-
-
Fényes szurony, rózsafa a nyele…
03 000 FtAz Árpád-korban hazánkba fogadott kun nép az eltelt évszázadok alatt elveszítette etnikai különállását, egykori anyanyelvét csupán néhány irodalmi nelvemlék és helynév őrzi. Oláh Lajos gyerekkora óta gyűjti a Nagykunságra vonatkozó katonai ereklyéket, Szabó József János évtizedek óta kutatja és tanítja a monarchia hadtörténetét. Az ő találkozásukból született ez a könyv. Korabeli fotók.
-
Föltámadott a tenger… 1956
0800 FtGOSZTONYI PÉTER szerző (Budapest, 1931. december 2. – Bern, 1999 március 31.). Tanulmányait Budapesten, /közgazdasági diploma/, majd 1953-tól a Zürichi Egyetemen folytatta /filozófiai doktorárus/. Részt vett az 1956-os forradalomban, alhadnagyként szolgált Maléter Pál mellett a Kilián laktanyában. A forradalom leverése után Svájcba emigrált. A 1960-as évektől az egyetemi rangú Kelet-európai Könyvtár munkatársa volt, majd 1964-től 1996-ig a vezetőjeként dolgozott. 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává avatták. Foglalkozása: történész, elsősorban hadtörténész. Az emigrációban igyekezett ébren tartani a határon kívül élő magyarság tudatában Magyarország felszabadításának reményét, történelmi munkáiban arra törekedett, hogy tárgyilagosan mutassa be az ország második világháborús szerepét, az 1956-os forradalom előzményeit és összefüggéseit. A Rákosi-Kádár rendszer történészeinek utolsó csatlós koncepciójával szemben kimutatta, hogy Magyarország második világháborús szerepjátszásában milyen mértékben volt meghatározó az a diplomáciai kényszerpálya, amelybe a Nyugat korabeli dilettáns politikusai a trianoni békediktátummal még a jószándékú magyar államférfiakat is belesodorták. Történészi hitvallása: úgy kell munkálkodni, hogy gyűlölet nélkül ismerjük meg szomszédainkat, s tartsuk be az együttélés szabályait, mert e nélkül sem a Nyugat, sem a Kelet nem segít bennünket… * A magyar ifjúság küzdelméről, az egész magyar nép küzdelméről szól ez a könyv: a forradalom és szabadságharc hőseiről, pártállásra, világnézeti különbségre való tekintet nélkül.
-
Francia idegenlégió – Vakító árnyak
02 000 FtRejtő Jenő hazájában játszódik a hiteles légiós történet, melyből megismerhetjük napjaink Francia Idegenlégiójának igazi arcát. Öt, többé -kevésbé becsülettel végigszolgált esztendő után Tony Sloan úgy döntött, közkinccsé teszi légiós élményeit. Segítségével betekinthetünk ebbe a zárt világba, melyről mindeddig csak a fantáziánkra hagyatkozhattunk. Megismerhetjük az idegenlégió legendás vasfegyelmét és hírhedten kemény hagyományait.
-
Gépünk motorja lángol!
0750 FtA három Phönix vonalba sorakozik egymás mellé. Kiss meglengeti gépét és – lecsap! A két szélső angol vadász felfedezi a veszedelmet és szembefordulva igyekszik elhárítani a támadást. Elkéstek! A 422-10-es Phönix nyomjelző lövedékei fordulóban kapják el a közelebbit. Az angol vadász csupán egy villanásnyi időre tárja kokárdás hasát Kiss felé, de ez elég ahhoz, hogy a hosszú foszforos csíkok mohón belefúródjanak, és a lángok abban a másodpercben már felcsapnak a Sopwith oldalán. Még egy sorozat… A pilótaülés tájékán fekete füstgomba pöffen fel: égő benzitartály áruló nyoma. Az angol meginog, Kiss jobbra, bukófordulóba vágja a gépet, szeme sarkából látja, hogy a Sopwith már dugóhúzóba perdülve bucskázik lefelé, rá egyenesen a Caldonazzo tó tükrére. Az ötvenes évek unalmasan sablonos „szocialista hőstörténetei” között üdítő színfoltot jelentenek Szentiványi Jenő történeti hűségű, mégis izgalmasan érdekes, kalandos elbeszélései. Belőlük nyújtunk át e könyvben egy „csokorral” az Olvasónak!
-
Great Battles for Boys
02 400 FtGreat Battles for Boys takes young readers to the front lines of history’s most important fights. In this episode of the best-selling history series, the story opens with the Flying Tigers, those wild American soldiers fighting Japan before the bombing of Pearl Harbor. After the deadly surprise attack on Hawaii, the battles storm across the Pacific in the lethal „island hopping” military strategy that brought Victory Over Japan.
-
Háború gyűlölet nélkül
03 600 Ft1941 tavasza; tombol a második világháború. az észak-afrikai hadszíntéren drámai fordulatok sorozata kezdődik: néhány hét alatt kiűzik Líbiából a diadalmasan előretörő brit 8. hadsereget, ám az rövidesen újra támad, s ismét elfoglalja az olasz gyarmat jelentős részét. Ellenoffenzíva következik, s a német-olasz csapatok 1942 nyarán már a Nílus-deltát, s a Szuezi-csatorna földközi-tengeri kijáratát fenyegetik… aztán 1942 őszén El Alameinnél megvívták a második világháború egyik legvéresebb csatáját… Mi történt ezekben a hónapokban Észak-Afrika földközi-tengeri partvidékén és kietlen, sivatagi tájain? Mi játszódott le a kulisszák mögött? Milyen stratégiai elképzelések vezették a szembenálló vezérkarokat? Mi lett a sorsa a küzdelemben elcsigázott hadosztályoknak? Ezekre és más kérdésekre kap választ az olvasó a hadjárat egyik főszereplőjének, Erwin Rommel német vezértábornagynak az emlékirataiból, melyeket röviddel – állítólag Hitler parancsára elkövetett – öngyilkossága előtt vetett papírra.
-
Háború van, háború!
0800 FtA Háború van, háború! című kötet nem folytatása a Légiveszély, Budapest! című könyvnek, hanem önálló mű, ugyanakkor kapcsolódik is az első kötethez, miután témája azonos: Magyarország története a második világháborúban. A két könyv közötti legszembetűnőbb eltérés az, hogy amíg az első könyvben, Magyarországról elsősorban a Német Birodalom politikusai, katonai vezetői mondtak véleményt, ebben a műben a szovjet fél szólal meg.
-
-
-
-
Hadinapló
04 000 FtNádasi Alfonz bencés szerzetes Naplóinak most, születésének 100. évfordulója alkalmából megjelenő első része tábori lelkészi szolgálatának állít emléket. Eddig nem jelent meg olyan diárium, amelyik ebből a szemszögből tanúskodik a II. világháború eseményeiről. A nagyszerű tudós és paptanár, Kodály Zoltán bizalmasa és lelki vezetője példamutató szorgalommal jegyezte le az utókor számára tapasztalatait. Néha nem is értjük, mikor volt ideje az egyes napok hosszú krónikáját papírra vetni, amikor kora reggeltől késő estig dolgozott. Bár többször volt lehetősége leszerelni, erkölcsi érzéke nem engedte, hogy cserbenhagyja társait, elkísérte őket a hadifogság pokoli bugyraiba is. Nem véletlen, hogy már a fronton legendák keringtek önzetlenségéről, helytállásáról, bátor kiállásáról. Sokszor rúgta fel a formulákat és szabályokat, előtérbe helyezve a kollegialitást, a józanságot és az erkölcsöt. Többször fenyegették hadbírósággal, amikor megsértve a függelmet bátran képviselte az igazságot és a katonák érdekeit. Alfonz atya megrázó képet fest a magyar egységek siralmas állapotáról, ugyanakkor az orosz nép szenvedéseiről, az ostromlott Varsóról, a németek gőgös viselkedéséről, a zsidók kiszolgáltatottságáról is. Legmeghatóbb talán mégis az, ahogyan megpróbált ember maradni az embertelenségben. Belefeledkezve írja le a távoli vidéken a természet szépségeit, szorgalmasan tanulja az „ellenség” nyelvét, gyűjti népdalait és meséit. Kodály megbízásából tudományos könyveket keres az ostromlott városokban. Naplóját áthatja magyar és bencés öntudata. Sziklaszilárd értékrendje három pilléren nyugszik: otthoni neveltetésén, cserkészmúltján, valamint bencés rendi életén. Ezek sosem engedték, hogy éleslátása elhomályosuljon. Paptól szokatlan hangon ítélte el mind a nyilas, mind a kommunista hangadókat, mindenféle kegyetlenkedést és embertelenséget. Példaértékű, ahogyan mindenkin segít nyelvi, faji és vallási megkülönböztetés nélkül. A kórházban ugyanúgy ellátja az oroszokat, mint a magyarokat, vigasztalja a protestánsokat és a hitetleneket egyaránt. A zsidó munkaszolgálatosok is benne látják legfőbb támaszukat és képviselőjüket. Naplója a szellem és az erkölcs diadalának dokumentuma a világtörténelem egyik legsötétebb korszakából.
-
-
Hadtörténelmi közlemények 121. évfolyam – 2008. 3-4. szám
0700 FtA Hadtörténelmi Közlemények című folyóiratot a Magyar Tudományos Akadémia alapította 1888-ban „a magyar hadi történetírás fejlesztésére”. Kisebb megszakításokkal azóta folyamatosan fennáll, 2011-ben a 124. évfolyamánál tart. Napjainkban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadásában évi négy számban, mintegy ezer oldalon teszi közzé a magyar és a kapcsolódó egyetemes hadtörténelem új kutatási eredményeit. Magyarország egyik legrégebbi társadalomtudományi orgánumaként a kezdetektől jelentős szerepet játszik a hazai történetírás fejlődésében, a magyar hadtörténeti irodalom gazdagításában. A folyóirat színvonalát olyan, a szerkesztésében is részt vett kiváló történész, hadtörténész akadémikusok garantálták, mint Gyalókay Jenő, Benda Kálmán, Szakály Ferenc, Engel Pál, Székely György. A Hadtörténelmi Közlemények az utóbbi évtizedben tovább növelte elismertségét a szakmai körökben, és – elsősorban a 20. század hadtörténelmét tárgyaló tanulmányai, forrás- és visszaemlékezés-közlései révén – a szélesebb olvasóközönség körében is folyamatosan növekvő népszerűségre és keresettségre tett szert.
-
-
Hadtudományi enciklopédia
08 000 FtA magyar Hadtudományi Enciklopédia népies formában, könnyen megérthetően és röviden minden fontos katonai fogalmat és kérdést megvilágítva oktatja az olvasót.
-
Hamis igazolvánnyal Varsó halálgyűrűjében
02 400 Ft„A -csendes-sötétek- – egyszeri jelenség a lengyel fegyveres erők történetében. […] Sohasem alkottak zárt katonai egységet, nem alkottak szabályos katonai hierarchiát, nem rendelkeztek parancsnokkal, fegyvernemi jelzésekkel és csapatzászlókkal.” Az Angliában kiképzett és 1941 februárja és 1944 decembere között Lengyelországban ledobott 316 lengyel ejtőernyős egyike Stanisław Jankowski, fedőnevén „Agaton”. „A dokumentumhitelesítő, vagyis hamisító részleg megszervezésével és működtetésével bízták meg. Csak később tudatosodott benne, hogy így az ő kezébe került a lengyel ellenállási mozgalom szívpumpája. Részlegének feladata ugyanis a megfelelő iratok, dokumentumok, igazolványok, igazolások, különféle típusú engedélyek, ebédjegyek, étkezési utalványok előállítása, biztosítása volt. Megfelelő papírok nélkül egyetlen lépést se lehetett tenni a megszállt Lengyelországban.” A csendes-sötétekről azt állították, hogy legfeljebb hat hónappal élik túl a ledobásukat. „Agaton” a túlélő kevesek egyike. Így e könyvében a hazájukért a legreménytelenebb helyzetben is harcot folytató és elesett ejtőernyős bajtársainak is emléket állíthatott.
-
Hitler gladiátora
03 000 FtMindazok, akik átélték Németországban a nemzetiszocializmus létrejöttét, és szemtanúi voltak a náci rezsim minden borzalmának, nehezen tuMindazok, akik átélték Németországban a nemzetiszocializmus létrejöttét, és szemtanúi voltak a náci rezsim minden borzalmának, nehezen tudnak a korszak eseményeire és személyeire objektíven emlékezni. A fiatalabb generációk számára pedig ezt az időszakot a mítoszok homálya fedi, úgyhogy a képzelet könnyen keveredik a valósággal. Charles Messenger könyvében a valóság mélyebb összefüggéseit kutatja, és az I. világháború végétől a II. világháború befejezéséig átfogó képet rajzol a német népről.dnak a korszak eseményeire és személyeire objektíven emlékezni. A fiatalabb generációk számára pedig ezt az időszakot a mítoszok homálya fedi, úgyhogy a képzelet könnyen keveredik a valósággal. Charles Messenger könyvében a valóság mélyebb összefüggéseit kutatja, és az I. világháború végétől a II. világháború befejezéséig átfogó képet rajzol a német népről.
-
Hol hőseink vére folyt…
02 400 FtTíz híres magyar csatát elemez Marossy Endre régész-hadtörténész izgalmasan és újszerűen: harminc éve járja a csatatereket, fényképezi az egyetemes és a magyar kultúra tárgyi emlékeit, helyszíneit. Több tízezer felvétele közül száztíz fényképet válogatott ebbe a kötetbe, melyek segítik az olvasót abban, hogy szinte a szerzővel együtt járja be és ismerje meg a csatatereket, történelmi emlékhelyeket, emlékműveket. Ezek a helyek: Augsburg, Morvamező, Mohács, Buda vára, Isaszeg, Komárom, Piski, Segesvár, Przemysl, és a Doni Emlékkápolna. A szerző a már ismert tényeken kívül új felismerésekre is jutott, legfőbb érdeme mégis az a minden politikától mentes, szinte sebészi tárgyilagosság, ami az egész kötetet végigkíséri. A helyszíni felvételeken kívül Fekete Valér jellegzetes stílusú térképrajzai egészítik ki a csaták lendületes, lényegre törő és közérthető bemutatását.
-
-
Honvágyas gyötrelmek
01 600 FtA magyar történelem egy ritkán emlegetett epizódjára vet fényt a jogász szerző helytörténeti munkája, amely a szülőfaluja, a Veszprém megyei Csót község határában 1915 és 1923 között fennállt hadifogoly- majd leszerelő tábor történetét dolgozza fel. A hajdani közlegelő területén felépített, szinte önálló városként működő barakktábor több mint tízezer ember befogadására volt alkalmas. Az első világháború alatt főként lengyel, orosz és olasz hadifoglyokat őriztek benne, 1918–1919-ben rövid időre az Erdélyből menekülőknek adott menedéket, majd leghosszabb ideig leszerelő táborként működött, először ide érkeztek meg a nyugati és főleg az Oroszországi hadifogságból kiszabaduló magyarok. A Hadtörténeti Levéltár dokumentumai és egyéb levéltári források mellett az egykori szemtanúk (táborlakók és a táborban dolgozó helyiek) visszaemlékezéseit is felhasználó kis kötet személyes hangvételű mozaikokban mutatja be a tábor történetét és működését. Az adatgazdag kiadvány többek között közli a táborban elhunyt olasz katonák listáját, valamint részletesebben foglalkozik a leszerelő táborban folyt államvédelmi tevékenységgel, amely a „kommunistagyanús” személyeket próbálta kiszűrni – nem egyszer erőszakos eszközökkel – a hazatérő hadifoglyok sorából. A tábor emlékét megidéző irodalmi szemelvényekkel gazdagított, számos fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált könyv függelékében egy 1943-ban megjelent összeállítást ad közre újra, amely a tábor – ma már sajnos igen elhanyagolt állapotban lévő, de megőrzésre méltó – sírkertjének adatait tartalmazza. A kiadvány elsősorban helytörténeti érdekességű, de az első világháború kora iránt érdeklődőknek is ajánlható.
-
-
Hordszárnyas és légpárnás hadihajók
0450 FtA vízbe merülve mozgó hadihajók, valamint a vízfelszín felett haladó hajók csoportjába tartozó hord hordszárnyas hadihajók között a katonai siklónaszádok átmenetet képeznek. A felsorolt szakkifejezések a magyar nyelvben még nem honosodtak meg, ezért célszerű áttekinteni, hogy ezeket a hadihajó-kategóriákat a külföldi haditengerészeti szakirodalomban miként említik.
-
Horthy István repülőfőhadnagy és kora eltérő megközelítésben
01 800 FtAz RMC REFORMS’ Management Center „Hogyan történt?” címmel könyvsorozatot indít. A T. Olvasó kezében levő könyv a sorozat első kötete. A sorozat célja az, hogy a T. Olvasókat olyan eseményekkel ismertetssük meg, amelyek után érezhetően nagy a közvélemény érdeklődése. 1942. augusztus 20. 5 óra 7 perc Horthy István és kora-eltérő megközelítésben c. kötet műfaját tekintve dokumentumgyűjteménynek, forrásanyagösszeállításnak nevezhető. A felhasznált anyagok különböző világnézetű, eltérő társadalmi helyzetű írók és nyilatkozók nézetét, álláspontját tükrözik. A kötet összeállításánál kiinduló szempont volt a tárgyszerűség, a tényszerűség, annak bírálata nélkül. A nézetek ütközése közben a T. Olvasó a tényekből maga ítél, véleményét így sajátjának tekintheti. Azt azonban látni kell, hogy nemzeti múltunkról információt adni kötelesség. Nem kerülhetjük el akkor, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Mindez segíthet abban, hogy tudatunkban legyőzzük a téves egyszerűsítéseket. Nem vállalkozik a könyv a második világháború, azon belül a második magyar hadsereg tevékenységének elemzésére és értékelésére, mert azt már mások szakavatottan elvégezték. Arra viszont vállalkozik, hogy ezúttal is emléket állítson annak a kétszázezer magyar katonának – köztük a repülősöknek is -, akik közül csak minden mások szakavatottan elvégezték. Arra viszont vállakozik, hogy ezúttal is emléket állítson annak a kétszázezer magyar katonának – köztük a repülősöknek is -, akik közül csak minden negyedik tér vissza családjához. A második magyar hadsereg harcrendjébe volt beosztva egy repülődandár is, amihez mintegy 100 különböző típusú és rendeltetésű repülőgép tartozott. A hadseregen belül elitnek számítottak. Itt teljesített szolgálatot Horthy István repülőfőhadnagy is, aki 1942. VIII. 20-án harci feladatának teljesítése közben 38 éves korában életét vesztette. Fiatal feleségét, másfél éves kisgyemeket hagyott hátra. Egy volt a százötvenezer katona közül, akik nem térhettek haza. Miért foglalkozik munkánk éppen Horthy Miklós repülőfőhadnaggyal? Többek között azért, mert ő az akkori Magyarország második legmagasabb közéleti tisztségét is betöltötte, kormányzóhelyettes volt. A frontról történő visszahívás már megtörtént, amikor életét vesztette. Halálának körülményei talán még ma, 46 évvel a történtek után sem tisztázottak teljesen. De mégis „hogyan történt”-ek az események? Horthy repülőfőhadnagy végülis merénylet áldozata? Vagy részegen akart repülni? Vagy talán rossz pilóta volt? Vagy a tragédiához vezető különböző körülmények együttes és váratlan fellépéséről van szó? Erre a kérdésre keressük a választ könyvünkben és T. Olvasónk a könyvben összegyűjtött információk birtokában maga tudja a választ megadni. Az eltérő nézetek képviselői azonban megegyeznek abban, hogy őt is a tragikus sorsú magyar hadsereg áldozatai között kell számontartani, azok közé tartozott, akik a legdrágábbat, életüket áldozták az egykori Magyarország vélt érdekeiért. Abban is egyetértés van, hogy Horthy István is sokat tett a magyar repülés fejlesztéséért, amivel a könyv is foglalkozik. Időszerű erre utalni akkor, amikor 1989. X. 14-én lesz 80. éve annak, hogy a Budapestre látogató Blériot-tal először emelkedett magyar földről ember a levegőbe!
-
Idegen bírák előtt
01 000 FtA kiadó 1990-ben jelentette meg Szombathelyi Ferenc tragikus sorsú vezérezredes visszaemlékezéseit. Most azoknak a kutatásoknak az eredményeit publikáljuk, melyeket Györkei Jenő végzett az újvidéki levéltárban. Kutatómunkája eredményeként első ízben kínálkozik lehetősége az olvasónak arra, hogy betekintsen a szabadkai per anyagába. A periratok közlését a szerző tanulmánya vezeti be, és a Legfelsőbb Bíróság 1994. március 16-án kelt felmentő ítélete egészíti ki.
-
Így győztünk…
01 000 FtA világirodalom legnagyobb istenítéletében a szenvedő ember csak nyomorult életét mentegette. Most azonban, mikor kezdi újra feltámasztani emberhez méltó életét, végre ideje van elgondolkozni: Hogyan győztünk? Senki sem adhat hitelesebb feleletet erre a kérdésre, mint Marshall tábornagy, az egyesült nemzetek hadseregeinek vezérkari főnöke. Könyvében, amely az amerikai hadügyminiszterhez intézett okmányszerű hivatalos jelentés, pontosan beszámol a partraszállások izgalmas részleteiről, a sorsdöntő nagy páncélos csatákról, őszintén feltárja az időleges kudarcokat, belevilágit a német propaganda egetverő hazugságaiba, a légiháború borzalmaiba, adatszerűen ismerteti a légifölény megszerzésének drámai mozzanatait és rámutat a végzetes német hibára: Oroszország megtámadására. De mindennél érdekesebb, amiről most először értesülünk részletesen: az emberanyag, a gépek, a hadi- és üzemanyag, felszerelés és élelem előteremtésének heroikus munkája, az egész világot átfogó szervezésnek ez a gigantikus méretű csodája. Ahogy a keletázsiai szigetek elfoglalásának szívós és kemény munkáját ismerteti, ahogy a matematikai pontossággal kiszámított és hideg következetességgel végrehajtott terveket közli, az valóságos írói munka, tele drámai feszültségekkel és lélektani izgalmakkal.
-
-
-
Kakas a kasban
01 000 FtSine praeteritis futura nulla-Múlt nélkül nincs jövő (A Hadtörténelmi Levéltár kiadványa) – Ismertető: A köztudatban kevéssé ismert tény, hogy a Franciaország elleni, 1792-től 1797-ig tartó első koalíciós háború során Magyarországra és a Magyar Korona tartományaiba sok ezer francia hadifoglyot internáltak. Nem tartottam feladatomnak, s erre terjedelmi okokból sem vállalkozhattam, hogy a francia és a császári-királyi hadszervezetet taglaljam, ugyanígy a könyvtárnyi irodalmat felmutató hadműveletek leírása is messze vezetne a választott témától. Franciaország és az ellene tömörült koalíció fegyveres küzdelme 1793 őszétől jutott abba a stádiumba, hogy a hadviselő felek tízezres nagyságrendben ejtsenek foglyokat. A tárgyalt időszakban végnapjait élő pozíciókereső harcáaszati elveknek megfelelően a foglyok zömét az aktuális vonal erődjeinek meghódoltatása, s csak kisebb részben nyílt összecsapások és dezertálások során szerezték. Előbbire Condé 1793. július 10-i, Valenciennes július 28-i, Le Quesnoy szeptember 13-i, Fort Louis november 16-i bevétele példa. Utóbbiakra többek között az Avesnes melletti 1793 szeptember közepi, a Weissenburg-Lautenburg vonal körüli, s a Maubeuge és Bouchain-környéki 1793 október közepi, a következő évből a Beaumont, Landrécies és Charleroi melletti tavaszi csatározások szolgáltatnak adatokat. – További ismertető/ízelítő: „Belelapozás”.
-
Kard a pajzs mögött. A „Konrad” hadműveletek története, 1945
06 500 FtA második világháború keleti frontjának hadtörténetében kiemelt jelentőséggel bírt a magyarországi hadszíntér, és azon belül is a 108 napos, 1944. október 29. és 1945. február 13. között lezajlott budapesti hadművelet. 1944 végén a Német Birodalom vezére, Adolf Hitler számára keleten elsődleges hadászati célnak számított Magyarország megtartása egyrészt a bécsi hadműveleti irány lezárása érdekében, másrészt a dunántúli hadiipari nyersanyagok, a zalai kőolaj miatt. Amikor a szovjet Vörös Hadsereg csapatai 1944. december végén súlyos harcok árán bekerítették Budapestet, a magyar főváros minél tovább tartó védelmével a német hadvezetés az időnyerésre játszott. A német hadvezetés a magyar főváros védőinek felmentése és szárazföldi úton való ellátása, valamint a számára létfontosságú dunántúli terület visszafoglalása érdekében 1945. január 1. és február 15. között a „Konrad” fedőnevű hadműveletek keretében jelentős erőket, főleg páncélosalakulatokat vetett be Budapest irányában. Ebben a fő szerepet egy megerősített SS-páncéloshadtest játszotta, amelynek feladata a szovjet 3. Ukrán Front védelmének áttörése volt.
-
Katonai gépjárművek
03 000 FtA katonai gépjárművek története. A katonai terepjáró gépjárművek szerkezeti felépítése. Részletes ismertetés a terepjáró gépjárművek erőforrásairól, a különleges erőátviteli rendszerekről és kormányberendezésekről. 23 ország több száz katonai szállító gépjármű-típusának bemutatása műszaki adatokkal, ábrával, fényképpel.
-
Katonai repülőgépek és helikopterek
03 600 FtA korszerű katonai repülőgépek és helikopterek szerkezeti felépítése, hajtóművei és fedélzeti fegyverei. Típusleírások részletes műszaki adatokkal, képekkel és ábrákkal napjaink vadász- és vadászbombázó, bombázó, felderítő, szállító, légi utántöltő, oktató-gyakorló repülőgépeiről, katonai helikoptereiről.