Fülszöveg: A Modern Könyvtár sorozatban megjelent a nagy sikert aratott Fukazava Hicsiró Zarándokénekének című novellás kötetének olvastán bizonnyal föltámadt a magyar olvasó érdeklődése: milyen lehet a modern japán novellisztika egésze, ha olyan nagy művészt adott az irodalomnak, mint amilyen Fukazava? Nagy gonddal készült, 26 író 31 novelláját tartalmazó gyűjteményünk ezt az érdeklődést elégíti ki.

Egy argentin asszony megérkezik vágyai távoli városába, Budapestre, átmegy a Duna egyik behavazott hídján, s a híd közepén összetalálkozik önmagával.
Egy római arénába egy gladiátor élethalálharcot vív ellenfelével, ezzel egyidejűleg egy párizsi fiatalember telefonon szakít kedvesével.
Több példányban élő emberek, távoli, mégis egymásba fonódó események, feloldhatatlan félelemérzés, a társadalmi gyökerű szorongás iszonyú béklyói: megannyi meghökkentő eleme annak a sziporkázóan gazdag és az örökös várakozás izgalmától feszített cortázari világnak, amely – akár a köznapi valóság apró, egyhangú tényeiből szikrázik fel a fantasztikum fénycsóvája, akár a fantasztikumig bonyolított intellektuális tűzijátékból kristályosodik ki valami köznapiságával lenyűgöző ítélet – mindig az élet és a lélek legmélyebb titkait kutatja.
Cortázar napjaink egyik legnagyobb hatású elbeszélője és regényírója. Kötetünk címadó novellájából készült Antonioni nálunk is nagy sikerrel játszott filmje, a Nagyítás.

1831-ben egy néger rabszolga, Nat Turner az Egyesült Államok Virginia államában hetvenedmagával föllázadt, lemészárolt több tucat fehér embert, és három napig rettegésben tartotta a környéket. De Nat Turner személy szerint csak egy ember haláláért felelős, szerelmét, a fehér Margaret Whiteheadet ölte meg.

A ​regény Faulkner kései műve. Azt gondolhatnánk tehát, hogy lehiggadt, letisztult, klasszicizáló öregkori mesterdarab. De nem: a Példabeszéd még a csupa rendhagyó vállalkozásból összeálló életműben is különleges kivétel: újabb kísérlet. Elüt a többitől mind témáját, mind ábrázolásmódját tekintve. Nem a Yoknapatawpha megyei Jeffersonban játszódik, hanem az első világháború francia hadszínterén: nem a „déli mítoszt” jeleníti meg a szimbolikus naturalizmus korábban megismert faulkneri eszközeivel, hanem az Újszövetséget „modernizálja” allegorikus példázat formájában.

Kémhistória? Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev titkosrendőrségének leleplezése? Bepillantás a CIA vegykonyhájába? A huszadik század morális szenvedéseinek krónikája? Egy páratlan szerelem átszellemültségével izgató története? Egy mindent megértő és mégis kétségbeesetten hűséges – mihez? – kommunista lelki drámája és fizikai tragédiája? Finoman illesztett, hatalmas és bensőséges porusti mondatok illékony emlékfoszlányokat, képeket, színeket, szagokat, zenei hangokat idéző érzékies szövedéke, amely kimondhatatlan kimondását kísérli meg?

Ameddig ​élek, csak azt akarom, hogy elmondhassam: milyennek látom a dolgokat. Theodor Fontane vallomása és írói programja ez. És talán egyetlen könyvében sem sikerült ezt a programot olyan tökéletesen megvalósítania, mint éppen a Tóparti kastély-ban, utolsó regényében. Színes és gazdag életének utolsó éveiben szülőföldjére, a Berlintől északra elterülő erdős és homokbuckás Mark-Brandenburg tartományba tér vissza az író, hogy elmondja milyennek látja a múlt század utolsó évtizedének porosz társadalmát, az embereket és általában a világot. Egy régi vágású porosz junker, Dubslav von Stechlin életének sírba hanyatlása és ezzel párhuzamosan fiának kibontakozó szerelme és szerencsés házassága: ennyi a regény cselekménye.

Déli szenvedély, féktelen indulatok, csodálatosan szép asszonyok szerelme, pápák és hercegek hatalmi tébolya, pénzsóvársága – ilyen és hasonló indítékok ösztönzik Stendhal elbeszéléseinek hőseit tetteik elkövetésére.

Örömmel adjuk az olvasó kezébe ezt a kis kötetet. Ritka kincs: nem azért csupán, mert nálunk a délvietnami irodalom kuriózum-számba megy, hanem mert egy súlyosan fenyegetett, nagyszerű nép csodákat művelő titkairól hallunk benne. A jó szolgálatának, az emberi nagyságnak, a hazaszeretetnek és az igaz szerelemnek kis hőskölteményei ezek a novellák; a mívességet az őszinteség, az élményszerűség pótolja bennük.

Mika ​Waltari 1908-ban született s 1979-ben halt meg Helsinkiben. A fővárosi környezetben nevelkedő íróra nagy hatással voltak az első világháború utáni urbánus fiatalság eszményei: s a minden új iránti fogékonyság, a kitárulkozás az örömök előtt, az élet teljesebb élésének igénye. Első írásai a sokféle lehetőséget kínáló, cselekvésre ihlető, egyszerre romantikus és civilizált Helsinkit mutatják be.