Korunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókat bűvölt el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja – mely a Broadway leghosszabban futó musicalje –, és legújabb műve, a Rocksuli. Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző páratlan, játékos stílusban vet számot az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel. A Maszk nélkül egy szellemes és árulkodó anekdotákkal teli életről mesél, amelyben számos híresség bukkan fel, így például Elaine Paige, Sarah Brightman, David Frost, Julie Covington, Judi Dench, Richard Branson, A. E. Rahman, Mandy Patinkin, Patti LuPone, Richard Rodgers, Norman Jewison, Milos Forman, Plácido Domingo, Barbara Streisand, Michael Crawford, Gillian Lynne és Betty Bukley. A Webber hetvenedik születésnapjára megjelenő kötet felfedi a legendák mögött lapuló, kivételes személyiség igazi arcát.

A kötet címét Anna Rilke nyomán választotta Gracza Lajos, mert úgy vélte, senki sem jellemezte pontosabban és költőibben Liszt Ferenc szerepét és értékét életének második weimari szakaszában. Az alcím a műfaj meghatározására törekszik, valóban olvasmányokat kínál a zenetörténet és a művelődéstörténet határvidékéről, olyan jeles kortársakét, akik – szemben a korabeli kritika és sajtó olykor sértő hangvételű, személyeskedő hangadóival – szinte kivétel nélkül csodálói voltak a zeneszerző, előadói zsenialitásának, megnyerő egyéniségének. Kronologikus életrajzi kiegészítőket kínál az olvasónak, hiteles forrásokat, köztük sok újat vagy ismeretlent is. A tudományos igényű jegyzetanyaggal kiegészített munka nem csak érdekes olvasmány, de ösztönözheti a további kutatásokat is.

Közhelyszámba menő megállapítása a zenepszichológiának, hogy egy műfaj közkedveltsége, népszerűsége egyenes arányban nő a megmozgatott előadói apparátus létszámával: minél több hangszeres és énekes művész áll a mű megszólaltatásának szolgálatába, annál több színre, annál nagyobb kontraszt-gazdagságra, annál feszültebb drámaiságra van lehetőség. Valószínűleg ez a tény áll az oratorikus művek hatalmas népszerűsége mögött – de csak első pillantásra. A mélyebb okot a műfaj lényegében kell keresni. Az oratórium: színpad nélküli dráma. Eszközei tulajdonképpen nem különböznek az operáétól. Mind-kettőben a kifejezés, a drámai tartalom zenei eszközökkel való kibontása a komponista elsődleges célja. És a mű-faj halhatatlan remekművei mindig is ebben a vonatkozásban váltak elsősor-ban remekművekké – Carissimitől napjainkig. A könyvnek is ez a legfőbb célja: 113 oratorikus mű elemzésével rávezetni a hallgatót: milyen módon valósítja meg a zeneszerző muzsikájában a drámát, milyen eszközöket vesz igénybe a különböző stíluskorszakokban, hogy ez a drámaiság életre keljen.

Breuer János előszavával

„Rendhagyó lexikon – mi más is szólhatnak egy rendhagyó műfajról? Ez a műfaj, borzas lázongásaival, a fiatalság tűzhányó energiájával, a tehetség és az új akarásának összefonódásával gyökerestől felforgatta a muzsika évszázados rendjét, elsőként adva önálló zenét a fiatalok kezébe. Milliókat mozgósít, blue jeans egyenruhában, azonos érdeklődési körrel, a zene azonos hangjaira mozogva. Alkotói világhírre tesznek szert, csak a legnagyobb hollywoodi filmszínészek és az emberiség politikai irányítói ismertebbek náluk. Kialakul a történelme, papírra vethetők az egyének, együttesek jelentős mindennapjai: megszületik a szaksajtó, könyvek és lexikonok foglalkoznak e témával – ezek számát gyarapítja e kötet.”
A könyv rövid idő alatt teljesen elfogyott – a második javított és bővített kiadás friss adatokat, s mindegy 70 címszóval többet tartalmaz – az Adam and the Ants-től a KFT-ig és a Visage-ig. A kötetet fényképek és Bodola György újabb karikatúrái gazdagítják.

A Nirvana frontemberének holttestét 1994. Április 8-án találják meg az üvegházban, s a kiérkező rendőrök gondolkodás nélkül öngyilkosságot állapítanak meg. Vajon mi oka lehetett ennek a zseniális költőnek és zenésznek az öngyilkosságra? Vagy talán nem is ő volt az, aki véget vetett életének? Halála előtt válni akart, és ki akart lépni a Nirvanából. Tény, hogy Courtney Love-nak nem származott volna előnye ebből…

Apámnak, ​a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!” Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket.

Tom Jones egy aprócska észak-walesi bányászfaluban nőtt fel, és olyan slágerekkel tört be a sztárok világába, mint az It’s Not Unusual és a Delilah. Ma már milliomos, Bel Airben él. Képes volt több mint négy évtizeden keresztül megőrizni népszerűségét, ráadásul ez a népszerűség 2000-ben tetőzött azzal, hogy megnyerte a Brit Awards legjobb férfi előadójának díját. Robin Eggar beszélget a barátokkal, a családdal, üzleti partnerekkel, és természetesen magával Tom Jonesszal is, így mutatja be ennek a csodálatos hangú poplegendának és szexszimbólumnak az életét, aki örökre elkötelezte magát a zene mellett.

Az Operák Könyve és az Opera kalauz munkatársa, Verdi és Arkel életregényének szerzője, új könyvében egy népszerű zeneesztétika kísérletét adja. Módszere – amelyet száz és száz előadáson próbált ki a zene és a testvér-művészetek össze-vetésén alapul. A ritmusról beszél. 8 a zenei ritmussal együtt rávilágít a drámai dialógus, a képzőművészeti alkotás, az épületkonstrukció, a vers és az emberi szervezet ritmusára. Szól az anyagszerűségről. A problémát megmutatja a szobrászvéső, a festőecset, a toll és a különböző hangszerek világában is. Hasonlóképpen többszörös tükrözéssel vetíti elénk a hangszínek, összecsengések, a formák, a stílusok, a zenei program problémáit is. Gál György Sándor új könyvét hatalmas kotta-példatár és a művészi reprodukciók egész Bora egészíti ki. A könyv stílusa egyszerű, színes és közérthető. Jelentős segítséget nyújt a zenebarátnak, mert valóban járható utat ajánl az igazi muzsika fennsíkjaihoz. Megmutatja azt is, hogyan kapcsolhatjuk össze a már ismertet a még ismeretlennel, hogyan illeszthetjük be frissen szerzett, vagy már begyűjtött zenei ismereteinket a történelem, az iroda-lom, a festészet, a színház, egyszóval: az emberi kultúra szétbonthatatlan, összefüggő egészébe.

Fodor Andrásról, a költőről köztudott, hogy a muzsikában is igen ott-honos. Verseinek zeneisége, témája gyakran utal erre. Prózaíróként is irt zenéről, könyve jelent meg Stravinskyról. Bartók pedig vezércsillaga volt a magárataláló ifjú költőnek, Ennek a Bartók élménynek ád hangot e kötet. A versek keretezte-tagolta esszék e Bartók-hatás kialakulását tárják föl, másrészt különféle, Bartókkal kapcsolatos kiadványok költőien fogalmazott, általános érvé-nyű recenziói. A bevezető, krónikás rész, a „Küzdelem Bartókért”, címe szerint kettős értelmű: a küzdelem azért is folyt, hogy a költő meghódít-hassa Bartók életművét, de azért is, hogy szellemi életünk végre befogad-hassa legnagyobb zeneszerzőnk alkotásait. Mindez, szerencsére, ma már történelem, de nem árt figyelmeztet-ni rá: volt korszak Magyarországon, amikor a cenzúrázott Bartókért küzdeni kellett.