„Közel kétezer esztendő telt el, mire az agykutatók között egyfajta konszenzus alakult ki abban, hogy miként segíti a kultúra, a spiritualitás – benne az imádság – kreativitásunkat. Tény, hogy a tanulás önmagában keveset ér; a kreativitáshoz szükség van az intuícióra is, ami pedig gazdag belső világot feltételez, ami Istenhez való odafordulásunkkal jön létre. Az Istennel való kapcsolat pedig legfőképpen a vele való beszélgetésben, vagyis az imádságban valósul meg.
Az erről szóló tapasztalataimat teszem közzé e kis könyvben, vallomásként.”
Csókay András

1994 karácsonya ugyanúgy eljött és elmúlt volna, mint bármelyik másik, ha a londoni The Times nem címlapon hozza le Matthew d’Ancona megdöbbentő cikkét három parányi papirusztöredékről, melyek legalább olyan nagy jelentőségűek, mint a Holt-tengeri tekercsek. A tudós, dr. Carsten Peter Thiede kutatási eredményei nemzetközi viták középpontjába emelték a Magdalen-papiruszt, és a mai kor embere számára új megvilágításba helyezték a Bibliát. A történet 1901-ben kezdődött, amikor Charles B. Huleatt tiszteletes az egyiptomi Luxorban hozzájutott három töredékhez. A papirusztöredékeket alma materének, az oxfordi Magdalen College-nak ajándékozta, ahol egy tárlóban állították ki Oscar Wilde gyűrűjével. A látogatók egy évszázadon át nem is sejtették, hogy Máté evangéliumának legkorábbi töredékeit nézik, ám miután dr. Thiede i. sz. 60-ra tette keletkezésüket, özönleni kezdtek a könyvtárba, hogy láthassák az evangélium I. századi példányát. De mitől ilyen fontos három ókori papirusztöredék? Hogyan jutott el Thiede a radikálisan korai kormeghatározáshoz? És mit jelent mindez a keresztények számára? Most válaszokat kaphatunk ezekre a kulcskérdésekre. A Magdalen-papirusz alátámasztja, hogy Máté maga írta evangéliumát, a Jézus halálát követő egy nemzedéknyi időn belül, s hogy a Jézusról szóló evangéliumi történetek igazak. Egyesek hevesen tagadni fogják Thiede állításait, mások örömmel üdvözlik majd, de az Aki látta Jézust senkit sem fog hidegen hagyni.