A vászonhímzések a magyar népművészet egyik sajátos ágát alkotják. A szűcs- és szűrhímzésektől, valamint a kerámiától és a bútorművességtől egyaránt eltérnek abban, hogy nem tanult mesteremberek készítményei. Asszonyi munka volt a hímzés, az otthon négy fala között készült, s elsősorban a házbelsőt volt hivatva díszíteni. Így nem is lett belőlük eladásra felkínált, vásári holmi.
A könyv tájékoztat az öltésformákról, amelyekkel e hímzéseket varrták: a motívumokról, amelyeket díszítőelemül használtak, továbbá a szerkesztési elvek rendszereiről, melyek nyomán a vászon adott részét díszítő szándékkal kivarrták. Végül stíluselemzések alapján meghatározza a magyar népi vászonhímzések lokális csoportjait.
A magyar gyűjtemények mintegy 30 000 tárgyak kitevő, nagyszámú anyagából 31 fekete-fehér és 22 színes kép, valamint 28 rajz ad ízelítőt három évszázad paraszti hímzésgyakorlatából.

A MAGYAR NÉPMŰVÉSZET sorozat harmadik kötete a magyar népviselettel foglalkozik. Fontos és halaszthatatlan feladatot teljesít, hiszen a magyar népviseletek színpompájáról, változatosságáról ma már csak egy-egy hagyományőrző vidék ad hírt, a legtöbb faluban már megtörtént a „kivetkőzés”, a paraszti ruhát felcserélték városi öltözékkel.
A szerző a paraszti viselet kialakulásának és esztétikai sajátosságainak ismertetése után bemutatja az Alföld, a Dunántúl, a Felföld és Erdély viseleteit a még élő paraszti ruhák és a fennmaradt emlékek segítségével.
A kötetet 32 fekete-fehér és 16 színes művészi kép illusztrálja.

A pásztorművészet a népművészetek nagy családján belül is különleges helyet foglal el, hiszen nem a paraszttársadalom szokásaival, mindennapjaival és szépérzékével szoros összefüggésben alakult ki, hanem egy a parasztságtól különváló kis közösség zord, szinte nomád életformája hozta létre. Mindennapi szükségleteik írták elő, hogy legfontosabb eszközeiket maguk készítsék el, s a szép iránti érzékük sarkallta õket arra, hogy használati eszközeiket különféle díszítményekkel borítsák. Díszítményeik évszázadok során sokat változtak: korábban geometrikus mintákkal, később stilizált virág- és állatformákkal, majd figurális jelenetekkel „cifrázták ki” a fa-vagy szarutárgyakat.
Manga János a pásztorok életformájának bemutatásával egy letūnt világ természetrajzába avatja be az olvasót. Eleven leírása és a leírást hitelesítő korabeli dokumentumok, valamint a szép tárgyak gazdag „leltára” a pásztorművészetről nemcsak tudományos hitelű tájékoztatást, hanem élményszerű képet is nyújt.
A művet 42 fekete-fehér és 16 színes kép illusztrálja.