-
Náci milliárdosok
0800 Ft„Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.” Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok? A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privátbankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete.
-
-
Nagy Katalin
04 000 FtAz a hatalmas körkép, amelyet Gina Kaus ebben a könyvében megfestett, egyúttal grandiózus korkép egy óriási birodalomról és a francia forradalom előtti, alatti és utáni vérző, vonagló Európáról.
-
-
-
Nagy Lajos kora
02 500 FtElőszó (részlet)
A magyar középkor őszén, a XIV. század közepén megsokasodnak művészeti emlékeink. Az előbbi évszázaddal szemben okmányainkban mind több kolostoralapításról, templom- és várépítésről találunk adatot, a kisebb templomok falait is jóképességű festők díszítik freskókkal, a fellendülő könyvfestészet pedig oly emlékekkel dicsekedhet, mint Kálti Márk Képes Krónikája. Műfaji szempontból kiterebélyesedik művészetünk. A szobrászati alkotások már nemcsak architektúrához kötötten jelennek meg, hanem fába faragva oltárok díszei, nemesfémből verve ereklyék tartói, vagy bronzba öntve önálló szobor, mint a Kolozsvári testvérek Szent Györgye. Az Árpád-kori kőfaragás hagyományait a mindjobban fellendülő síremlékszobrászat ápolja tovább. Hasonló lendületet vesz az iparművészet is. Pompás ötvösműveken élnek >>tovább az európai ötvösség legszebb technikai hagyományai és e korba nyúlik vissza a sodronyzománc gyakorlata is, melyet magyar technikának ismert el a szakirodalom. -
-
Nagy magyarok élete II.
0800 FtBocskay István, Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János/Zrinyi Miklós (a költő és hadvezér), Thököly Imre/II. Rákóczi Ferenc, Zágoni Mikes Kelemen
-
Nagy magyarok élete III.
0800 FtWerbőczi István/Zrinyi Miklós, a szigetvári hős/Tinódi Lantos Sebestyén/Balassa Bálint/Báthory István
-
Nagy palota
01 800 FtHiába a 18 nyitott fiók az íróasztalon, hogyha egyetlenegy zárva. Legelőször mindig azt akarjuk kinyitni, legvégül azzal szembesülünk, hogy nincs hozzá kulcsunk. A méltán népszerű amerikai írónő Nicole Krauss harmadik magyarul megjelent regényének író hősnője több mint 25 éven át dolgozik ennél az eredetileg csak kölcsön kapott íróasztalnál. Miközben írja a sikeres regényeket, talán csak sejti, hogy a fiók mélyén titkos szöveg lapul. A Nagy Palota szövevényes, évtizedeket és kontinenseket átszelő története, katartikus sorsmozaikja ettől az asztaltól indul el. Így jutunk el a hetvenes évek alternatív New York-i értelmiségi miliőjétől az 1944-es Budapestig, a közelmúlt multikulturális Londonjától Pinochet Chiléjén át a sejtelmes Izraelig. A tárgyak története mindig emberek története is. A tárgyak gyakran élik túl az embereket. Az embernek pedig a múlt század embertelen rendszereiben időről-időre újjá kell születnie. Emlékekből kell teremtenie, tárgyakba kell kapaszkodnia. Erre az emlékmunkára utal a regény bibliai címe is. Olyan tökéletes lesz a Palota emléke, hogy lényegében maga válik eredetivé.
-
-
Nagy szemtanuk
04 500 FtTartalom: 1. Spartacus, 2. Plutarchos: Caesar élete, 3.Komnena Anna: Alexia, 4. Bonfini: Mátyás király, 5. Mercier: A forradalmi Páris, 6. Napoleon naplója, 7. Széchenyi 1848-as naplója
-
-
-
Nagy Valláskalauz
03 000 FtEz az átfogó munka egyszerre kézikönyv és a legszélesebb olvasóközönség érdeklődésére számot tartó olvasmány. Megismertet a különböző vallások változatos és színes világával, és kérdéseikre választ találnak benne azok, akik azt szeretnék megtudni, hogy a lét alapvető problémáit miképpen válaszolták meg az egyes vallások az emberiség története során, és milyen újfajta választ tartogatnak napjainkban. A szerző az egyes vallásokat tárgyalva meghatározott rendszer szerint csoportosítja a tudnivalókat – bemutatja a vallásalapítókat, kiemelkedő személyiségeket, áttekinti a szóban forgó vallás történetét, tudosít elterejdéséről, ismerteti legfontosabb tanításait. A kötetet az időrendi áttekintéseken és az egyes vallások ismertetését követő irodalmon túlmenően összefoglaló irodalmi tájékoztató is gazdagítja, s mintegy 300 színes kép, 125 térkép- és épületvázlat, valamint ábra teszi szemléletesebbé.
-
Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya
04 000 FtNemzetünk honfoglalás előtti múltjára, rokonaira meg őshazájára való visszaemlékezés a keresztény hitre áttérés óta számított két évszázad után egészen feledésbe merült. Pogány rokonainkat IV. Béla királyunk trónra lépte előtt kezdették kutatni. A kezdeményezés dicsősége a pogányok hittérítésével különösen foglalkozott domonkos szerzeteseinket illeti meg. Magát a latin Ungaria-Magna azaz Nagy-Magyarország kifejezést a fölfedező Julián magyar domonkos szerzetes hozta forgalomba a perutini püspökhöz Kr. u. 1237. írt levelében,1) utána pedig rendtársa, Rikárd, a Nagy-Magyarország dolgáról2) czímű útleírásban, még pedig a Volga folyam melléki őshazánk elnevezésére. Mindkét okmány diplomatikai hitelessége dr. Fraknói és Fejérpataky szakértőink kinyilatkoztatott meggyőződése) után befejezett dolog; azonfelül Nagy-Magyarországnak magyar domonkosok által történt fölfedeztetéséről a XIII. évszázadban kelt hét latin kútfő tanúskodik, úgymint: 1. Egy magyar püspök) Kr. u. 1241 esztendőben azt írta a párisi érsekhöz, hogy a domonkos és minorita szerzeteseket, a kiket IV. Béla, Ungaria királya, keletre küldött, alkalmasint a Mordvánok ölték meg, a miatt nem lehet hallani semmi új hírt a Tatárokról.
-
Nagyítás
01 600 FtEgy argentin asszony megérkezik vágyai távoli városába, Budapestre, átmegy a Duna egyik behavazott hídján, s a híd közepén összetalálkozik önmagával.
Egy római arénába egy gladiátor élethalálharcot vív ellenfelével, ezzel egyidejűleg egy párizsi fiatalember telefonon szakít kedvesével.
Több példányban élő emberek, távoli, mégis egymásba fonódó események, feloldhatatlan félelemérzés, a társadalmi gyökerű szorongás iszonyú béklyói: megannyi meghökkentő eleme annak a sziporkázóan gazdag és az örökös várakozás izgalmától feszített cortázari világnak, amely – akár a köznapi valóság apró, egyhangú tényeiből szikrázik fel a fantasztikum fénycsóvája, akár a fantasztikumig bonyolított intellektuális tűzijátékból kristályosodik ki valami köznapiságával lenyűgöző ítélet – mindig az élet és a lélek legmélyebb titkait kutatja.
Cortázar napjaink egyik legnagyobb hatású elbeszélője és regényírója. Kötetünk címadó novellájából készült Antonioni nálunk is nagy sikerrel játszott filmje, a Nagyítás. -
-
-
-
-
-
-
-
Nami király megtérése
0450 Ft„…Bár háremének elragadó hölgyei között érzéki gyönyöröket élvezett Nami király, amelyek az égi örömök hasonmásai voltak, megvilágosodása után szakított a gyönyörűségekkel. Elhagyta városát, Mihilát, elhagyta országát, hadseregét, háremét és egész kíséretét. Lemondott a világról, és magányba vonult vissza.” Hariészát, a kolduló szerzetest kigúnyolják a kasztjukra büszke papok, de egy fán lakozó szellem védelmébe veszi. Rahanémit kísértésbe ejti Ráimají, az apácává lett királyleány szépsége, de „a nemes király leánya hű maradt fogadalmához és önmérsékletéhez”…
A kötetben olvasható hat legenda az Uttaradzsdzshajana-szuttából, az egyik legrégibb ránk marad dzsaina vallásos szövegből származik. Költői szépségű történetek formájában ismertetik a szainizmus – a hinduizmus és a buddhizmus mellett a harmadik nagy indiai vallás – tanításait. Alázat, önsanyargatás, a szenvedélyek megfékezése, minden élőlény életének tisztelete – ezek a legfontosabb állomásai annak az útnak, melyen a dzsaina szerzetes a tökéletesedés felé halad, mígnem a „karman terhétől megszabaduló lélek saját erejéből felemelkedik a világ tetejére”… -
Nana
0800 Ft„A külvárosok szemétdombjáról egy arany légy röppent fel” – Nana, az alkoholista ősök bűnéből romlott vérű, az álszent társadalom íratlan parancsára förtelmes életű, gyönyörű, édes, kívánatos párizsi szajha – és testi-lelki nyavajával, anyagi romlással, pusztulással fertőzte meg, akit csak megérintett. A végnapjait élő második császárság dekadens arisztokratái és világfaló nagypolgárai vagyonukat, egészségüket, életüket vetik a buja széplány lába elé, rafinált élvezetekkel űzik el áltisztességes polgári otthonuk unalmát és a közeledő összeomlás kísértetét…
-
Nanda Devi
03 600 Ft1949-ben Willi Unsoeld, a fiatal amerikai hegymászó a Garhval-Himalájában túrázva megpillantotta a Nanda Devit, India legmagasabb hegyét. Annyira elbűvölte a boldogság istennőjéről elnevezett csúcs szépsége, hogy ott a helyszínen elhatározta: ha valaha lánya lesz, a hegyről fogja elnevezni. Unsoeld huszonhét évvel később visszatért a Nanda Devire, hogy expedíciót vezessen a hegy első megmászásának negyvenedik évfordulója alkalmából. A csapat tagjai között szerepelt huszonkét éves lánya, Devi Unsoeld is, aki élete álmának tartotta, hogy feljusson a hegy tetejére, amelyről nevét kapta. John Roskelley, az ambiciózus fiatal hegymászó is meghívást kapott az expedícióra, mely egy ismeretlen és rendkívül nehéznek ígérkező útvonalat tervezett megmászni az ország északnyugati tartományában magasodó 7817 méter magas csúcson. A túra során kibontakozó események az erős érzelmek, a csapaton belüli eltérő motivációk és célok, a heggyel és a monszunviharokkal való küzdelem, majd a siker és a halál történetét jelenítik meg előttünk. A könyv tizenhárom hegymászó kalandját meséli el, de elsősorban Willi Unsoeldról, a Mount Everest nyugati gerincének hőséről szól, aki támogatta fiatal lányának részvételét az expedíción. Megismerjük Devi Unsoeld, az idealista, szabad szellemű lány történetét, aki elszántan akarta apjával együtt meghódítani a hegyet. A történet egyben Jonn Roskelleyről is szól, aki döntő szerepet játszott abban, hogy három embernek sikerült feljutnia a Nana Devi csúcsára, de aki előre valószínűsítette, hogy az expedíció tragédiába torkollhat…
-
-
Napi kenyerünk
01 500 FtA homília a szentmisében, az evangélium után hangzik el; a szentírási szövegekből kiindulva beszél az ünnepelt misztériumról és a keresztény élet törvényeiről. Stílusa, hangja az élőszónak megfelelően oldottabb, szóhasználata közelebb áll a hétköznapi nyelvhez, mint a retorika szabályai szerint megszerkesztett ünnepi beszédeké és az írásos formában született elmélkedéseké, teológiai műveké. Ez a kötet a Szűzanyáról és a szentekről szóló homíliákat tartalmaz a liturgikus naptár szerinti sorrendben, januártól decemberig. Elsősorban azoknak szeretne segíteni, akik csak vasárnap jutnak el szentmisére, s így a szentekről és a Szűzanyáról a liturgiában nem hallanak, hiszen a vasárnap mindig az Úr napja. Az Egyház, amikor a liturgiában megemlékezik a szentekről, valójában Istent ünnepli, az Ő teremtményeiben végbevitt csodáit. Ünnepeljük az erőt, melyet a Lélek ad a 12 éves kislánynak, hogy Krisztus vértanúja lehessen, vagy a bölcsességet, mellyel egy szent király üdvösségre vezeti a rábízott népet. A könyv lelki táplálék és útmutató az Isten Országát keresők számára.
-
-
Napkelet IX.
02 500 FtIrodalmi folyóirat, főszerkesztője Tormay Cécile 1923–1937-ig, 1937 májusától Kállay Miklós. Szerkesztői: Horváth János (1923–26), Hartmann János (1926–32), Németh Antal (1933–35), Kállay Miklós (1935-37). A Nyugat ellensúlyozása céljából alapították. Számos fiatal író, irodalomtörténész és kritikus pályakezdését segítették, köztük Halász Gábor, Hamvas Béla, Keresztury Dezső, Rónay György, Szabó Zoltán, Szerb Antal. A fiatal Németh László irodalmi tanulmányai leginkább e lap hasábjain láttak napvilágot.
-
Napkeletről
03 600 FtÜDV AZ OLVASÓNAK
Maholnap tizenhárom esztendeje lesz, hogy e könyv első kiadása megjelent, mégpedig azzal a vidám bizodalommal, hogy nem fog észrevétlenül, részvétlenül penészedni a könyvesboltok rejtett zúgaiban. És csakugyan e könyv nem jutott a hivatlan vendég sorsára, sőt nem egy helyen régi jóbarátként köszöntötték.
Hogy akadt olyan kritikusom is, aki azt írta rólam, hogy maradi gondolkozású vagyok, hogy nemzeti eszményekért, vitézi -erényekért való rajongásom a huszadik században egyenesen érthetetlen, mert ilyen ósdi erényekre többé szükség nem lesz: azon én akkor sem csodálkoztam, ma sem csodálkozom. Hogyan is volna elképzelhető, hogy éppen a legszentebb földi szentségnek, a Hazának, s az erények erényének, a vitézségnek, ne volnának ellenségei, mégpedig ádáz, konok, alattomos ellenségei ezen a mi szerencsétlen sártekénken?!