A színház ősi szimbóluma két maszk: az egyik sír, a másik nevet. Az előbbi a tragédiát, az utóbbi a komédiát jelképezi, de a maga módján mindkettő a való élet problematikáját viszi színpadra és oldja meg. Az irodalomtörténet túlnyomórészt a tragédiára összpontosítja figyelmét, jóllehet a mindennapi élet sokféle fonáksága, az emberi élet tömérdek apró mozzanata a nagy néptömegek vágya, óhaja, gondolkozása és főként a felszabadító nevetés csak a komédiában nyerheti el valóságos helyét. A tragédia fennkölt apostolai azonban szemmel láthatólag más véleményen voltak; ezért minden úton-módon, minden elképzelhető eszközzel megpróbálták megakadályozni fejlődését, terjedését. A könnyű zenés színház és közönsége azonban erről alig, vagy egyáltalán nem vett tudomást és így a műfaj mint valami „Keljfel-jancsi”, fejét újból és újból felemelve adott életjelt magáról. A könnyű zenés színpad kétezer esztendő óta folyó lét-küzdelmeiről ad fordulatos, lebilincselő képet Gáspár Margit írónő.

Időben és térben egyre tágul a zenei érdeklődés köre, a koncertek és a rádióadások műsora. Egzotikus muzsika éppúgy érdeklődést vált ki, mint a Bach előtti, renaissance és középkori zene. A szakkönyvek viszont alig tartanak lépést nálunk evvel az új igénnyel. Az átfogó zenetörténetek épp csak említést tesznek az Európán kívüli és a régi muzsikáról, speciális kiadványok alig vannak. Ennek a hiánynak pótlására, ennek az igénynek kielégítésére vállalkozik Darvas Gábor új könyve. Mint a cím is mondja, a „totem-zenétől” indul ki, tehát a muzsika legősibb megjelenésétől. Viszont vizsgálódásának körét lezárja 1700-nál, a ,,… hegedűversenyig” megy csak el, tehát addig a korszakig, mikor kialakulnak a „mai”, más szóval a koncertrepertoárt iényegében ma is uraló műfajok, formák és koncepciók. Tehát a könyv azokra a zene-történeti korokra és területekre vet fényt, amelyek túlnyomórészt még fehér foltnak tekinthetők a nagyközönség információs anyagában: az ősi zenére, Ázsia muzsikájára, a középkori fejlődésre, a renaissance előzményeire és kibontakozására, a barokk első nagy korszakára.

„Vallomások a zenéről” ezt az alcímet adhatnók e kis kötetnek, mely a kiváló francia író zenei tárgyú tanulmányait, cikkeit tartalmazza. Meghitt beszélgetések, csendes tűnődések terméke ez a könyv, mely a muzsika boldogító varázsát keresetlen szavak-kal s mindig személyes élmények alapján akarja közkinccsé tenni. Duhamel számos nagysikerű mű, két regényciklus szerzője ebben a kötetben nem magasröptű eszmefutta-tások vagy mélyenszántó műelemzések révén kívánja lekötni az olvasó figyelmét, hanem tárgya iránti őszinte és lelkes rajongásával óhajtja megnyerni. Rokonszenves írásai (az abszolút zenéről, Bachról, Wagnerről, a virtuózokról, a gépzenéről és a kamara-muzsikáról) jó megfigyelő, ügyes mesélő és nagy-szerű stíluskészségről tanúskodnak. Oltványi Imre kitűnő fordítása ízesen, élvezetesen tolmácsolja az eredeti szöveg szellemes fordulatait. Duhamel finom és találó észrevételeinek meggyőző ereje töretlenül érvényesül a kötetben.

Zenészek, ​újságírók és stúdiós szakemberek veszik górcső alá annak a zenekarnak mind a 16 eget rengető albumát, amelynek dalai 1973-ban kezdtek el dübörögni a dobhártyákon.
Első pillantásra talán úgy tűnhet, nem sok mondanivaló akad erről a bandáról, akiket minduntalan azzal vádoltak, hogy ugyanazzal az albummal rukkoltak elő. De hogy ez az elgondolás legjobb esetben is csak unalmasnak mondható, arra rögvest rájövünk, ha alaposabban a felszín alá tekintünk.
Pontosan ez a munkamódszer jellemzi Martin Popoff rockújságírót is. AC/DC-szakértőinek seregével egykori cselekményeket és mellékszálakat boncolgat, hogy megragadja az elmúlt négy évtized legemlékezetesebb és legnépszerűbb rock ‘n’ roll bandájának a lényegét.

A ​világhírű zongoraművész Schumanntól kölcsönözte emlékiratainak címét: Chopin műveit nevezte Schumann „virágok közé rejtett ágyúk”-nak . Cziffra emlékirataiban ágyúkról éppoly bőven van szó, mint virágokról, tehát hadieseményekről éppúgy, mint a művészet virágairól. Ez a memoár-kötet különös vegyítéke a kalandregénynek és a filozófiai esszének. Kalandregény, igen. Hiszen Cziffra útja sok-sok kitérővel, rengeteg kalandon át vezetett az angyalföldi nyomortanyáról a Senlis-i Királyi Kápolnáig: s közben olyan állomások voltak az úton, mint a Zeneakadémia, a harctér, a hadifogság, a budapesti éjszakai lokálok, a börtön, megint a koncertpódium és aztán a világhír, majd a Senlis-i Cziffra-alapítvány. Filozófiai esszé, igen. Hiszen Cziffra olyan művész, aki mindig nyitott szemmel járt a világban, akkor is, amikor ez a világ körül volt véve a fogolytábor szögesdrótjával vagy a börtön falával, s akkor is, mikor valóban a teljes világ tárult fel előtte. Az ilyen életút megtanít gondolkodni, megtanít arra, hogy véleményünk legyen a világ dolgairól: a Művészetben és az Életben egyaránt. Az eredeti kiadás francia nyelven jelent meg, a művész tragikusan fiatalon elhunyt karmester-fia, ifjabb Cziffra György fordításában. A magyar kiadás bővebb, mint az eredeti, Cziffra számos részlettel bővítette emlékezéseinek könyvét.

Másfél évtizedes áldozatkész munkával, önnön erejéből gyűjtötte össze a családi krónika anyagát a szerző, hogy azután további másfél évtizedig tartó szorgos munkával egészítse ki, tegye teljesebbé gyűjteményét. Megtudhatjuk a könyvből, milyen életutak futottak össze a magyar nemzeti opera megteremtőjének alakjában – és milyen új életforrások fakadtak belőle. Foglalkozik a kötet az Erkel-kultusz továbbélésének dokumentumaival, az Erkel Társaság működésének eredményeivel is.
A kötetet számos illusztráció, illetve az Erkel családot napjainkig kísérő családfa egészíti ki.

E könyv szerzője arra vállalkozott, hogy 440 kép-dokumentum és a képeket magyarázó szöveg-dokumentumok segítségével felidézze századunk egyik kimagasló egyéniségének, a gyémánt keménységű jellemnek, a korszakalkotó művésznek és tudósnak életútját. Hat évtized történetét villantják fel e képek, megkísérelve, hogy az egyes vonásokból egyetlen összegező, általános portrét alkossanak.

Beethoven ​kilenc szimfóniája a hangverseny-látogatónak és hivatásos muzsikusnak egyaránt „mindennapi kenyere”. Épp ezért napvilágot látott már erről a monumentális zeneműtömbről seregnyi könnyebb-nehezebb ismertető és ugyanannyi dokumentum, tudományos elemző munka is. Bartha Dénes könyve mégis úttörő: úttörő abban, hogy összegyűjt mindent mindenkinek. Felderít történelmet, társadalmat, emberi jellemet, munkamódszert, zenei stílust. És mindezt úgy fogalmazza meg, hogy gondol azzal, mondandója kinek szól: „Akikre itt mint olvasókra elsősorban gondolok, azok a zenét tanuló ifjúság ezrei és a hangjegyolvasó zeneértők tábora. A kottát nem olvasó zenekedvelőknek pedig a bevezető fejezeteket és a szimfóniák részletes elemzése elébe adott keletkezéstörténeti adatokat, a tételek élén közölt általános tartalmi jellemzést, továbbá egy-egy szimfónia végén a mű történetéről és későbbi sorsáról közölt érdekes zeneirodalmi dokumentumokat ajánlom’ – írja előszavában.