A XIX. és a XX. századot átfogó utolsó száz évben érte el a térképezés és a térképkészítés a mai szintet. Létrejöttében az első és a második világháborúnak nem kis szerepe volt. A katonaföldrajz ebben az időben válik a hadtudomány fontos, a hadvezérek munkájának nélkülözhetetlen részévé. A technikai fejlődés – elsősorban a repülés, a légifényképezés és a fotogrammetika – hatalmas távlatokat nyitott meg a térképészet számára.
Hogyan alakulnak napjaink haditérképei, milyenek lesznek vagy lehetnek a jövő haditérképei – ezekkel a gondolatokkal zárják könyvüket a szerzők.

Az utóbbi években örvendetesen megnőtt az egykori kállói vár iránt az érdeklődés. Előbb néhány lelkes lokálpatrióta, amatőr helytörténész kezdeményezett bejárásokat, „vártörténeti kirándulásokat” a hagyományok szerinti helyszínen, majd megalakult a „Nagykállói vár baráti köre” civil csoport a régi képes és írásos dokumentumok összegyűjtésére. Hamarosan előadásokra, végül rögtönzött időszaki kiállításra került sor. A civil kezdeményezésre a Szabolcs megyei sajtó is felfigyelt, minek következtében több tudósítás is megjelent az események kapcsán. Nagykálló város önkormányzata anyagi támogatásával 2021 nyarán végre régészeti kutatások kezdődtek a területen: a nyíregyházi Jósa András múzeum kutatói előbb mágneses radarral végeztek vizsgálatot, azt pedig egy kutatóárok erejéig ásatás követte.

„Mélyen tisztelt Doktor Úr! A hozzám betekintés céljából eljuttatott kéziratot köszönettel visszaküldve, kivánságának, hogy arról őszintén nyilatkozzam, az alábbiakban felelek meg. Egyes következtetéseihez nem járulhatok hozzá, hasonlóan a helyenkint tulságosan éles kritikához, valamint egyes személyiségek kedvezőtlen megítéléséhez sem. A főszempontot illetőleg ez a háboru, melyet ellenségeink világkatasztrófává fejlesztettek, kevésbbé volt a hadvezérek háboruja, mint inkább a tömegek és az anyagi eszközök küzdelme, – leginkább tehát ebből a szempontból kell megitélni.”

„…a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak.”

Memoárok és interjúk, könyvek és filmszalagok gyakori szereplői voltak az utóbbi évtizedben a második világháború magyar tábornokai és tisztjei. Tárgyilagos megállapítások, szélsőséges nézetek, különböző előítéletek egyaránt kapcsolódnak e hatalmi csoport megítéléséhez.
Szakály Sándor új módszerrel, a történettudomány és a szociológia határterületéről közelít a magyar katonai elit, a katonai felső vezetés kérdéseihez. A kötet az elithez számító 414 magas rangú katona eddig alig ismert életrajzi adatainak statisztikai vizsgálatával újszerű ismereteket ad a szűk körű társadalmi csoport tagjainak származásáról, mobilitásáról, összetételéről; új szempontokkal egészíti ki világháborús szerepük történeti értékelését.

Már csak az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy nem is egészen fél évszázada még szolgált testőrség, éspedig királyi testőrség Magyarországon.
E régmúlt korok nemesi hagyományait őrző testületnek majd negyedszázados életét mutatja be Bangha Ernő testőr őrnagy, aki a testőrség történetének legizgalmasabb utolsó hat esztendejét élte meg ott, s elbeszéli mindazt, amiről hallott, s amit maga tapasztalt.

John Lukacs – akinek Budapest, 1900 című könyve 1991-ben jelent mg az Európa Könyvkiadónál – 1924-ben Budapesten született, és 1946 óta él az Egyesült Államokban. Történészprofesszor; tizenhét könyv szerzője. A párviadal arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlik 1940. május 10. és július 31. között – vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a „párviadal” a két férfi között, akiknek a kezében volt akkor a nyugati civilizáció sorsa. John Lukacs mindeddig kimerítetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról.

A magyar történelmi emlékezetben kiemelt helyen szerepel a székelység, ugyanakkor a székely történelem számos fontos és izgalmas vonatkozása mára teljesen a feledés homályába merült. Így például szélesebb körben nagyon kevéssé ismert a székelység – a maga sajátos társadalmi berendezkedéséhez szorosan kapcsolódó – katonai szerepvállalása, különösen a 18. század második és a 19. század első felében. 1762-ban indult meg ugyanis a Katonai Határőrvidék szervezése Székelyföldön, és ennek keretében két székely gyalogezredet (és egy huszárezredet) állítottak fel. Ezek az ezredek azután ott harcoltak a Kárpátok szorosaiban az Oszmán Birodalom ellen, a napóleoni háborúk nagy csatáiban és még számos fontos helyen. Bevonultak Varsóba, Párizsba, de hadakoztak Lombardiában is, és megfordultak a Rajna-mentén éppúgy, mint Észak-Itáliában – Austerlitz, Hanau és Brienne olyan helyek nevei, amelyek környékén több száz székely alussza örök álmát. Az ő áldozatuknak és helytállásuknak állít emléket ez a hiánypótló, levéltári források alapján megírt, színes képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált, olvasmányos könyv. Az ezredek a birodalmi Katonai Határőrvidékhez tartoztak, amely az Adriai-tengertől Erdély északkeleti szegletéig húzódott. A szervezést végző császári tiszteknek komoly ellenállást kellett legyőzniük, és csak az 1764-es madéfalvi vérengzés után sikerült megvalósítaniuk a céljaikat. A két ezred története császári szempontból ismét csak nem úgy alakult, ahogyan eltervezték, hiszen a több mint nyolcvanéves múltjuk után az 1848–1849-es honvédseregben küzdöttek a magyar függetlenségért. Ezt követően 1851-ben feloszlatták őket. A határőrök faluközösségben élő, szabad jogállású, gazdálkodó emberek voltak, akik meghatározott időt töltöttek határellenőrzési feladatok ellátásával, viszont háború idején „táborba szálltak”. Ehhez megkapták a megfelelő kiképzést és fegyverzetet, viszont a felszerelésükről maguknak kellett gondoskodniuk. Csikány Tamás adatgazdag munkája nem csupán a hadtörténeti vonatkozásokat tárja elénk izgalmas módon, hanem a székelység mindennapjairól, sajátos társadalomszerveződéséről is sok mindent megtudunk ebből a friss szemléletű könyvből.