-
-
Bikakolostor
0750 FtEgy csodálatos tó közepén, egy elvarázsolt szépségű szigeten áll egy régi kolostor, fiatal férfiak, kutatók dolgoznak, kísérleteznek, vitatkoznak és szeretkeznek ebben a huszadik század végi paradicsomban. Idill, szerelem, merész viták, parázs szellemi élet festők műtermeiben, balladai történetek a sziget őslakóiról. Mígnem megjelenik Halupka Árpád, korunk kísértete, aki mint a savas eső, elhervaszt mindent, ami szép és emberi. Áldatlan munkálkodásához megtalálja a szövetségeseit a kutatók, az akadémikusok között, akik kiárusítják tudományuk igazságait, a társadalom és természet érdekeit…
-
Bikasirató
0600 Ft„Ami a bikaviadalokat illeti, én bikapárti vagyok”
mondtam – mint már sokszor- megnyugtatandó
a néhány éve már Madridban élő
hölgyet, ki így szólt (válaszul ama
kijelentésemre, hogy mindenképen
megnézek itt egy bikaviadalt,
mert meg kell néznem): „Csodálom magát.”
”Bikapárti vagyok”, és hozzátettem
a magyarázatot is: „tudniillik
a torreádort valamikor mégis
megkérdezték, akar-e küzdeni;
a hivatása megválasztásába
ő legalábbis beleszólt;
de a bikát nem kérdezte meg senki.” -
-
Birkaiskola
02 600 FtA Birkaiskola az Egyesült Államok elit egyetemeinek éles hangú kritikája, keményen bírálja az amerikai felsőoktatási rendszert, annak eredményeit és az azt működtető társadalmat. William Deresiewicz, aki maga is a Columbián végzett s a Yale-en tanított, a könyv lapjain arra keresi a választ, mi az oka annak, hogy a rendszerbe kerülő okos, tehetséges és motivált fiatalok a tanulmányaik során szorongóvá, félénkké és elveszetté válnak. Alázatosan menetelnek a szülői és intézményi elvárások kényszerpályáján, s ugyan kiválóan elsajátítják a saját szakterületüket, a futószalagról valódi célok és belső motivációk nélküli konformistákként lépnek le. A könyv egyik legfontosabb felismerése: az egyetem nem ad többé teret és lehetőséget az önfelfedezésre, hogy a diákok kialakítsák saját értékrendszerüket és megtalálják az útjukat. A szerző nem riad vissza a felelősségvállalástól – a szülőket és az oktatókat egyaránt bírálja a kialakult helyzet miatt. Nyíltan feltárja a repedéseket a rendszerben, és megoldásokat is kínál: hitet tesz a humán tárgyak fontossága, az elhivatott tanárok és a kis létszámú csoportok mellett. Egyik hangsúlyos megállapítása, hogy az elit oktatás megreformálásához és a jelenlegi tendencia megfordításához társadalmunknak meg kell határoznia saját értékeit, s azt is, s hogy miként közvetíti azokat.
-
Biró Lajos a nagy magyar utazó
01 200 FtBíró Lajos életrajzának megírásánál nem törekedtünk arra, hogy tudományos munkásságát szakszerűen ismertessük.
Munkássága az állattan – különösen a rovartan – és a néprajz köréből olyan széles területet ölel át, amelynek részletes ismertetése egy viszonylag rövid életrajz keretén belül nem oldható meg.íbr>Bíró Lajos helyének meghatározása, szakszerű értékelése azoknak a tudományos eredményeknek, amelyekhez elsősorban újguineai, továbbá görögországi és bulgáriai útjának kutatásai, gyüjtései során eljutott – ez népi demokráciánk arra hivatott tudósainak a feladata.
A mi célunk elsősorban az volt, hogy az úri Magyarország tudományos életének hivatalos irányítói által mellőzött és elnyomott nagy magyar tudós életét megismertessük annak a kornak olvasójával, amelyben az ország felszabadulásával együtt a tudomány is felszabadult. -
Bírósági épületek Magyarországon / Court Buildings in Hungary / Gerichtsgebaude in Ungarn
02 400 FtAz építészet és művészettörténet iránt érdeklődők olyan alkotásokkal találkozhatnak a könyvben, amelyek kevésbé ismertek és méltatlanul maradtak ki az összefoglaló művekből vagy a monografikus feldolgozásokból. A XIX. század utolsó harmadában született bírósági épületek tükrözik azokat a változásokat, amelyek a kiegyezés utáni Magyarországon zajlottak le a jogszolgáltatás területén. Ugyanakkor a koraiak és a XX. századiak egyaránt a mindenkori magyar építészet emelkedett színvonalát képviselik a társművészetekkel egyetemben. Erről győznek meg a jog-és építésztörténeti tanulmányok, ezt bizonyítják a színes felvételek is.
-
Bismarck felesége
0600 Ft„Apám számára elviselhetetlen lett volna megerőltető élete, ha anyám nincs mellette ” Bismarckné-Puttkamer Johanna legidősebb fia ezekkel az egyszerű szavakkal állapította meg, hogy ki volt az ő édesanyja a nagy kancellár számára. Egész életén át nem akart más egyéb lenni, csak anya és feleség.
És a Bismarcknénak szentelt könyv is ebben a szellemben íródott. Mint minden munkából, mely a vidéki nemes kisasszony, Johanna von Puttkamer életéről szól, ebből is messze kimagaslik a birodalomalapító kancellár alakja. A költői mondás,, mely tragikus búcsúja alkalmából született: „Ő volt – ezért lettünk mi” – jellemzi Bismarck és feleségének kapcsolatát is.
Igy hát Kürenberg munkája, mely e kimagasló egyéniséget más világításban, újfajta szeretettel tárja elénk, egyben különleges Bismarck-életrajz is. A mű olvasása közben újra átéljük a négy német férfiú életét; megindultan és áhítattal kísérjük azon az úton, melyen szíve egykor olyan lüktetve dobogott és lelke olyan leplezetlen őszinteséggel nyilatkozott meg…
Rolf Brandt -
Biszku
01 500 FtBiszku. A név, amely az 1956-os forradalom utáni időszakban, majd a Kádár-korszak hosszú évtizedei alatt a terror, a megtorlás, a kegyetlen leszámolás szimbólumává vált. Később, a rendszerváltást követő felelősségre vonási kísérletek során az igazságtétel hiányosságai, a bűnösök büntetlensége és a megbánás hiánya forrtak egybe vele. Hogyan válhatott egy átlagos képességű, szürke pártfunkcionáriusból kora emblematikus és elrettentő politikusa? Hogyan lett Biszku Béla a megtorlás belügyminisztere, majd „a puha diktatúra legkeményebb ökle”? KRAHULCSÁN ZSOLT elsőként vállalkozik arra, hogy választ adjon ezekre a kérdésekre. Biszku Béla életét és karrierjét aprólékos részletességgel dolgozza fel: nem elégszik meg egy aprólékosan dokumentált politikai pálya felvázolásával, hanem a legfontosabb állomások és csomópontok mentén keresi a politikus személyes motivációit, döntéseinek lehetséges indítékait. Élete összes politikai szerepében bemutatja Biszkut, aki számtalan szálon kapcsolódott kora minden meghatározó politikusához, politikai testületéhez és szervezetéhez, így a kötetből az ő személyes pályáján túlmutató kortörténet rajzolódik ki: egy egyedülálló, „személyes” perspektívából kap átfogó képet a kor eseményeiről az olvasó.
-
Blaha Lujza élete
02 400 FtBlaháné és magyar dal! Ez a kettő egymáshoz forrt. Blaháné neve maga a költészet, a dal, a magyar dal, melyhez nincs fogható a széles világon. A csillag ahogy lefut estenden a hegyek mögött, a hogy megszólal a bús furulyaszó, a halovány leány arczárói a mint peregnek le a könyek: mind benne vannak azokban a magyar nótákban, a miknek ez a bűbájos asszony lett a királynője. És ő, a ki annyi ezer és ezer dalnak adott szárnyat, a ki a mások szive fájdalmát olyan mélyen átérezte: egy borongós napon maga is leült a zongorához és öt dalba foglalta ábrándos lelkének mát. Nem tudott erről senkisem, nem látták, nem hallották még emberek, s csak most, mikor e könyv írásához fogtam: pattant ki véletlenül a titok, hogy Blaháné dalokat is írt. Azt hiszem: szebb meglepetést nem okozhattam volna e könyv olvasóinak, mint mikor ezt az öt dalt ide mellékellem. A kinek olyan szive van, mint Blahánénak, az hivatva van dalokat írni, melyek kétségkívül drága gyöngyei lennének a magyar dalirodalomnak!
-
Boccaccio művei
01 300 FtEbben a kötetben a nagy reneszánsz író halhatatlan alkotásán, a dekameron-on kívül verseivel, verses pásztorregényével, lélektani regényeivel és értekező prózájával is megismerkedhetünk. Boccaccio műve ilyen terjedelemben először kerül a magyar olvasó kezébe. A két regény, a Corbaccio és a Fiammetta az Író lélekábrázoló művészetét, a fiesolei nimfacnek képzeletének tarka színességét, a Dante élete pedig gazdag tudását tárja elénk.
Révay József és Füsi József kitűnő fordításai mellet most Jékely Zoltán, Majtényi Zoltán, Molnár Imre és Végh György is csatlakozik Boccaccio tolmácsolóinak sorához, szép magyar nyelven idézve a reneszánsz olasz mesterének stílusát.
A kötetet Kardos Tibor és Rózsa Zoltán szerkesztettte- -
Boccaccio művei I-II.
01 000 FtHat évszázaddal ezelőtt írta Boccaccio, a nagy olasz író, a novellairodalom atyja, világhírű elbeszéléseit. Dekameron címmel egybegyűjtött borsos történetei azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemes urak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.
-
Bocskai István a hadak élén
01 200 FtA szerző ebben a munkájában a nemzeti önismeretre törekvés szellemében rajzol hű képet a hadak élén a hadak útját járó fejedelemről.
A mű első része azt a főrangú ifjút állítja elénk, aki Miksa császár apródjaként, majd testőrként él Bécsben és Prágában apjával, a császár és király magyar kancelláriájának titkárával. Tizenkilenc évesen tér haza Erdélybe. Kereki várának lesz a kapitánya, gazdagon nősül, de politikai szerephez csak akkor jut, amikor a rendek rokonát, a gyermek Báthori Zsigmondot teljes jogú fejedelemmé teszik. Zsigmond nevezi ki Bocskait váradi főkapitánnyá, Erdély második emberévé.
A határ menti összecsapásokból kinövő nagy magyarországi háború Erdély sorsát is alapvetően befolyásolja. A háborúba lépést ellenzők megpróbálják eltávolítani Zsigmondot, de a háborús párt véresen leszámol az ellenzékkel, s Erdély csatlakozik a törökellenes táborhoz. Hat esztendővel később a háborúba belefáradt erdélyi rendek száműzik Bocskait a fejedelemségből. -
-
-
Bölcső és bagoly / Vadrózsa ága
03 600 Ft„A Bölcső és Bagoly-t, gyermekkorának történetét és népi írásművészetének remekét, 1949-ben írta Tamási Áron, s a könyv 1953-ban jelent meg első ízben. A hűségé ez a könyv is, és tárgya szerint talán jobban, vagy legalábbis közvetlenebbül, mint a többiek. Az anya „szenvedő s mégis derűs tekintete”, az apa „komoly és értelemben díszes arca” és a szorgos család körül a szorgos falu, az emberi munka szakadatlan szép ritmusa és szinte ősi teremtő-hangulata – ezekhez a tájakhoz, arcokhoz és eszmékhez tért vissza ebben a könyvben az író hűsége, hogy újabb művekhez új erőt merítsen. S erőforrás lesz éppen ezért az olvasó számára is ez a kis kötet, és azt sem fogja tagadni, amit az előszóban olvashatott, hogy Tamási Áronban „olyan írót ismert meg, aki mindenen okulva tanít és az élethez holtig gyűjti a kedvet…”
-
-
-
Boldog Margit legendája
06 000 FtAmint a sötét égbolton szikrázó csillagokat sóvárogva keresi szemünk, hogy eligazodást, vigasztalást, gyönyörűséget leljen fényükben s hálás szívvel fordulunk a természet mindenható Urához, aki azokat alkotta és csodás útjaikon elindította, úgy telik meg szívünk a legtisztább gyönyörűséggel, vigasztalással, bizalommal és hálával a természet és kegyelem Ura iránt, amidőn hazánknak, nemzetünknek sötét és vészterhes napjaiban nemzetünk ékes csillagaira, legnagyobb hőseire: a szentekre tapad tekintetünk. S minél megtépettebbnek tudjuk és siratjuk magunkat, annál igazabb odaadással keresünk vigaszt és irányt, erőt és lelkesedést hőseinknél, szentjeinknél. Országunk kétharmada elveszett, a földön és a föld méhében pihenő kincseivel együtt. Ám minél szegényebbek lettünk földiekben, annál jobban ragaszkodunk lelki gazdagságot, kincset jelentő szentjeinkhez, a belőlük áramló gazdagító lelkülethez, s nem utolsó sorban „pretiosa Margaritá”-nkhoz, drága gyöngyünkhöz: szent Margithoz.
-
Boldogság esetén
0800 FtJean-Jacques, egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja, nyolc év után unni kezdi szépséges feleségét, Claire-t, és szenvedélyes viszonyba bonyolódik az erotikus köztes térből kibontakozó Sonia nevű gyakornokkal. Nem sejti, hogy a neje átlát ügyefogyott alakoskodásán, és titokban magándetektívvel, a kórosan félénk Igorral figyelteti. Egy könyörtelenül kötelező, örökkévalóságnak tűnő családi ebéd végén jön az érzelmi sokk, Claire nem túl tragikus mozdulattal, egyszerűen csak szép lassan feláll és határozott léptekkel elindul a függőágyban vegetáló, fincsi ebédtől eltelt, tunya férjurához, és valami különös felsőbbrendűséggel közli: „Elhagylak.”
-
Bolondünnep
01 000 FtA szatirikus irodalom magyar mestere ebben a művében kultúrtörténeti groteszkeket dolgoz fel. A középkori bolondünnepek ismertetésének során elvezet a rheimsi székesegyházba, ahol a bolondpüspök misézik, és jelmezes, álorcás had viháncolja körül. A párját ritkító kultúrtörténeti érdekesség fölelevenítése után sort kerít a bolondos társaságokra, köztük a furcsánál furcsább angol klubokra, aminők a Gyöngyök klubja, a Törpék klubja, a Rútak klubja, a Hallgatók klubja, az Örökkétartó klub stb. – Április bolondja következik: a szokás eredete s a nevezetesebb áprilisjáratások története. – Tarka és színes Az udvari bolond című fejezet, ennek a hivatásos mulattatónak a történetéhez illően. – A bolondruhás gróf fejezetei alatt a hűbéres világ furcsaságai sorakoznak fel, – A lenyakazott árnyék pedig a törvényen kívüliek és a jobbágyok keserves helyzetének különösségeivel foglalkozik.
-
-
Bordiéta
01 800 FtA kötet útmutatást nyújt az egészséges életmódhoz, amelyhez – a legújabb kutatások értelmében – a gyümölcsök, a diófélék és a csokoládé mellett a vörösbor fogyasztása is szervesen kapcsolódik. Corder professzor górcső alá veszi a bor élettani hatásait, kitér arra, hogyan építhető be az étkezési és életviteli tervbe e nedű fogyasztása. Rámutat, hogy így egészségesek maradhatunk, és életünket is meghosszabbíthatjuk. A kötet fontos része az a receptgyűjtemény, amely borivóknak és bornemisszáknak egyaránt egészséges, finom ételek elkészítésében segíthet.
-
Borgia Caesar élete. 1-2.
02 000 FtHogy lehet-e elfogult egy életrajzi mű? Természetesen lehet. Lehet-e hiteles és tárgyilagos egy elfogult életrajzi mű? Természetesen nem. Mégis, Sabatini Borgia-életrajza letehetetlenül érdekes, izgalmas, igen jól megírt, konkrét tényekre támaszkodó, alapos és mégis irodalmi értékű mű egy olyan emberről, aki nem sokkal több, mint 30 év alatt felforgatta városát, majd Itáliát, később egész Európát és ma is izgalomban tartja a kor iránt érdeklődő olvasót.
-
Bori munkaszolgálatosok
02 400 FtCsapody Tamás jogász-szociológus könyve a második világháború alatt a szerbiai Borba vitt magyar munkaszolgálatosokról szól. A szerző a zsidó és a katonai szolgálatot megtagadó (Jehova Tanúi, szombatista, nazarénus) munkaszolgálatosok és az őket kísérő atonai keret máig ható történetének egyes fontos eseményeit mutatja be. A kötet foglalkozik a Borban és környékén dolgozó hatezer kényszermunkás között tevékenykedő orvosokkal, akik Radnóti Miklós és Lukács László költőket, valamint Justus Pál szociáldemokrata politikust is gyógyították. A bori munkaszolgálatosok élete alapvetően megváltozott Marányi Ede alezredes táborparancsnoksága idején. Az alezredes parancsára számos zsidó munkaszolgálatost kivégeztek. A táborparancsnokot sohasem vonták felelősségre, míg katonai alárendeltjei közül többeket a népbíróságok halálra ítéltek. A könyv a fellelhető források széles körét egymással összevetve tárja fel a munkaszolgálatosok és a keret sorsát Szerbiában, valamint a menetek során. A munkaszolgálatosok Borból 1944 őszén induló első csoport-a nagy veszteségek árán érkezett el Cservenkán át Mohácsra és ajára, majd pedig Szentkirályszabadjára. Az innen induló és az usztriai Zurndorfig gyalogoló bori munkaszolgálatosok dunántúli menete Abdánál ismét elveszítette több tagját. Radnóti Miklós és társai utolsó időszakával, kivégzésükkel, exhumálásukkal és yughelyeikkel kapcsolatban a kötet számos, irodalomtörténetileg is jelentős új megállapítást tesz. A tömegkivégzések nyomán étszámukban felére csökkent munkaszolgálatosok közül alig pár százan élték túl a német koncentrációs táborokat. A munkaszolgálatosok Borból induló második csoportját a szerb partizánok elszabadították, és közülük többen partizánok, katonaorvosok, később pedig a magyar és az egyetemes kultúra és tudomány jeles lakjai lettek.
-
Bori notesz (fakszimile)
01 000 FtA költő utolsó verseit tartalmazó notesz hasonmás és szedésnyomtatásban megjelenő kiadása, amely Radnóti Miklós munkaszolgálat alatt írt verseit tartalmazza. A kötet megdöbbentő mementó, s nem csupán azért, mert a notesz, amelyben az Erőltetett menet és a Razglednyicák is megtalálható, a Radnóti holttestét rejtő tömegsírból került elő, hanem azért is, mert tanúsítja, hogy még az embertelen körülmények között is képes volt ember és költő maradni.
-
-
Borkalauz 2010-2011
01 000 FtAzzal az elhatározással bocsátjuk útjára régi címet viselő, de új szempontok alapján megírt könyvünket, hogy bátor gesztussal, a tévedés lehetőségét is felvállalva, egyéni látásmódunk alapján informáljuk a borfogyasztókat. Tehát a Mészáros-Rohály szerzőpáros egész év folyamán szerzett kóstolási tapasztalatait összegezve írtunk értékelést.
-
Börleszk
01 000 FtBörleszk avagy nincs többé magány. A világhirű amerikai szerző egyik legfontosabb munkáját – több kritikusa szerint fő művét – végre ismét kezében tarthatja a magyar olvasó.
-
Bornemisza Péter kísértései
0500 Ft„…egyfelől féltem, másfelől égett a szívem, és talán az oldalamon is kifakadt volna, ha az számot fel nem tátottam volna” – a magyar irodalom egyik legszebb írói vallomását Bornemisza Péter 1577-ben, az Ördögi kísírtetek megírása évében fogalmazta meg. A lelkipásztor, aki ötkötetes, majd egykötetes prédikációskönyvében az ünnepekre íródott beszédekben a bibliai történetek fölidézésével remekbe szabott novellák sorát alkotta meg, aki a mélylélektan minden eszközét fölhasználva kora emberét a középpontba állítva az élet, az emberi természet megannyi bonyolult szálát követve nyomoz érzelmek és cselekedetek indítóokai után, aki írásaiban az uralkodót sérti, megjárja a börtönt, akinek magas pártfogók egyengetik útját, aki az Elektrá -t úgy magyarítja, hogy korára és hazájára aktualizálja, akinek pályája világ versekkel indul – korának európai méretű prózaírója volt. Életének regényes fordulatai – megalázottságok, családi életének veszteségekkel terhes eseményei – nem térítik le arról az útról, amelyet önmagának kijelölt. Barátai és a hozzá betérő ismerősei nyitott ajtókra és érdeklődő figyelemre számíthattak, mások gndjait éppúgy megörökítette műveiben, mint önmaga keserűségeit, önmagával való viaskodásait. Nemre és rangra való tekintet nélkül került mindenki a tollára. Hogy mi volt az a belső indíték, ami Bornemiszát írásra késztette, pontosan megfogalmazza: „Hogy penig níhol ki is neveztem az szömélyökben, nagy urakban, asszonyokban, nemesekben, bölcsekben, nagyokban, kicsinyekben, azért míeltem: hogy ne vélné valaki, hogy ez utálatosságokra a sátán csak ez világnak az gazzát vinné, és magát senki nem vélné jobbnak másnál: hanem meggondolná, hogy ő is ember…” Nemeskürty István új Bornemisza-könyve oknyomozó kutatás. Mint egy regény, úgy olvasható ez a tanulmány, amely a Bornemisza-sorok mögé akar látni és láttatni. A kor mindennapjainak fölfedése, a korszak politikai helyzetképe, az európai irodalmi párhuzamok, Bornemisza magánéletének fordulatai ott rejlenek a több kötetes életműben. Nemeskürty István arra vállalkozott, hogy ezeket a rejtett vonatkozásokat napfényre hozza, és ezzel ne csak Bornemisza Péter életrajzát, ne csak a korszak társadalmi, politikai vetületét, hanem a magyar próza kezdetét is megvilágítsa. És mindezzel azt bizonyítsa, hogy ekkora, a magyar próza születésekor, Bornemisza, akit első prózaírónk egyikének tekinthetünk, a kor legjelentősebb gondolkodó íróival egy szinten írt és gondolkodott. Ugyanazok a kétségek gyötörték, nyugtalanították, mint Avilai Szent Teréziát; a Giordano Bruno műveiből vett idézetek meghökkentve rácsengnek Bornemisza soraira; és nyomon követhetjük Szent Ágoston hatását is. Nemeskürty István Bornemisza Péter születésének négyszázötvenedik (1985), halálának négyszázadik (1984) évfordulójára írott tanulmánya korunk olvasójához hozza közel a reneszánsz próza magyar mesterét.
-
Borozó Budapest
02 500 FtSzőlők koszorúja vette körül Budapestet, a jobbparti városnak azóta sűrűn beépült hegyvonulatait éppen úgy, mint a pesti síkság határát. Egészen a filoxéravész végzetes pusztításáig, azaz a 19. század végéig éltetve itt a középkor óta virágzó mezőgazdasági kultúrát, amelynek termése, a híres budai vörös hajdan a nemzetközi kereskedelemben is megállta a helyét. A mai főváros volt a központja a pezsgő gyártásának meg a fröccshöz oly nélkülözhetetlen szikvízének, s egyúttal a bor hazai és külföldi forgalmazásának is. És persze mindig és mindenütt ittuk-isszuk, élvezzük, tiszteltük az arra érdemes kínálat színültig töltött poharát. A Mesél a város sorozat harmadik kötetét, a Borozó Budapestet ajánljuk mindenkinek, aki szereti a legnemesebb italt, s aki ebben a szerepben, polgárként kíváncsi örökségére s önmagára.
-
Bortól Szombathelyig
04 500 FtA Holokauszt Emlékév eseményei sorába illeszkedik Csapody Tamás bori munkaszolgálatról szóló tanulmánykötetének megjelenése. A több mint egy évtizede Remetekertvárosban élő és alkotó jogász, szociológus szerzőnek a témában ez már a második kötete. A Közép-Szerbiában található Bor elsősorban Radnóti Miklós versei nyomán lett ismert. A II. világháború alatt a költőt hatezer társával együtt ide vitték munkaszolgálatra. A bori munkaszolgálatosok sorsával foglalkoznak a most megjelent kötet tanulmányai. A zsidó, a Jehova Tanú, a reformadventista és a nazarénus kényszermunkások bányákban és vasútépítésen dolgoztak. A visszavonulásnak Bortól Szombathelyig tartó útvonalán a munkaszolgálatosok közül sokan meghaltak. A végsőkig kimerült, járni is alig tudó Radnóti Miklóst 21 társával együtt hetven évvel ezelőtt, 1944. november 9-én Abda község határában lőtték le. Az útvonal egyes állomásain, így a bánáti Jabukánál, a dunántúli Szentkirályszabadján, valamint a Szombathelyen történteket tárgyalják a kötet tanulmányai. Az események nyomon követését 44 fénykép és 12 térkép segíti. A könyv CD-mellékletében szereplő névjegyzékben pedig a kényszermunkások több mint feléről, összesen mintegy 3100 bori munkaszolgálatosról találhatók részletes adatok.