Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…

Joel Raento finn drámaíró és ismert előadó sok pénzt keres az elit froclizásával, s ha csak teheti, tengelyt is akaszt velük. Ám meglepi az identitáskrízis, s úgy érzi, profi humanista pályája véget ért, nem lesznek kész gondolatok, nem vállal többé nyilvános szerepléseket, és befejezi a burzsujok szidását, mert elege van az emberek ostobaságából. Elvonul egy francia kisvárosba, Aronville-be, hogy a platánfák árnyékában ánizspálinkát kortyolgatva kedvenc francia írója, Gustave Flaubert regényeibe mélyedhessen. Itt ismerkedik meg Marcel Daigneault-val, egy volt tanárral, aki szállítási vállalkozóként keresi kenyerét, s arra kényszerül, hogy egy bűnbanda megrendelésére Kelet-Európából és Nyugat-Afrikából származó, eddig feketén dolgozó, de jó életről, apró dolgokból meríthető boldogságról s a lehetőségek honáról, Amerikáról álmodozó, fiatal nőket szállítson jó áruként, értékes rakományként a Le Havre-i kikötőbe. A két férfit a stílus, a méltóság utáni nosztalgia és a múlt idők klasszikusai iránti hódolat fűzi össze, miközben a háttérben a CNN ontja a híreit a kultúrák összecsapásáról, a terrorizmusról, a gazdasági válságról, az emberkereskedelemről. A kivédhetetlen bonyodalmak közepette azonban Joel és Marcel tanulnak valami nagyon fontosat saját magukról, „a gyűlölet nehézségeiről” és a barátságról, s legfőképp az emberek azon képességéről, hogy a legkegyetlenebb körülmények között is képesek arra, hogy jót cselekedjenek.