatja. A könyv a legvonzóbb és legtanulságosabb olvasmányok egyike.
-
Öröktűz
01 000 FtA kötet elbeszéléseiben szereplő személyek, akár hívők, akár hitetlenek: egytől egyik hozzánk hasonló emberek – szépre és jóra, boldogságra áhítozók, akik a kegyelem erőterében élnek: megnyílt előttük a lehetőség arra, hogy eljussanak a feltámadás örömébe Isten szeretete által. Hiszen „minden ember isteni hivatást kapott, Krisztus mindenkiért föláldozta magát, s a Szentlélek mindenkinek módot ad arra – Isten tudja, miképpen –, hogy a húsvét titkában részesedjék.” /II. Vatikáni Zsinat/
-
-
-
Örvényben 1919
03 800 FtVécsey Magdolna bárónő az egyik legjelentősebb konzervatív politikus, Dessewffy Emil (1814-1866) unokájaként született 1873-ban Budapesten. A Vécsey família a történelmi Szatmár vármegye egyik legtekintélyesebb családjának számított. A fiatal Magdolna az előkelő budapesti Sacré-Coeur (Szent Szív) zárda növendéke lett, aminek hatása későbbi életében is megmutatkozott. 1895. január 17-én kötött házasságot a nála öt évvel idősebb Cebrian István gróffal, aki hosszan tartó, súlyos betegség következtében 1901. február 19-én a franciaországi Cannes-ban hunyt el. A fiatal özvegy nem ment újra férjhez, névhasználatában élete végéig jelezte István grófhoz való tartozását. Özv. Cebrian Istvánné, báró Vécsey Magdolna az első világháború alatt jelentős karitatív tevékenységet fejtett ki. A Csillagkeresztes Rend tagjaként alig volt az akkori Magyarországon olyan, aki nálánál elhivatottabban csillapította volna mások szenvedéseit. Ha kellett kolerás betegeket ápolt, ha arra volt szükség, a frontra is kiment. Az 1919-es összeomlás és a kommunista terror a felvidéki birtokán, Füleken érte, ahol szemtanúja és átélője a cseh és a vörös katonák barbár megszállásának. Az 1919-es eseményeket felölelő naplója pontosan száz évvel ezelőtt, 1922 augusztusában jelent meg. Az emlékirat kiemelten fontos kordokumentum a magyarság történetének egyik legsötétebb időszakából. A kötet Tormay Cecile „Bujdosó könyv” vagy Révay Mór Jánosné „A bolsevizmus napjai” című hiánypótló művek sorába illeszkedik… Vécsey Magdolna bárónő emlékiratai 1945 után a tiltott művek jegyzékére kerültek, amelynek még birtoklása is főbenjáró bűnnek számított. Ezt a könyvet is a kommunista diktatúra és mai szellemi örököseik minden eszközzel megpróbálták eltüntetni, szerzőjének emlékét pedig kitörölték a nemzeti emlékezetből…
-
Orvos az Everesten
03 000 FtAz 1996. tavaszi hegymászószezonra úgy emlékszik a világ, mint e veszélyes sport történetének egyik legtragikusabb idényére. Számos beszámoló született az 1996. május 10-én a Mount Everesten történt eseményekről, amelyek megpróbálták feltárni a 7 hegymászó halálához vezető okokat, és egyben közel hozták a mindennapok emberéhez is ezt a veszélyes, de gyönyörű sportot. Szomorú, de igaz: az 1996-os Everest-tragédia, vagyis 7 ember halála irányította rá a szélesebb közvélemény figyelmét is a hegymászásra. Világszerte milliók olvasták és olvassák a témával kapcsolatos könyveket, nézik a könyvek filmfeldolgozásait, és közülük sokan indulnak el a hegyek felé, hogy aztán ott olyan kalandok, sikerek és tragédiák részesei legyenek, amelyekre az 1996-os eseményekről szóló izgalmas, drámai beszámolók nélkül soha nem került volna sor. Ebben a könyvben az a résztvevő osztja meg az olvasókkal a hegymászással, azon belül pedig az 1996-os tragédiával kapcsolatos gondolatait, aki talán a leginkább fel tudta mérni a magashegyi mászással kapcsolatos veszélyeket: a tragédiában érintett egyik expedíció orvosa. Dr. Kenneth Kamler számos magashegyi expedícióban vett részt hegymászóként és orvosként, ám ő sem tudta megakadályozni a 8000 méter feletti magasságban egyik óráról a másikra kibontakozó tragédiát. Szenvedélyes és alapos beszámolója az események olyan részleteire világít rá, amelyek a témával kapcsolatban eddig magyar nyelven megjelent könyvekből kimaradtak. Könyve az angol nyelven történt megjelenés óta a nemzetközi hegymászó-irodalom egyik legtöbbet forgatott alapművévé, a biztonságos hazaérkezést is célul kitűző hegymászók kötelező olvasmányává vált.
-
Ősi korok építészeti csodái
04 000 FtA világ építményeit a magasból -fentről, az égből- látni sokáig elérhetetlen, mitikus álom volt egy halandó számára. Csak az istenek voltak képesek egyetlen tekintettel átfogni az emberek alkotásait, s felmérni azoknak a tájaknak a kiterjedését, amelyekbe ezek az épületek illeszkedtek. Csak ők tudták értékelni az alkalmazott rendkívüli műszaki megoldásokat, megérteni az alkotások tervét és elrendezését. S természetesen csak ők tudták szemlélni ezen -túlnyomórészt az ő dicsőségükre emelt- építmények szépségét. Az egyszerű halandók kénytelenek voltak beérni a földről eléjük táruló látvánnyal. Ám napjainkban ők is részesülhetnek az istenek kiváltságában, hála a légi felvételeknek, amelyek sokféle nézőpontot és formátumot tesznek lehetővé, egyedülálló módon. A Történelmünk az égből nézve című sorozattal az olvasó a leglátványosabb utazás részese lehet, melyet egy könyv nyújtani tud. Az első -az ősi korok műemlékeinek szentelt- kötet olyan, mintha vitorlázórepülővel járnánk körbe a világot a régi civilizációk legszebb emlékei felett. Ezek közül említsük meg a csiszolt kőkorszakból fennmaradt stonehenge-i köveket, Egyiptomot a piramisokkal és a karnaki templommal, Görögországot az athéni Akropolisszal és Paestum (Poszeidónia) templomaival, a Közel-Keletet a nagy perzsa királyok városával, Perszepolisszal és Palmürával, a sivatagi várossal, Rómát a Colosseummal, a franciaországi Pont du Gard vízvezetéket, a buddhista világban Jiaohe citadelláját, a nagy sztúpát Borobudurban, illetve a Kolumbusz előtti civilizációt a titokzatos Teotihuacánnal.
-
Őskor – Népi építészet
03 000 FtAz építészet története sorozat kötetei negyven éve az Építészmérnöki Kar alaptankönyvei. A szerzők többsége sajnos már nincs közöttünk, de Hajnóczy Gyula, Szentkirályi Zoltán, Szűcs Margit, Sódor Alajos, Zádor Mihály a könyveken keresztül mégis velünk élnek és hatással vannak ránk. Gondolataik semmit sem veszítettek elevenségükből, amin átsüt a téma iránti elkötelezettségük és szeretetük. Büszkék vagyunk rá, hogy a könyveket újra kiadhatjuk és a múlt megismerésének vállalkozását továbbvihetjük. Jelen kötettel indítjuk útjára a sorozatot, amelyben Istvánfi Gyula az építészet kezdeteivel, az ember ősi, ösztönös alkotókészségének eredményeivel ismertet meg.
-
Őslénytan
03 600 FtA múlt életével foglalkozó őslénytan nagy hagyományú és robbanásszerűen fejlődő tudomány. A leíró őslénytani monográfiák mellett egyre nagyobb számban látnak napvilágot az oknyomozó, elméleti, nagyobb összefüggéseket feltáró munkák. Új résztudományok különültek el, mint amilyen a paleofiziológia, paleoökológia, biosztratinómia, plaobiogeográfia stb. A genetika fejlődése és a rétegről rétegre gyűjtött hatalmas őslénytani ismeretanyag kiszélesítette az evolúciós kutatásokat. Indokolt tehát úgy összefoglalni a legújabb eredményeket, hogy figyelembe vegyük a klasszikus adatokat is. Az „Őslénytan” tankönyv célja tehát többrétű. A történeti bevezető után részint tárgyalja a múlt dokumentumainak fennmaradási módját, a fosszilizációt, részint foglalkozik az egykori élőlények tér- és időbeli elterjedésével és az ebből levonható következtetésekkel, emellett foglalkozik az evolúció alapkérdéseivel is. Az általános őslénytani ismeretek után a törzsfejlődés figyelembevételével tekinti át a fosszilis és a ma élő növények, valamint állatok rendszerét. Ebben az értelemben a mű az első magyar nyelvű „teljes” őslénytani tankönyv, a legfontosabb alapismeretek elsajátítására hivatott, a szakirányú képzés tankönyve számára tartva fenn a részletesebb ismertetéseket.
-
Ősmagyar hagyományaink
07 500 FtTisztelt professzorom, Badiny Jós Ferenc e gyűjteményes kötetben ösztönös érzékkel és kiváló előképzettséggel tárja fel őstörténetünk ezredévekre előremutató törvényszerűségeit, és cáfolja meg egyes történészek magyarságellenes, mondhatni hazaáruló megnyilvánulásait. * „Az ister-gami [esztergomi] oroszlánok titka” felidézi a sumir-pártus-hun-magyar „táltoskirályok”-nak a Teremtő csillagvilágában gyökerező oroszlános igazságszolgáltatását és Isten által rájuk bízott népről való gondoskodást. Bizonyítéka az esztergomi királyi kápolna freskó-töredéke, mely azon pillanatot rögzíti, amikor égi utasításra el kell kezdeni a datolyapálmák beporzását. * „A káld-pártus hagyomány…” c. könyv mozaikszerű fejezetei felvillantják a magyarság gyermekkorának világát, a pártus-magyarok istenhitét. A tudós-tanár lelki nagyságát, önzetlenségét jelzi, hogy némely tanítvány kutatómunkáját a sumir-magyar leszármazás egyik bizonyítékaként fogadja el, miszerint a széki vőfély a sumir Lagas város párducos védistenének napkorongos fejdíszét bokrétaként hordozza homlokán. * „A mah-gar a magyar” c. nagylélegzetű munkája válasz Komoróczy Géza történész „Sumer és Magyar? (1976)” c. könyvében olvasható csűrcsavaros tudományosság „staniclijába” csomagolt ferdítésekre. Badiny Jós Ferenc írása a hazáját szerető, nemzetéért aggódó tudós vádirata a hebraista köntöst viselő írónak a magyarság elődeit, nemzeti öntudatát lekezelő, az ásatások és a régi írások tényeitől elrugaszkodott megnyilvánulásaira. (Marton Veronika, Badiny Jós Ferenc volt tanítványa)
-
Összeesküvések, összeesküvés-elméletek és szeptember 11.
01 600 FtSzeptember 11. nemcsak egy rettenetes tragédia dátuma. Ez a nap bizarr képtelenségeknek, fantasztikus ellentmondásoknak, elhallgatott háttér-információknak és titkosszolgálatok stratégiai műveleteinek a kikristályosodási pontja is egyben. Tudja-e Ön, hogy: Oszama bin Laden és az al-Kaida ellen máig nem létezik egyetlen hitelt érdemlő bizonyíték sem?; az amerikai hatóságok ennek ellenére 2002 januárjában hivatalosan is leállíttatták a nyomozást?; szeptember 11. előtt néhány nappal a United Airlines, az American Airlines, valamint több egyéb, a katasztrófában érintett cég részvényeinek esésére hatalmas mennyiségű fogadást regisztráltak a tőzsdén?
-
Ostorhegyes
02 000 Ft„A fogathajtás a mai formájában zsenge leánykorú, még nincs húsz éves”. Egyike tehát a legfiatalabb sportágaknak. S ez a rövid idő egyértelműen magyar sikersorozatot hozott. Ezért „nekünk magyaroknak már-már nemzeti ügy a fogathajtó sport… Szilvásváradon… olyan nyomasztó volt a világhegemóniánk, hogy arról már-már csak szemlesütve illik beszélni. De ezt említve önkéntelenül is felmerül a kérdés: mi az oka ennek, milyen magyarázatot adnak erre az illetékes szakemberek, a sportág művelői, vezetői? E könyvben megpróbáljuk megkeresni a választ a kérdésre, mégpedig indirekt módon. Előbb áttekintjük a lovaskocsizás történetét, a fő súlyt a magyar kocsizásra helyezve. A második részben pedig rövid, villanásszerű portrékat adunk azokról, akiknek eredményei emelték a magyar fogathajtó sportot arra a rangra, amelyen ma áll” – írják a szerzők könyvükről.