-
Sándor Erzsi
0900 FtEz a sorozat több feladat megoldását tűzte ki maga elé célként. Mindenekelőtt a múlt nagy jelentőségű magyar énekeseinek és hangszeres művészeinek akar emléket állítani, ébrentartani azokban az emlékezést, akik még hallották-látták előadóművészetünk nagyjait, s felidézni alakjukat és művészetüket azok előtt, akik már csak hírből, képekről és hanglemezekről ismerik őket. Az emlékezést szolgálja a kötetek komplex jellege is: a művészek életútját és művészetük értékelését egyaránt hangsúlyozó szövegrészt gazdag képanyag és hanglemezmelléklet teszi teljessé. Végül van a sorozatnak tanító célja is: a nagy énekesek és instrumentalisták művészetének elemző megvilágítása segítséget nyújthat a mai muzsikusoknak is.
-
-
Sándor Mátyás I-II.
0800 FtVerne legnépszerűbb regénye magyar témát dolgoz fel. Cselekményének középpontjában az 1848-49-es szabadságharc bukását követően kibontakozó összeesküvés áll. Sándor Mátyás erdélyi magyar gróf és társai – Szathmár László gróf és Báthory István – felkelést szerveznek az osztrák császári zsarnokság ellen. Az üzeneteiket szállító utolsó postagalamb nyomra vezet két gazembert, akik megszerzik a titkosírás kódját. Az elfogott hazafiak a börtönben megtudják, hogy kik az árulók. Megpróbálnak megszökni, ám ez csak kettőjüknek sikerül. Egy olasz halász elrejti őket, de a nyomukra bukkannak. Egyiküket elfogják. Társa eltűnik a tengerben…
Tizenöt évvel később a rejtélyes Antekirtt doktor, – aki nem más, mint a megmenekült Sándor Mátyás – megjelenik Raguzában. Kezdetét veszi az igazságszolgáltatás…
Sándor Mátyás gróf történetét a regény második részében is átszövik a fordulatokban gazdag események. A csodával határos módon megmenekült Sándor Mátyás hatalmas vagyon birtokában, álnéven tér vissza. Célja, hogy bosszút álljon az árulókon, és szebb életet biztosítson elpusztult társai hozzátartozói számára. A titokzatos erejű Antekirtt doktor, társai – a hatalmas erejű Matifou és a csavaros észjárású Pascale – segítségével célját meg is valósítja. Volt ellenfeleire méltó büntetés vár. A romantikus regényt átszövik a kor tudományos színvonalát tükröző és az író fantáziáját dicsérő ismeretterjesztő részletek. -
Sanyi a bagoly – Buddhizmus hétfőtől péntekig
0800 FtÁllj meg egy pillanatra! Irányítsd elméd figyelmét a belső hangomra. Persze ne akarj válaszokat megtudni, csak arra figyelj, ahogy a csendem beszél hozzád. Lélegezz! Alkoss tudatoddal egy kelyhet, és fogd fel benne a bölcseletet: amikor körülötted már mindenki seggarc, akkor légy hálás azért, hogy te nem vagy az. Ugye máris jobban érzed magadat? A kezedben tartott könyv a lelked biztonsági öve lesz. Olyan lesz, mint egy szem nyugtató, amit a táskádban kell hordanod, mert védelmet nyújt. Olyan lesz, mint egy szál cigi a volt dohányos íróasztalfiókjában. Mindig szükséged lesz rá.
-
-
-
Sárga istenek, sárga emberek
01 200 FtAz 1928-tól 1931-ig Belső-Mongóliában és Észak-Mandzsúriában eltöltött háromév közül egynek, a másodiknak a történetét beszélem el ebben az útleírásban, azét az évét, amelyet Belső-Mongólia lámakolostoraiban töltöttem el. Nem vadászkalandok után vágytam, s nem is egzotikus élmények vonzottak erre az útra, hanem szigorúan tudományos problémák. Egyetlen szolgával utaztam Mongóliában, valósággal vándoroltam, kolostorról kolostorra, mindenütt együtt éltem a kolostorok népével. Olyasvalamit láttam, amit nagy expedíciók nem láthatnak: zavartalan, mindennapi életüket. Tanúja voltam bajuknak, örömüknek, s láttam a szürke hétköznapok egyhangúsága mögött egy vallás pusztulását és egy valamikor féktelen, erős nép sorvadását. Erről fogok beszélni. Mielőtt azonban belekezdenék utazásom elbeszélésébe, röviden be kell számolnom az első Kelet-Ázsiában töltött esztendő megdöbbentő élményeiről, mert e nélkül érthetetlen volna sok minden. Azt akarom elmondani, amit láttam és hallottam, nagyítás és lekicsinylés nélkül.
Ligeti Lajos -
-
Sárkány alszik veled
0600 FtBeszélgetések könyve.
„Kérdezőből lassan kérdezetté öregszik az ember. pedig be jó volt ifjú riporterként ide-amoda száguldani kolozsvárott, ezzel-amazzal interjút készíteni a Világosság-nak!…” (Sütő András) -
Sárkány-háromszög
0800 FtA Bermuda-háromszög és az Atlantisz című világsikert aratott könyvek szerzője, Charles Berlitz e művében is olyan kérdésekre keres választ, amelyekre nincs magyarázat. A bennszülöttek évszázadok óta úgy tartják, hogy mindenféle szörnyek élnek a Csendes-óceán Japán partokhoz közeli részén, s elnyelik az e vizekre tévedt hajósokat. Ezért nevezik az óceán e szakaszát Ördög-tengernek vagy Sárkány-tengernek. A Sárkány-háromszöget 8-12 km mély tengeri árkok határolják, s az idetévedt hajókat három oldalról támadják a hullámok. A legenda úgy tartja, hogy nyugtalan sárkányok ragadják el a hajlókat, s víz alatti búvóhelyeikre hurcolják őket. Megmagyarázhatatlan, hogy soha nem került elő egyetlen hajóroncs sem, s a katasztrófáknak egyetlen túlélője sem maradt. Berlitz hosszú éveken át kutatta a Sárkány-háromszög titkát, amely épp a Bermuda-háromszög átellenében helyezkedik el a földgömbön, ugyanazon szélességi körön. Megtudhatjuk, hogy a Sárkány-háromszög vonzásának még a repülőgépek sem tudnak ellenállni, s hogy a térség felett elromlanak a műszerek, s felgyorsul az idő. A szerző megpróbálja kideríteni, milyen erők felelősek azért, hogy ennyi hajó és repülőgép tűnt el a legénységestől ilyen nyomtalanul. A világ egyik legnagyobb rejtélyét tárja fel előttünk a Sárkány-háromszög.
-
Sárkányvölgy
01 000 FtVarázsföld veszélyben van! Mióta eltört az öteg mágus, Themisztoklész varázsgömbje, Sárkányvölgy Egyetemen az ajtók és a falak sajttá változnak, a varázslóinasok kővé dermednek, a könyvek pedig madárként repkednek a levegőben. De Sárkányvölgy iskolában a valóságnak ezen az oldalán is feje tetejére áll minden: az iskola számítógépeit egy titokzatos vírus ferőzi meg.! Vajon kik állhatnak emögött? Rövid időn belül egész VarázFöld nyugalma veszélyben forog…
-
-
Sáskajárás
0600 FtE könyv szerzője harminchét éves korában autóbaleset áldozata lett. Egy rendkívül ígéretes írói pálya ért ezzel véget, de nem ért véget műveinek élete. Az amerikai irodalomban ma is nemzedéktársai: Fitzgerald, Faulkner, Hemingway mellett tartják számon. Egyik legérettebb remeke a bibliai utalást tartalmazó, jelképes címet viselő Sáskajárás; Hollywood periferikus, de talmi csillogású világára annál jellemzőbb alakjai közé vezeti az olvasót.
-
Sasnak körme között
0600 FtPassuth László műve, melyet maga az író regényes korrajznak nevez, a Rákóczi-felkelés előzményeit mutatja be Zrínyi Ilona életén keresztül. A Wesselényi-összeesküvés, Munkács védelme, a zernyesti csata – ez a három nagy történelmi epizód a könyv hármas ívű tartópillére. A nagy történelmi felkészültséggel, finom elemzőkészséggel írott regényes korrajz feltárja hazánk e korszakának egész bonyolult politikai világát.
-
Sasok a viharban I-V.
012 000 FtVérzivataros, trónviszályos esztendőkben kalandozunk, a XIII. század végi Magyarországon. IV. Béla király nemrég verte ki a tatárokat a pusztasággá vált, földig rombolt, felégetett honból – de alig lát neki az újjáépítésnek, máris fellángol a családi háborúskodás a csak imént kihunyt parázs fölött. A középkorban a harc a hatalomért nem pusztán udvari intrikákban merült ki: fegyverrel folyt a küzdelem a trón elbitorlásáért, a meggyengült ország területének szétdarabolásáért. Az agg, ám még mindig erős királyt nővére és saját fia, majd sógora is megtámadja. Az utolsó Árpád-házi királyok végnapjainak idejében játszódó történelmi regény a réges-régi hatalmi játszmák izgalmas felelevenítése. A történetet az egyik királyhű nemesifjú kalandjain keresztül tárja elénk a szerző. Szirtek csúcsán, nemesi sasfészkekben dőlhet el a királyság sorsa…
-
-
Sátántangó
04 500 FtA Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-beb jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangvételű történet egy olyan világlátásból született, amely még nem törte ketté a világot, s épp ettől lesz tragikus – saját egzisztenciális állapotunk és történelmi helyzetünk látlelete.
-
Saturnus fia
0800 FtMi nem lehet egy Dürer-könyv – ha szépirodalmi jellegű – a XX. század vége felé?
Az író, Szentkuthy szerint:
„1. Nem lehet a 30-as évek táján divatba jött „regényes életrajz”, afféle biographie romancée, nem lehet pedig azért, mert ez a fajtalan műfaj, melyre az irodalomtörténet méltán hengerítette rá a sírkövet, az ónaturalista, ópolgári szabványregény elavult szellemében és elavult eszközeivel dolgozott… -
-
Saulus
04 500 Ft„Sokszor magam se tudom már, mit miért gondolok. Néha azon veszem észre magamat, hogy hirtelen forróság önt el, minden megtisztul, de ki is üresedik körülöttem. És ez az üresség mégis a lehető legjobb, amit valaha éreztem. Mintha valami kisebbnél is kisebbet sikerült volna megérintenem.
Egy hangyát megsimogatni!” -
Saville
0600 FtMint egy tizenkilencedik századi klasszikus nagyregény, úgy kezdődik Colin Saville, a bányászcsaládban született fiú története, de olvasója majd a nevelésregény műfaj egy mindenestül angol változatának is véli-ítéli, és ítélheti fejlődésregénynek, művészregénynek, számos részletét egy feszült légkörű pszichodráma jeleneteinek – ám mindenestül mai ez a regény, történelem és családtörténet együttese, nagy fejezet a huszadik századi angol munkásosztály történetéből, azaz: szintézis. Szintézis olyan értelemben is, hogy írója – aki 1933-ban született – tíz évig dolgozott a művén, épp a szintézis szándékával. (Fiatal író volt, amikor a Saville-t írni kezdte) Önéletrajzi elemek művészi áttételétől sem mentesen: az író is egy yorkshire-i bányász fia, Colin Saville-étől eltérő utat járt meg, mégis azonosat, bányászgyermekként indulva, s oda megérkezve, ahol tehetsége szerint nagyobb, teljesebb élet részese lehet.
-
-
Schönherr Gyula dr. emlékezete
08 000 Ft„Kegyeletes kézből veszik a nagy közönség és a magyar történettudomány kutatói Schönherr Gyula a korán és végzetesen elhunyt történettudós elszórtan megjelent munkáinak Nagybányára vonatkozó cikkeit. Jobbára egy komoly vidéki lapnak hasábjain jelentek meg, melyekről talán inkább a helyi érdeklődés tüzetesen, míg a magyar tudományos központ csak hallomásból vagy lexikoni címsorozatokból vett tudomást. Schönherr Gyula többi munkái nagyobb s tekintélyesebb, akademikus jellegű folyóiratokban és önálló kötetekben jelentek meg, azok azonban a szűkebb, szeretett otthonának határain belül mint ismeretlen értékek merültek el a multba. Jelentőségük nem mulandó s elveszendő, mert egy oly kulturális gócpontnak, mint Nagybánya, fényét, régi dicsőségét hirdetik. Hova ő mindenkor szeretettel tekintett, onnan szólal meg most mindazokban a cikkekben, amelyek szülővárosának akár levéltárában, akár Budapesten vagy máshol az országban, vagy a külföldön tőle talált kultur vagy politikai történetek egyes nevezetesebb mozzanataira világosságot vetnek. …”
Gróf Teleki Géza -
-
Schulek Frigyes
06 500 FtSchulek Frigyes (1841–1919) neve általában csak a Mátyás-templom és Halászbástya építészeként ismert. Származása, személyisége és életútja kicsit homályban van, csakúgy mint a többi alkotása.
Farbakyné Deklava Lilla könyve elsőként mutatja be a 19. század második felének egyik legjelentősebb magyar építészét és műemlék-helyreállítóját, akinek munkássága európai mércével is figyelemre méltó. A kötet számos, eddig nem ismert tervet, fényképet és családi dokumentumot is publikál. -
Sedántól Prágáig…
02 000 Ft„Franciaország már huszonkét évvel a világháború előtt szövetségre lépett a cári Oroszországgal. Ennek a hatalmas szövetségnek óriási fontossága volt a nagyratörő orosz államférfiak, a pánszláv-szervezetek és a francia revánspolitika szempontjából. Az egyesült francia-orosz haderő az 1892. augusztus 8-i katonai egyezmény megkötésekor óriási erőt képviselt. Felülmúlta az ellenfelét. Minden elképzelhető támadással dacolhatott. A németek növekvő hatalmát kitűnően ellensúlyozta. Mik voltak ennek a nagyhorderejű szövetségnek az előzményei? Ha tisztán akarunk látni, vissza kell mennünk az 1870-71-i porosz-francia háborúig. Amikor a franciák Sedannál letették a fegyvert, a diadalmas porosz hadsereg nagy lendülettel nyomult előre a franciák földjén. A német katonák gyorsított menetben haladtak Párizs felé. Az ország belső rendje felbomlott. III. Napoleon fogságba esett. Párizsban felütötte fejét a kommün. Egész Franciaország lázongott. Mindenütt a fejvesztettség és a teljes zűrzavar ülte orgiáit…”
-
-
Semmi
01 600 Ft„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie… -
Semmi művészet
01 800 Ft„MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS.” Ígéret, fenyegetés vagy idézet volt A szív segédigéi utolsó mondata? 1985-ben, amikor számozatlan, gyászkeretes oldalakon megjelent Esterházy Péter könyve, ez a sokat idézett mondat leginkább egy írói attitűd megnyilvánulásának tűnt. A Harmonia Caelestis és a Javított kiadás apakönyvei után most, huszonhárom évvel később, a Semmi művészet megjelenésével nyer új jelentést a fenti mondat, és a fenti mondatot megelőző segédigékbe tört anyahalál-könyv. A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez viszonyítva létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, ebben a regényben mint világszemlélet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus. Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a „családtörténeti” szálat keresi, megtalálja – finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt.
-
-
Senkiháziak
01 200 Ft„A hírnévtől megáll az írás” – mondta Kerouac Allen Ginsbergnek. Nem így történt. A Senkiháziak (The Subterraneans) egyike annak a tíz önéletrajzi ihletésű regénynek, amelyeknek élete végére a Duluoz Legenda egyvégtében olvasható regény-folyamává kellett volna összeállnia. Kerouac ebben a (három nap alatt megírt) regényében jellegzetes „spontán prózájának” sajátos emlék-, asszociáció- és fantázia-áramlásában beszéli el az őt megszemélyesítő Leo Percepied és a félig néger, félig indián Mardou szerelmének keserű történetét. A puszta történés, a két érzékeny-sérült fiatal bolyongása mellett a lélek útvesztőiben éppoly lényeges a háttér, az 1950-es évek San Francisco- jának bohém világa, a beat költők, jazz-zenészek, csavargók, narkósok színes forgataga, akik pénztelenül, szorongásoktól, kétségektől és kényszerektől sújtva, nyughatatlan tehetségüktől és szabadságvágyuktól hajtva élik fiatal életüket.
-
Senkiháziak
01 600 Ft„A hírnévtől megáll az írás” – mondta Kerouac Allen Ginsbergnek. Nem így történt. A Senkiháziak (The Subterraneans) egyike annak a tíz önéletrajzi ihletésű regénynek, amelyeknek élete végére a Duluoz Legenda egyvégtében olvasható regény-folyamává kellett volna összeállnia.
erouac ebben a (három nap alatt megírt) regényében jellegzetes „spontán prózájának” sajátos emlék-, asszociáció- és fantázia-áramlásában beszéli el az őt megszemélyesítő Leo Percepied és a félig néger, félig indián Mardou szerelmének keserű történetét. A puszta történés, a két érzékeny-sérült fiatal bolyongása mellett a lélek útvesztőiben éppoly lényeges a háttér, az 1950-es évek San Francisco- jának bohém világa, a beat költők, jazz-zenészek, csavargók, narkósok színes forgataga, akik pénztelenül, szorongásoktól, kétségektől és kényszerektől sújtva, nyughatatlan tehetségüktől és szabadságvágyuktól hajtva élik fiatal életüket.