„Az ​esztendő minden hónapjának, sőt minden hetének megvan a maga jelentősége vadászati szempontból az olyan vadász számára, aki hazánk földrajzi, éghajlati és állattani viszonyait és a vadászható állatok természetrajzát s életmódját ismeri, és aki vadászni szeret; nem is szólva arról, hogy a vad óvása, gondozása, figyelemmel kísérése és megismerése céljából sohasem lehetünk kinn eleget vadászterületeinken.
Hála a sors kegyének, kivehettem a részemet a vadászat örömeiből, eddig egész életemen át, bőségesen. Minden kínálkozó és elérhető alkalmat keresve és kihasználva, hazánknak csaknem minden részét bejárva, évről évre, újév napjától szilveszter estéjéig, télen, nyáron, tavasszal, ősszel, mindig vadásztam, és áldom érte a gondviselést, hogy megtehettem.
Semmiről se beszélgetek oly szívesen, mint vadászati dolgokról! Akiről tudom, hogy kellő érdeklődéssel hallgatja, annak szívesen mesélek egyet-mást vadászmúltam emlékeiből, s ezért az elbeszéléseim megírása is nagy örömöt szerzett nekem. S ha ebből az örömből, a vadászat, a természet és az állatvilág iránti nagy szeretetemből valami az Olvasóra is ráragad, érdemes volt megírnom e könyvet.” (Nadler Herbert)

A Hegyek és virágok cím pontosan jelzi, hogy miről szól ez a könyv: az egyetemi előadóként ismert szerző az elmúlt néhány évtized során megtett hegyi túráiról és a közben megfigyelt növényekről. A kötetbe rendezett túrák során bejárta az erdélyi hegyeket, a Magas-Tátrát, valamint az Alpok hozzánk közel eső részeit. Megmászta a meredek sziklaoldalakat, leereszkedett szakadékos völgyekbe. Tudatosan – néha véletlenül – találta meg a havasok, a magashegyek ritka növénycsodáit, tanulmányozta életkörülményeiket, elterjedésüket, jellemzőiket. A képekkel gazdagon illusztrált, személyes hangulatú túraleírásokat, részletes, magashegyi növényekkel foglalkozó viráglexikon teszi teljessé.

Ez a könyv egy rendhagyó utazás történetét meséli el. Mert ki is nevezné „rendes” dolognak azt, hogy 1972-ben egy európai fiatalember nekivág Indiának, és nem repülőgéppel utazik, hanem másod-harmadosztályú vonattal, hajóval, autóstoppal, képtelenül zsúfolt autóbuszokon, nem luxusszállókban lakik, hanem eldugott falvakban, külvárosi szegénynegyedekben élő levelezőpartnereinél – a jobb módúak úgyszólván kivételek – nem európai-fajta vendéglőkben étkezik, hanem útszéli fogadókban, és nem tömött erszénnyel indul a kilenchónapos útra, hanem mindössze öt dollárral? Jakobos Ödön azonban mintha nem is arra az Indiára lenne kíváncsi, amelyet vastag pénztárcájú nyugati turistáknak mutogatnak. Ha jártában-keltében ilyenekkel találkozik, olyan leplezetlen lekicsinyléssel ír az összkomfortos társasautóbuszok utasairól, hogy már-már azt kell hinnünk: ha nem 5, hanem 500 vagy akár 5000 dollárral indult volna el, talán azt is visszahozta volna. Az ő tőkéjét ugyanis semmilyen valutára nem lehet átváltani: az emberi bizalomnak és megértésnek, a baráti segítőkészségnek nincs árfolyama.
Jakabos Ödön útinaplójában nem a művészettörténeti kézikönyvekből vagy lexikonokból úgy-ahogy ismert India képe bontakozik ki, hanem a hétköznapok, az utca emberének világa, és pedig nem a vonat vagy autó (netán a könyvtárszoba) ablakából szemlélve, hanem a szolidaritásvállaló részvétel közvetlen élményével hitelesítve. A háromszéki szülőföld nagy fia, Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síremlékénél is ezért telhet meg tartalommal mindaz, amit eddig az elvontságok szintjén a tudós nélkülözéseiről hallottunk: Jakobos mindenkinél jobban megérthette, mit jelenthetett másfél száz évvel ezelőtt Indiában szegény idegennek lenni. Naplója nemcsak az indiai valóság, hanem a céltudatos küzdelem, a kitartás lélektani hitelű dokumentuma is.

Szakemberek is, laikusok is egyaránt örömüket lelhetik ebben a könyvben, amely nem tudományos igénnyel készült, minden részletre kitérő szakmunka, inkább csak ízelítő, színes, eleven metszet az ember egyik legősibb tevékenységének, a vadászatnak történetéből, amely szinte magának az embernek történetével egyidős. Az őskori barlangrajzokon megörökített, és ezek alapján rekonstruált vadászati módok szemléletes leírásai a későbbi irodalmi feldolgozások egyes jellemző részleteivel gazdagodnak. A szerző kronológiai rendben nyomon követi a vadászat történetét, az ősember létfenntartását biztosító, kezdetlegességében is bonyolult vadűző életétől a középkori és az azt követő évszázadokon keresztül, egészen napjainkig.

„Kötetünk már a címében is jelzi, hogy ezúttal olyan írásokat gyűjtöttünk össze, amelyek főként a Kárpát-medence nagyvadjainak életét, szokásait, vadászati módjait örökítik meg. Lapjain felelevenednek a régi farkasvadászatok a múlt század derekáról. Képet kapunk arról, hogy a farkas, ez az egykor oly félelmetes hírű ragadozó, mikor, milyen helyzetben támad az emberre. Nagy számban szerepelnek összeállításunkban medvetörténetek, a legkülönbözőbb vadászati módok bemutatásával. Több elbeszélés izgalmas nyomozásba avat be: valóban barlangban tölti-e a medve a telet, hogyan viselkedik a téli álmából felvert nagyvad, hogyan ragadja el áldozatát a havasi nyájaknak ez a veszedelmes prédálója. Olvashatunk a havasok titokzatos akrobatájáról, a zergéről, éberségéről, ügyességéről. Tanúi lehetünk a keselyűk lakmározásának, marakodásuknak a szintén zsákmányra éhes szirti sassal, a Kárpát-medence madárvilágának tollas királyával. A hajnali órákban leshetjük meg a megrészegült fajdkakas szerelmi násztáncát, követhetjük a prédájára leső vadmacskát. De megelevenednek előttünk a hazai vadak is: a szimatot fogott kutyákkal szívós harcot vívó vadkan, az üldözők köréből ravasz furfangjával kitörő róka; az életben maradásért keserves napokat átvészelt fogolycsalád; az erdei tisztásokon háremükért viaskodó szarvasbikák; a fegyver elől sokféle ügyeskedéssel életüket mentő őzbakok.
Újfalvi Sándor, Bársony István, Nadler Herbert, Maderspach Viktor, Thurn-Rumbach István, Zsindely Ferenc jobbára ismeretlen, ma már könyvtárakban is alig hozzáférhető írásai a Kárpát-medence egykori vadászparadicsomát keltik életre; a vadászat nemes izgalma mellett bevezetnek az erdő rejtett életébe, a növények, a rovarok világába; a vadakat hiteles környezetükben jelenítik meg, hogy a fegyver nélkül cserkészők, a kirándulók is örömüket leljék a természet örök megújulásában.”
Ezekkel a szavakkal ajánlja az olvasó szíves figyelmébe legújabb kötetét a sajtó alá rendező Véber Károly.

Újzélandban, valahol az Isten háta mögött, egy kolléga keresztezte az utamat. Ő nyugati irányban futott a világ körül, én kelet felé, – így hát nem sok időnk volt a csevegésre. „Úgy-e, könyvet ír az utazásról?” – kiáltott rám a partról, mikor a hajóm nekiindult. „Könyvet?” – kérdeztem, – „könyvet?” „Hogy csinálják azt?” – Roppant egyszerűen. Először is kell, hogy valami szempontja legyen, aztán…” – Akkor füttyentett a gőzös és a vontatóhajó rántott egyet rajtunk.

Az ​1928-tól 1931-ig Belső-Mongóliában és Észak-Mandzsúriában eltöltött háromév közül egynek, a másodiknak a történetét beszélem el ebben az útleírásban, azét az évét, amelyet Belső-Mongólia lámakolostoraiban töltöttem el. Nem vadászkalandok után vágytam, s nem is egzotikus élmények vonzottak erre az útra, hanem szigorúan tudományos problémák. Egyetlen szolgával utaztam Mongóliában, valósággal vándoroltam, kolostorról kolostorra, mindenütt együtt éltem a kolostorok népével. Olyasvalamit láttam, amit nagy expedíciók nem láthatnak: zavartalan, mindennapi életüket. Tanúja voltam bajuknak, örömüknek, s láttam a szürke hétköznapok egyhangúsága mögött egy vallás pusztulását és egy valamikor féktelen, erős nép sorvadását. Erről fogok beszélni. Mielőtt azonban belekezdenék utazásom elbeszélésébe, röviden be kell számolnom az első Kelet-Ázsiában töltött esztendő megdöbbentő élményeiről, mert e nélkül érthetetlen volna sok minden. Azt akarom elmondani, amit láttam és hallottam, nagyítás és lekicsinylés nélkül.
Ligeti Lajos

…Olyan válogatást tart a kezében az Olvasó, amelynek szerzői az elmúlt évtizedek során általában nem jelenhettek meg, annak ellenére, hogy a két világháború között kivétel nékül nagy sikerü vadász-írók voltak. Ez alól csupán Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond volt kivétel. Széchenyi nagyszámú könyvein, azok vad- és természetszeretetén nevelkedett fel több generáció, lett légyen vadász vagy nem vadász az Olvasó. Ragyogó humorral megírt, éles szemű megfigyeléseit tartalmazó könyveit – talán azok nagy száma miatt is – az elmúlt közel fél évszázad cenzúrája nem söpörhette le…
Dr. Székely István