-
-
-
Ne bántsd a’ magyart
0„Ez a könyv készült finnországi papiroson 1300 példányban és különféle régi diósgyőri papiroson 35 számozott példányban, a Stephaneum nyomdában Budapesten.”
-
Négy szél Erdélyben
0A regény Erdély történelmének néhány évét idézi fel, azt a néhány évet, mely Báthory István fejedelemmé választásától megkoronázásáig, lengyelországi trónra jutásáig eltelt. A regény jelentős része annak a nagyarányú korképnek, mely Passuth László műveiben összefüggően kirajzolódik a XVI. és XVII. század Európájáról.
-
Nem engedünk a negyvennyolcból avagy lássuk, uramisten, mit nevetünk mi ketten!
0100 év magyar anekdotaterméséből a javát sajátkezűleg válogatta, néminemű kommentárokkal gyarapította, s most a bocsánat, nemkülönben valamely tanulságok reményében a nagyérdemű elejbe bocsájtja H.B.B.
-
Nem lóverseny!
0Nem ígérhetem, hogy az olvasó rendszeres lóverseny-történeti ismereteket szerezhet itt. Azt sem, hogy kíváncsiságát minden lehető pletykával, ténnyel, adattal kielégítem. Remélem, mégis jól fogunk mulatni. Magam, hogy emlékeimet felidézhetem, az olvasót pedig, hogy – ha jól végzem a dolgom – az események irdatlan bősége magával fogja sodorni, el fogja ragadni, s hogy honnan? A mindennapok taposómalmából.
-
Nem vagyunk magunk
0Matthew Thomas Bronxban született, és Queensben nőtt fel. A Chicagói Egyetemen szerzett diplomát, majd a Johns Hopkins Egyetem írói szemináriumán és az Irvine-i Kaliforniai Egyetemen tanult. Nem vagyunk magunk című regényét tizenkilenc nyelvre fordították le, számtalan díjra jelölték, s megjelenésekor a New York Times, a The Washington Post és a The Guardian is az év legjobb könyvei közé választotta.
-
-
-
Nemcsak illemtan…
0Kinek szól az illemtan? Kezdőknek és haladóknak, tehát fiataloknak, tizennégytől hatvanig. Hogy miért? Mert mindenki megtalálja benne a magáét és egy kicsit megtalálja benne magát is. A szerzők bizony tollhegyre tűzték ebben a könyvben egész mai életünket.
„Hogy némelyik milyen…!” – halljuk az utcán, villamoson, bevásárlás közben és szórakozóhelyeken. És sajnos nem ok nélkül suttogják, mondják, kiabálják ezt a szépnek éppen nem mondható „pesti” szólást.
Könyvünk nem csak azt mutatja meg, „hogy némelyik milyen…”, hanem azt is, milyennek kellene lennünk – s mindezt sok vidámsággal, humorral, meghökkentő és mulattató példák során. A kötetet Kaján Tibor rajzai illusztrálják. -
-
-
Német teológia
0„Ez a könyvecske a mindenható örök Isten megnyilatkoztatása egy bölcs, eszes, igaz és derék ember, az ő barátja által, aki hajdanán a német lovagrend tagja volt, pap és könyvőr a német lovagrend frankfurti házában” – ennyit árul el a könyv prológusa, és tulajdonképpen ennyi az, amit e könyv szerzőjéről tudunk.
A Német teológia (Theologia deutsch) címet Luther adta, aki kétszer is kinyomtatta a könyvecskét, nagyrabecsülése jeléül.
Először olvasható magyar nyelven a Német teológia, a német misztikus alapvető műve. -
-
-
-
Nemo kapitány – 20 000 Leagues Under the Sea
0A sorozat az ifjú nyelvtanulóknak készül: az angol nyelvű irodalom nagy, klasszikus köteteit dolgozza fel olyan formában, hogy az egyik hasábban az angol, míg mellette a magyar szöveg olvasható lerövidítve. Remek módja a szókincs fejlesztésének, miközben az olvasás révén fejlődik a gyerekek kifejezőkészsége és megismerik az alapműveltséghez elengedhetetlenül szükséges klasszikus történeteket is. Nemo kapitány és legénysége bámulatos utazásra viszi a hajótörötteket: bejárják a tenger fenekét, hihetetlen kalandokban vesznek részt 20 000 mérföldnyi utazásuk során.
-
-
-
Neoliberalizmus
0Ha kényesebbek lennénk az ízlést, és következetesebbek a szavak használatát illetően, ma nem lenne szükség megismernünk a „neoliberális” és a „neokonzervatív” terminusok jelentését, hiszen azonnal átláthatnánk e fogalmakon, illetve a mögöttük rejlő tartalom hamisságán. Ha kényesebbek lennénk az ízlést, és következetesebben a szavak használatát illetően, akkor eszembe sem jutott volna ezt a könyvet megírni; maradék hivatásomnál, tanítanék és kutatnék biokémiát, élettant itthon/vagy külhonban, ahogy tettem ezt az elmúlt harminc évben is.
Bár, ha jobban belegondolok, tekintheti az olvasó ezt az írást valamiféle szocio-biokémiaia dolgozatnak az ember önző génjeinek és szociális mivoltának az agyunkat torzító csatájáról. A csatáról, amit generációként újra és újra megvívunk egyszerűen azért, mert egy „génhiba” folytán a memóriánk nem öröklődik. -
Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok
0Szekfű Gyula a 20. század egyik legismertebb és legnagyobb visszhangot kiváltó történetírója. Műveit már saját korában is széles körű viták övezték. Ez a válogatás legfontosabb tanulmányaiból ad áttekintést, A száműzött Rákóczit övező dühödt támadásokra adott válaszaitól kezdve, a húszas évek első felében írt történeti munkákon keresztül, a főként az általa szerkesztett Magyar Szemlében napvilágot látott ta-nulmányokig, melyek a harmincas évek közepétől főként a nemzetiségi kérdés problémáival foglalkoztak. Mindezt ki-egészíti néhány nagyobb lélegzetű, ugyanakkor Szekfűről rendkívül árulkodó tanulmány. Szekfű életművének még számos pontja tisztázatlan, de óriási mértékben járult hozzá kora, sőt a háború utáni időszak történelemről, politikáról alkotott nézeteinek formálásához.
-
-
Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai I.
0Nyugati társadalmakban a civilizációs életmód révén számtalan olyan betegség jelent meg, melyek terjedésének egyelőre az egyébként hatalmas tempóban fejlödő orvostudomány sem tud gátat szabni. Ezen betegségek nagy része a természeti népeknél ugyanakkor szinte ismeretlen. A legfőbb gond az, hogy elvesztettük az összhangot a természettel, embertársainkkal és önmagunkkal. A kötet célja, hogy az ember- és természetközpontú holisztikus gyógyászat fényében teljeskörű gyakorlati tanácsokat adjon a következő betegségek megelőzésében és gyógyításában: fejfájás, allergiák, csontritkulás, látásromlás, gerincpanaszok, rák.
Külön fejezet foglalkozik az immunrendszer természetes módszerekkel történő erősítésével. A könyv érdekessége, hogy minden egyes problématerület kapcsán kitér a lelki-pszichoszomatikus összefüggésekre is, megkönnyítve ezáltal a gyógyulás útján való elindulást, és annak tudatos végigjárását.
Várady Tibor -
-
-
-
-
Nero
0Részlet: „Krisztus után 64-ben tűzvész dühöngött Rómában, melynek a város jelentékeny része martalékul esett. A gyujtogatással a keresztények kicsi felekezetét vádolták. Az eseményt rövid ideig tartó keresztényüldözés követte, melynek valószínűleg Pál apostol is áldozata lett. A megpróbáltatást a túlélők az 54-től 68-ig uralkodó Nero császárt tekintették a keresztény vallás első nagy ellenségének. 68-ban megfosztották a császárt trónjától.
-
-
Nevető parnasszus
0A Nevető Parnasszus valóban „mindenki magyar írót” szeretne kicsúfolni: a XX. századnak csaknem mindegyik olyan jelentős vagy érdekes íróját és költőjét – a határainkon túl élőket is – kinevetteti, akiről paródiát írtak. Ebben a tekintetben a legteljesebb paródiaantológia eddig, mely nemcsak a pardóiáké, hanem a parodistáké is, a Borsszem Jankó ismeretlen parodistájától és Karinthy Frigyestől kezdve a maiakig: Bárány Tamásig, Benjámin Lászlóig és Kolozsvári Grandpierre Emilig. És hogy minél több összehasonlításra nyíljék alkalom, s hogy minél szórakoztatóbb és tanulságosabb legyen mind az olvasók, mind az írók számára, ugyanarról az íróról vagy költőről több paródiát közöl, lehetőleg más-más parodista tollából, ezzel is arra törekedve, hogy minél méltóbban töltse be a „hasznos, derék, kedves kulturális” szerepet.
-
Nézd ki van itt
02011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.
-