• Görög mitológia

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Görög-római szöveggyűjtemény

    0

    Az ókori görög és római történelem írásos forrásai három módon maradtak ránk: kőre vagy fémre vésett feliratok formájában; a többnyire Egyiptom homokjában megőrzött papirusztekercseken; valamint – a középkori kódexmásolóknak köszönhetően – kéziratos könyvek, vagyis kódexek szövegeként. A tankönyvhöz szorosan illeszkedő forrásgyűjtemény bő válogatást nyújt mindhárom forráscsoport reprezentatív darabjaiból.
    A kötet összeállításánál arra törekedtünk, hogy a görög és római történelem meghatározó eseményeit legalább egy-egy rövidebb forrás érzékeltesse, a jelentősebb szemályiségek (pl. Periklés, Caesar, Augustus, Diocletianus) tetteit azonban több dokumentum segítségével világítsuk meg. Egy-egy gyakori vagy fontos történelmi toposz különféle változatait és ezek fejlődését is bemutatjuk.
    A magyar olvasók e forrságyűjteményben olvashatják először Muwattalli hettita uralkodó Wilusát, vagyis Tróját megemlítő levelét, valamint több kisebb felirat és papirusz fordítását.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Görögökről

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Grafológiáról mindenkinek

    0

    Meg lehet-e néhány sorból állapítani az író ember jellemét? Elárulják-e a betűk írójuk fájdalmát, örömét, érzelmeit, vágyait? Mit lehet kiolvasni egy ember kézírásából? E kötet olvasója a grafológia alapjaival ismerkedhet meg.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Andrássy Gyula beszédei. 1.

    0

    10 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplója

    0

    Levélmellékletekkel, fakszimile (Kossuth Lajos)

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Gróf Pálffy János műgyűjteménye

    0
    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Zichy József utazásai I-II.

    0

    Ázsiai útinapló (1875-76) – Amerikai útinapló (1877)

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Zrinyi Miklós prózai munkái

    0

    Előszó (részlet): Amikor a Magyar Szemle Társaságtól azt a megtisztelő megbízást kaptam, hogy állítsam össze egy új kiadás számára Zrinyi Miklós gróf hadtudományi és politikai írásait, Kazinczy Ferenc szavai jutottak, eszembe, amelyeket Zrinyi egyik prózai munkájáról mondott: „Életem legszebb órái közé tartozik az, melyben én az általam annyira szeretett Zrinyinek ezt a munkáját is olvashatnám.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Zrinyi Miklós. 1620-1664. 1.

    0

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Zrinyi Miklós. 1620-1664. 3-4.

    0

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Gróf Zrinyi Miklós. 1620-1664. 3.

    0

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Gróf Zrinyi Miklós. 1620-1664. 4.

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Grősz József és társai bűnpere

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Guillaume ​Apollinaire versei

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Guiseppe Verdi

    0

    „Ne tegye önteltté a dicséret, s ne ijessze meg a korholás. Ha kritika, akár a legbecsületesebb is, útját állja…, menjen egyenesen tovább. A kritika teszi a dolgát; kialakult szabályok és szokások alapján ítél, és kell is ítélnie; a művésznek a jövőt kell kutatnia, s a káoszban kell új világokat felfedeznie, és ha az új út végén picinyke fényt lát, ne ijessze meg a sötétség, ami körülveszi; haladjon tovább, s ha olykor megbotlik és elesik, keljen fel, és menjen tovább a maga útján… de mi az ördögöt fecsegek itt össze-vissza!!” Verdi levele Vincenzo Torellihez, Genova, 1867. december 23.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Gulliver utazásai

    0

    A ​könyv minden idők legnagyobb és legsikerültebb szatirikus regénye. Lemuel Gulliver, seborvos, majd hajóskapitány bőrébe bújva Swift a korabeli (1725) divatos útleírások modorában adja elő hőse fantasztikus kalandjait; ironikusan hitelesiti féktelen mesélőkedvét köznapi adalékkal, hajónaplóadatokkal, tengerészszakzsargonnal, hogy országról országra haladva véresen kegyetlen szatírát adjon először csak a korabeli Angliáról, aztán egyre inkább, magáról az emberről és az emberiségről.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gupvi, Gulág

    0

    75 évvel azután, hogy a hazánk földjére lépő szovjet fegyveres szervek, a Vörös Hadsereg, az NKVD és a SZMERS emberei elkezdték több mint 300 000 civil honfitársunkat (hadi)fogságba hurcolni a Székelyföldtől Vas vármegyéig – a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) az Országgyűlés Hivatalával együtt GUPVI, GULAG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban, 1944/45-2019/20 címmel konferenciát rendezett az Országház Felsőházi üléstermében a mintegy 1 millió szovjet fogságba került katona és civil honfitársunk emlékére. A határainkon inneni és túli történészek, kutatók előadásai, illetve ezek e kötetben közölt írott változatai elsősorban ezekről a tömeges, valamint személyenkénti civil elhurcolásokról, ezek ideológiai hátteréről, végrehajtásáról, létszámokról, a Magyar Nemzeti Levéltár által 2019-ben megvásárolt közel 700 000 digitalizált magyar, GUPVI- és GULAG-fogolykartonról, a kollaboránsokról, az áldozatokról, utóbbiak emlékezetéről és e sokáig elhallgatott téma további szempontok alapján történt vizsgálatáról szóltak. E kötet mindezeken túl rendhagyó módon kiegészül egy civil elhurcolt memoárjával is, hogy a szovjet fogságról az olvasó elé táruló kép minél teljesebb és hitelesebb legyen.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Guyon Richárd

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Gy. Szabó Béla

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gy. Szabó Béla

    0

    Közel öt évtizede, hogy lemezt szaggató, kezdetleges vésőkkel Gy. Szabó Béla a KOLDUSOSK című rajzát kimetszette. Azóta több mint ezerkétszázhatvan fametszete készült el! Olyan sorozatok, metszetkönyvek és önálló lapok, melyek ismeretében méltán tekinthetjük őt huszadik századi fametszetművészetünk megújítójának. Grafikusi munkálkodása mintegy tizenötezer tusrajzot, ceruza- és szénrajzot sorakoztat még a metszetek mellé. Pasztell- és olajképei pedig – a grafikusi erényeken túl – a színekre érzékeny festőt ismertetik mg velünk.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyerekek Bibliája

    0

    1 300 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyerekkatona voltam Afrikában

    0

    A mai háborúkat idegileg szétroncsolt, AK-47-esekkel felszerelkezett kábítószerfüggő gyerekekkel vívják. Világszerte háromszázezerre teszik a gyerekkatonák számát. Ishmael Beah egy volt közülük. Megélte a poklot, és túl is élte azt. Tizenkét évesen a lázadók elől hosszú hónapokig menekült az erőszaktól a felismerhetetlenségig torzult vidékeken. Tizenhárom évesen a kormányhadsereg besorozta, és az egyébként finomlelkületű Ishmael rájött, hogy képes akár gyilkolni is. Tizenhat évesen az UNICEF eltávolította a harcoktól, és megtanulta, hogyan bocsásson meg önmagának, hogyan viselkedjen újra emberként, és végül, hogyan kezdjen új életet. Ez a különleges és megigéző beszámoló egy őszinte irodalmi alkotás, amely immár a világ húsz nyelvén több millió olvasóhoz jutott el.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyergyó története (Reprint kiadás)

    0

    A reprint kiadás a Kossuth Ny. Gyegyószentmiklós, 1910. kiadás alapján készült.
    Nem hagyhatjuk feledésbe veszni kulturális, történelmi, vallási örökségeinket.
    Ismernünk kell múltunkat, hogy jövőnket formálhassuk. Olykor céltalanul rohanó hétköznapjainkat csak úgy alakíthatjuk biztonságosan, ha visszapillantunk és világosan látjuk és értjük, hogy mi van mögöttünk. Itt és így vagyunk, valahonnan indulnunk kellett.Gyergyó indulásáról vall e könyv. Hiteles képet ad a gyergyói ember múlt század eleji ismereteiről, gondolkodásmódjáról.
    Már akkor sem volt közömbös származásunk pontos eredete, történelmünk ismerete.
    Ma már nagyon sok mindent másként tudunk, másként látunk, mint a XX. század elején, mégis fontosnak tartottuk megőrizni a könyv eredetiségét, magyarázatok nélkül. E könyv egyben kihívást is jelenthet napjaink emberének, hiszen összevetheti az eltelt száz év kutatásainak eredményeit, történelmi szemlélődésünk változásait.
    A kor nyelvjárását, szófordulatait és helyesírását is hűen adja vissza Kölönte Béla munkája.
    Elolvasva, összességében nemcsak egy gondolkodó ifjú történész őszinte személyes véleményét kapjuk a különböző korok történelméről, de a XX. század eleji Gyergyóban érezhetjük magunkat.
    A könyvet kiegészítő régi képek is a korabeli hangulatot elevenítik fel. Legyen e könyv láncszem, amely nemzedékeket összeköt: őseink bölcsességét – unokáink reménységét.
    Dezső László, 2002.május

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyermekbetegségek

    0

    Dr. Michael Stellmann bemutatja, hogyan kezelhetjük természetes módon és biztonsággal a hétköznapi panaszokat, a klasszikus gyermekbetegségeket, valamint a fejlődési zavarokat a csecsemőkortól az iskoláskorig. Teljes és hatékony; – A homeopátia, a természetgyógyászat és a teljes értékű táplálkozás számos kezelési módszerével elősegíthetjük gyermekünk gyógyulását és öngyógyító erőinek felébredését. Megalapozott és érthető; – A kezelési módokat lépésről lépésre ismertető, a szülői tanácsadó könyvek között kiemelkedő helyet elfoglaló mű. Harmónia a fejlődésben; – A gyermek növekedésénél a lelki és szellemi fejlődés éppolyan fontos, mint a testi gyarapodás.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyerünk haza!

    0

    Hallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyilkosság az Orient Expresszen

    0

    A híres Orient Expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyilokjáró

    0

    „A kör bezárul: a gimnazista, aki a Kutatóárok-ban elindul, hogy szembe találja magát a nagy európai csend fél százada után az első világháború kataklizmájával, nyugtalan, belsőleg meghasonlott férfivá érik a Rézkor két háború közötti korszakának évtizedében. A Gyilokjáró-ban már csak hat esztendőt igyekszik feltérképezni, 1933–1939 között, a nagy európai s még inkább a hazai események síkján, de éppúgy saját sorsában is, amelyet magán-világtörténelemnek nevez.” Passuth László

    800 Ft
    Kosárba teszem