Vannak olyan ételek, amelyek mindenkinek ízlenek, ráadásul a családi kasszát sem terhelik meg túlságosan, gyorsan elkészíthetők és egészségesek. Mindez túl egyszerűen hangzik? Ezt a kis szakácskönyvet forgatva hamar rájövünk, hogy a családnak főzni nem is olyan bonyolult feladat.
Legyen szó egészséges reggeliről, frissítő tízórairól, gyors ebédről vagy vacsoráról, bőséges vasárnapi fogásról, csábító desszertekről, a kötet rengeteg hasznos ötletet kínál, melyekkel változatossá tehetjük az otthoni étkezést.

Az Élelmiszerismeret második kötete két fő témával foglalkozik: az állati eredetű élelmiszerek és az élvezeti szerek csoportjaival. Az állati eredetű élelmiszereken belül a húsok és halak jellemzői, tárolása, biztonságos kezelése áll a középpontban. Külön fejezet foglalkozik a tojás jellemzőivel, majd a tejtermékek bemutatása következik. Az élvezeti szereknél a fűszereken és ízesítőszereken kívül a kávé és tea jellemzőit, valamint az alkoholtartalmú italokat mutatja be a szerző. Fejezetenként ellenőrző kérdések és feladatok, valamint részletes Értelmező kisszótár segíti a diákok tanulását.

Umbria a magyar olvasó számára Olaszország legismertebb, legotthonosabb régiója, hiszen az Utas és holdvilág legszebb fejezetei játszódnak itt. De milyen ma Umbriában élni? Melyek a jellegzetes umbriai ételek, milyenek a borok, az emberek, az utcák, milyen a városok hangulata? És egyáltalán, miért élünk mi ott és milyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt négy évben, mióta Todiba költöztünk? Ezt mind megtudhatja ebből a könyvből az olvasó, sőt, a saját szemével meg is láthatja, hiszen legkedvesebb fotóinkat (és barátaink legkedvesebb fényképeit) gyűjtöttük össze benne. Ez a könyv, amelyben három umbriai város, Todi, Assisi és Foligno szerepel, egyszerre útirajz, írói napló, történelmi kalandozás, gasztronómiai esettanulmány, szakácskönyv és útikönyv: írói és élet-élvezői tapasztalataink az umbriai dolce vitáról. De van benne néhány irodalomtörténeti jelentőségű felfedezés az Utas és holdvilág hátteréről és végre lehull a lepel arról is, hogy tulajdonképpen mi is az az Umbriai Magyar Köztársaság…

Valamikor ​régen, boldog háborúelőtti időben, kétféle polgári háziasszonyt ismertünk. Az egyik – a jó háziasszony – kulcscsörgető, tűzrőlpattant, örökké izgatott menyecske volt. Baboskendővel kötötte be fejét, kötényben járt, égett zsírszagot terjesztett maga körül és fénylett az orra. Minden ételre azt mondta, hogy sajátkezűleg készítette, régi családi recept szerint és meg volt sértve, ha a vendég nem ürítette ki a tálat. Asztaltól percenként fölpattant és kisietett a konyhába, ahonnan aztán harsány vezényszavak, pörlekedés és szakácsnősírás egyvelege hangzott be az ebédlőbe. Ennél a háziasszonynál mindig sokat, zsírosat és nehezet ettünk. Rontott gyomorral, nyomott kedéllyel távoztunk házából, ahol egyébről alig esett szó, mint a háztartás örömeiről és bánatairól, a cselédek komiszságáról és a kofák szemtelenségéről. A másik hölgy – a rossz háziasszony – úgynevezett kékharisnya volt. A felhőkben élt, ott is a Nyugatot olvasta, lelki problémákkal foglalkozott és azt állította, hogy az étkezés lealacsonyító, de sajnos szükséges szégyen. Az ebédlőasztal körüli csoportosulás főleg azt a célt szolgálta, hogy a körben való üldögélés megkönnyítette az irodalmi vitákat. Főleg pedig azzal hencegett a kékharisnya-háziasszony, hogy még soha életében nem lépte át a konyha küszöbét és hogy egy lágytojást se bírna megfőzni. A rossz háziasszonynál, igazat megvallva, szívesebben étkeztünk, mint a jó háziasszonynál. Először is, mert nem muszáj volt enni, ha nem akartunk, másodszor is, mert a rossz háziasszony néha ráhibázott egy jó szakácsnőre, míg a jó háziasszony a legjobb szakácsnőt is átgyúrta saját formájára, azaz tönkretette. Napjainkban mindkét fentemlített háziasszonytípus eltűnt. Kihaltak. Ha akad belőlük itt-ott egy-egy ritka példány, csodálkozva nézzük, mint valami vízözönelőtti emléket.

Ez az ötletekben gazdag könyv azoknak a hobbiszakácsoknak szól, akik örömmel főznek, és főztjüket élvezettel is fogyasztják, ám néhány ehető gombáért nem barangolnak az erdőben. Több mint 40 különleges receptet tartalmaz csiperke-, róka-, vargánya-, laska- és shiitake gombához, tehát olyan fajtákhoz, amelyeket piacon, élelmiszerüzletekben, szupermarketekben megvehetünk. Ezekből olyan ízletes finomságok varázsolhatók az asztalra, mint például a mandulás gomba rucolával, turbolyás gombaleves, póréhagymás halfilé rókagombával vagy gombaragu zsemlegombóccal.

A szerzők a hagymafélék termesztéséhez szükséges legfrissebb ismereteket foglalják össze. Az értékesítési-forgalmazási fejezet a vörös- és a fokhagyma termékpályáját vizsgálja a versenyképesség szemszögéből. A termesztési fejezetek a hagymafélék termesztési sajátosságait fajtánként tárgyalják. A növényvédelem a hagymafélék legfontosabb betegségei és kártevői elleni védekezést tartalmazza. A könyvet a termesztésre engedélyezett fajták ajánlata zárja.

A finom ételek és az irodalmi csemegéket kedvelők számára egyaránt érdekes ez a válogatás, amelyben megtalálható a világirodalom jónéhány hírességének az étkezésről és az étkezési szokásokról írott műve vagy annak részlete. Cervates és Galeotto, Petronius és Brillat-Savarin, Bethlen Miklós és Apor Péter, Tömörkény, Krúdy, Mikszáth, Móricz, Nagy Lajos és még sokan mások szerepelnek e kötet lapjain érdekes ételleírásokkal, számunkra ma már történelmet jelentő lakomák ismertetésével, étkezési szokásokkal.
Aki belenéz a könyvbe, nem tudja letenni, és aki elolvasta maga is kedvet kap arra, hogy a kötet sok-sok ételleírásából valamelyiket saját asztalán felszolgálhassa.

“A paraszi konyha régi rendje mára teljesen átalakult. A múzeumok szellemi kincsestárából, az adattári kéziratos gyűjtemények feljegyzéseiből, illetve a palócok első kutatóinak […] száz-kétszáz évvel ezelőtti dokumentáló leírásaiból azonban még sok ismeret felszínre hozható a hagyományos táplálkozási kultúráról.
E források a nagyközönség számára nehezen elérhetőek.
Kötetünknek ezét a régi receptek közlése mellett célja a kapcsolódó szokások közkinccsé tétele is. Az írott dokumentumok tanulmányozása mellett pedig hasznos még a falvakban is kutatni: milyen lehetett vajon a régi palóc konyha?”