Tolnai Gábornak, az utóbbi másfél évtizedben keletkezett esszéi nemegyszer már inkább szépírói alkotások – Radnótiról szóló egyik-másik írása is ilyen –, kiváltképpen ilyen pedig ez a könyve, ebben is irodalomtudós, a műveltség és az eleven élet vizsgálója: arcképeket, arcképvázlatokat rajzol külföldi nagy költőkről, Quasimodóról, Ungarettiről, Anna Ahmatováról, de magyar barátairól, pályatársairól, így Darvas Józsefről, Simon Istvánról is. De nemcsak arcképeket rajzol, hanem megeleveníti az itáliai élet légkörét is, nemcsak a mait, hanem a régit is, és nemcsak Michelangelo páratlan személyiségét és művészetét varázsolja az olvasó elé, hanem világhírű hazánkfiának, Amerigo Totnak – vagyis Tóth Imrének – vonzó alakját, lenyűgöző művészetét is. Minden írását átszövik bensőségesen személyes gondjai, érzelmei, vallomásai – olyasféleképpen, ahogyan a freskófestő alkotásába önmagát is belefesti.

Violette ​egy francia kisváros temetőgondnoka. Férje tizenkilenc éve eltűnt az életéből, de a nő nem kerestette, hiszen már rég nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi minden nap felpattant a motorjára, és mogorván, idegen nők illatát árasztva jött haza – ha egyáltalán hazajött.

Minden ​nyáron összegyűlik a rokonság a krími görög Médea Szinopli hegyi házában. A gyermektelen Médea szülei elvesztése után egymaga tartja össze a viharosan gyarapodó családot. Nyári kalandjaik, tragédiáik, szerelmeik, elválásaik, csetepatéik hátterében pedig folyamatosan peregnek a történelmi események: háborúk és forradalmak. Médea háza azonban végig az összetartás szigete marad. Ulickaja bölcs iróniával, finom távolságtartással, és a legnagobb orosz írókat idéző, magával ragadó stílusban vall arról, hogy az emberi értékek minden sorscsapás ellenére megőrizhetőek. A Booker Díjas szerzőnek az 1980-as évektől jelennek meg írásai. A Médea a kortárs irodalom egyik remekműve.

1982 ​tavaszán meghalt Szobotka Tibor, aki nemcsak írótársa volt Szabó Magdának, hanem több mint harminc éven át a férje is. Kettejük élete az egymásra találás első pillanatától kezdve oly elválaszthatatlanul forrott eggyé, hogy a végzet mindkettőjükre sújtott. De Szabó Magda tudta, hogy ő nem köthet alkut a halállal, mert neki olyan feladata van, amit senki más nem végezhet el helyette. S az első pillanatok bénító fájdalma után, amikor heves sistergéssel leégtek az élethez kapcsoló vezetékek, Szabó Magda hozzálátott, hogy megírja élete legnehezebb könyvét.

Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történet – az élet írta, a regényíró most elénk tárja. Spiró György a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei „nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázivallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek.” A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.