A XIX. és a XX. századot átfogó utolsó száz évben érte el a térképezés és a térképkészítés a mai szintet. Létrejöttében az első és a második világháborúnak nem kis szerepe volt. A katonaföldrajz ebben az időben válik a hadtudomány fontos, a hadvezérek munkájának nélkülözhetetlen részévé. A technikai fejlődés – elsősorban a repülés, a légifényképezés és a fotogrammetika – hatalmas távlatokat nyitott meg a térképészet számára.
Hogyan alakulnak napjaink haditérképei, milyenek lesznek vagy lehetnek a jövő haditérképei – ezekkel a gondolatokkal zárják könyvüket a szerzők.

Az utóbbi években örvendetesen megnőtt az egykori kállói vár iránt az érdeklődés. Előbb néhány lelkes lokálpatrióta, amatőr helytörténész kezdeményezett bejárásokat, „vártörténeti kirándulásokat” a hagyományok szerinti helyszínen, majd megalakult a „Nagykállói vár baráti köre” civil csoport a régi képes és írásos dokumentumok összegyűjtésére. Hamarosan előadásokra, végül rögtönzött időszaki kiállításra került sor. A civil kezdeményezésre a Szabolcs megyei sajtó is felfigyelt, minek következtében több tudósítás is megjelent az események kapcsán. Nagykálló város önkormányzata anyagi támogatásával 2021 nyarán végre régészeti kutatások kezdődtek a területen: a nyíregyházi Jósa András múzeum kutatói előbb mágneses radarral végeztek vizsgálatot, azt pedig egy kutatóárok erejéig ásatás követte.

E könyvben közreadjuk a Független Demokratikus Magyarországért Emlékéremmel kitüntetett és/vagy a Nemzeti Ellenállásért Emléklappal jutalmazott 1945-ös katonák névsorát, ezzel is megörökítve emléküket. A kötet megjelenését mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy a Magyar Honvédség egykori önkéntesei közül e kiadványt több mint ezren előre megrendelték.

„…a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak.”

Már csak az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy nem is egészen fél évszázada még szolgált testőrség, éspedig királyi testőrség Magyarországon.
E régmúlt korok nemesi hagyományait őrző testületnek majd negyedszázados életét mutatja be Bangha Ernő testőr őrnagy, aki a testőrség történetének legizgalmasabb utolsó hat esztendejét élte meg ott, s elbeszéli mindazt, amiről hallott, s amit maga tapasztalt.

A ​német szövetségi rendszer az 1943-as kurszki hadművelet során végérvényesen elveszítette a hadászati kezdeményezést a Szovjetunióban. Az 1943 végére kialakult helyzetből – ahol az ellencsapások dacára szinte folyamatos volt a német visszavonulás, és a szovjetek már a Kijevtől nyugatra lévő területeket is visszafoglalták – könnyen az következhetett, hogy a Vörös Hadsereg ukrajnai előrenyomulása a következő év első hónapjaiban akár a Kárpát-medence keleti előterét is elérheti. 1944. március elején a keleti hadszíntér déli részén, Ukrajna nyugati területein a szovjet csapatok az úgynevezett „második sztálini csapás” keretében a német 1. páncéloshadsereg megsemmisítését tervezték. A seregtest élén Hube páncélostábornok, az egyik legtapasztaltabb páncélosparancsnok állt. Ő és az elöljáró Dél Hadseregcsoport főparancsnoka, Erich von Manstein tábornagy mindent elkövetett, hogy elkerüljenek egy újabb sztálingrádi (vagy még annál is nagyobb) léptékű német vereséget. A szovjet 1. Ukrán Front főerői, élükön Zsukov marsallal, heves harcokban, súlyos veszteségek árán 1944. március végéig szinte teljesen bekerítették a német páncéloshadsereget. Ez azonban nem mozdulatlanul várta a felmentést vagy a keserű véget, hanem mozgóvédelemben, terepszakaszról terepszakaszra, folyótól folyóig vonult vissza a saját csapatok felé, ráadásul végül nem is abban az irányban, amerre a szovjet felderítés gondolta.

A ​szerző ebben a munkájában a nemzeti önismeretre törekvés szellemében rajzol hű képet a hadak élén a hadak útját járó fejedelemről.
A mű első része azt a főrangú ifjút állítja elénk, aki Miksa császár apródjaként, majd testőrként él Bécsben és Prágában apjával, a császár és király magyar kancelláriájának titkárával. Tizenkilenc évesen tér haza Erdélybe. Kereki várának lesz a kapitánya, gazdagon nősül, de politikai szerephez csak akkor jut, amikor a rendek rokonát, a gyermek Báthori Zsigmondot teljes jogú fejedelemmé teszik. Zsigmond nevezi ki Bocskait váradi főkapitánnyá, Erdély második emberévé.
A határ menti összecsapásokból kinövő nagy magyarországi háború Erdély sorsát is alapvetően befolyásolja. A háborúba lépést ellenzők megpróbálják eltávolítani Zsigmondot, de a háborús párt véresen leszámol az ellenzékkel, s Erdély csatlakozik a törökellenes táborhoz. Hat esztendővel később a háborúba belefáradt erdélyi rendek száműzik Bocskait a fejedelemségből.