Hiába ​a 18 nyitott fiók az íróasztalon, hogyha egyetlenegy zárva. Legelőször mindig azt akarjuk kinyitni, legvégül azzal szembesülünk, hogy nincs hozzá kulcsunk. A méltán népszerű amerikai írónő Nicole Krauss harmadik magyarul megjelent regényének író hősnője több mint 25 éven át dolgozik ennél az eredetileg csak kölcsön kapott íróasztalnál. Miközben írja a sikeres regényeket, talán csak sejti, hogy a fiók mélyén titkos szöveg lapul. A Nagy Palota szövevényes, évtizedeket és kontinenseket átszelő története, katartikus sorsmozaikja ettől az asztaltól indul el. Így jutunk el a hetvenes évek alternatív New York-i értelmiségi miliőjétől az 1944-es Budapestig, a közelmúlt multikulturális Londonjától Pinochet Chiléjén át a sejtelmes Izraelig. A tárgyak története mindig emberek története is. A tárgyak gyakran élik túl az embereket. Az embernek pedig a múlt század embertelen rendszereiben időről-időre újjá kell születnie. Emlékekből kell teremtenie, tárgyakba kell kapaszkodnia. Erre az emlékmunkára utal a regény bibliai címe is. Olyan tökéletes lesz a Palota emléke, hogy lényegében maga válik eredetivé.

Egy argentin asszony megérkezik vágyai távoli városába, Budapestre, átmegy a Duna egyik behavazott hídján, s a híd közepén összetalálkozik önmagával.
Egy római arénába egy gladiátor élethalálharcot vív ellenfelével, ezzel egyidejűleg egy párizsi fiatalember telefonon szakít kedvesével.
Több példányban élő emberek, távoli, mégis egymásba fonódó események, feloldhatatlan félelemérzés, a társadalmi gyökerű szorongás iszonyú béklyói: megannyi meghökkentő eleme annak a sziporkázóan gazdag és az örökös várakozás izgalmától feszített cortázari világnak, amely – akár a köznapi valóság apró, egyhangú tényeiből szikrázik fel a fantasztikum fénycsóvája, akár a fantasztikumig bonyolított intellektuális tűzijátékból kristályosodik ki valami köznapiságával lenyűgöző ítélet – mindig az élet és a lélek legmélyebb titkait kutatja.
Cortázar napjaink egyik legnagyobb hatású elbeszélője és regényírója. Kötetünk címadó novellájából készült Antonioni nálunk is nagy sikerrel játszott filmje, a Nagyítás.

„A külvárosok szemétdombjáról egy arany légy röppent fel” – Nana, az alkoholista ősök bűnéből romlott vérű, az álszent társadalom íratlan parancsára förtelmes életű, gyönyörű, édes, kívánatos párizsi szajha – és testi-lelki nyavajával, anyagi romlással, pusztulással fertőzte meg, akit csak megérintett. A végnapjait élő második császárság dekadens arisztokratái és világfaló nagypolgárai vagyonukat, egészségüket, életüket vetik a buja széplány lába elé, rafinált élvezetekkel űzik el áltisztességes polgári otthonuk unalmát és a közeledő összeomlás kísértetét…

Nem ígérhetem, hogy az olvasó rendszeres lóverseny-történeti ismereteket szerezhet itt. Azt sem, hogy kíváncsiságát minden lehető pletykával, ténnyel, adattal kielégítem. Remélem, mégis jól fogunk mulatni. Magam, hogy emlékeimet felidézhetem, az olvasót pedig, hogy – ha jól végzem a dolgom – az események irdatlan bősége magával fogja sodorni, el fogja ragadni, s hogy honnan? A mindennapok taposómalmából.

Matthew Thomas Bronxban született, és Queensben nőtt fel. A Chicagói Egyetemen szerzett diplomát, majd a Johns Hopkins Egyetem írói szemináriumán és az Irvine-i Kaliforniai Egyetemen tanult. Nem vagyunk magunk című regényét tizenkilenc nyelvre fordították le, számtalan díjra jelölték, s megjelenésekor a New York Times, a The Washington Post és a The Guardian is az év legjobb könyvei közé választotta.