Magyarországon ​a 2014-es esztendőt az Építészet évének nyilvánították Ybl Miklós kétszáz éves születésnapja alkalmából. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy idén száz éve, az első világháború kezdetével ért véget a magyar építészet egyik legragyogóbb és leggazdagabb időszaka. Ami azonban véget ért, az nem múlt el: az ebben az időszakban létrehozott művészetből sokat merítettek a következő generációk. Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.

Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével:
„I do what I like, and I like what I do” (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) Petrik Adrien

A ​néptömegek és az egyes emberek sokkal kevésbé ismerik és értik az építészeket, mint mondjuk, az orvosokat és bábákat. Ennek ellenére az építészek a 24 órás nap minden percében, évente háromszázhatvanöt napon át, sok évtizeden keresztül nagy szerepet játszanak mindannyiunk életében, amíg csak el nem avul, amit megépítettek. Néhány kivételtől, mint például Finnországtól eltekintve, a világ legtöbb országában a tervező vagy az építész bizonyos értelemben távoli lény.

Hauszmann ​a magyarországi építészoktatás egyik megteremtője, nagyhatású professzor, akinek keze alól a századforduló különféle stílusáramlatainak legjelesebb képviselői kerültek ki. Műtermében a korszak sok hírnevessé vált építésze nyert szakmai kiképzést. A dualista monarchia reprezentatív középületeinek tervezője, az ő rajzasztalán született meg a Kúria (ma Néprajzi Múzeum), a New York-palota terve, és az ő nevéhez fűződik több korszerű épülettípus megalkotása, közöttük a pavilonos rendszerű kórházaké. Fő műve a XIX. század végének a Parlament mellett legjelentősebb építkezése, a budai királyi palota, amely a Parlamentéhez hasonló igényességgel készült, amit azonban ma már csak fényképeken tanulmányozhatunk. Hauszmann az építészet megújulásának korában alkotott, a történeti stílusok és a modern építészet határán. Életművére – terveire éppúgy, mint elméleti írásaira – ez a változás nyomja rá bélyegét. Bár historizáló épületei a reneszánsztól a barokkon át egy szecessziós hatás megjelenéséig ívelnek, a neoreneszánsz stílus legkövetkezetesebb harcosának tekinthetjük, aki élete végéig kitartott amellett, hogy a modern kor újfajta építészeti és társadalmi feladatait a reneszánsz stílus korszerű alkalmazásával lehet a legcélszerűbben megoldani. Saját kísérleteivel és újításaival kívánta igazolni, hogy az új anyagok és új szerkezetek összeegyeztethetők a reneszánsz szellemével. Czagány István építészettörténész, Hauszmann egyik legalaposabb kutatója harminc éve úgy ítélte meg, hogy a Hauszmann-monográfia megírása nem várathat magára, mert egyre nehezebb lesz az egyre fogyó emlékeket számba venni és bemutatni. Ezen összefoglaló műnek hiányában tartottuk időszerűnek e dokumentum-válogatás megjelentetését, mely sok ismeretlen, nehezen hozzáférhető szöveget és képet tesz közkinccsé, és talán ösztönözni is képes a komolyabb kutatások megkezdését.