• Építkezés és konjunktúra

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Equinox – 2001

    0

    „A kötet nem önéletrajz, nem is regény és főleg nem próbál az irodalmi mű szerepében tetszelegni. Sokkal inkább beszámoló kétszer harmincöt évről – otthon és itthon –, tele gonddal, örömmel és keserűséggel. Keresztmetszet a XX. században nekem kimért életidőből.”

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély

    0

    A dunántúli Fekete Istvánt családi szálak kötötték Erdélyhez: édesapja egyik testvére a szilágysági Zsibón lett patikus. Szenvedélyesen vadászott, és e kedvtelésében ragaszkodó társra talált előbb ajkai gazdatiszt, majd fővárosi hivatalnok unokaöccsében. Fekete István 1925 és 1944 között legalább tíz alkalommal utazott Erdélybe. Mindenekelőtt vadászni járt Szamosudvarhely mellé, nagybátyja szarkaréti bérelt birtokára, szinte úgy, mintha a sajátja lenne. A budapesti középosztály ünnepelt alakjaként a negyvenes évek elején már-már főúri vadásznak érezhette magát Erdélyben, aki (ha szerencséje van) medvét, farkast és akár még hiúzt is lőhet, de kapitális agancsú szarvasokat és őzeket majdnem biztosan. Vagyis a rokonlátogatás, a pihenés és a nyugodt alkotás elsősorban ürügyek voltak, amelyekkel e néha hetekig tartó kirándulásokat otthon megindokolta. Utazásai során a vadregényes Erdély rajongójává vált. Szabadságát eltölteni, vagyis pihenni indult oda, ám nemcsak a vadásznaplóiban, de a szemléletmódjában is kitörölhetetlen nyomokat hagytak e látogatások. A korábban sohasem politizáló fiatalembert ugyanis mélyen megérintette mindaz, amit Erdélyben tapasztalt. Szabadságfelfogása fokozatosan átalakult, ahogyan egyre inkább a kisebbségi sorsban élők felé fordult a figyelme. Reményeik beteljesedését látta a határmódosításokban, különösen Észak-Erdély visszacsatolásában, ami a rokonsága révén egészen közelről érintette. Kisprózáinak újabb kötetét ezúttal is az első megjelenések alapján rendeztük sajtó alá. A tartalmat érintő néhány változtatás a szerzői javításokkal fennmaradt csekély számú lapkivágat alapján történt. Az írásokban erdélyi vadászatok, ünnep- és hétköznapok emlékei elevenednek meg, köztük olyanok is, amelyek több mint hat évtized múltán most látnak újra napvilágot.

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Erdély

    0

    Kézzel írt, számos tollrajzzal illusztrált Erdély ismertető másolata. Benne: földrajz, történelem, és egy szakmai tanulmányút időbeosztása

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély

    0

    Második, átdolgozott és bővített kiadás.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély csodái

    0

    Ez az album több mint ötszáz fényképet tartalmaz. A képek négyötöde egy év alatt, 2003-ban és 2004-ben készült, tehát a könyv a mai Erdélyt – pontosabban annak egy szeletét – mutatja meg. A könyvben szereplő többi kép – javarészt archív fotó – nemcsak dísz, hanem abból a múltból villant fel valamit, ami ma már nincs, vagy csak a múzeumok falai mögött található meg.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély egy része visszatért. 1940.

    0

    Benne: Magyarság, Magyarország, Esti Ujság, Képes Vasárnap; Új Magyarság; Pest; Napló + korabeli erdélyi menetrendkönyv, ill. erdélyi induló kotta

    30 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély északi része és a Székelyföld

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély legszebb túraútvonalai

    0

    Az Erdély és környékének legszebb túraútvonalai legalább annyi csodát rejt, mint sorozatunk első tagja, a nagy sikerű Magyarország legszebb túraútvonalai.
    Európa egyik legváltozatosabb hegyvilága szegélyezi lakóhelyünket, a kárpáti medencevidéket: a kőzettani és domborzati sokszínűség, a mozaikosan változó táj meglepően érdekes túraterepek helyszíne. Különösen igaz ez a Kárpátok Romániában húzódó részeire, így e túrakalauz erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági hegyi ösvényeket is ismertet.
    A túrakönyv célja, hogy átfogó képet nyújtson az erdélyi és Erdély környéki hegyvonulatokról, mégpedig a legszínesebb és legjellegzetesebb útvonalak, helyszínek ismertetésével. Találunk benne könnyed kirándulásokat, keményebb csillagtúrákat, vad szurdoktúrákat és többnapos trekkingeket is.
    A sokszor nyáron is visszafogottan látogatott hosszabb és távolibb útvonalak, valamint a téli teljes elhagyatottság bőséges hegyi kihívást és kalandot kínál, gyakran a turista-hőskor körülményeit idézve vissza.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély lelke

    0

    A bevezetést írta: Zilahy Lajos
    Írták: Barabás Gyula, Diószeghy Miklós, Egyed Zoltán, Grandpierre Edit, Gróf Haller Alfred, Hosszú Zoltán, Hunyadi Sándor, Ignácz Rózsa, Jékely Zoltán, Laczkó Géza, Sala Domokos, Szentimrei Jenő, Tompa Sándor, Trócsányi Zoltán, Török Sándor, Tüdős Klára
    Ady Endre, Babits Mihály, Bartalis János, Berde Mária, Czuczor Gergely, Erdélyi József, Jékelyzoltán, Juhászgyula, Kazinczy Ferencz, Kölcsey Ferencz, Mentovich Ferencz, Petőfi Sándor, Reményik Sándor, Szentiványi Mihály, Tarcsafalvi Albert, Tiboldi István, Tompa Mihály, Vilmányi Libécz Mihály és ismeretlen erdélyi költők verseivel
    Benedek Elek, Kriza János, Mailand Oszkár erdélyi nép-költészeti gyűjtésével
    Erdély városai, természeti szépségei, műkincsei, népműveszete és népi élete 96 képtáblán

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Erdély Magyar Egyeteme

    0

    1541 óta, amikor Budavár eleste után az erdélyi fejedelemség lett a magyar királyság történeti hivatásának örökösévé, Erdély történeti életének egyik leghatalmasabb erőtényezője a magyar iskola. Az önálló állami életre kényszerült Erdély másfélszázadon át központja volt a magyar szellemi életnek. Fejedelmei a régi nagy királyokra emlékeztető politikai művészettel kormányozták népüket két világhatalom törekvéseinek ütközőpontján s ebben a mozgalmas és viszontagságos időszakban is módot találtak a magyar művelődés fejlesztésére. Udvarukban lelt menedéket a Buda bukásával hontalanná vált renaissance-művészet és humanista-tudomány. Céltudatos művelődéspolitikájuk eredményeként Erdélyben virágzott fel a katolikus és protestáns iskola. Báthory István egyeteme, Bethlen Gábor főiskolája, a líceumok, kollégiumok, akadémiák és városi népiskolák hosszú sora megannyi erős vára lett a magyar szellemiségnek. Nevelőmunkájuk nyomán kelt életre és terebélyesedett ki az egyetemes magyar művelődést annyi új színnel és igaz értékkel gazdagító erdélyi szellemiség, az erdélyi magyarság nemzeti érzésének és erdélyi öntudatának éltető forrása. Ez az ízig-vérig magyar és mégis sajátosan erdélyi szellem nyilatkozott meg most száz év előtt az önálló állami léttel együtt elhanyatlott egyetemi gondolat újjáéledése s majd megvalósítása alkalmával. Ez jutott kifejezésre a tudományt oly kiváló egyéniségekkel és jelentős eredményekkel gyarapító Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem félszázados működésében is.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély magyar irodalmi élete

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély művészete

    0

    Biró József (Nagyvárad 1907-Budapest 1944) művészettörténész, a budapesti egyetemen a Gerevich-tanszéken tanult művészettörténetet, majd Kolozsvárott kutatott és dolgozott az ottani egyetemi könyvtárban és az erdélyi nemzeti múzeum levéltárában. Főként a barokk művészetet kutatta, s nemcsak a szakmát vonzották írásai, hanem a művelt nagyközönséget is. Doktori értekezésétől kezdve rendszeresen írt Erdély művészeti alkotásairól, s 1941-ben már nagyobb lélegzetű, összefoglaló munkára is vállalkozott. Így született az Erdély művészete (1941), melyet hasonmás kiadásban bocsátunk az olvasó elé. Nemcsak az elegáns leírások, hanem a gazdag és szépen sikerült képanyag is emléket állít egy megörökítésre méltó művészetnek.

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély népi építészete

    0

    A szerzők és a kiadó olyan könyvet kínál a tisztelt Olvasónak, amely áttekintést kíván adni a Romániához csatolt Erdély népi építészetéről. Mindezt olvasmányos, szemet gyönyörködtető formában. A gyönyörködtetést szó szerint értve, amelyet a hasonló könyvekben szokásos fényképek helyett a grafikák, Imre Lajos rajzai kínálnak.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély rövid története

    0

    Erdély története három nép története – három népé, amelyek hosszú évszázadokon át éltek egymás mellett. A három nép mindegyike számára fontos e terület múltja. Volt idő, mikor a magyar állami élet és a magyar kultúra utolsó mentsvára volt a hajdani országrészből lett fejedelemség. A románok itt keresik népük bölcsőjét, itt nyomtatták az első román nyelvű könyvet, itt született a mai román nemzettudat. Az erdélyi németek saját népük legkeletibb előőrseként éltek egy tőlük merőben különböző világban, amelynek nagyon sokat átadtak a nyugati életmód eredményeiből, s amelytől maguk is sokat tanultak, kialakítva egyéni kultúrájukat. Az évszázados együttélés a megértés mellett ellentéteket is szült, ellentéteket, melyek egy részét már feloldotta az idő, más részük viszont fölerősödött, olykor egyenesen a gyűlöletig. A nemzettudatok egyik legfontosabb építőköve a történelem: ezen ellentétek legtöbbjének van – valódi vagy csak elképzelt – történeti magva. Napjainkban, mikor az egyes ember és a közösségek jogai, jövőjük biztosítása a civilizált világ számára lassan kulcskérdéssé válik, egy ilyen sok évszázados együttélés s az azzal járó feszültségek története, a történelem mindenkor tanulságain túl különös érdeklődésre tarthat számot. Ezért vállalta az Akadémiai Kiadó az 1986 óta három kiadásban is megjelent Erdély története három kötetben rövidebb változatának közreadását, abban a reményben, hogy indulatoktól mentes mondanivalója így még szélesebb olvasóközönséghez is eljut.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély története

    0

    „Még a minden ízében mérsékelt 1847-i erdélyi országgyűlés is kimondotta október 5-én, hogy kész kölcsönös alku és egyezkedés útján ismét egyesülni Magyarországgal. Ez volt az önállóságára büszke, jogait és kiváltságait minden áron fenntartani kívánó történeti Erdély utolsó, de elkésett nyilatkozata.”

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély végzetes asszonya

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyből jöttem!

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi féniks

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi Kalauz

    0
    9 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Erdélyi levelek. 1-2.

    0

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Erdélyi menyegző

    0

    1608 november, Kolozsvár. A város Báthory Anna esküvőjére készülődik. A fejedelem tizennégy éves húgát családja és a hagyományok tiszteletére nevelték… Vajon engedelmes araként vagy lázadó özvegyként teljesíti be sorsát? Hogyan küzd a három részre szakadt ország politikai játszmái közepette egy fiatal lány a hatalommal bíró férfiak szerelme, érdekei és kapzsisága ellen? Boldog fiatalasszony vagy „ördög, gyilkos kurva”, ahogy az új fejedelem nevezi? Erdély és Magyarország a XVII. század elején a politikai intrikák és álandó háborúskodások világa. Hitviták, árulások és érdekházasságok döntik el országrészek sorsát. A végvárakban, az ostromlott falak mögött jelenésekről, családi átkokról, mérgezésekről és testvérszerelemről suttognak… Ugron Zsolna regénye a 17. század egyik leghírhedtebb, legtitokzatosabb alakját, a bűbájos boszorkányt, Báthory Annát idézi meg. A körülrajongott és gyűlölt Báthoryak világát, melyben az árulások, parancsszóra elhált szerelmek és politikai gyilkosságok közepette egy asszony boldog akart lenni.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi szászok és magyarok

    0

    A sorozatban a magyar polgári történetírás legjelesebb munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat az írásokat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük későbbi, mégoly „korszerű” feldolgozásának megjelenése.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi tetők

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi történetek

    0

    „…És aztán ne félj, ne szégyeld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy vad magyar, mint szelíd hazafi. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.” (Benedek Elek: Testamentum és hat levél)

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Erdélyi várak, várkastélyok

    0

    A magyar történelem sorsdöntő eseményei közül jó néhánynak volt a színhelye Erdély, e hétbástyás címerű tartomány, amely a török korban a leginkább őrizte a magyar önállóságot. Fontos történelmi szerepét várak, várkastélyok, templomerődök sokasága jelzi. Ezek az építmények egyben a legidőállóbb bizonyítékai a magyarság magas színvonalú kultúrájának azon a területen, amelynek értékeit hosszú időn át a pusztulás, a tudatos elpusztítás réme fenyegette.
    Szerencsére az a korszak elmúlt. Kiss Gábor óriási ismeretanyagot átfogó, az ízes nyelvezetű eredeti forrásokat bőven idéző munkájának második kiadását már nem csupán a minél többet tudni akaró olvasónak ajánlhatjuk, hanem az utazóknak is, akik a jövőben feltehetőleg egyre többen keresik majd fel az itt bemutatott történelmi-kultúrtörténeti emlékhelyeket. Reméljük, Erdély lakói is örömmel olvasnak majd szűkebb hazájuk építészeti remekműveiről, hiszen ezek megmaradása a múltban és a jövőben is elsősorban az ő érdemük.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyország története különös tekintettel mívelődésre I-II.

    0

    A magyar művelődéstörténet egyik nagyszabású vállalkozása volt az erdélyi Szilágyi Sándor hatalmas monográfiája szülőföldjéről, mely 1866-ban jelent meg. Szilágyi műve az első autentikus Erdély-történet, a kétkötetes munka a római kortól a 19. század derekáig mutatja be a régió páratlan történelmi és művelődéstörténeti ívét. A munka népszerűsítő kötetnek íródott, s mint ilyen, az ismeretterjesztés és szépirodalom határmezsgyéjén lebilincselően ír, stílusa magával ragadó, olvasmányos, egyszersmind anekdotázó és vitaindító, miközben a felhasznált forrásmunkák zöme első kézből származik: a szerző több száz szultáni athnamét fordíttatott le, melyek alátámasztják a születendő fejedelemség geopolitikai nehézségeit, a Porta Erdély-politikáját, nemkülönben a fejedelmek Porta-politikáját. A megállapítások és következtetések azóta is az Erdély-történetek és -munkák alappillérei. A terjedelmesebb második rész a Habsburg sas árnyékában élő magyarság kultúrtörténetének, küzdelmének páratlanul izgalmas visszaadása, s bár a munka másfél évszázada íródott, Erdély kultúrtörténetének azóta sincs önálló, összefoglaló kiadványa, nem véletlen, hogy az Erdélyország története ma is megkerülhetetlen.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdőérték-számítás

    0

    Az erdővagyon a nemzeti vagyon része! Erdeink kb. 40%a-a magánerdő. Az új tulajdonosoknak is elsőrendű érdeke erdővagyonunk pénzbeni értékelési módszereinek megismerése.
    Az erdőnek termelési, környezetvédelmi és rekreációs funkciója és értéke van. A funkciók pénzbeni értékének megállapítása az erdőérték-számítás feladata. A termelési funkció keretében a termőföld, az élőfakészlet és a kettő együttesének, az erdő értékének kiszámítása a feladat. A könyv ismerteti a termelési funkció értékelésén kívül a környezetvédelmi, a rekreációs funkció ma még alig ismert, korszerű módszereit, bemutatja a különböző értékelési eljárásokat is.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Erdők s vizek közt

    0

    Fülszöveg:
    Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a legszebb könyv, amelyet Magyarországról külföldön valaha írtak. Egy tizenkilenc éves angol fiú 1934-ben, útban Londonból Konstantinápoly felé, fél év alatt gyalogszerrel keresztülvág az országon, majd évtizedek múlva, már mint a nagy hagyományú angol útleírás világszerte ismert, élő klasszikusa, nekiül, és emlékezetből, valamint naplója és egy újabb, önellenőrző látogatás alapján fölidézi és megírja fiatalkori utazását. A művelt angol, sőt amerikai és nyugat-európai olvasóközönség tekintélyes része ma ennek a sok kiadást megért könyvnek az alapján képzeli el Magyarországot és Erdélyt, vagy indul el, hogy közelebbről is megnézze magának.
    Az angol útirajz legjobb hagyománya az előítélet nélküli szemlélődés, a mindenre nyitott kíváncsiság, tényszerűség és személyes hang ötvözése. Leigh Fermor is ezt követi. Remek megfigyelő, minden érdekli a bejárt országokban: a táj és földrajza, a természeti környezet, a helyi történelem, a nyelv, az életforma, a társadalom, az elképesztő fényűzés, a feudális szokások láttán, de roppantul élvezi, hogy még isten háta mögötti helyeken is minduntalan angolul kiválóan beszélő, nagy műveltségű, világot járt, bölcs öreg arisztokratákkal cseveghet.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Eredeti magyar nyelvtan

    0

    A magyar gyerekek és tanáraik zömmel utálják a magyar nyelvtant, mert nem találkozik nyelvérzékükkel. Különösen azért, mert nem a mi toldalékoló nyelvünkre szabatott. Pedig a Magyar Nyelv szótára szerzőik után: a Czuczor-Fogarasi, (1862-1874) páratlan pontossággal leírta nyelvünk működését, ám a finnugor származás kizárólagos kérdéssé tételével a tudományosság teréről leszoríttatott. Az Eredeti magyar nyelvtan a Czuczor-Fogarasi szótár alapján mutatja be a magyar nyelv lényegét a hangok jelentéshajlamától, a gyökökön és a toldalékokon át a mondatokig, nyelvünk észjárásáig. Mindezt számos példa, játékos feladat, olvasmány, kép teszi elevenné.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem