William Lee, a szerző alteregója, zsaruk elől menekülve és a következő adag drogra éhesen pszichedelikus kalandra indul. Egy szürreális világ zaklató kulisszái közt tévelyeg, Mexikótól képzeletbeli tájakon át az ötvenes évek lázálomszerű New Yorkjáig. A beatmozgalom fenegyerekének szórakoztatóan abszurd, gyakran morbid bolyongástörténete a 20. századi amerikai irodalom egyik leghírhedtebb és legnagyobb hatású regénye; nyers és kíméletlen írás. A szerző saját élményein alapuló mű érzékletesen ábrázolja a drogmámor alternatív valóságait, a függők testi, lelki és erkölcsi leépülését, de egyben páratlan erejű beavatás is az emberi elme működésének rémisztő határtalanságába. A Meztelen ebéd új kiadásába számos, eddig publikálatlan írás is bekerült, többek között a regényhez írt szerzői előszavak, egy esszé a pszichoaktív szerekről, valamint a regényből korábban kihúzott részletek.

Lebilincselő és kivételesen bátor hangú „nagyregény” Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben. A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland – az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar – aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit – akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is. Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket – de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.