Diplomáciai notesz külföldet járó magyarok részére.

A Nevető Parnasszus valóban „mindenki magyar írót” szeretne kicsúfolni: a XX. századnak csaknem mindegyik olyan jelentős vagy érdekes íróját és költőjét – a határainkon túl élőket is – kinevetteti, akiről paródiát írtak. Ebben a tekintetben a legteljesebb paródiaantológia eddig, mely nemcsak a pardóiáké, hanem a parodistáké is, a Borsszem Jankó ismeretlen parodistájától és Karinthy Frigyestől kezdve a maiakig: Bárány Tamásig, Benjámin Lászlóig és Kolozsvári Grandpierre Emilig. És hogy minél több összehasonlításra nyíljék alkalom, s hogy minél szórakoztatóbb és tanulságosabb legyen mind az olvasók, mind az írók számára, ugyanarról az íróról vagy költőről több paródiát közöl, lehetőleg más-más parodista tollából, ezzel is arra törekedve, hogy minél méltóbban töltse be a „hasznos, derék, kedves kulturális” szerepet.

A Pesti izé című szatirikus hetilap 1946 és 1948 között jelent meg. Alapítója és főszerkesztője Gál György, a Füles későbbi főszerkesztője volt.

Ezek az apró komédiák, amelyeket ebben a kötetben összegyűjtöttem, nem egészen költöttek. A szereplőik itt élnek közöttünk, nem is egy személyben, hanem szinte megszámlálhatatlan sokaságban. Abban a lipótvárosi bérházban, a melyben a gyermekkoromat töltöttem, minden emeleten lakott egy-egy Smokk család; az egyik emeleten – nem tudom már a másodikon-e, vagy a harmadikon? – kettő is. A nevük külömböző volt, de a karakterük egyforma: a börzeáner papa, a rövidlélegzetű, zsörtölődő mama, a rakonczátlan gyermekek és a jámbor nevelő minden emeleten ugyanaz volt és – csodálatosképen, – ugyanaz még ma is. Én tehát csak lefotografáltam a tiszteletreméltó Smokk-családot és másoltam azt, a mit annyiszor hallottam. Az olvasó pedig bizonyára ráösmer majd Smokk-papában, Smokk-mamában, Ricsiben, Viliben, Bellában és a nevelő úrban jobb, vagy baloldali szomszédjaira, ráösmer majd az apró házi perpatvarokra, a melyeket napról-napra hall, és amelyek a mulatságos voltuk mellett sem minden tanulság híján szűkölködik.

Az egybegyűjtött humoros történetek tükrözik a kor társadalmi viszonyit, szokásait, kultúráját.