A világháborúról, a forradalmakról és a trianoni békeszerződésről egyre több, új adatokat és szempontokat tartalmazó munka jelenik meg – kölcsönhatásban a történelem iránt növekvő érdeklődéssel. Raffay Ernő az őszirózsás forradalom és a Károlyi-kormányzat helyzetét sajátos szemszögből világítja meg: milyen következményekkel járt a társadalmi átalakulásra és a köztársaság helyzetére a román csapatok erdélyi előnyomulása, gazdaságilag és politikailag egyaránt. Milyen kényszerhelyzetekbe és lehetőségek közé került a köztársaság megszületése pillanatától kezdve, s milyen társadalompolitikai vonatkozásai voltak Erdély birtoklásának, meghódításának a magyar és a román történelem alakulásában? Azt írja meg, hogy egy minden nemzet és nemzetiség számára azonos jogokat akaró Károlyi-kormányzat miként került szembe Európa akkor egyik legreakciósabb és legelmaradottabb államával, a bojár uralommal, azt írja meg, hogy milyen osztályellentétek, társadalmi gondok lappangtak 1918-ban, 1919-ben Közép Európában, a Kárpát-medencében a nemzeti jelszavak mögött. Érzékletesen és aprólékosan írja meg azt, hogy az események kényszerítő hatására miként alakult át a Károlyi-kormányzat őszinte antantbarát politikája, s a föltétlenül békés, tárgyalásos megoldások helyett miként lép előtérbe a jogok fegyveres védelmének az igénye. Azt írja meg, hogy miként válik védtelenné Károlyi politikája, amelyet tisztességre, a megkötött megállapodásokra alapított, a hitszegések, csalások és az erőszak politikájával szemben.

„Még a minden ízében mérsékelt 1847-i erdélyi országgyűlés is kimondotta október 5-én, hogy kész kölcsönös alku és egyezkedés útján ismét egyesülni Magyarországgal. Ez volt az önállóságára büszke, jogait és kiváltságait minden áron fenntartani kívánó történeti Erdély utolsó, de elkésett nyilatkozata.”