-
-
-
-
-
Önéletrajzi írások
0Goethe műveinek ez a kötete válogatást tartalmaz Goethe önéletrajzi írásaiból, kivéve legfőbb önéletrajzi művet, a Költészet és valóság-ot, amely külön kötetben jelent meg. Ezeknek az írásoknak a műfaja többnyire az útinaplóéhoz, az útibeszámolóéhoz áll közel. Goethe tervezte ugyan a Költészet és valóság folytatását, tehát életének olyan leírását és megvallását, amilyennel önéletírásában 1775-ig Weimarba költözéséig beszéli el pályája alakulását, de ez végül is nem valósult meg, csupán kezdeményei készültek el. Ilyen kezdemények nagyrészt a kötetünkben szereplő írások, amelyek végül is a Költészet és valóság el nem készült, vagy ha úgy tetszik: töredékes folytatásához mindenekelőtt Goethe utazásairól szolgáltatnak váltakozó kidolgozottsági fokú fejezeteket.
-
-
Petőfi album
0Adatok, okmányok és képek Petőfi Sándor diadalútjáról.
Megjelent Petőfi Sándor születésének 190. évfordulója alkalmából.
Hasonmás kiadás a Pesti Napló 1910 körül megjelent kiadása alapján. -
Petőfi Erdélyben
0Huszonhat évet élt, s abból közel egy esztendőt töltött Erdélyben – a Bánságot és a Partiumot is beleértve. Nem sok idő, de ehhez fűződik életének két döntő eseménye: a házasság és a szabadságharc. Ő úgy mondaná: szabadság, szerelem. Amikor Szendrey Júliát eljegyezte, így nyilatkozott: „Ez időtől számítom életemet.” Az „Ott essem el én a harc mezején” is Segesvár mellett következett be.
Erdély volt tehát újjászületésének és halálának színtere. Ez indokolja, hogy születésének 150. évfordulóján, amikor világszerte megemlékeznek róla, a itt töltött rövid esztendő emlékét is felidézzük. -
-
-
Petrarca levelei
0A Laura-versek költőjét, a szonettírás mesterét, a modern európai líra egyik úttörőjét, Petrarcát, mint levélírót mutatja be az Európai Antológia reneszánsz sorozatának ez a kötete. Petrarca leveleiben is újat hoz, feloldja a merev, középkori stílust, egyéni hangulatait kelti árnyaltan életre, az antik világot is csak azért idézi, hogy modern problémákat láttasson meg, legyen módja lelkesedni a római plebejus nép harcáért, hogy álmodozhasson a jövőről, s támadhassa az avignoni pápai udvart. Akár turisztikai erőfeszítésről, a Mont Ventoux megmászásáról számol be, akár öreg gazdasszonyát jellemzi találó vonásokkal, akár Boccacciót dorgálja, mert őt az írás abbahagyására, tétlenségre ösztökéli – érzéseiben, gondolataiban hozzánk közel állónak, frissnek érezzük a levélíró Petrarcát.
-
Szövegggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Reneszánsz kor
0Első ízben 1951-52-ben jelent meg a Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból című kétkötetes egyetemi segédkönyv, amely a magyar szakos egyetemi hallgatók tanulmányaihoz szükséges legfontosabb régi irodalmi alkotások vagy szemelvények közreadását tűzte ki célul. A kötetek második, javított és átdolgozott kiadása – Klaniczay Tibor munkájaként – 1963-64-ben látott napvilágot, s közel negyedszázadon át hasznosan szolgálta a magyar szakos tanárképzés ügyét. A második kiadás már támaszkodhatott a hatkötetes akadémiai kézikönyv eredményeire, hasznosíthatta annak periodizációs elveit, új megállapításait és szövegkritikai észrevételeit egyaránt.
A régi magyar irodalom örvendetesen fellendülő kutatása természetesen az elmúlt két és fél évtizedben ismét új eredményeket hozott. Megsokszorozódott a szövegkiadások száma, újonnan felfedezett vagy elfeledett művek váltak hozzáférhetővé, adataink, ismereteink is gyarapodtak, árnyaltabbá váltak. Mindez indokolttá tette a könyvárusi forgalomból amúgy is teljesen kifogyott szöveggyűjtemény harmadik kiadásának napirendre tűzését, átdolgozott, korszerűsített változatának elkészítését.
Jelen kötet a magyarországi reneszánsz korszak (1450-1640) irodalmát igyekszik átfogó igénnyel bemutatni. -
Tamási Áron
0Tamási Áron (1897-1966) már-már csak egyetlen alkotásával, az Ábel a rengetegben című regényével és néhány novellájával 61 az olvasók emlékezetében. Sokan csak a székelység írójának tekintik, aki amint az 1925-ben megjelent Lélekindulás című kötete után írták róla a székelysorsról adott számot (Féja Géza), a „vidékköltészet színeit” mutatta föl (Németh László), „székely szólásokkal” beszéltette hőseit (Áprily Lajos). Arra már kevesen emlékeznek, hogy 1961-ben a hivatalosság ki akarta iktatni az irodalmi hagyományból. A Népszabadságban megjelent könyvbírálatban szemére vetették a „gondolati tartalom nélküli nyelv”-et, a „modorrá, stílusromantikává avasodó” szövegformálást (Bokor László).
-
Tömörkény István irodalomtörténeti sorsa
0„EZ SZÉP KÖRÖSZT LÖSSZ!”
(Elöljáró szavak)
Tömörkény István írja egyik harmatos, egyszerű írásában, hogy röpül az idő, ha sok a dolog, és csak ácsorgó ember nézi lassunak folyását. Az iró halála óta eltelt huszonöt év alatt sok volt a dolgunk, nem voltunk ácsorgó emberek, így ez a negyedszázad gyorsan elröpült, gyorsabban, mint a magyar történelem egyéb, tengödő évtizedei. A sok magyar munkában arra is alit értünk rá, hogy Tömörkény egyéniségét, legbelsőbb lényegét kellőképpen felmérjük és értékeljük.
A huszonöt esztendő alatt a magyarság társadalmi, irodalmi és irodalomtörténeti munkája nem volt összeforrottan egységes, nem haladt mindig a magyar összesség érdekét jelentő helyes uton. Az ösvények többfelé szakadtak. Az ilyen helynek pedig, – hogy Tömörkénynek adjam át a szót, – „mindig van egy kis közepe, a hol a kocsi nem jár, s rajta apránkint pusztai virág terem. Kék buzavirágnak, sárga ökörfarkkórónak, szép halovány rózsaszín bogáncsnak a magvát oda hordja a szél”. A többfeléágazó irodalmi és irodalomtörténeti utaknak megkimélt, de kissé elhanyagolt szigete volt Tömörkény sugárzó, majdnem teljesen elfogyott sorozata. Ezen az „utközépen” üdén nyiltak Tömörkény népi rajzainak kék, sárga, rózsaszín virágokat hajtó magyar „gyógynövényei”, amelyek magukba zárják a magyar élet földbőlszitt, igazi orvosságát: „Ismerjed meg, szeressed meg minden életmegnyilvánulásában a valódi mélymagyarságot, a magyar földmivelő réteget, a célszerű, munkás szegény embereket, az eleveneszű, önnálósulni tudó és szerető, kétkezi munkásokat”. Erre mondják, hogy Tömörkény csak ábrázolni akart, tendenciátlan volt. -
-
Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből
01984-ben jelent meg a Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárban című dokumentumkötet. Az anyaggyűjtés során már láttuk, hogy nem egyszeri, lezárt kutatásról van szó. – Élő levéltr esetén nem is lehet egy-egy téma kutatásait lezártnak tekinteni. – Tudtuk akkor is, az azóta eltelt évek pedig csak megerősítettek bennünket abban, hogy a „Madách-kutatást” folytatni kell.
1989-1990-ben széleskörű anyaggyűjtést végeztünk a Nógrád megyei közgyűjteményekben, az országos és megyei levéltárakban. Madách Imrére vonatkozóan minden dokumentumot gyűjtöttünk, de Madách-család életét, gazdasági, társadalmi helyzetét tükröző fontosnak ítélt dokumentumokat is feltártunk abban a reményben, hogy előbb-utóbb, valamilyen formában valamennyit közkinccsé tudjuk tenni.
A képeslap ma már nem csak a gyűjtők érdeklődésére tarthat számot, de véglegesen helyet kapott a muzeológiában is.
A magas-tátrai lapok esetében ezekre az értékekre a két világháború közötti években figyeltek fel a szakemberek: a Karpatenverein, a Magyar Kárpátegyesület jogutódja 1930-ban újsághirdetés útján keresett „régi képeslapokat” múzeuma számára.
A megélénkült tudományos érdeklődés természetesen nemcsak a képeslap tisztes korának szól (végül is túl van a 12. X-en), ami magában is múzeumi tárggyá minősíthetné, hanem különleges – elsősorban dokumentum- és kortörténeti értékeinek is. Egy-egy lap ezen túl a művelődés- és művészettörténeti, fotótörténeti, stb. információk sokaságát hordozhatja. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a képeslapokból sokkal több maradt fenn, mint bármilyen más illusztrációs anyagból, érthetővé válik nemcsak a gyűjtői, hanem a fokozott muzeológusi érdeklődés is.
A továbbiakban régi tátrai képeslapokról kívánunk szólni; „régi” alatt értve a kezdetektől az impériumváltásig, vagyis az I. világháború végéig terjedő időszakot, „tátrai” alatt pedig a Magas Tátra mindkét, tehát – akkori elnevezéssel – magyar és lengyel oldalán vagy oldaláról készült lapokat. Természetesen feldolgozásunkban mindenhol elsősorban a „magyar” szempontokat részesítjük előnyben, hiszen bármennyire is szerettük volna egységesen kezelni a témát, a hegység gerincén végigfutó határ bizonyos mértékig számunkra is határ maradt, már csak a rendelkezésre álló anyag miatt és a hazai gyűjtői szempontokra való tekintettel is. -
Vasárnapi Krónika
0Márai Sándor új könyvének anyaga „Vasárnapi krónika” címen látott napvilágot az 1936-1943-ig terjedő időszakban. Cikkek és elmélkedések ezek a művek, melyek az élet sebes iramában fogantak s magukon viselik még az író és szemlélő szinte rögtönzésszerű reakcióját a napok eseményeire. Hét tragikus esztendő története bontakozik ki belőlük s az idő távlatában jóval többé válnak „vasárnapi krónikánál”: történelmi távlatot nyertek és éppen ezzel a távlatukkal igazolják az írót. Varázslatosan gazdag és sokszínű Márai Sándornak ez az új munkája; néha úgy érezzük: műhelyében, az alkotás pillanatában leptük meg őt. És gazdagsága mellett megdöbbentő is ez a könyv: nyomról-nyomra látjuk, hogyan alakul, forr, indul el útjára s ölt tragikus méreteket a történelem. Irodalom, politika, szellemi és gazdasági élet problémái, tervei és lehetőségei forrnak fel kaleidoszkópszerű változatosságban. De nemcsak az anyag páratlan, hanem rendezője is: közvetlen forrósággal érezzük Márai nemes hevületét, mély felelősségtudatát és ragyogó stílusa friss lüktetését.
-
-
Zrínyi Miklós könyvjegyzetei
0Kiadja és bevezetéssel ellátta: Drasenovich Mária. kötet végén olasz nyelvű összegzés.