• A boldogságról

    0

    „Dicsőség Allahnak, mert jótéteményeivel Ő tette tökéletessé teremtményeit, prófétáit Ő halmozta el különleges adományaival. Dicsérem Őt azért, amit ránk áraszt bölcsességéből, és kérem jutalmát kiemelkedő harcosai számára, áldását prófétájára és annak családjára.
    Akinek lelkébe Allah magasra törő célokat ültetett és akit abban a szerencsében részesített, hogy látása élet lehet, jogosan akar minden erényből részesedni, gondosan szem előtt tartva minden igaz dolgot, hogy arra a fokra emelkedhessék, ahol tanára volt…
    Elmondom, hogy miben áll és milyen az emberi boldogság, továbbá, hogy mi az a boldogság, amelyben az emberek mint az emberi nem tagjai részesülnek, és mi az a boldogság, melyet fáradságos munka árán közülünk csak néhány buzgó ember érhet el…”

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • A bolsevizmus Magyarországon

    0

    Ez a könyv alig néhány évvel a Tanácsköztársaság bukása után, 1921-ben jelent meg, gróf Andrássy Gyula védnöksége alatt. Szerzői, a kor legjobb konzervatív közírói, lefegyverző logikával, olykor maró iróniával, mégis meglepő mértéktartással elemzik, hogy a hangzatos jelszavak mögül hogyan tűnik ki minduntalan „a szemérmetlen önkény szatír-ábrázata”. Alighanem sok olyan részlettel szolgálnak, amely ma újdonságként hat (hogy például a reformerek – internacionalista buzgalmukban – el akarták törölni a középiskolákban a magyar irodalom oktatását, s helyette csakis „világirodalmat” óhajtottak oktatni), a legnagyobb meglepetést mégis azzal okozzák, hogy mindössze négy hónap tanulságából is világosan látják, amire az ország többségének még jó 50 évre lesz szüksége: hogy a „bolsevista” (vagy kommunista, szocialista) rendszer már alapelvében is elhibázott, kártékony utópia. Az egyedülálló forrásgyűjtemény – érthető módon – 45 után egyszerűen hozzáférhetetlenné vált. Válogatásunk ezt a hiányt kívánja pótolni. Különös figyelmet érdemel a terrorról, az egyház „likvidálásáról” és az oktatási reformról szóló tanulmányok, az „antisémitizmus” okainak tárgyalás,a valamint Berzeviczy Albert naplószerű beszámolója túsz-fogsága történetéről.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A bolygó zsidó önéletrajza I-II.

    0

    I. kötet: Első 1000 esztendőm, Krisztus megfeszíttetésétől az Első Keresztesháborúig
    II. kötet: Második 1000 esztendőm, a Keresztesháborúktól a Világháborúig

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A Bonaparték

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A borbírálat szókincse

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A borhimnuszok világa

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Borosjenei Tisza család ősei

    0

    „Honnan származott tehát Tisza György, a ki Boros-Jenőn laktában már igaz nemesi szabadságban élő ember vala, de nemességének eredetét nem ösmerjük és nincs okunk föltenni, hogy maga emelkedett volna a nemzet kiváltságosainak sorába? Önkénytelenül is az öreg Tisza Tamásra kell gondolnunk…”

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A börtön homályában

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Börzsönyi hegység

    0

    42 képpel, 5 alaprajzzal és 1 térképpel

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • A broiler társadalom

    0

    ˝A broiler csirkét három generációra tervezik. Negyedik generációja nincs… És vajon mi a helyzet a mi (értsd: az egész Földön létező) ˝broiler˝ társadalmainkkal? Ezt vizsgálja ez a könyv gátlástalan nyíltsággal, olyan összefüggéseket tárva fel a gyanútlan olvasó előtt, amelyekre eddig valószínűleg nem is gondolt. Az effajta nyíltságra minden bizonnyal szükség van, mert ha az igazság – vagy amit jelen korunkban nem minden alap nélkül annak vélünk – kimondatlanul marad: bizonyos hogy nincs segítség. Márpedig kell hogy legyen…-˝

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A Brunszvik család martonvásári könyv- és kottatára

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A budai basák magyar nyelvű levelezése I. 1553-1589

    0

    7 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A budai hegyvidék

    0

    Fővárosunkat, Budapestet ritka szépségű természeti környezet övezi, mely ősidők óta kínál alkalmas helyet az emberi települések számára. A táj földrajzi látványosságai, sziklák, barlangok, védett növényritkaságok, gazdag állatvilág, a történelem, néprajz, művészet sokszínű kulturális öröksége közelről szemlélve bontakozik ki igazán. Ezek felfedezéséhez kíván kedvet teremteni a kötet mintegy kétszáz képe és két kiváló szakember, a geológus Juhász Árpád és a történész Gál Éva bevezető tanulmánya.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budai Vár

    0

    A mai budai vár építészeti együttese – csakúgy, mint minden ódon város – kőből faragott történeti olvasókönyv. Lapjai házak, betűi műformák, tördelésük utcarend. Minden kövük vallomás. Buda esetében fájdalmas tanúvallomása a magyar nép elmúlt, zivataros századainak.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • A budai vár és ostromai

    0

    A kiadó várköteteinek ismert szerzője ezúttal a magyar uralkodók központjául szolgáló vár súlyos harcokkal terhes hét évszázadát tárja az olvasók elé, érdekesen megírt, gazdagon illusztrált munkájában. A „szakállas Budától” nevet nyert erősség a tatárjárás után indul fejlődésnek. IV. Béla betelepíti a Várhegyet, és erős fallal véteti körül. A király 1299-ben Esztergomból Budára költözik. Nagy Lajos már véglegesen Budán tartja székhelyét, és a hegy eddig pusztán álló déli nyúlványán megépítteti az első, a várostól különálló várat és királyi palotát. A vár első virágkorát Luxemburgi Zsigmond alatt éli, ekkor ölt végleges formát védelmi rendszere is. Hunyadi Mátyás uralkodása hozza meg Budavár és a középkori Magyarország fénykorát, amely ekkor a birodalom politikai, katonai, gazdasági, közigazgatási, diplomáciai és tudatosan formált kulturális, művészeti központja is. 1302 szeptemberében indul Buda első ostroma. Károly Róbert hívei a támadók, de a védők vállalják a kirohanás kockázatát. A véres harc a budaiak fölényes győzelmével zárul. 1526. szeptember 11-én a mohácsi síkon győztes oszmán sereg kardsuhintás nélkül veszi birtokába a várat, de hamarosan sorsára hagyja. Megkezdődik az ostromok hosszú sora. 1529, 1530, 1540, 1541, 1542, 1598, 1602, 1603, 1684 és 1686, amikor végre örökre lekerülnek a török hadijelvények a budai vár falairól; 1849 április–májusában ismét magyar vér öntözi az öreg vár falait. 1849. május 22-én Kossuth szózata tudatja a diadalt a nemzettel: „Budavár a miénk!” A századfordulón folyó hatalmas építkezések alakítják ki a barokk uralkodói rezidenciát. Itt jelenti be Ferenc József Bosznia és Hercegovina okkupációját, és itt írja alá Horthy a lemondó levelét. 1945. február 13-án a déli órákban fejezik be a szovjet Vörös Hadsereg katonái Budapest és a vár felszabadítását. A küzdelemből kiveszik a részüket a Budai Önkéntes Ezred vörös szalagos katonái is.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budai Vár helyreállítása

    0

    Elöljáróban meg kell mondanunk azt, hogy e kis ismertetés nem kíván teljességre törekedni, amire a szerző szerény történeti ismeretei mellett és a szükséges tudományos kutatás, a vári életforma társadalmi fejlődése feltárására kívánatos idő hiányában nem vállalkozhattunk. E dokumentatív célzatú könyvben csak a vár helyreállításáról írunk, és arról, hogy építészeinkben milyen gondolatok éltek a vár építése idején. El fogjuk mondani, hogy hogyan lett a vár romhalmazzá, és a romok között hogyan indult meg a feltárás, mely a magyar középkor eddig ismeretlen területeire derített fényt. Milyen módon indult el a munka. Arról lesz szó, hogy a háború nagy pusztításában hogyan kaptak a történeti értékek fokozott jelentőséget, mert a történeti emlékekben egykor gazdag városok lakosai ismert és szeretett épületeik nagy részét romokban heverni látták és elvesztésükbe belenyugodni nem tudtak.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budai Vár helyreállítása

    0

    Elöljáróban meg kell mondanunk azt, hogy e kis ismertetés nem kíván teljességre törekedni, amire a szerző szerény történeti ismeretei mellett és a szükséges tudományos kutatás, a vári életforma társadalmi fejlődése feltárására kívánatos idő hiányában nem vállalkozhattunk. E dokumentatív célzatú könyvben csak a vár helyreállításáról írunk, és arról, hogy építészeinkben milyen gondolatok éltek a vár építése idején. El fogjuk mondani, hogy hogyan lett a vár romhalmazzá, és a romok között hogyan indult meg a feltárás, mely a magyar középkor eddig ismeretlen területeire derített fényt. Milyen módon indult el a munka. Arról lesz szó, hogy a háború nagy pusztításában hogyan kaptak a történeti értékek fokozott jelentőséget, mert a történeti emlékekben egykor gazdag városok lakosai ismert és szeretett épületeik nagy részét romokban heverni látták és elvesztésükbe belenyugodni nem tudtak.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budapesti Református Főgimnázium első félszázada

    0

    E munka a budapesti ref. egyháztanács megbízásából, főgimnáziumunk félszázados fönnállásának emlékünnepére készült.
    A feladat, mely elé engem egyháztanácsunk megtisztelő bizalma állított, sokkal súlyosabbnak bizonyult, hogy sem mellőznöm lehetne minden megjegyzést, midőn munkámat megbízóim, bírálóim s a nagy közönség elé bocsátom.
    Iskolánk első félszázadából, melynek ma még annyi élő tanúi vannak, én csupán az utolsó öt esztendőt ismerem közvetlen tapasztalataim révén. így saját emlékeim vajmi kevéssé szolgálhattak kútforrásul. Kizárólag írott emlékekre kellett támaszkodnom. Úgy adom tehát iskolánk történetét, amint az előttem a hiteles kútforrások lapjairól megelevenült. Fölhasználtam mindazt, mi rendelkezésemre állott: egyháztanácsunk jegyzőkönyveit, az iskolai bizottság jelentéseit, intézetünk Értesítőit és anyakönyveit, meg a tanári ülések jegyzőkönyveit. De ez eredeti kútfők mellett fölhasználtam és értékesítettem mindazt, mit az irodalom nyújthatott.
    Dr. Barthos Kálmán

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budapesti Református Theologiai Akadémia története 1855-1955

    0

    Írta: Dr. Bodonhelyi József, Dr. Budai Gergely, Dr. Bucsay Mihály, Czeglédy István, Dr. Csekey Sándor, Dr. Kádár Imre, Dr. Nagy Barna, Dr. Pap László

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A budavári lakónegyed rekonstrukciója (1982-1986)

    0

    A sok évszázados múltat hordozó budai vár hazánk legjelentősebb és leglátogatottabb műemléki együttese. E terület építészettörténetünk becses emlékeinek sorával nem csupán lakhely és nem is csak turisztikai cél, hanem nemzetünk történelmi múltjának, kultúrájának része, – alkalmas a nemzeti érzés felkeltésére, a szocialista hazafiság tudatának kialakítására is. E történelmileg kialakult együttesen – a XIII. századtól napjainkig – minden építészeti kor nyomot hagyott, és az egymást követő évszázadok egymásra rétegeződött emlékanyaga sajátos, egyben felbecsülhetetlen értéket jelent. Az építészeti-művészeti emlékeknek itt kialakult összessége az egyetemes kultúra szerves része, védelme pedig társadalmunk magasztos feladata. A sokat szenvedett, de mindig megújult történelmi városrész további megőrzése olyan építészeti beavatkozást tett szükségessé napjainkra, amellyel az itt élők körülményeit javítani, a turista igényeket bővíteni és kulturális szerepét biztosítani lehetett. Ezeknek a szempontoknak a megvalósítására Budapest Főváros Tanácsának intézkedése nyomán a 128 állami kezelésű épület 1187 bérleményét érintő előkészítési és tervezési munka az 1980-as évek elején vette kezdetét. Építő- és szakiparosok, restaurátorok és építészek hadával, alkotásra kész emberek seregének munkájával, az anyagi és szellemi javak koncentrálásával újult meg a városrész és vált gazdagabbá Budapest, és az ország. A kötet a FIMUV lebonyolításában végzett munkákról tájékoztat. Ismerteti a felújított épületek történetét, a rekonstrukciót kivitelező vállalatokat és az irányító személyeket, az épületek jellemző adatait, az elvégzett fontosabb munkák körét, a különösen védendő jelentősebb tartozékokat, a fellelhető tervek őrzési helyét és egy válogatott irodalomjegyzéket. Ez a kiadvány a budavári lakónegyed 1982-86 között végzett városrész méretű felújításáról, rehabilitációjáról részletes információt nyújt. A legújabb kutatási eredményeket is magában foglalja, és ezzel a kezelő szervnek e műemléki együttes további fenntartásához, megóvásához kíván segítséget adni.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budavári Palota és a Szent György téri épületek

    0

    Czagány István (Bp., 1926. jún. 3. – Bp., 1988. szept. 1.): művészettörténész, a művészettörténeti tudomány kandidátusa (1981). A Képzőművészeti Főisk.-n szerzett diplomát 1949-ben. Pályáját a Fővárosi Tervező Iroda tudományos és műemlék szakosztályán kezdte, itt működött 1949-50-ben, majd a Középülettervező Vállalathoz került. 1950-től 1970-ig műemléki kutatásvezetőként dolgozott a Budavári Palota rekonstrukciós munkálatainál. Nevéhez fűződik számos lakóház, továbbá az MNG és a Pesti Vigadó műemléki rekonstrukciója. Részt vett a budavári gótikus szoborleletet feldolgozó csoport munkálataiban is. – F. m. A Budavári palota és a Szent György téri épületek (Bp., 1966); Budavári gótikus lakóházépítészet (1-2., Bp., 1983); A budavári Mátyás-templom (Gink Károllyal, Bp., 1984). – Irod. Sebes Erzsébet: Budavár szerelmese (Hétfői Hírek, 1974. jan. 2.); Zolnay László: Fények és árnyak Budavár felett (Kritika, 1983. 2. sz.); Horler Miklós: Cz. S. (Műemlékvédelem, 1988. 3. sz.).

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A budavári szoborlelet

    0

    Az év szenzációjának számított, amikor 1974-ben a budai vár területén ásató Zolnay László középkori szobrok sokaságára bukkant. A lelet -amelyhez foghatót nemigen találtak Magyarországon – a nagyközönséget és a szakembereket egyaránt lázba hozta, mozgósítva a laikus fantáziát és a tudósi képzeletet. A Budavár feltárásának elkötelezett régész és a tudományos munkásságát a középkori magyar művészetnek szentelű művészettörténész közös munkája ez a könyv, amely nemcsak egy leletcsoportról, hanem a XV. század szobrászatáról is átfogó képet ad.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A bujdosók nyomában

    0

    Rodostó és Zágon hallatán II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen jut az eszébe minden magyarnak: Rodostóban a Rákóczi-múzeum, Zágonban a két terebélyes tölgyfa, melyek közelében Mikes Kelemen szülőháza állt egykor. Azt már kevesen tudják, hogy a Franciaországból Törökországba érkező bujdosók először nem Rodostóban, hanem a Dardanellák európai partján fekvő Gallipoliban (ma Gelibolu) értek partot. Innen két és fél évig tartott az a szárazföldi út, melyet lovas szekerekkel és lóháton tettek meg Yeniköyig, ahonnan aztán ismét hajóval folytatták útjukat Rodostóig, ahol 1720. április 21-én értek partot.
    Ezen az úton szegődünk melléjük ma, 287 év múltán, útmutatóul Mikes leveleit híva segítségül.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A bűn álarc nélkül

    0

    Kérdések és feleletek
    Ki látta már álarc nélkül a bűnt? A hamis romantika tarka rongyaiból kivetkőztetve a maga visszataszító valóságában? Talán a rendőrség, bírák, börtönőr, védőügyvéd, büntető jogtudós, vagy az író?
    Egyik sem. Még kevésbbé a nagyközönség. Sőt – hihetetlenül hangzik – még maga a bűnöző sem.
    A rendőrséget addig érdekli a bűn, míg a tettest felkutatja és ártalmatlanná teszi.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A burok szabadságharcza. Történelmi fellődésük a jelen korig

    0

    A búrok főleg holland és flamand, kisrészt hugenotta (francia), német és fríz származású telepesek összeolvadásából létrejött etnikai csoport, akik a 17. századtól Dél-Afrikában telepedtek le. A „búr” szó a holland boer, azaz földműves szóból származik.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Bushido lovagjai

    0

    1931 és 1945 között japán csapatok pusztították végig a leigázott területeket. Civileket végeztek ki, városokat fosztottak ki, foglyokat mészároltak le, foglyaikat és a helyi lakosságot kegyetlenül kizsákmányolták. Körültekintően összeállított munkájában a szerző feltérképezi a pusztítás e szisztematikusan kiépített szörnyű rendszerét, objektív vizsgálatnak veti alá az egyének által elkövetett bűnöket, és részletesen kitér azon okokra is, melyek Japánnak az elfogadott emberi jogokat semmibe vevő példa nélküli rémtettei mögött rejlettek.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A bútor

    0

    Az ember ősidők óta törekszik arra, hogy környezetét kényelmessé és praktikussá tegye. Az első elvágott fatörzsből, amelyre rá lehetett ülni, igen gyorsan alakultak ki a változatos funkciójú, kimeríthetetlen fantáziával díszített, faragott, festett bútorok. A könyv bemutatja a nagy korszakok – a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus, historizmus stb. – bútorainak legjelentősebb vonásait, díszítésmódjukat, változataikat az idők során. Egy-egy korszak stílusának felismerésében és azonosításában a legelterjedtebb motívumok rajzos ismertetése segíti a tájékozódni vágyó műértőt. Egyaránt szól azokhoz, akik már elkezdték a régi tárgyak gyűjtését, s azokhoz, akik ismereteiket szeretnék gyarapítani.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem