Valószínűleg ​nem túlozunk, ha azt állítjuk: máig nem hálás pálya a nőíróé. Hasonlóképpen nem túlzás kijelenteni: a múlt századfordulón már az is gyanúsnak számított, ha egy nőnek irodalmi ambíciói voltak. Csak mostanában fordul az érdeklődés e korszak gyakran tragikus sorsú nőírói felé, akik sokszor önmaguk sem hitték, hogy méltó versenytársai lehetnek „erősebb nemhez” tartozó kollégáiknak. Közéjük tartozott a szépséges hevesi leány, Rosenfeld Bella – írói nevén Fehér Judit –, akinek Bródy Sándor egyszerre lett férje és versenytársa. A „nap lovagja” mellett Rosenfeld Bella sok éven át a szó szoros értelmében el- illetve lefojtotta tehetségét. Csak akkor tért vissza az irodalomhoz – amint e könyvből kiderül, saját tehetsége iránt kétségekkel telve –, amikor cáfolhatatlanul bebizonyosodott, hogy házasságuk, annak ellenére, hogy öt gyermek született belőle, eleve elhibázott volt. Csupán néhány év jutott neki írásra: 1908-ban, harminckilenc évesen meghalt. Rövid alkotó korszakában született az e könyvben újraközölt, először 1906-ban megjelent Asszonyok című novellagyűjteménye és néhány más munkája.

Előszó
Tizenhat éve elmúlt Ady Endre halálának és a magyar közönség az igazi Adyt ma sem ismeri. A konzervativ értelmiség máig visszautasitja, az ellenforradalom uj uralkodó osztályai a maguk számára igyekeznek átformálni. Ferde értelmezést adnak élettartalmának és világfelfogásának. Átértékelik a költőt és ostorozó verseinek élét veszik. Sirva vigadó magyar lett a parasztok és proletárok Dózsa Györgyös serkentője.
Már a szilágysági földtől nyomon követtem Ady Endrét. Hozzákötött a szülőföld és az iskola, melynek ugyan padjaiba csak később kerültem mint ő, de ahol a diák Ady szelleme kisértett. Mellette voltam Párisban, amikor tragikus betegsége rászakadt. Tanuja Léda szerelmének, válságainak, küzdelmeinek ép ugy, mint később évek mulva diadalainak. Ady korát éltem nemcsak mint barát, de mint iró, ujságiró és harcos társa is.
Könyvemmel egész elkészültem, amikor február végén Léda asszony halálhire ért. Életét nem füztem tovább az „Elbocsátó szép üzenet” után, mert ha nem is szünt meg soha az aranyszobor Ady számára világolni, sorsa nem fonódott többé az Adyéba. És irásomon egy sort sem változtattam ezután, mert ugy sem tudtam volna öszintébben megirni, Lédát bármennyire becsültem és szerettem.