A XIX. és a XX. századot átfogó utolsó száz évben érte el a térképezés és a térképkészítés a mai szintet. Létrejöttében az első és a második világháborúnak nem kis szerepe volt. A katonaföldrajz ebben az időben válik a hadtudomány fontos, a hadvezérek munkájának nélkülözhetetlen részévé. A technikai fejlődés – elsősorban a repülés, a légifényképezés és a fotogrammetika – hatalmas távlatokat nyitott meg a térképészet számára.
Hogyan alakulnak napjaink haditérképei, milyenek lesznek vagy lehetnek a jövő haditérképei – ezekkel a gondolatokkal zárják könyvüket a szerzők.

E könyvben közreadjuk a Független Demokratikus Magyarországért Emlékéremmel kitüntetett és/vagy a Nemzeti Ellenállásért Emléklappal jutalmazott 1945-ös katonák névsorát, ezzel is megörökítve emléküket. A kötet megjelenését mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy a Magyar Honvédség egykori önkéntesei közül e kiadványt több mint ezren előre megrendelték.

„…a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak.”

A Magyar Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt élethalálharcot vívott létéért. Liptai Ervin hadtörténész munkája a magyar Vörös Hadseregnek az imperialista intervenció ellen 1919-ben folytatott hősi küzdelmeit tárgyalja.

Mintegy nyolc évtizede, a századforduló táján kezdődött a hadviselés gépi korszaka, melynek legelső nagy fegyveres küzdelme az első világháború volt, s amely időtől változtak meg és változnak alapvetően napjainkban is egyre gyorsuló ütemben a háború „résztvevői”: a katonai szervezetek, a harceszközök és az azokat kezelő emberek egyaránt. A három hagyományos fegyvernem egyikének, a tüzérségnek pontosabban a tábori tüzérségnek útját mutatja be a szerző 1914-től, illetve a háborúra való felkészülést megelőző esztendőktől a második világháború befejezéséig. Milyen okai voltak a változásnak, mi idézte elő a tüzérfegyverzet, a tüzérszervezetek, a tűztevékenységi formák és módok, a tűzvezetés fejlődését, milyen hatással volt a gépesítés a tábori tüzérség mozgékonyságára, s végül: milyen szerep vár a jövő tüzérségére? Fényképek és vázlatok teszik szemléletessé e fegyvernem közel fél évszázados történelmének útját, amely különösen a hadtörténelem iránt érdeklődő olvasóknak, kutatómunkát végzőknek nyújt hasznos ismereteket.

A ​német szövetségi rendszer az 1943-as kurszki hadművelet során végérvényesen elveszítette a hadászati kezdeményezést a Szovjetunióban. Az 1943 végére kialakult helyzetből – ahol az ellencsapások dacára szinte folyamatos volt a német visszavonulás, és a szovjetek már a Kijevtől nyugatra lévő területeket is visszafoglalták – könnyen az következhetett, hogy a Vörös Hadsereg ukrajnai előrenyomulása a következő év első hónapjaiban akár a Kárpát-medence keleti előterét is elérheti. 1944. március elején a keleti hadszíntér déli részén, Ukrajna nyugati területein a szovjet csapatok az úgynevezett „második sztálini csapás” keretében a német 1. páncéloshadsereg megsemmisítését tervezték. A seregtest élén Hube páncélostábornok, az egyik legtapasztaltabb páncélosparancsnok állt. Ő és az elöljáró Dél Hadseregcsoport főparancsnoka, Erich von Manstein tábornagy mindent elkövetett, hogy elkerüljenek egy újabb sztálingrádi (vagy még annál is nagyobb) léptékű német vereséget. A szovjet 1. Ukrán Front főerői, élükön Zsukov marsallal, heves harcokban, súlyos veszteségek árán 1944. március végéig szinte teljesen bekerítették a német páncéloshadsereget. Ez azonban nem mozdulatlanul várta a felmentést vagy a keserű véget, hanem mozgóvédelemben, terepszakaszról terepszakaszra, folyótól folyóig vonult vissza a saját csapatok felé, ráadásul végül nem is abban az irányban, amerre a szovjet felderítés gondolta.

A szerző korabeli arab, bizánci és nyugati források alapján dolgozta fel a honfoglaló magyarság hadművészetéről megtudható adatokat. Bemutatja az ősmagyar hadművészet eredetét, a művelődés fő jellemvonásait, a honfoglaló ősmagyarok fegyverzetét, a hadi taktikájuk alapelveit, valamint az ősmagyar hadművészet jelentőségét a nemzet életében.

A magyar Hadtudományi Enciklopédia népies formában, könnyen megérthetően és röviden minden fontos katonai fogalmat és kérdést megvilágítva oktatja az olvasót.

Összeírta: Szárazajtai Bartha Béla
Dr. Darányi Kálmán előszavával
Garay Ákos művészi rajzaival