Részlet: A történetírás célja a szép, jó, igaz, t. i. a gyönyörködtető, a tanulságos és a genetikus történetek egyre tökéletesedő fokain keresztül. A pragmatikus vagy praktikus nemcsak oknyomozó, – hiszen minden tudomány okaiban érteti meg a tapasztalati tényt – hanem egyszersmind okuláskereső, tanulságos, gyakorlati, államférfiak és állampolgárok, társadalmi életet élők nevelésére alkalmas tudomány, amelyet éppen a politika vagyis államtudomány és a szociológia vagyis társadalomtudomány aknáz ki legjobban. Valamint a természeti okságot kifejezhetjük általánosító induktív törvény alakjában egyetlen jól megfigyelt eset alapján is : úgy lehet a történeti okságot is általános pragmatikus tételben kifejezni, pl. Thuróczy krónikás Hunyadi szebeni csatájánál kimondja a tanulságot: nagyon helyes, ha a vezér személyét ruhacserével is elleplezik az ellenség dühe elől; vagy az első keresztesek és Dózsa lázadása esetéből levonjuk a történeti törvényt: a legszentebb célra egybegyűlt tömeg is, ha elfogyott az elesége, rabló, gyilkos, lázadó lesz.

A Kossuth-emigráció amerikai szereplését kevéssé ismerjük, bár kutatók tisztes sora, életet betöltő szorgalommal fáradozott annak feltárásán. A száz év előtti hírközlés viszonylagos kezdetlegessége és bizonytalansága kevés lehetőséget nyújt annak felmérése: hány magyar harcos vett részt a roppant küzdelemben, amelynek több mint félmillió halottja volt, s személy szerint kik voltak ezek. Tábornokok, ezredesek és egyéb főtisztek egész sora került ki magyarok közül, s sokat vesztették életüket a szerencsétlen néger rabszolgák felszabadításáért, az Amerikai Egyesült Államok és az emberiség haladásáért vívott küzdelemben. Rólunk szól, az ő viszontagságos életüket idézi fel – a fellelhető dokumentumok alapján – ez a könyv.
A szerző, Ács Tivadar, évtizedek óta szorgalmas és eredményes kutatója a messzire szakadt magyarság életének és történelmének. Munkája érdekes olvasmány, mely jogos büszkeséget ébreszt a Földgolyó bármely pontján élő hazánkfiában.

Előszó
A magyar forradalom kitörése idején, 1956-ban, tizenkét éves iskolásgyermek voltam Angliában, és a magyar forradalom volt az első nemzetközi esemény, amely felkeltette politikai érdeklődésemet. Abban az időben mit sem tudtam a politikáról, a kommunizmus történetéről, nem is szólva a marxista elméletről, sőt, nem hiszem, hogy tisztában lettem volna azzal, merrefelé fekszik az a bizonyos Magyarország. Ennek ellenére már akkor természetes volt számomra, hogy ahol egy idegen hadsereg tankjaira van szükség egy egész nép felkelésének leveréséhez, ott az igazság egészen bizonyosan nem a tankok oldalán áll, s hogy abban, amit elpusztítottak, feltehetően valami nagyon fontos igazság rejlett a jövő számára. Nem hiszem, hogy harminchárom év múltán különösebben módosult volna az álláspontom.

Hanák Péter egy negyedszázados történetírói munkásságának terméséből válogatta össze azokat a tanulmányokat, amelyek a Magyarország a Monarchiában címmel a magyar polgári és nemzeti fejlődés konfliktusaival foglalkoznak.
A kötetbe felvett kilenc tanulmány az 1848 – 1919 közé eső korszak történeti problémáinak széles spektrumát vázolja fel az 1848-as forradalom nemzetiségpolitikájától az 1867. évi kiegyezés és a Monarchián belüli „függő helyzet” vitájáig, valamint a magyar társadalmi struktúra elemzésétől az 1918. évi összeomlás vizsgálatáig. A tanulmányok behatóan foglalkoznak az egykori Osztrák-Magyar Monarchián belüli – szélesebb összefüggésben: közép- és kelet-európai – helyzetének és a szomszéd népekhez fűződő viszonyának meghatározásával.íbr>A kötet egyúttal historiográfiailag is érdekes képet ad az 1945 táján indult történész nemzedék egyik tagjának útjáról, fejlődéséről.