• A hazatérés útvesztői. Beszédek a misztikus útról

    0

    Johannes Tauler (1300–1361), a középkori spiritualitás e messzefénylő csillaga a hírneves Eckhart mester és tanítványa, Heinrich Suso mellett a középkori domonkos misztika triászának harmadik nagy alakja. Általa vált teljessé az, amit két rendtársa elkezdett: míg ugyanis Eckhart tanításának elsődleges tárgya a misztikus Igazság volt, Susóénak pedig a misztikus Élet, addig Tauler beszédei a misztikus Út egyedülállóan gazdag és sokrétű bemutatását adják. Tauler azonban nemcsak a maga korában volt avatott vezetője a misztikus út vándorainak, hanem ma is bizalommal fordulhatnak tanításához azok, akik életüket szellemi feladatként fogják föl, s akikben ennélfogva megvan a készség és képesség a folytonos önmeghaladásra. A kötetet a fordító és szerkesztő bő hetven oldalas tanulmánya vezeti be a misztika vallásban elfoglalt helyéről, illetve magáról a tauleri misztikáról. A 32 beszédet mintegy százötven oldalnyi kommentár egészíti ki úgyszintén a fordító-szerkesztő részéről.

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A háziállatok funkcionális anatómiája I-III.

    0

    I. kötet: A mozgás szervei
    II. kötet: Zsigertan, Értan
    III. kötet: Szabályozó készülék, A köztakaró, A házimadarak funkcionális anatómiája

    10 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A hegyi beszéd

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • A herczegszöllősi kánonok

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A hét vár országa

    0

    Az Előszóból: Az ujságíró kitűnő szemével indult erdélyi útjaira Széfeddin Sefjket bey, ez a török nevű lelkes magyar, de írásaiból már az író lelke szól és barangoló könyvének minden sorából a sok embernek különös, nekünk azonban annyira drága erdélyi lélek és szellem beszél, ami nem is csoda, hiszen ő is egyik örököse annak. Itt született, itt nőtt fel, sok szép esztendejét közöttünk töltötte, anyai gyökerei visszahúzzák és – akárhol járjon – elszakíthatatlanul odakötik a székely földhöz és néphez. Ezért az ővé is ennek a maroknyi földnek minden hegye, völgye, fűszála, lelehete, álma és nótája, ismerős szél fúj át a fülein s a hazatérés öröme gyúl a két orcáján, mikor az erdők lábánál ezer esztendő óta táborozó kis falukat meglátja.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A hétszázéves Budapest

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A hettiták regénye

    0

    A régészet regénye című nagy sikerű munkája közismert. Ez az új kötete a hettita kutatások eredményeivel, írásrendszerének megfejtésével és a hettita állam történetének megismertetésével foglalkozik. A kötet a hettita ásatások két legfontosabb falujának, Bogazköynek és Karatepének ásatásait állította a mondanivaló középpontjába. Ceram rendkívüli érdeme, hogy erről a témáról izgalmasan, színesen és mégis a tudomány eredményeit avatottan tolmácsolva képes írni, nemcsak a szakemberek szűk rétegének, hanem az előképzettséggel nem rendelkező érdeklődők táborának is. Magával ragadó a munka frissessége és modernsége, hisz a hettita birodalom, mely igen jelentős volt az i. e. II. évezredben, jóformán a múlt század végéig teljesen homályban maradt, az ásatások, a megfejtések, mind-mind a legutóbbi évtizedek eredményei. A hettita birodalom története szoros láncszemként csatlakozik az ókori történelemben Egyiptom és Mezopotámia már régebben megismert történetéhez. A művet számos ábra és igen érdekes képanyag gazdagítja.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A Holnap városa

    0

    A Holnap városa című kitűnő regényében, akárcsak Nagy Endre a város, Nagyvárad századforduló éveit eleveníti fel, azt az időszakot, amikor a város kávéházait Ady Endre, Bíró Lajos, Nagy Endre, Szüts Dezső és a hozzájuk hasonló, velük egyivású nagyszerű tehetségek töltik meg élettel, izgalommal. S a hatalom fölöttük az újságok címlapján egyszerre átkozott és dicsőített gróf Tisza István.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A holttengeri tekercsek

    0

    1974-ben a palesztinai Kirbert Qumrán romjainak környékén ősrégi írott tekercsek, vallási és történelmi tárgyú iratok kerültek elő, melyek lázba hozták a tudományos világot. Azóta egész könyvtárt töltenek meg a legkülönbözőbb felfogásokat képviselő tudósok értekezései, s mindegyik a maga módján igyekezett eldönteni a tekercsekkel kapcsolatban felmerült problémákat. Mikor keletkeztek a holttengeri – vagy qumráni – tekercsek? Miért rejtették el őket barlangokba? Valamelyik zsidó szekta szent iratai voltak-e? Vagy már egy őskeresztény közösség könyvtárát alkották? Csupa izgató kérdés, melynek tudományos vizsgálata túlnő a szorosan vett régészet keretein, mert nagy mértékben módosítja a korai kereszténység kialakulásával kapcsolatos eddigi elképzeléseket.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A holttestemen keresztül

    0

    Skandináv krimi. Frank ​Fons sikeres író, aki regényeiben brutálisan végez az áldozataival. Azonban lehetséges, hogy most ő a következő áldozata egy pszichopata gyilkosnak…

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A honfoglaló magyar nép élete

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A honfoglaló magyar nép élete

    0
    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A honfoglaló magyarság kialakulása

    0

    Tartalom
    Előszó
    Bevezetés
    I. fejezet. A török népalakulatok és nevük
    II. fejezet. Bolgárok, hunok, magyarok
    III. fejezet. A magyarság és a kaukázusvidéki török törzs-szövetségesek
    IV. fejezet. A magyar törzsrendszer
    V. fejezet. A magyarság keleten maradt töredékei és keleti nyomai

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A hontalanság évei [3., javított, 1. magyarországi kiad.]

    0

    A második világháború befejezése után a szlovákiai magyar kisebbség arra a követelésre ébredt, hogy a csehszlovák állam biztonsága érdekében az etnikai határokat az államhatárokig kell kitolni, vagyis hogy a határ menti magyar kisebbséget – mintegy félmilliós lélekszámban – el kell távolítani Szlovákiából. Az előszót Illyés Gyula írta. (1979)

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A hős útja

    0

    A hős útja, melyet a Joseph Campbell családi archívumából származó fényképek illusztrálnak, minden eddiginél átfogóbb képet ad az olvasónak Joseph Campbellről, az emberről, s nemkülönben felfedezéseiről, tudományos kifejezésmódjáról és gondolkodásáról.
    Campbell figyelemreméltóan kapcsolja össze az emberiség szimbolikus, lélektani, spirituális és művészi örökségét, közelebb juttatva az olvasót ama biológiai mintázatok megértéséhez, melyeket Darwin óta egész sereg tudós próbál megfejteni. Joseph Campbell hosszas odisszeáját az ősi mítoszok tengerén legalább annyira nevezhetjük spirituális keresésnek, mint tudományos kutatásnak.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A II. századi görög apologéták

    0

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A ​Jagelló-kor

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • A japánkert titkai

    0

    A hazánkban élő japán szobrászművész vállalkozott arra, hogy Közép-Európában is megmutassa a japán kertművészet szépségét. Megismerteti az olvasót azzal a szemlélet- és gondolkodásmóddal, amelynek hatására a ház körüli néhány négyzetméterre varázsolják a végtelent, a víz, a föld, a kő, a növény évezredekkel ezelőtt kialakult együttesét.
    Reméljük, hogy a sok szemléltető ábra, a Japánban és az itt készült fényképek arra késztetnek jó néhány kertészkedőt, hogy különleges, egyedi hangulatú kertet hozzon létre.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A Jászság életrajza

    0

    Előszó:
    Tanulmányom nem a Jászság földrajza. Ezért rá sem írtam azt, hogy földrajz, mert még ma is legtöbben topográfiát értenének rajta. Tanulmányomat valójában nem is tudom elhelyezni a különféle tudományok kategóriáiban. Földrajz is, történelem is, településtörténet is, gazdaságtörténet is. Éppen ezért csak tájrajzi, tájéletrajzi tanulmánynak mondhatom.
    Munkám kétségtelenül csak kísérlet. Kísérlet abban az értelemben, hogy geográfus minden térbeli vonatkozásában feldolgozzon egy-egy természetes és történelmi tájat. Éppen ezért nemcsak módszeres szempontból, hanem az anyag gyűjtésében és kiválogatásában, kritikájában is tömérdek nehézséget kellett leküzdenem, mert hol a geográfus, hol a geológus, hol pedig, és igen gyakran, a történész szaktudására és kritikájára lett volna szükségem.
    Kétségtelen, hogy ilyen sok irányban nem lehet egyformán helytállni. Mégis megtettem ezt a kísérletet, mert maga a tárgy, a táj, a Jászság rendkívül alkalmas ilyen tanulmányokra. A települési, történelmi és gazdasági anyag a 17. századtól kezdve olyan bőségesen tárult elém, hogy munkámat rendkívül megszaporította.
    A munka 1931-1936 között folyt…

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A jávai tekercsek

    0

    A ​jávai Sangkuriang-legenda egy évezredekkel ezelőtt lejátszódott vulkánkitörés emlékét is megőrizte az indiai származású királyné történetében. Ez a tény máris elegendő magyarázattal szolgál, miért is keltette föl az ókori keleti szerelmes história a szerzőt, Hédervári Péter figyelmét. Hisz Hédervári Péter tudományos szakíróként ismert: vulkán-geofizikus. Most azonban vérbeli szépíróként mutatkozik be.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A jégpalota. Húsz rövid történet Oroszországról

    0

    Serena ​Vitale olasz írónő különleges könyvet kínál olvasóinak: kimondatlanul is azt a megfejthetetlen rejtélyt igyekszik, ha nem is megoldani, de legalább izgalmas és romantikus példákkal bemutatni, mely évszázadok óta izgatja az európai embert: a nagy orosz, misztikus, bűnös és megváltásra váró lélekről, a duhaj mulatozások, kápráztató fényűzések és beláthatatlan, havas pusztaságok hőseiről, a férfifaló cárnőről és a világ elől inkognitóba vonult, vezeklő cárról, a szent orosz együgyűről és a kártyavirtuóz párbajhősről idéz fel lenyűgöző történeteket, s a sor még folytatható, hiszen nem kevesebb, mint húsz különös karakter sorakozik fel a könyv lapjain.

    1 100 Ft
    Kosárba teszem
  • A jelenkori gondolkozás mesterei

    0

    A jelenkorigondolkozás mesterei:Stendhal,Taine,Renan,H.Spencer,Nietzsche,Tolsztoj,Ruskin,V.Hugo.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • A jezsuita rendhazánkban

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A jog és államtudományi kar története 1667-1935 II. kötet

    0

    Előszó: A jog- és államtudományi kar 1929 október 9-én tartott ülésében abban a megtisztelő megbízásban részesített, hogy az Egyetem közelgő háromszázéves jubileuma alkalmából a kar történetét megírjam.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A jóga és az idegrendszer

    0

    Ha ​a jóga szóba kerül, általában az úgynevezett jógatornára gondolunk. Pedig a jóga a régi Kelet emberének sajátságos ismeretrendszere. A lényege az elmélyült önmegfigyelés, ennek révén testi és szellemi működéseink minél tüzetesebb megismerése, és az ismeretek felhasználása – módszeres gyakorlati formájában – egészségünk tartós megőrzése és önmagunk tökéletesítése érdekében. – Előző könyvében a szerző a hatha jógát, valamint a jóga egészségügyi szabályait vonta a tudomány nagyítója alá. E második könyvének témáját idegrendszeri jógának mondhatnánk, amely az emberi test életműködéseinek, különösen pedig érzelmeinek-érzéseinek megfigyelésén és befolyásolásán keresztül jut el a céljáig: a sokszor megcsodált, magas fokú akaratnevelésig. Bár a jóga megalapítói és művelői mit sem tudtak a mai értelemben vett idegrendszerről, mégis olyan ismeretek birtokába jutottak, amelyek jó része ma is tudományos értéknek számít. Módszereiket a szerző az idegélettan szemszögéből vizsgálja és magyarázza, s teszi így elsajátíthatóvá a mai ember számára is.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A jozefinizmus kora Magyarországon (1780-1846)

    0

    Néhány fejezetcím: A jozefinizmus kialakulása. A vallási és egyházi élet keresztmetszete 1807-ig. A huszas évek kath. reformtörekvései. Az 1832-38-as évek valláspolitikája

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A jubilánsok

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A kabaré világa

    0

    A kabaré » hosszú ideig tengődött – szegény rokon módjára – a művészetek világának perifériáján. De inkább csak a mindenható kritikusok véleménye szerint; a valóság képe azért mást mutat, bár sokak – művészek és laikusok – szemében egyaránt valamiféle lekicsinylő, sőt megbélyegző hangzása volt nevének. Társaságban, színházban, sőt a sajtóban is mindmáig találkozunk ilyen nem éppen hízelgő kifejezéssel: nem vagy a kabaréban, kész kabaré.«
    A szerző, aki maga is ott volt a szlovák hivatásos kabaré születésénél és elindulásánál – nemcsak mint közeli megfigyelő, hanem mint aktív »tettestárs«, s aki kiválóan ismeri az egész európai kabaré történetét, ebben a könyvben rehabilitálni kívánja a kis formák nagy művészetét. Mert ez a könnyű műfaj nemcsak szórakoztat, hanem nevel, agitál, bírál, s bizonyos történelmi időszakokban harcos politikai szerepet is vállal, olykor nagy kockázattal. E sokrétű könyv tehát nemcsak érdekes és szórakoztató olvasmány, hanem színháztörténeti ismereteket is ad.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem