-
Végrendelet
0Justus Pál 1905. április 7-én született Pécsett, és 1965-ben halt meg Temesvárott. Küzdelmes életútjának csupán egyik, bár nem jelentéktelen állomása volt költői pályájának kibontakozása.
-
Végzetes eszetendő. Történelmi korrajz egykorú képekkel
0A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
Velence – Művészeti Kalauz
0Velence – a helybeliek szeretetteljesen la Serenissima, a „legtiszteletreméltóbb” néven emlegetik – már régóta röpíti álomvilágba a látogatókat: a San Marco, a Canal Grande két partját büszkén szegélyező káprázatos paloták, vagy Tiziano, Tintoretto és Tiepolo remekműveinek varázsa soha nem feledhető. A tájékozódást elősegítő gyakorlati tanácsok mellett a könyv részletesen ismereti Velence műemlékeinek művészettörténeti vonatkozásait.
-
-
Velence, Firenze,Róma
0Csak a művészetnek adatott meg legszerencsésebb pillanataiban, hogy a látszatba létet foglaljon.
Firenze a léleknek az otthon magasztosan egyértelmű biztonságát nyújtja. Velencének viszont a kaland kétértelmű szépsége jutott… tragikuma: az alapját odahagyó felszín, a látszat, melyben lét immár nem él, mégis valamilyen teljességként és szubsztanciálisként mutatkozik. -
-
Vendéglátó gazdálkodási ismeretek
0A vendéglátóipari gazdálkodás legfontosabb elemeinek kapcsolatát mutatja be a korszerűsített tankönyv. A vállalkozások általános gazdasági környezete, a pénzforgalom, a hitelezés, a vagyon- és készletgazdálkodás, a munka- és bérügyek alkotják a téma gerincét. A tananyag az eredmények elemzése, a sajátos szállodai gazdálkodás, a vezetés, az üzleti terv készítés módszereinek bemutatásával válik teljessé.
-
-
Venyigeszú és a plankton
0A Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.
-
Vérben és viharban
0A kötet végén (121-125) tanulmány: A magyar ipar és kereskedelem áttekintése a honfoglalástól napjainkig. Írta: Páll András.
-
Vérben és viharban – Egyedül a világ ellen
0Wass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. Az Egyedül a világ ellen árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel. A művek példázatként erősítik magyarságtudatunkat. Kráter
-
Verdi opera kalauz
0„Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem a véletlen szülöttei, és mindig mondani akarok velük valamit.” Verdi egyik levelének ez az idézete Várnai Péter könyvének mottója. Ennek megfelelően legfőbb célja az, hogy megmutassa: hogyan „mond mindig valamit” Verdi operáinak zenéjével. Kell ezt magyarázni? Nagyon is. Verdi muzsikája ugyan több mint száz éve a világ minden táján népszerű, de zenéjének igazi értelmét – értelmezését –, e muzsika miértjeit és hogyanjait csak a legutóbbi néhány évtizedben kezdi felfedezni a szakma és a nagyközönség egyaránt. Mert Verdi nemcsak leírt a fent idézett mottót, hanem annak megfelelően komponált. Operáiban a szó legszorosabb értelmében semmi sem a véletlen szülötte: minden dallamának, ritmusának, harmóniájának és hangszínének vaslogikával megszerkesztett értelme van. A szerző másfél évtizedes, külföldön is elismert Verdi-kutatásainak eredményét foglalja össze a könyvben. Tizenhárom tanulmánya a budapesti Operaházban műsoron levő tizenhárom Verdi-művet tárgyalja: ismerteti az egyes operák keletkezéstörténetét, jellemzi a főbb szereplőket, és – számos kottapéldával illusztrálva – elemzi a művek zenei dramaturgiáját.
-
-
-
-
-
Verőfény és alkonyat
0Könyveim címe jelképes. Az első – Holtomiglan – a természettel kötött életre szóló kapcsolatra, szövetségre utal. A Verőfény és alkonyat inkább a kötetben lévő elbeszélések tartalmát, hangulatát idézi. Akadnak e történetsorban olyan históriák, amelyek a pályája csúcsán járó vadásszal estek meg, de már olyanokkal keverednek, amelyek a – szaknyelven szólva – „visszarakó”, leszálló ágban lévő erdőjáró élményeit közvetítik az olvasónak. Egyikben az önfeledt vidámság, a szerencse és siker okozta öröm hangjai szólalnak meg, másikban a tragikus hirtelenséggel eltávozott jóbarát emléke támad fel néhány percre.
-
-
-
Versénekmondó. Verséneklő és énekmondó portrék szövegben és képben
0A Misztrál együttes egyik alapító tagjaként, fotográfusként és a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj-programjának ösztöndíjkasaként 2020 őszétől 2023 tavaszáig felkerestem azokat az énekmondókat és verséneklőket, akik évtizedek óta ezt a hivatást választották, s a velük való beszélgetéseket rögzítve, képi portréjukat elkészítve válaszokat kerestem arra, hogy ki és miért foglalkozik a versek megéneklésével, mennyire volt tudatos és mennyire sorsszerű az ő pályája.
-
Versengő látomások. Esztétikai újítás és társadalmi program az Osztrák-Magyar Monarchia építészetében 1867-1918
0Moravánszky Ákos, a zürichi műszaki egyetem (ETH) építészetelmélet-professzora e könyvében a századforduló építészetét tárgyalja az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban. A szerző a közép-európai építészek nemzetközi viszonylatban is úttörő jelentőségű formai újításainak elemzését összeköti a korszak és a régió kulturális arculatának vizsgálatával. Felvonultatja azokat a kérdéseket, melyek a legkiemelkedőbb közép-európai építészeket foglalkoztatták Budapesten, Prágában, Bécsben, Brünnben, Krakkóban, Zágrábban és Ljubljanában. A modernizációval, a nemzeti identitással, az ornamenssel vagy az építész, a művész társadalmi szerepével kapcsolatos viták elemzéséből az olvasó a szokásos lineárisan leíró építészettörténet helyett a kulturális összefüggések komplex és ellentmondásoktól sem mentes képét ismerheti meg.
-
-
Vértelenül
0Alessandro Baricco ötödik regénye, a 2002-ben megjelent Vértelenül egy meg nem nevezett országban lezajlott véres polgárháború különös utózöngéinek krónikája. A beköszöntő béke nem elég a továbbra is háborús lázban égő lelkek lecsillapításához: az elszenvedett sérelmek és veszteségek felszítják a bosszúvágyat, a beteljesített bosszú pedig újabb gyilkos haragot szül. A történet hősnőjén, Ninán múlik, hogy megszakad-e valamikor ez a halálos lánc, hogy eljön-e a megbocsátás pillanata.
Az, amiről könyvében Baricco ír, bárhol és bármikor megtörténhet. A regény végére érve az olvasó bizonyára eltöpreng majd azon, hogyan döntene ő Nina helyében. -
Vérző Magyarország. Magyar írók Magyarország területéért
0Az Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent kötetben a magyar költészet, irodalom, művészeti közélet jeles személyiségei, tudósok, politikusok írtak a trianoni fájdalomról. A kötetben szereplő írások 1915 és 1943 között születtek.
-
-
Veszprémi regeszták
0Előszó: A „VESZPRÉMI REGESZTÁK” -kal – az egyetemi történeti tankönyv előmunkálatainak a keretében – XIV. századi oklevélpublikációink anyagát óhajtjuk kiegészíteni egy összefüggő okirat-csoport kivonatos közzétételével.
-
-
-
Vietnam – Laos – Cambodia
0Map for Businessmen & tourists
Geographical map
With index
Relief with elevation tints -
Vigaszág
0Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nő Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb barátjának anyja. Charles nem tudja folytatni addigi életét, így hosszas vívódás után felkeresi Alexist, Anouk vidéken élő fiát, hogy szembenézzen a múltjával és önmagával. Balanda hirtelen kizökken a látszatmegoldásokkal és rutinokkal teli, érzelemszegény életéből, és úgy dönt, maga mögött hagyja a lelketlen szállodai szobák és az óriásprojektek világát. Anna Gavalda olyan jellemeket teremt a Vigaszág című könyvében, akiket nem lehet nem szeretni. Ha elmerülünk a szereplők életében, elégedett és álmodozó mosollyal búcsúzunk el tőlük. Jó lenne még velük időzni, de tudjuk: egyelőre csak nekik sikerült. Aki szerette az Amélie csodálatos élete című filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését.
-
-
Vigyázat! Csalok!
0A könyv az én nevemet viseli. Ez is csak trükk. A mutatványok valóban az enyémek, de megírásuk, s az egész könyv írói feldolgozása Révész Gy. István műve. Legyen ez az első a soron következő trükkök leleplezései közül.
Rodolfo