Az Előszóból: A magyar nemzet ezeréves történetének legvéresebb küzdelmét az 1914-18. évi világháború képviseli. Ezt az öt éven át húzódó óriási harcot az osztrák-magyar monarchia keretében elhelyezkedett Magyarország katonái a monarchia hadszervezetében rejlő okoknál fogva túlnyomó részben osztrák hadvezérek parancsai alatt és az „osztrák” jelző alá foglalt népfajok harcosaival közösségben vívták meg.
A harc célja a monarchia megmentése és egyben Magyarország területi épségének megóvása volt. Ezen az igazságon nem változtat az a tény, hogy ennek a hosszabb időre kétségtelenül elkerülhetetlen, de esetleg bizonyos ideig még 1914 után való időre elodázható önvédelmi harcnak éppen 1914-ben való megkezdését a monarchia külpolitikájának intézői akarták, felhasználva ürügyül a monarchia trónörökösének Szarajevóban történt meggyilkoltatását. Akarták azért, mert az általános külpolitikai helyzet alapján ezt az időpontot és alkalmat kedvezőnek találták az említett gyilkosságban részességgel gyanúsított Szerbiával való leszámolásra, noha számolni kellett azzal, hogy e leszámolás kapcsán esetleg a monarchia minden ellenségével meg kell mérkőzni. Csupán Magyarország miniszterelnöke, Tisza István gróf foglalt határozottan állást a háború kirobbantása ellen, még pedig azért, mert ellentétben a monarchia többi külpolitikai vezetőivel a mérkőzésre való időpontot a pillanatnyi erőviszonyok alapján kedvezőtlennek ítélte.

Ez a könyv alig néhány évvel a Tanácsköztársaság bukása után, 1921-ben jelent meg, gróf Andrássy Gyula védnöksége alatt. Szerzői, a kor legjobb konzervatív közírói, lefegyverző logikával, olykor maró iróniával, mégis meglepő mértéktartással elemzik, hogy a hangzatos jelszavak mögül hogyan tűnik ki minduntalan „a szemérmetlen önkény szatír-ábrázata”. Alighanem sok olyan részlettel szolgálnak, amely ma újdonságként hat (hogy például a reformerek – internacionalista buzgalmukban – el akarták törölni a középiskolákban a magyar irodalom oktatását, s helyette csakis „világirodalmat” óhajtottak oktatni), a legnagyobb meglepetést mégis azzal okozzák, hogy mindössze négy hónap tanulságából is világosan látják, amire az ország többségének még jó 50 évre lesz szüksége: hogy a „bolsevista” (vagy kommunista, szocialista) rendszer már alapelvében is elhibázott, kártékony utópia. Az egyedülálló forrásgyűjtemény – érthető módon – 45 után egyszerűen hozzáférhetetlenné vált. Válogatásunk ezt a hiányt kívánja pótolni. Különös figyelmet érdemel a terrorról, az egyház „likvidálásáról” és az oktatási reformról szóló tanulmányok, az „antisémitizmus” okainak tárgyalás,a valamint Berzeviczy Albert naplószerű beszámolója túsz-fogsága történetéről.

Az 1848/49. évi szabadságharc szerencsétlen befejezése után a magyar nemzet – mint oly gyakran története folyamán – ismét válaszúton állt. Hogy Magyarországnak az egységes osztrák birodalomba való beolvasztását, amellyel az osztrák kormány akkor kísérletezett, minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell akadályozni, az a magyarság körében jóformán nem volt vita tárgya. Fényesen bebizonyosodott, hogy válságos időkben Magyarországon nincsenek pártok, hanem csak magyarok vannak. De igenis választania kellett a magyarságnak aközött, vájjon engesztelhetetlenül folytassam az ellenállást mindaddig, míg Ausztriától való teljes elszakadását és függetlenségét ki nem vívta, avagy pedig kompromisszum útján keresse az uralkodó házzal való kibékülés és az osztrák néppel való együttműködés útjait. A világosi fegyverletételt követő évtizedben ennek a kérdésnek nem volt gyakorlati jelentősége. A kibéküléshez mindig két fél egyező akarata szükséges, már pedig ez az akarat a bécsi kormánynál nem volt meg.

A fényes múltra visszatekintő Habsburg-monarchia a XX. század elején már nem volt elsőrangú nagyhatalom. Az egységes Németország kikiáltásával az osztrák uralkodóháznak szerte foszlott az a reménye, hogy jogara alatt egyesítheti a német-lakta területeket. Az Osztrák-Magyar Monarchia kialakulása, 1867 után, ezért politikájának súlya Keletre helyeződött át. Diószegi István könyve a kettős monarchia külpolitikai törekvéseit ismerteti az 1860-as évektől 1918-ig, az összeomlásig. Képet ad a nagyhatalmak viszonyának alakulásáról, ezen belül a bécsi osztrák-magyar közös külügyminisztérium külpolitikáját formáló nemzetközi és belpolitikai tényezőkről, a ma már történelemmé vált események okairól, a diplomácia kulisszatitkokról.