Valamikor (tiz év előtt) ugy írtam az elbeszéléseket, hogy két-három thémából tákoltam össze egyet; az egyik sujet-met, mert rövid volt, hozzáragasztottam egy másikhoz s a kettőből mégis csak kitelt egy jókora történet. Mire megvénül az ember, kifogy a leleményességből. Most már csak egy thémám van s két elbeszélést akarok belőle irni. És a múzsa segítségével meg is lesz. Sőt a nélkül is. Mert a múzsa is kivénült dáma már, a ki a világot uralta egykor, most mindössze egy apró pipere-üzletet tart; hajdan költőket inspirált, ma, a csinált virágok korszakában, legfölebb a toilettet teheti hangulatossá. A háztartása is más volt azelőtt; szép szobalányát, a Fantáziát, elbocsátotta szolgálatából s a helyett egy szurtos, mogorva mindenest tart: a Megfigyelést.

Klas ​Östergren Gengszterek címû remeklésében folytatja 1980-as regénye, a kultuszkönyvvé mitizált Dzsentlmenek történetét. A szerzõ ott veszi fel a szálat, ahol a Dzsentlmenekben elszakította – illetve 25 év után valamiképpen mégis másképp folytatja mondandóját igazságról és hazugságról, összeesküvés-elméletekrõl, a sötét alvilágról – és teszi mindezt egy gyönyörû és tragikus, élethosszig tartó szerelmi történet formájában. Az olvasó a regény lapjain egy olyan sötét alvilágba lép be, ahol semmi és senki nem megbízható, az igazság ki nem mondható, s már magának az igazságnak a megléte is megkérdõjelezett. E paranoiás mestermû az összeesküvés-elméletek jellegzetességeivel villanyozza fel az olvasót, s egyben megmutatja egy író fájdalmas utazását a fiatalos bizalomtól az igazi mester érettségéig és kételyeiig.